I.

A beszélgetést nem folytathattuk, mivel Juan és az itt maradt testőr is minket figyeltek. Szerencsére a hatalmas hangzavarban- amit a zene és az emberek okoztak- nem hallhattak semmit. Kimi visszaszédelgett az asztalunkhoz és letette rá a dobozt. Jamessel mind a ketten rámeredtünk.

- Mi az annyira bejön nektek valami ezer éves térkép meg egy kis föld? – nézett ránk kérdően.

- Kimi, valamit tudnod kell. – kezdtem.

- Hé, eszednél vagy! – förmedt rám James.

- Mindent elmondok neki, amit megtudok. – vetettem egy lesújtó pillantást rá. – Elvégre róla szól ez az egész, joga van tudni mi folyik körülötte. Elég világos voltam?

James válaszra nyitotta volna a száját, hogy valami ellenkezés féle essen ki rajta, aztán inkább csak  bólintott.

- Kimi, aki az ajándékodat adta, nem az igaz rajongód.

- Tessék? – hökkent meg. – Úgy érted…

- Még nem tudjuk biztosan, de nagy a valószínűsége. Mikor Ryant meglőtték aznap találtak egy hullát, akiről kiderült, hogy történész volt. Nagy valószínűséggel az, akitől ma ezt az ajándékot kaptad volna.

- De akkor ki… úristen.

Kimi pillanatok alatt lesápadt. A kezébe nyomtam egy üveg vizet, de még csak a szájához sem emelte.

- Hozok valami erősebbet. – pattant fel James.

- A dobozt én most kiviszem. – jelentettem ki.

- Megőrültél? – kapta el a kezem. – És ha bomba van benne?

- Pont ezért viszem ki. De kétlem, hogy az lenne benne.

- Akkor meg miért? – nézett rám kétségbeesetten.

Mielőtt válaszolhattam volna Ron lépett oda hozzánk.

- Minden rendben ment, klasszak voltatok fiúk! Néhány embernek ma igazán kellemes estéje van. Hol van Juan? – lepődött meg, mikor észrevette, hogy csak Kimi és én ülünk az asztalnál.

- Biztos beszélget valahol. – felelte Kimi, de a szemét az arcomon tartotta a kezét pedig a kezemen.

- Akkor megkeresem, nem láttam jól, hogy ő mit kapott. Kimi te mennyire örülsz a finn térképnek és a hazai földnek? – próbálta elrejteni a szája sarkában bujkáló mosolyt.

- Furcsa ajándék. –vont vállat Kimi, de még mindig nem mozdult.

- Hát igen, az. No nem is zavarok tovább. – nézett ránk Ron, majd odébb állt.

Ekkor azonban a rendező lépett az asztalunkhoz.

- Szép is, amikor fiatal és szerelmes az ember. – mosolygott ránk. – Csak azért alkalmatlankodom itt, hogy megérdeklődjem jól érzik-e magukat. – villantott ránk egy ellenállhatatlan mosolyt.

- Igen, köszönjük, minden remek. – bólintott Kimi.

- Ó, akkor ez azt jelenti, hogy jövőre is a vendégeim között tudhatom? – hajolt Kimi arcába, mert még mindig engem figyelt.

- Hogyne. – bólintott zavartan Kimi és végre a nőre nézett.

- Ez igazán sokat jelent nekem. El sem hiszik mennyi munka van egy ilyen rendezvénnyel, és csak akkor derül ki, hogy jól sült el, amikor vége van. Addig rengeteg a buktató benne. És nekem az a legfontosabb, hogy a vendégeim jól érezzék magukat és mindenki elégedetten, sőt hovatovább boldogan távozzon.

- Ezt biztosan sikerült ma elérni. – mosolyogtam rá kedvesen.

- Ó, igazán köszönöm, kedvesem. – azzal a következő asztalhoz sétált.

- Oké, most mondjad, ameddig nem jön ide még valaki, fél órát a fülünkbe károgni.

Ekkor azonban egy meglett úr lépett az asztalunkhoz.

- Szabad felkérne a kisasszonyt egy táncra? – mosolygott rám.

Kimire néztem, aki már mondta is volna, hogy „nem”.

- Csak egy tánc, aztán visszajövök. – azzal felálltam és az öregúrral tartottam.

Alig pár perce táncolhatunk, mikor Kimi lépett oda hozzánk.

- Ó, adom is. – mosolygott az öregúr. – Köszönöm a táncot. – csókolt nekem kezet. Megköszönni sem volt időm, mert Kimi már rángatott is magával vissza az asztalhoz. Ahogy leült a helyére ott árválkodott előtte a James által hozhatott koktél, érintetlenül.

- Ha bárki, bármivel idejön, elküldöm. Mire gyanakszol? – tette fel a kérdést.

- Arra, hogy ez az a bizonyos táska.

- Ami a merénylőnek kell?

- Pontosan. 

II.

Nem kellett Kimit túl sokáig győzködnöm, hogy ameddig kiviszem a táskát maradjon a másik testőre mellett. Útközben előkerítettem Jamest is, hogy feltudjam hívni a telefonjáról Hannah-ékat.

- A táska ugye? – kérdezte.

- Igen. – bólintottam.

- Veled megyek. – nyomta a kezembe a telefonját.

- Ne! Inkább maradj bent. Ha bármi történne jó lenne, ha lenne bent valaki közülünk. – néztem rá.

- Egyedül akarsz rohangálni ezzel a táskával? Ki tudja mi van benne, talán még a merénylő is itt van valahol!

- Éppen ezért menj vissza a terembe. Nekem semmi bajom nem lesz.

- Mondta a hangya mielőtt rá lépett az elefánt. – motyogta, de elindult visszafelé.

Kint felhívtam Hannah-ékat. Pár percet kellett csak várnom rájuk, és már fel is tűnt a lopakodó az utcában. Gyorsan odasétáltam, majd beszálltam az autóba.

- Tudom, nincs sok időnk. – nézett rám Will. – Már nézem is. – azzal ultrahanggal elkezdte átvizsgálni a táska tartalmát, aztán mikor ezzel végzett kinyitotta.

- Odabent minden rendben? – fordult felém Hannah.

- Igen. – bólintottam.

- Rendben. Nem tudom, hogy jó hír-e vagy rossz, de nincs benne semmi érdekes vagy veszélyes. Egy ősrégi térkép meg azt hiszem föld a tartalma. Ha csak az a térkép nem kincses térkép, akkor nem hiszem, hogy ebből bármire is szüksége lenne az emberünknek. Hacsak nem földgyűjtő. – vont vállat Will.

- Semmi más nincs benne ezeken kívül? – néztem rá kétségbeesetten.

- Semmi az ég egy adta világon. – rázta a fejét Will.

A következő pillanatban kivágódott a kaszinó ajtaja és az emberek sikítozva kezdetek el kiözönleni belőle.

- Mi a …- kapta fel a fejét Will.

- A fenébe! – kiáltottam fel, majd felkaptam a táskát és futni kezdtem a bejárat felé.