Fél órámba telt Jamest előkeríteni, hogy elindulhassunk. Már jó pár kilométerre elhagytuk Monacót, de még mindig nem láttunk semmiféle szurdokot.

- Biztos, hogy jól nézed a térképet? – sandított rám James a kormány mögül.

- Persze, hogy jól nézem!- feleltem sértetten.

- Aha, oké, én hiszek neked. – bólogatott, majd hirtelen kikapta a kezemből a térképet és a kormányra fektette.

- Bele fogunk zuhanni abba szurdokba, széttrancsírozódunk a kocsiban, én még nem akarok meghalni! – mutattam rá a következményekre, mivel az út helyett a térképet figyelte.

- Ez a veszély nem áll fent. – nézett rám lesajnálóan. – Mivel neked köszönhetően tök más irányba indultunk el, mint kellett volna. Szóval egy darabig még nem lesz szurdok, amibe belezuhanhatnánk. És maximum én foglak széttrancsírozni, amiért nem vagy képes egy térképet sem normálisan nézni! – lépett akkorát a fékbe, hogy azt hittem átviszem a szélvédőt.

- Most ideges vagy? – vettem vissza a térképet.

- Neem. – indultunk el, remélhetőleg, a helyes irányba. Azaz visszafelé.

Röpke egy órával később meg is pillantottuk az FBI által lezárt területet.

- Na Colombus megérkeztünk. – szállt ki James a kocsiból. Követtem addig a morcona fegyveres fickóig, aki a bejáratnál állt.

- FBI által lezárt terület, idegenek nem mehetnek be. – vakkantotta felénk. Egyébként teljesen úgy nézett ki, mint egy francia buldog. Ugyanolyan nyomott orra volt, és abba a kategóriába tartozott, hogy annyira ronda, hogy már szép… is lehetne.

- Ügynökök vagyunk. – mutatta fel az igazolványát James. A francia buldog félre állt az útjából, ám amikor én elsétáltam mellette megragadta a karom és visszapenderített maga elé.

- Igazolványt. – vakkantotta.

- Hát ööö izéé…

- Mutasd már meg neki az igazolványod. – állt a buldog mögött James összefont karral.

- Pont azt akarom elmagyarázni, hogy…

- Fogadjunk, hogy nincs nálad. – húzódott James szája gúnyos félmosolyba.

- Jó, ne macsózzál itt, inkább vigyél be! – csattantam fel.

- Na nem kell idegeskedni és személyeskedni. – csóválta a fejét. – Ha nincs nálad az igazolványod akkor…

- Élvezed igaz? – kaptam felé, mire a buldog ijedten arrébb húzódott. Pedig nála még fegyver is volt.

- Mit élvezek? – hajolt el James a kezem elől. – És ne csapkodj a szemem előtt még a végén egészen véletlenül kitalálod ütni.

- U-tál-lak. – préseltem ki magamból a szótagokat. – Jó ember engedjen már be, láthatja, hogy ismerjük egymást. – förmedtem a buldogra.

- Ha nincs igazolvány nincs bemenetel. – vágta magát vigyázba.

- Ha nem enged be, akkor hátráltat a munkámban. Az pedig elég súlyos büntetéssel jár, ha jól tudom. – mosolyodtam el. A buldog szeme kitágult, már azt hittem elkezd ugatni, aztán olyan gyorsan állt félre az utamból, hogy öröm volt nézni.

- Parancsoljon kisasszony. – engedett utamra.

- Ember. – nézett rá James, mint ha a játékát rontották volna el. Valószínűleg így is volt.

- Na végre, hogy itt vagytok! – szaladt elénk Hannah. – Már azt hittem sosem értek ide. Minden rendben van?

- Persze. – bólintott James. – Szerencse, hogy kettőnk közül legalább az egyikünknek adott annyi észt az ég, hogy eligazodik egy térképen. Különben mostanra már legalább Kanadában járnánk. – ütögette meg a fejem búbját.

- Jól van kicsit elnéztem valamit a térképen. – dünnyögtem. Hannah nem szidott meg, csak elmosolyodott.

- Na gyertek. James lesz egy kis külön munkád, említette Bess?

- Ezt kivételesen igen. – bólintott a szólított.

- Ott van Will a szurdok szélénél, majd elmond mindent. – mutatott Hannah egy baromi nagy szakadék felé, aminek a szélén valóban ott integetett Will. James bólintott, majd elindult felé.

- Mi történt? – fordultam Hannah felé.

- Meg van a táska, semmi baja. És meg van a merénylő is…két darabban.

- Tessék? – fehéredtem el. – Mi az, hogy két darabban?

- Nagy sebességgel hajtott az autója és ebben az éles kanyarban belezuhant a szurdokba. Eddig ez a feltevés. James azért kell, hogy megvizsgálja a nem túl jó állapotban lévő autót, hogy nem-e babráltak a fékkel vagy ilyesmi. Szóval, ahogy az emberünk lezuhant autóstól kieshetett a kocsiból és… leszakadt a feje.

- Le kell ülnöm. – nyögtem.

- Egy kicsit később, ha lehet. – tette a vállamra a kezét Hannah. – A halottszállítók szeretnék elvinni a holtestet.

- Még nem vitték el? – fordultam a nagy fekete autó felé.

- Nem. Előbb szeretnénk, ha azonosítanád. Úgy tudom te láttad őt.

- Igen, láttam. – bólintottam. Nem is kezdtem ellenkezni, tudtam mi a szabály. Sok mindent láttam már ügynök pályafutásom alatt, de fejetlen hullát még nem. Hát nekem ez az „élvezet” is megadatott életem során, ugyanis alig 3 perccel később ott hevert előttem a merénylő holteste szerencsére egyelőre letakarva.

- Készen áll ügynök?- kérdezte tőlem rekedten az egyik halottszállító. Gyorsan bólintottam. Nem akartam sokáig húzni a dolgot, nehogy a végén elájuljak, aztán még a végén én hátráltatom majd a nyomozást. Amikor lejjebb húzták a holtestről a fehér takarót, hirtelen felkiáltottam:

- Úristen tényleg külön van a feje!

Minden szem rám szegeződött.

- Bess, kérlek. – csitított Hannah.

Nagy levegőt vettem, majd megnéztem a fejet. Vagyis az arcot. Mindenféle zúzódás ellenére felismerhetőek voltak a vonásai. Az a férfi volt, akivel nem olyan régen még táncoltam.

- Ő az. – bólintottam. A férfi visszatakarta a hullát, majd becsúsztatták a szállítóba. Ameddig Hannah egyeztette velük, hogy hová is viszik pontosan, a boncolási jegyzőkönyv miatt, addig én leültem a földre és vettem néhány mély lélegzetet. Hannah is leült mellém. Így üldögéltünk vagy 5 percig, míg nem Will és James jelentek meg előttünk. Felsegítettek minket a földről.

- Találtál valamit? – kérdeztem Jamestől.

- Nem. – rázta meg a fejét, miközben egy rongyba törölte olajos kezét. – Nincs nyoma, hogy megrongálták volna a fékeket, vagy bármi mást az autón. Annak az úton is lenne nyoma. – mutatott alánk. – Látszik, hogy erősen belelépett a fékbe, de már későn. Feltűnően túl későn. Nem működhettek jól a reflexei. – vonta össze a szemöldökét.

- Talán drogos volt. – találgatott Hannah.

- Előfordulhat. – vont vállat James. – Ez már az orvosok dolga lesz.

- Köszi, hogy eljöttetek. Úgy tűnik az ügyet ezzel lezárhatjuk. – nyújtózott egyet Hannah.

- Vége van? – keltem fel a kábulatból.

- Miért ez nem jó hír? – veregetett hátba Will.

- De, az. – bólintottam.

- Akkor menjetek vissza, és szóljatok az érintetteknek. Én felhívom a főnököt, hogy végeztünk. Lehetséges, hogy idelátogat. – hunyorgott Hannah.

- A főnök Monacóba? Ugyan már, nem az a fajta. – vigyorgott Will.

- Fogadnunk kellene, hogy a hívás után hány másodperc múlva szól a magángépért. – nyomta Will kezébe James az olajos rongyot.

- Jó ötlet, beszállok. – vett elő egy papírt Hannah.

- Bess, csatlakozol? – bökött meg Will.

- Persze, egy kis talált pénz mindig jól jön. – bólintottam. Megtettük a téteket, aztán elbúcsúztunk. James és én pedig visszaindultunk Monacóba, hogy közöljük a jó hírt Kimiékkel, amilyen gyorsan csak lehet.