Jule mostanában sokkal jobb kedvvel kel fel reggelente, s már a gyakorlatokban is mutatkozik a javulás. A nővérek és a dokik is furcsállták ezt a gyors gyógyulást, de nagyon meg voltak elégedve. Jule most már nem volt magányos, Atte mindennap meglátogatta, már egy hete. Ez alatt a rövid idő alatt olyan szintű barátság alakult ki kettejük között, mintha már az ovi óta a legjobb haverok lennének. Hát néha úgy is viselkedtek, mint az ovisok, de ez még elviselhető.

Napfényes kedd reggelre ébredt Budapest. Jule is most ébredezett, valami furcsa érzés riasztotta fel az álmából. Fájt a lába, de piszkosul. Valószínűleg begörcsölt a vádlija, muszáj volt felállnia. Szinte elviselhetetlen volt a fájdalom, és a mankók is messze voltak, kénytelen volt felkelni az ágyból. A falba és az ágyba kapaszkodva próbált megtenni pár métert, mert ha begörcsölnek az izmaid, jobb, ha sétálsz egy kicsit, akkor jobb lesz. Hát Julenak még mindig ugyanúgy fájt a lába, de nem akart kiabálni, inkább próbált kibotorkálni a folyosóra. Már nyúlt volna a kilincsért, mikor összecsuklottak a lábai, de valaki még épp meg tudta fogni.

-         Jule! De hisz… te jársz? Jól vagy? – kérdezte aggódó képpel a srác.

-         Szia Atte! Nem vagyok valami fényesen, begörcsölt a vádlim, és nagyon fáj. Próbáltam kiszólni az egyik orvosnak, de már nem bírtam tovább. – mesélte Jule, miközben Atte a karjaiba vette, s elindult vele vissza az ágyhoz.

-         De ez már nagydolog! Eddig meg sem mozdultak a lábaid, most meg… De hogy-hogy nem a mankóval vagy a tolókocsival mentél ki? – kérdezte Atte az ágyon fekvő lánytól.

-         Egyszerűen nem hajlottak be, nagyon fáááááááájt!!!!! – kiáltott fel a lány, de úgy, hogy még Atte is megijedt. – Áááááá, ez nagyon fáj!! Hívj orvost, vagy valakit!!!

-         Orvost!!! Hé, valaki jöjjön már!!! Doktorúr, kérem, segítsen. – vonszolta be a szobába az orvost Atte, aki látva Julet azonnal odaszaladt hozzá.

-         Kisasszony, kérem, nyugodjon le! Mi a baj? – kérdezte a doki a még mindig hangosan nyögdécselő lánytól.

-         Nem tudom, nagyon fáj a lábon!! Csináljon vele valamit, vagy megőrülök!!

Jule alig bírta elviselni a fájdalmat, s már az ágyba kapaszkodott. Mintha belülről karmok csomóznák össze az izmait. A fájdalom egyre kezdett erősödni. A nővérek épp most jöttek meg a kenőcsökkel, a doki elvett egy tubussal és elkezdte belemasszírozni Jule lábába. A lány fokozatosan kezdte elengedni az ágy szélét, s egyre lejjebb ereszkedtek a lábai, ahogy engedtek ki az izmai. Már nem is fájt neki, csak ha megmozdította egy kicsit szorított, de nem volt vészes. Kis idő múlva a doki és a nővérek is kimentek, s Jule is sokkal jobban volt már. A doki megállapította, hogy két ínszalagja összetapadt, majd a sétálása folyamán meggabalyodtak, ezért érzett olyan elviselhetetlen fájdalmat. Csak pár napig kenegetni és masszírozni kell, és megint hozzákezdhet a gyakorlatokhoz.

Atte leült Jule mellé az ágyra, és megfogta a kezét.

-         Jobban vagy már? – kérdezte Juletól.

-         Igen. – hangzott a tömör válasz, majd az ablakon bámult kifelé. – Ne hagyj magamra, kérlek! – nézett esdeklően az indulni készülő fiúra.

-         Na, jól van, maradok még. De akkor beszélgessünk! – mosolygott Julera, mire ő is elmosolyodott.

„Megőrjít ez a srác! Olyan halálian tud vigyorogni, hogy fel tudnám zabálni. Talán még hasonlít is Kimire… basszus, már megint rajta kattog az agyam. Miért nem tudom kiverni a fejemből??” – hát igen, mióta Jule megismerte Attét, nem gondol annyit Kimire. Bár nagyon hiányzik neki a férfi, az ölelése, a csókjai, nem meri bevallani magának, hogy Kimi mégsem annyira hibás a dologban, mint azt ő hiszi.

-         Tegnap voltam Kiminél. – mondta Atte. „Na, ez is jól kezdődik. Tuti lehordott minden kis lotyónak. De mióta érdekel ez engem?!” – gondolta magában Jule, és fancsali pofával odafordult a sráchoz. – Szóval, ahogy tegnap meghallgattalak téged az esetről, így muszáj volt tudnom Kimi véleményét is. Szerintem abban, hogy szakítottatok nem csak Kimi volt a hibás. – na, Julenál is betelt a pohár. Már épp mondta volna, amit akart, mikor Atte felemelte a mutatóujját, hogy nem fejezte be. – Képzeld bele magad az ő helyzetébe: ott állt híresen egy gyorsulási verseny kellős közepén. Ha valaki felismeri, akkor címlapra kerül, és vége a karrierjének. De ő érted ezt is vállalta. A másik dolog. Gondolj bele, hogy te mit csinálnál, ha valaki ugrándozva odaállna melléd?! Meglepődnél nagyon, igaz? – erre Jule csak bólintott. – Na, akkor meg hogy tudnád azonnal ellökni magadtól azt a csajt?

-         Könnyen! Csak nem vagyok olyan hülye, hogy leálljak vele csókolózni! Én biztos, hogy meg tudtam volna akadályozni! – kötötte az ebet a karóhoz a lány.

-         Biztos?

-         Igen!

És ekkor Atte hirtelen megcsókolta a lányt. Csak nem tudták, hogy háttérközönségük…