2009.03.23. 18:32, kimiklub
Mindig várom a következő futamot. Most sokat kellett várnom. Egy hosszú szünetünk volt, és egy ígéretes tesztünk a múlt héten. Most jobban felkészültünk Barcelonára, mint az ezt megelőző futamokra, és a hangulat is jobb.
Végül harcolhatunk kifulladásig. Maximális támadással, ahogy az egyik barátom, Markku Alen szokta mondani.
Sokat fejlesztettük az autót. Az új alkatrészek jól működnek, és a kocsi sokkal jobban igazodik a vezetési stílusomhoz, szóval optimista vagyok.
Természetesen soha nem tudhatod, hogy mennyire vagy versenyképes a többiekhez viszonyítva, egészen vasárnap délutánig. De a teszteredményeket elnézve a Ferrari versenyképes lesz.
Ahogy már korábban említettem, az időmérőn kell fejlődnünk. Problémát okoz, hogy egy körön belül kihozzam a maximumot az autóból, mert még nem 100%-osan passzol hozzám a kocsi. De elégedett vagyok a fejlesztésekkel.
Nagyon nehéz megelőzni az autókat a pályán, így az elölről való rajtolás megkönnyíti a győzelmet.
Hogy az első sorba kvalifikáld magad, és megnyerd a futamot Barcelonában, nagyon jó aerodinamikára és egy jó balanszú autóra van szükséged. Az egész csomagnak jól kell működnie. A teszt után úgy érzem, hogy a csapat briliáns munkát végzett minden téren.
Megnyertem a 2005-ös Spanyol GP-t, de ez nem változtat semmit az idei éven. Egy kellemes élmény volt, de most új kihívásokkal találja magát szembe az ember.
Az új sikán egy kicsit lassúbbá teszi a pályát, de ez mindenkinek egyforma. Ha a régi pályán is jó volt az autó, akkor itt is jó lesz, függetlenül az új sikántól.
Barcelona még mindig egy megerőltető pálya, nagy követelményeket támaszt az autó és a pilóta elé is.
Volt egy jó tesztünk februárban itt Barcelonában, de az új alkatrészekkel még jobban működik a kocsi. Az autó jobban engedelmeskedik. Az autó beállítása jobb, érzékenyen reagál, és magabiztosnak érzem magam.
Egyszerűen jobb vezetni.
Az egész csapat nagyon motivált és a hangulat is klassz. De a versenyzésben sosem ígérheted meg előre, hogy győzni fogsz. A tesztek alatt senki sem tudja, hogy a másik csapat min dolgozik. Várnunk kell szombatig, hogy meglássuk, hogy milyen a többiek sebessége. A verseny után megtudjuk, hogy a miénk elég volt-e.
Természetesen nyerni megyünk Spanyolországba. A legjobbat fogjuk nyújtani. A bajnokság nagyon szoros idén, ezért nagyon fontos, hogy mindig szerezzünk pontokat.
Ez az év legjobb időszaka. Jön a nyár, és ismét Európában versenyzünk. A legfontosabb jéghoki meccseket is most játsszák. Gondolom tudjátok, hogy nagy jéghoki-rajongó vagyok.
Néztem a moszkvai jégkorong világbajnokságot, és a barátom Teemu Selanne játékát a „The Might Ducks of Anaheim”-mel a Stanley Kupa újrajátszásait az NHL-ben. (Bocsi, ez nem lett valami értelmes, de én sem igazán érettem a mondatot) Mind a ketten nyertek. Ettől még jobban éreztem magam.
A szünet alatt kikapcsolódtam a barátaimmal, és a családommal, jéghokiztam és készültem a következő golfszezonra is.