2009.03.25. 08:31, kimiklub
Nyilvánvalóan nem titok, hogy nem vagyok boldog azzal, ahogyan a dolgok alakultak az elmúlt 5 futamon. Hogy őszinte legyek, nagyon csalódott vagyok a 3 egymást követő verseny, Montreál, Magny-Cours és Silverstone miatt. Minden egyes alkalommal jó pozícióban voltam, hogy megnyerjem a futamot, de különböző okok miatt a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan szerettem volna és vesztettem.
Soha sem stresszelek túl sokat, és ezt nem most fogom elkezdeni. Csak felszegett fejjel viselem, és olyan keményen nyomom a következő versenyen, ahogyan csak tudom. Ez az, amit mindig teszek, ha egymás után ilyen nehéz versenyeink vannak.
Sohasem jó úgy menni a médiához a verseny után, ha nem nyertél. Imádok nyerni, nem pedig magyarázkodni, hogy miért nem tudtunk nyerni.
A múlt hét Hockenheimben volt az év legnehezebb versenye. Csalódott és frusztrált voltam amiatt, hogy nem sikerült jó egyensúlyt találni.
Most jobb formában vagyunk. Nagyon produktív teszten vagyunk túl, különösen a második nap volt jó, és most az autó most újra jó egyensúlyú.
A csapat az autó fejlesztésén dolgozik, és magabiztosak vagyunk, hogy Magyarországon ismét jók leszünk. A Ferrarinak úgy tűnik jobb a meleg időjárás, ezért remélem végre forró hétvégénk lesz. Erre várunk egész nyáron.
Nyilvánvalóan a McLaren is fejlesztette az autóját az elmúlt két futam alatt, de a dolgok nagyon könnyen megváltozhatnak.
Egyszer nyertem, kétszer pedig másodikként fejeztem be a versenyt Magyarországon. Két évvel ezelőtt enyém lett a pole pozíció, de olyan sok minden történt a versenyen, hogy a pole nem segített. Ez az egyik olyan pálya, ahol nagyon nehéz előzni. Ezért is nagyon fontos, hogy szombaton jó időmérő kört fussunk.
Még túl korai bármilyen előrejelzést is mondani a bajnoksággal kapcsolatban. Az első három 7 ponton belül van, így a pozíció akár egy verseny után is változhat. Hasztalan aggódni amiatt, ami történt. Csak előre tekintsünk! Még 8 futam van hátra, és azután majd meglátjuk, hogy végül ki lesz a csúcson.
Még csak félidőnél vagyunk, ezért nagyon fontos, hogy folyamatosan szerezzünk pontokat a hátralévő futamokon. Hockenheimtől eltekintve jó pozíciókban voltam, hogy megnyerjem a versenyeket, és ismét ilyenben leszek.
A bajnokság nagyon szoros, és már nagyon várom, hogy ismét versenyeket nyerjek.
Még egy lökés, és Magyarország után nyári szünet. Mindig jó, hogy van egy kis szünet feltöltődni és újult erővel nekivágni a szezon hátralévő felének. A jerezi teszt után volt néhány napom, hogy élvezhessem a gyönyörű finnországi nyarat csónakkal a tengernél.
Most Magyarországra tartunk. Jennivel csütörtökön lesz a negyedik házassági évfordulónk, de én akkor már Budapesten leszek – remélhetőleg, hogy megnyerjem a versenyt.