Vasárnap arra ébredtem fel, hogy Hannah össze-vissza pakolászik a szobában.

- Hát te meg mit csinálsz ilyen korán?- kérdeztem kómásan.

- Pakolok.

- Pakolsz? De még lesz egy csomó időd pakolászni a futam után!

- Én ki nem megyek, az is biztos!

- Na ne viccelj már! Egy hülye pasi miatt?

- Csak hogy az a hülye pasi egy pilóta! És nem bírnám elviselni a látványát!

- Akkor most mi lesz?-kérdeztem aggodalmasan-Nem megyünk ki tényleg?

- Te nyugodtan menj ki, de én hazamegyek, amilyen hamar csak tudok!

- Ha te mész, akkor én is megyek!- kecmeregtem ki az ágyamból.

Negyed óra múlva fel is ébredtem nagy nehezen, és hozzáláttam én is a pakoláshoz.

- Készen vagy?- kérdezte Hannah.

- Én igen. És te?

- Már elég régóta.

- Akkor mehetünk? Biztos vagy benne?

- Ennél biztosabb még soha sem voltam!

Azzal hazafele vettük az irányt. Én azért otthon belenéztem a futamba, mégiscsak kíváncsi voltam mi lesz a vége, de Hannah hajthatatlan volt. Már csak büszkeségből sem vetett volna  a képernyőre egy pillantást sem.

Az Angol Nagydíj után, már majdnem eltelt egy hónap. Talán sikerült lenyugodnom. Jót tett, hogy visszakerültem a régi kerékvágásba. Élveztem a nyarat Jasminnal együtt, aki sikeresen elvégezte az egyetemet. Egyik délután éppen a strandról értünk haza, mikor a postaládában egy levelet találtunk. Jasmin Woodsmen részére.

- Úgy látom ez neked jött, Jasmin!

- Hmm. Érdekes, nem vártam mostanság semmi levelet.

- Tessék, itt van, olvasd el. Én addig kipakolok a szatyorból.

„Tisztelet Ms Woodsmen! Örömmel értesítjük, hogy az állás melyet egy éve megpályázott csapatunknál, az Öné! Gratulálunk, Ön a mai naptól a McLaren Mercedes F1 Team mérnöki részének a tagja! Minél hamarabb számítunk segítő kezeire.  Tisztelettel Mr Ron Dennis.”

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

- Jesszusom! Agyadra ment a napsütés vagy mi?!

- Ezt egyszerűen nem hiszem el! Ez csak egy álom! Wááhwááh!- ugrált a kanapén Jasmin.

- Nos, ha esetleg beavatnál engem is, talán nem néznélek annyira hülyének, mint most…

- Tessék, itt van! Olvasd el!!!

- Kedves Ms Woodsmen…..blablabla…Hogy micsoda?! Ez komoly!? Hiszen ez fantasztikus! Erről álmodtál egész életedben! És most valóra vált!!!! A McLarennél fogsz dolgozni!!!

- Igen!!!Tudom!! Ez egyszerűen hihetetlen!!!!-majd egy pillanatra lefagyott a mosoly mindkettőnk arcáról. - A fene! Így találkozni fogok Lewis-szal. Ez így nem lesz jó! És téged is itt kell hagyjalak egyedül!

- Ugyan már! Én nem számítok! Ez legyen a legkevesebb! És különben is, nem a gyárban fogsz dolgozni??? Onnan haza tudsz járni majd. És Lewis-szal sem sűrűn fogsz így találkozni.

- Igazad lehet, de akkoris.

- Csak semmi kifogás! Tiéd az álomállás! Kell ennél jobb? Ma este partizunk!!!!!

- Hááát jóóóó!

- Azért mondom!- kacsintottam rá.

Aznap este jól kitomboltuk magunkat. Utána még egy hétig nem tudtuk kipihenni a party fáradalmait.

Augusztus elején eljött a búcsú pillanata. Jasmin elindult első munkanapjára a McLaren gyárába Wokingba. Elkísértem új otthonába. Bevallom, nagyon rossz volt a tudat, hogy nem velem fog lakni és hiába lesz a közelben, azért mégsem a mellettem lévő szobában lesz. Megígértük egymásnak, hogy legalább hetente értekezünk, ha mást nem telefonon, bár a legjobb lenne személyesen találkozni. Az elkövetkezendő hetekben új lakótárs keresésére indultam. Szerencsére hamar meg is találtam a megfelelő embert, egyik csoporttársamat Heathert. Éppen egy hónapos nyaraláson volt Olaszországban és felajánlotta, hogy ha gondolom kimehetek egy hétre én is. Úgy voltam vele, hülye leszek nem kimenni. Szeretem azt az országot és rám fér a pihenés is; tehát hamarosan csomagoltam és már a repülőgépen találtam magam, útban a pizza hazájába.