- Jó reggelt a világ legszebb mormotájának!- Jött be az ajtón Jenson, egy tálcával a kezében.

- Jó reggelt neked is! Hát te meg mit hozol?

- Csak egy kis reggelit, az ágyba.

- Ó, fogadjunk nem te csináltad?- nevettem gonoszan.

- Tényleg nem, de vedd úgy, hogy én csináltam. Tudod, nem akarlak megölni.

- Értem. Nagyon szépen köszönöm. - Azzal neki is láttam a reggelihez.

- És hogy aludtál?

- Nagyon jól. Neked nem volt kényelmetlen a kanapén?

- Háát csak egy kicsit. De elviselem.

- Talán megszánhatlak ma éjszaka… Elég nagy ez az ágy kettőnknek, azt hiszem.

- Hmmm ez jól hangzik. Nos, nem tiltakoznék.

- Nagyon helyes. Mikor megyünk ki a pályára?

- Kb egy fél óra múlva, ami engem illet. De, ha elkészülsz, akkor te is.

- Addigra reménységeim szerint összeszedem magam, csak nem tudom, mit vegyek fel.

- Erre ne legyen gondod. Hozattam egy rakat ruhát. Válogass belőle nyugodtan.

- Wow! - Ezt nem hiszem el. Itt valaki nagyon vastag pénztárcával rendelkezik.- És miért kapok ennyi szépet és jót?

- Mert megérdemled. - simogatta meg a fejem. - De most már hagylak. Mert így sosem készülsz el.

Gyorsan megreggeliztem és nekiláttam a ruhakeresésnek. Apám! Nagyon jó cuccokat hozatott! Nem is tudom eldönteni hirtelen, hogy mit vegyek fel, annyi jó ruha van itt. Végülis egy egyszerű szandinál, egy szoknyánál és topnál maradtam + a hozzáillő napszemüveg. Gyorsan még belőttem a hajam és egy kis sminket is raktam fel. Azzal indulhattunk is.

Mikor kiértünk a pályára és kiszálltunk az autóból fotósok hada állta utunkat. Alig bírtuk átverekedni magunkat. Jöttek az újságírok és riporterek is és kérdezgették Jensont, hogy ki vagyok. Na, kettőt találhatnak… A lánya és azért fogja a kezem. A boxutcában már jobb volt a helyzet. Igaz, a fotósok ott is követtek minket, de ez náluk megszokott, azt hiszem. Majd én is hozzászokom. Jenson köszönt jobbra-balra már követni sem tudtam nagyon, de aztán végre ismerős arcot láttam én is!

- Sziaa Jasmin!!!!! - öleltem át barátnőmet.

- Sziasztok!!! Hogy vagytok?

- Jól vagyunk, köszönjük- mondta Jenson. - de én most továbbállnék csajok. Vigyázz magadra édesem. - Majd nyomott egy csókot a számra.

- Jajj! Olyan aranyosak vagytok együtt!

- Óh köszönöm! Na de menjünk valamerre! Sőt! Tudod mit? Először igyunk meg egy jó kis kávét a Paddockban!

- Jó ötlet! Rám is rám fér egy kis kávé, hosszú volt az éjszaka….De mesélj! Mi volt veletek tegnap?

- Hmmm…. Nagyon jó volt! Elvitt, megvacsoráztunk, de valami csodálatos volt az étterem! Utána pedig sétáltunk egy kicsit a városban. Este annyira szép minden! Tök jó volt… Ah.. Utána pedig felajánlotta, hogy alhatok nála. Mert a kórházba már lehet, hogy be sem engedtek volna..

- Na és mi volt az este???

- Jajj! Mi lett volna? Ne gondolj folyton rosszra!... Tudod milyen szemérmes tudok lenni és ő is… Kint aludt  a kanapén.

- Most komolyan???- fakadt Jasmin nevetésre.- Hát persze. Mindketten úgy néztek ki, mint a legszemérmesebb emberek.. Jól van, na, nem bántalak titeket. Nagyon romantikusak vagytok…- nevetett tovább.

- Haha.. Elég lesz a nevetésből. Nem mindenki olyan, mint te- Kezdtem el én nevetni.

- Jó oké, abbahagytam. Téma lezárva. Ó már hozzák is a kávénkat!

Betermeltük a kávét, majd elbeszélgettünk pár emberkével. Egész jóba lettünk Raquel de Rosarióval, Fernando barátnőjével (vagy felesége?). Aranyos csaj, a zenéjét meg már nagyon régóta szeretem. Kibeszéltük, hogy milyen itt az élet a Paddockban, meg úgy általában, mint F1 barátnő. Mondhatni, hogy egyfajta ’beavatást’ kaptunk mindketten, mint újoncok. A szabadedzések annyira nem voltak érdekesek, nem mentek ki sokan a pályára. Délután pedig Kimi tartott egy kis reklámkampányt a Paddockban. Természetesen első sorból figyeltem, én mint legnagyobb rajongója, bár ami azt illeti a dolog kicsit varázsát vesztette. Milyen dolog az, hogy neki szurkolok és nem a pasimnak? Kiegyezhetünk abban, hogy mindegyiknek szurkolok… Később megérkezett Lewis is. Ő volt a postás. Jenson üzent vele, hogy még lesz egy sajtótájékoztatója és utána megkeres, majd rám csörög. Hát jó… El vagyok én itt, nem kell aggódni értem. Kicsit kettesben hagytam Jasminékat, hagy turbékoljanak. Ahogy sétáltam a boxutca hátsó részébe egészen meglepődtem. Schumi és Corinna is kijöttek, mint a Ferrari VIP vendégei, mondjuk, annyira nem kell ezen meglepődni, itt Olaszországba, ahol Schumiról még utcát is neveztek el… Gondoltam odamegyek hozzájuk, legalább egy aláírást kérni. Váratlanul közvetlenek voltak velem és miután megtudták, hogy én lennék Jenson újdonsült barátnője Corinna teljesen odavolt. Ott jópofizott nekem már vagy fél órája, nem azért, tényleg aranyos meg minden, csak már kicsit fárasztó volt. Halleluja! Az utolsó pillanatban megszólalt a telefonom, Jenson volt az. Jön értem, köszönöm Istenem! Így hát gyors búcsút vettem a Schumacher family-től és ugortam Button nyakába.

-         Jajj de jó, hogy végre itt vagy!

-         Szerintem is! Na és milyen napod volt?

-         Egész jó! Csomó új ismerőst szereztem, tetszik a dolog.

-         Ennek nagyon örülök! Tudtam én, hogy nem lesz veled semmi gond.

-         Áh ezt nem hiszem el!- Most akadok ki, érzem… pedig olyan jól alakult ez a nap! Miért kell így elrontani?

-         Mi a baj, kicsim?

-         Nézd, ki jön ott. – Mutattam a velünk frontálisan jövő Sebastianra.

-         Ú, erre nem is gondoltam, hogy ebből még bármi gond is lehet. Nyugodj meg, szerintem ha mást nem tuti hallott már rólunk. Gyorsan terjednek itt a pletykák…

-         Nagyon remélem…

Nos, igen… Látszott az arcán egy enyhe kiakadás, de most mit csináljak vele? Ő volt a balfék. Engem már nem hat meg. Pff!! Még köszönni sem képes, sőt a fejét is elfordítja! Mekkora egy tapló!!!

-         Fújjjj! Állat!- Fakadtam ki.

-          Ne foglalkozz vele! Megérdemli a sorsát! Legalább így nekünk is könnyebb.

-         Igazad van- bújtam hozzá- és most merre megyünk?

-         Hmm nem eszünk valamit? Gyere, menjünk a Motorhome-ba.

-         Oké. Ott legalább nyugtunk lesz. – a fotósokat már kezdem megszokni…