-         Na, vissza is értünk. – mondta Raqu. – Köszi, hogy elkísértél. Most pedig csempésszük be valahogy ezt a nagy tortát.

-         Okés. Előre megyek és megnézem, hogy tiszta-e a levegő, jó?

-         Jó, csörgess meg, ha mehetek.

Lássuk csak. Szerintem innen a hátsóbejárattól kellene megközelíteni a dolgot. Ó, nagyon király, nincs itt senki sem. Meg is csörgetem Raquelt.

-         Héé őő…- szólalt meg valaki a kuka mögül enyhén ittas állapotban.

-         Jézusom! Ki van ott?- rettentem meg.

-         H-h-h-annah, teő vagy az?

-         Én vagyok, de ki maga??- azzal megpróbáltam odasomfordálni óvatosan a kukához. A pasas hirtelen megmarkolta a kezemet.

-         De jóő, h-hogy véögrre itt vagy. – mondta, majd a sötétségből hirtelen előbújva megláttam Sebastiant.

-         Mi a fenét keresel te itt ilyen állapotban??? Mi történt veled? Szét van nyílva a szemöldököd.

-         Cs-cs-a-a-csak bevertem egy kiccsit. De kérlek, ne h-harag-gudj.

-         Nem vagy normális. Szét vagy csúszva, mint valami undorító alkoholista. Hol van a kis barátnőd?

-         Az a szajjhaa? Hukkk. Az nem az.

-         Undorító vagy… Gyere, kellj már fel! Meg kell nézetnünk a sebedet.

-         Én annyira nagyon szeretlek, én nem-nem e-engedlekk el.

-         Ezt most hagyd abba, nem is tudsz magadról. Gyerünk már… - azzal felhúztam a földről, mikor hirtelen megcsókolt.

Mi van már Hannah-val?! Ez nem lehet igaz, csak nem felejtette el, hogy meg kell csörgetnie? Felhívom… Ezt nem hiszem el! Itt hagyta a telefonját a kocsiban. Na, akkor felhívom Jensont, gondolom úgy is vele van.

-         Hallo?

-         Szia, ott van veled Hannah?

-         Nem, nincs. Nem úgy volt, hogy veled van???

-         De igen, csak mondtam, hogy menjen és nézze meg, hogy tiszta e a terep, mert a tortát be szeretném vinni és majd megcsörget, de már vagy negyed órája semmi hír róla.

-         Merre ment?!?!?!- kezdett kiabálni Jenson.

-         A hátsóbejárat fele.

-         Azonnal megyek és megnézem. Szia.

-         Jó, rendben. Bye.

Remélem nem történt vele semmi baj…

-         Eszednél vagy? Mit képzelsz magadról??- vágtam pofon Sebastiant. – Eressz el, nem érted? Eressz el!

-         Te rohadék!!- csapta ki a hátsó ajtót Jenson, majd azzal a mozdulattal egy akkorát bemosott neki, hogy azt még Chuck Norris is megirigyelte volna. Verekedésbe kezdtek és ütötték, verték egymást. Kissé sokkos állapotba kerültem és nem igazán tudtam, hogy mi tévő legyek.

-         Álljatok le most rögtön fiúk! Hagyjátok abba!- Kiabáltam, majd mikor láttam, hogy nem megyek vele semmire befutottam rémülten a partiba és egyenesen Jasminhoz mentem.

-         Mi történt?!- kérdezte ijedten Jasmin.

-         Kérlek, gyere gyorsan! Segíts! Hol van Lewis?? A fiúk…a fiúk… kint…

-         Nyugodj le. Ülj le szépen, én gyorsan megkeresem Lewist…

-         Mi baj Hannah?- jött Lewis.

-         Menj gyorsan ki, mert a fiúk megölik egymást.

Mindenki észveszejtve futott ki a hátsó ajtón a verekedéshez. Az egész úgy nézett ki, mint egy new york-i utcai verekedés. Lewis és Alonso két oldalról lefogta a két fiút.

-         Nyugalom, gyerekek! Elég lesz! Ne rontsátok el a bulimat, jó?- próbálta humorosan terelni a figyelmet Alo.

Nagy nehezen lenyugodtak a kedélyek. Mindkét mákvirág a közeli kórházba ment egyenesen, hogy sebeiket lekezeljék. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha ezt a sajtó megtudja. Alonsoéktól bocsánatot kértem a kellemetlenségekért és aznap este Jasminéknál aludtam.

-         Jó reggelt! Ébresztő!

-         Hmm? Tessék?

-         Keljél, Hannah. Már 9 óra van. Nemsoká megyünk haza.

-         Ugye csak álmodtam mindent?

-         Nem, sajnos. Jensont kiengedték már a kórházból. Keresett is, de mondtuk neki, hogy még alszol. Ha gondolod, szólhatok neki, hogy fenn vagy már.

-         Jaj, még ne, kérlek. Annyira szörnyű volt ez a tegnap este. Én úgy szégyellem magam. Nem is tudom mi tévő legyek.

-         Elhiszem, hogy kellemetlenül érzed magad, de ezért nem neked kell szégyellned magad, hanem Sebastiannak. Ő erőszakoskodott veled, Jenson meg még szép, hogy megvédte a barátnőjét, nem gondolod?

-         Tudom, de még beszélnem kell valamiről Jensonnal és nem tudom, hogy mondom el neki. Annyira félek.

-         Mégis miről?- kérdeztem meglepődve.

-         Tudod… mielőtt még kijött volna, szóval… hogy is mondjam…

-         Na, álljon meg a menet! Ugye nem azt akarod mondani, hogy…

-         De, igen. Csókolóztunk.

-         Micsoda?! Te jó ég! Ezt nem hiszem el!- Nem normális ez a csaj, én mondom…

-         Vagyis, hogy pontosítsak megcsókolt. De annyira nem tiltakoztam és ez fáj a legjobban. Nem tudom mi ütött belém, én Jensont szeretem, és sosem csalnám meg.

-         Így azért egy kicsit másabb a dolog. De mi az, hogy nem tiltakoztál? Ezek szerint mégiscsak érzel még valamit Sebi iránt.

-         Nem, vagyis csak annyit érzek, hogy gyűlölöm, de rohadtul.

-         Hát, ez tényleg nehéz ügy, de mindenképpen el kellene mondanod ezt Jensonnak. Így lesz a legjobb, hidd el!

-         Tudom, tudom. De mi van, ha nem hisz nekem? Nem hiszi, hogy szeretem és mindennek vége?

-         Biztos vagyok benne, hogy mindent megért majd.

-         Na, jó, még ha meg is fogja érteni, megint agyonveri Sebastiant és arra már tényleg senkinek sincs szüksége… még egy ilyen balhé.

-         Megbeszéled vele és kész. Na de gyerünk, kelj fel:D!

Reggeliztünk, majd útjára engedtem Hannah-t. Nagyon nem lennék most a helyébe, de remélem, minden rendbe jön. Ilyenkor úgy örülök, hogy Lewis-szal és velem minden rendben van. Összepakoltuk a dolgainkat, majd kimentünk a  reptérre. A 10 órási repülőgéppel mentünk vissza Londonba.

Bekopogtattam szépen a hotelajtónkon. Jenson kinézett, majd kinyitotta az ajtót és mélyen átölelt. Öt percen keresztül csak némán öleltük egymást.

-         Ne haragudj rám. Elveszítettem a fejem. - mondta.

-         Te ne haragudj rám, annyira sajnálom.

-         Igazán nem tehetsz róla, hogy az a barom lefogott.

-         Tudom, de van még valami más, amit meg kell beszélnünk.- majd egy könnycsepp hullott ki a szememből.

-         Ne ijessz meg. Mi az?

-         Ígérd meg, hogy nem bántod őt többet!

-         Azt majd meglátjuk, de mondd már mi történt!

-         Szóval, mielőtt még kijöttél volna… szóval…

-         Igen?

-         Megcsókolt, de én nem akartam és ne haragudj rám, nem tehetek róla. Tudod, hogy szeretlek!

-         Ezt nem hiszem el! Mekkora egy seggfej! És te hagytad neki?!

-         Nem, vagyis nem tudom..nem! Dehogyis! Utána már rögtön ott voltál, láthattad, hogy el akartam lökni magamtól, de nem hagyta.

-         Már nem tudom, hogy mit higgyek… Ezt még végig kell gondolnom, bocsáss meg, most elmegyek egy kicsit sétálni.

-         Kérlek, hallgass meg! Könyörgöm!- fakadtam ki a sírásba, de az ajtó becsukódott. A földre hullva zokogtam tovább.

Két óra múlva hűvös arccal érkezett meg Jenson. Nem szólt egy szót sem, csak bepakolta a cuccait, a mágneskártyát odadobta hozzám, majd elindult a reptér fele. Jobbnak láttam, ha én sem mondok semmit. Elindultam magamban én is. Borzalmas volt a repülőút. Örültem, hogy végre földet értünk, bár a fotósok most nagyon nem hiányoztak az életembe. A kocsiba szállva, úgy éreztem, most már valamit mégis csak mondanom kéne.

-         Most mi lesz? – kérdeztem halkan.

-         Mi lenne?- válaszolta vissza rezzenéstelen arccal.

-         Hova menjek?

-         A lakásba, hova mennél? ...

Itt be is fejeződött a nagy beszélgetés. Hazaérkezvén kipakoltam mindent, közben Jenson ismét elment valamerre. Bánatomban fogtam magam és elhívtam Jasmint egy koktélbárba.

Egész idő alatt próbált felvidítani, hogy úgy sem lesz semmi gáz, csak fel kell dolgoznia a történteket, de valahogy nem sikerült neki a dolog. Még a pia hatására sem tudtam nevetni. Már-már reménytelennek nézett ki az egész dolog, mikor hirtelen a bár emeleti részéről sikongatások és iszonyatos nevetések hallatszódtak le olyan 11 óra fele.

-         Gyere, nézzük, meg mi folyik odafent!- mondta Jasmin.

Felvánszorogtam vele, majd amikor megláttuk, hogy mi történik nem bírtuk ki. Olyan röhögésben törtünk ki, hogy majd leestünk a lépcsőn. Kimi Räikkönen, négykézláb, kigombolt inggel, talaj részegen énekelt a bár közepén. Iszonyatosan vicces látvány volt.

A fényképezőgépek csak úgy kattogtak. Az est végén Jasmin hazakísért, én pedig megköszöntem neki, hogy megpróbált felvidítani. Halkan bementem a lakásba. Jenson már aludt. Lezuhanyoztam, majd a vendégszobába lefeküdtem.