Eljött a nagy esemény napja: Lewis bajnokavató bulija. Reggel rögtön úgy kezdtem, hogy elmentem, Jasminnal egy jó kis szépségkezelésre. Sosem árt, ha az ember jól néz ki, főleg, ha buliba megy, méghozzá olyanba, ahol fotósok is akadnak majd szép számmal. A kezeléstől egészen felfrissültem. Kaptam masszázst, barnító kezelést, meg mindent, amit csak az ember el tud képzelni. Már értem, hogy miért néznek mindig olyan jól ki a sztárok a vörös szőnyegen. Így nem lehet túlságosan nehéz az ember dolga. Egész nap csak salátákon éltem, hogy a ruha biztosan jól álljon rajtam, ha már annyi pénzt kiadtam érte. Még sminkest is szereztem, hogy teljes legyen a kép, a fodrászról nem is beszélve. Estére tényleg úgy néztem ki, mint egy sztár. Eléggé jól éreztem magam ennek a tudatába. Lewisék minden vendégért küldtek egy Mercit: megadták a módját, mit ne mondjak. 7 órakor meg is érkezett az én autóm. Beszálltam és már úton is voltam. Alig vártam már, hogy kiszálljak. Úgy vártam ezt a partit, mint a végzős lányok a szalagavatójukat. Ahogy odaértem, és kiszálltam a kocsiból egy csomó fotós vett körül és hülye kérdéseket tettek fel. Legfőképpen azzal kapcsolatban, hogy mi van velem és Jensonnal. De ez legyen a legkevesebb, ha már itt lehetek, nem igaz? Mosolyogtam, majd leráztam őket szépen. Bent minden egyszerűen lélegzetelállítóan szép volt. Az agyamat majd’ eldobtam. Milyen sok ember van itt, te jó ég! Körbeköszöntem minden ismerősnek, kezembe vettem egy koktélt és megpróbáltam Jasmin közelébe férkőzni. Pár perc után ez sikerült is.

-         Szia!- öleltem meg.

-         Halihó! De jól nézel ki! Találkoztál már a többiekkel? Jól érzed magad?

-         Jajj, köszönöm! Te is nagyon szép vagy. Nagyjából már körbeköszöntem, de majd még idővel találkozok a többiekkel is. Amúgy nagyon jó a parti! Minden elismerésem.

-         Jól van, köszi, ennek örülök. Jenson-nal szóval még akkor gondolom nem is találkoztál, igaz?

-         Nem, dehogy. Egyáltalán itt van? Mellesleg a paparazzik rögtön le is támadtak…

-         Gondolom, hogy itt van. Na, nem baj, majd úgyis találkoztok. Kötelező!

-         Igenis, kapitány!- nevettem. – Most, ha megengeded, odamegyek Lewis-hez, gratulálni.

-         Hát, talán neked megengedem, de aztán nem lenyúlni!

-         Kacc-kacc-kacc… Akkor, majd találkozunk!

-         Szia Jasmin! Köszönöm szépen a meghívásotokat!

-         Szia Jenson! Igazán nincs mit, a fő, hogy jól érzed magadat!

-         Lehetne egy kérdésem?

-         Persze, mondjad csak.

-         Nem láttad Hannah-t? Gondolom, itt van valahol, nem?

-         Itt van, 10 perce, hogy beszéltem vele, aztán Lewisnak gratulált. Utána nem tudom merre mehetett. Kérdezd meg Lewis-t.

-         Köszönöm szépen!

-         Nincs mit!

Most már csak az a kérdés, hogy merre lehet Hamilton… De, ha jól látom, akkor éppen Sutillal beszélget. Á, igen. Meg is van.

-         Szervusz, haver! Engedd meg, hogy még egyszer gratuláljak!

-         Hello! Nagyon szépen köszönöm! Jó a buli, mi?

-         Igen, eléggé. De lenne egy kérdésem.

-         Mondjad csak, ha tudok, válaszolok rá.

-         Szóval… Nem tudod, merre lehet Hannah?

-         Szerintem kint van a tetőn. Nézd meg ott, aztán sok sikert! – kacsintott egyet Lewis.

Azzal a mozdulattal indultam is a tetőre. Itt azért már jóval kevesebben voltak, mint lent. Körbenéztem, de sehol sem láttam őt. Még egyszer szétnéztem, és akkor láttam, hogy az egyik padon ül. Halkan odamentem hozzá.

-         Leülhetek? – kérdeztem tőle.

-         Jesszus! A szívbajt hoztad rám!- nézett rám ijedten- amúgy ülj le nyugodtan.

-         Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. – azzal leültem mellé. Rögtön be is állt a kínos csend…- Szépek a csillagok – nyögtem ki végre valamit.

-         Igen, valóban. – ezt nevezem a bő válasznak.

-         Zavarlak? Vagy ma szimplán nem vagy beszélőképes? Mondd meg nyugodtan, aztán békén hagylak.

-         Nem, nincs semmi, ne haragudj. Csak most ez így egy kicsit fura nekem. Azt hiszem, érthető. De akkor kezdjük újra a beszélgetést.

-         Persze, rendben. Szóval, hogy vagy?

-         Egészen jól. Jó lent a parti nagyon, csak kicsit feljöttem levegőzni, nehogy a fejembe szálljon az alkohol. És Te hogy vagy?

-         Nem volt túl egyszerű az elmúlt hónap. Ami azt illeti: nagyon hiányoztál, őszintén. Örülök, hogy most itt lehetek veled. – csend.

-         …Elhiheted, hogy nekem sem volt könnyű, sőt.     De Te akartad, hogy így legyen.

-         Én? Arról nem tehetek, hogy beleszólt a kapcsolatomba Sebastian!

-         A kapcsolatodba? Inkább a kapcsolatunkba, nem? Amúgy meg igazán tudhatnád, hogy nem csaltalak meg soha! Eszembe sem jutott volna…

-         Jó, ne haragudj, nem szeretnék vitázni veled. Nem azért vagyok itt, hanem azért, hogy végre megbeszéljük a dolgokat. Tudom, hogy nem csaltál meg, és azt is tudom, hogy hülye voltam, de kettőn áll a vásár. Meg tudsz nekem bocsájtani?

-         Sosem utáltalak, ezt Te is tudod… és Te meg tudsz nekem bocsájtani?

-         Már régen megtettem. – öleltem át, amennyire csak bírtam. – Remélem, tudod, hogy eszméletlenül szép vagy és ami még ennél is fontosabb, hogy eszméletlenül szeretlek.

-         Nálam nem jobban.

-         Soha, de soha nem szeretnélek elveszíteni! – Ezután hosszú, romantikus csókolózásba torkolltunk. Szorosan magamhoz szorítottam, nem akartam elengedni a kezeim közül.

Össze kéne szedni az embereket, hogy mindenki lent legyen, mert Lewis köszöntőt szeretne

mondani. Szólok is, hogy jöjjenek.

-         Raqu! Ne haragudj, de tudnál egy kicsit segíteni nekem?

-         Persze, Jamsmin, mondjad.

-         Szólnál azoknak, akik kint vannak, hogy jöjjenek be, mert köszöntő lesz?

-         Igen, egy pillanat és jövünk.

-         Nagyon szépen köszönöm. Én addig felmegyek a tetőre szólni.

Még jó, hogy van lift is, mert mire ezt a sok lépcsőt megmásznám, a nap is felkelne. Ahogy elnézem itt nincsenek is valami sokan. Oh, de kit látnak szemeim! Azok ott a padon Hannahék?? El sem hiszem! Végre, legalább ott is minden rendben!

-         Hé, mindenki! Gyertek le! – kiáltottam el magam a tetőn. Nagyon helyes, mindenki vette az adást, én is így gondoltam. Megvártam, míg mindenki szépen lemegy a tetőről. Utoljára Jenson és Hannah jöttek kézen fogva. Olyan édesek együtt. Hannah borjúszemekkel nézett rám, de én csak kacsintottam egyet és intettem a fejemmel, hogy menjenek. Miután meggyőződtem róla, hogy senki sem maradt fenn, leindultam én is. Lent már mindenki készenlétben állt. Mindenki a helyén, kezében pezsgővel. Gyorsan odalopakodtam én is Lewis mellé. Megkocogtatta poharát, felállt, majd beszélni kezdett.

-         Khm, köszönöm szépen mindenkinek, hogy eljött. Nagyon sokat jelent nekem ez a mai nap. Szeretném hálámat kifejezni a barátaimnak, a családomnak és a csapatnak. Nélkülük nem lehetnék most világbajnok. Gyermekkorom óta erre a pillanatra vártam és az, hogy ezt most a barátokkal ünnepelhetem meg, még szebbé teszi az egészet. Külön szót szeretnék fordítani arra a csodálatos nőre, aki most itt áll mellettem. Ő életem szerelme, akire mindig támaszkodhatok, és aki mindig megért engem. Éppen ezért, szeretném kihasználni az alkalmat arra, hogy mindenki előtt megmutathassam, hogy mennyire sokat jelent a számomra és, hogy mennyire komolyan gondolom vele a kapcsolatomat. – azzal letérdelt elém. Istenem, ez az, amire gondolok? – Elnézést, csak kicsit össze kell szednem magamat… Nagylevegő, nos, tehát… Jasmin Woodsmen, hozzám jössz feleségül, hogy egy életen át szerethesselek?

-         Édes Istenem! Meg sem tudok szólalni… - döbbentem le a történtektől. – De, a válaszom: igen, igen, igen!

Lewis felhúzta az ujjamra a gyűrűt, a többiek pedig a meglepődöttségből kikecmeregve ujjongtak és tapsoltak. Erre aztán senki sem számított, pláne nem én. El sem hiszem! Megkérték a kezemet! Most nézem csak a gyűrűt, ez valami eszméletlenül szép! Gyémánt! Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy F1-es pilóta gyémántgyűrűvel megkéri a kezemet. Úgy érzem ez életem legszebb napja! Közben persze, azért megcsókoltam Lewis-t.

-         Most pedig, ha nem haragszotok meg, mi távoznánk. Nektek további jó bulizást és érezzétek jól magatokat! – mondta Lewis.

Mit ne mondjak, ezt gyorsan lerendezte. Megkéri a kezem, majd gyorsan le is lépünk, ez aztán nem semmi! Csak tudnám, hogy hova is visz most minket az út.

-         Szabad megkérdeznem, hogy hová is megyünk?

-         Persze. Ha nem vetted volna észre, akkor haza, csak egy kicsit kerülő úton.

-         Áh, értem. Remélem, tudod, hogy most nagyon megleptél!

-         Ez volt a célom, szóval örülök, hogy sikerült. Tetszik a gyűrű? Sajnos olyan szépet nem találtam, mint amilyen szép Te vagy…

-         Jaj, már hogy ne tetszene! Imádom, egyszerűen gyönyörű!

Pár perc után aztán haza is értünk. A meglepetések otthon sem fejeződtek be. Gyertyafényes vacsora és pezsgő várt otthon. Aztán pedig egy romantikus éjszakát töltöttünk együtt.