2010 : Január legvégén mutatja be 2010-es autóját a Sauber |
Január legvégén mutatja be 2010-es autóját a Sauber
2010.01.07. 18:11
A Forma-1-es csapatok közül elsőként a Sauber pontosította 2010-es versenyautója bemutatójának időpontját: a svájci istálló életében január 31-e lesz a nagy nap. Addigra minden bizonnyal az is kiderül, hogy ki lesz Kobajasi Kamui csapattársa.
Bár egy közös bemutató terve is felmerült, végül minden marad a régiben, vagyis a Forma-1-ben szereplő csapatok egyénileg oldják meg csapatbemutatójukat.
A BMW távozása ellenére jövőre is BMW Saubernéven induló svájci csapat praktikusan választott helyszínt, hiszen Peter Sauberék Valenciában tartják prezentációjukat, ahol másnap már pályára is hajt az új autó, február elsején megkezdődik az első 2010-es hivatalos teszt.
A Saubernek jelenleg Kobajasi Kamui személyében egyetlen pilótája van, legalább is eddig egyedül a japán szerződtetését jelentették be. Peter Sauber egyik minapi interjújában azonban elárulta, hogy már másik versenyzőjük is aláírt, ám az ő megnevezésével még kivárnak. A német sajtóban Giancarlo Fisichella, Pedro de la Rosa és Christian Klien neve kering.
|