Megint eltelt egy nap, de talán életem egyik legfontosabb napja. Mikor én már megérkeztem Berlinbe, és a taxiban ültem, a Német Nagydíj már javában zajlott. Az élen a finn Kimi Raikkonen autózott. Muszáj megnyernie a futamot, mert a pontversenyben nála minden egyes pont számít. Tisztában volt azzal, hogy elég kiszolgáltatott helyzetben van, akárcsak minden versenyző már évek óta. Ugyanis ki tudja, hogy az alatta guruló kocsi meddig bírja a terhelést. A tapasztalatok alapján Kimi mindig félve ült be az autójába, és minden versenyen igyekezett a lehető legjobbat nyújtani, de ez 60 %-ban a gépezettől függött. És… ajjajj… Kimi autója lassul… és lassul… majd leáll… hihetetlen… „Esküszöm, el vagyok átkozva! Hanyadszor fullad már le! Miért nem tudnak egy normális kocsit összerakni! – száll ki, látszólag teljes nyugodtsággal az autóból, mint aki beletörődött és elfogadta a történteket, pedig legbelül koránt sem így van, ő ebben profi, nagyon jól tudja leplezni érzéseit – Az a tehetségtelen Alonso már megint előnyt szerez! Hol vagy most, Jennie!”. A műhelyben már várták a szerelők, és szinte körülzsongják őt.

-Kimi… ne haragudj… nem tudtuk, hogy… - szabadkozott az egyik mérnök a többiek nevében is, de látván, ahogy Kimi rezzenéstelen arccal rápillantott, hirtelen a hallgatás lett úrrá rajta. Tőle már megszokta mindenki, hogy győzelemre vagy vereségre ugyanúgy reagál… nyugodtan, érzelem nélkül… most sem tett másképp, fogta a cuccait, és visszament a szállodába. Meg sem várta csapattársát, Montoyát. Lassan 2 éve… Levágta a holmiját, és magát az ágyra teljes felszerelésben. „Miért pont én? Nem volt még elég? Elvetted a feleségemet, a fél életemet, most elveszed a másik felét? Mondd, mit vétettem! Így akarod megmutatni, hogy semmi keresnivalóm a McLarennél? – mindezt olyan nyugodtsággal mondja, hogy az már szinte ijesztő – Nem tudom. 4 éve vagyok náluk. 4 éve adok nekik esélyt, hogy bizonyítsanak. Úgy érzem, én már bizonyítottam. A legrosszabb helyzetből is dobogós helyet csináltam mindig. Mi kell még? Azt hiszem, jobban tenném, ha elfogadnám a Ferrari ajánlatát. Rubens-szék kocsija mindig jók voltak. És ha én diktálom a taktikát, akkor biztos a győzelem. Igen, ezt kell tennem! Nincs más esélyem! Muszáj gondolnom a jövőmre is!”.

-Kimi… - nyitott be meglepetésszerűen a főnöke, Norbert – beszélhetnénk? - épp kizökkentette a gondolataiból. Azonnal felpattant, hogy fogadja, és a lehető legjobb oldalát mutassa.
-Persze, jöjjön be! - keresgélt neki valami székhez hasonló dolgot, közben szégyelte magát a hatalmas rendetlenség miatt. Ami azt illeti, eléggé tükrözi a lelkében lejátszódó folyamatokat. - Üljön le, elnézést a kupiért, most értem vissza én is. Kér valamit, esetleg... - Norbert a szavába vágott rögtön, hogy a tárgyra térjen.
-Nem, köszönöm, kérlek hallgass végig. Tudom, hogy nem éppen vagy elégedett most a csapattal. Meg is értem, hogy fontolóra vetted, hogy elszerződj, ezt mindenki tudja, tudod, a Ferraris dolgot. De a köztünk lévő barátságra, adj nekik még 4 napot, hogy összeszedjék magukat, és ha addig nem leszel megelégedve, nem szólok bele, mit teszel. - Kimit nagyon meglepte, hogy Norbert szinte már könyörög neki. Sosem alacsonyodott le senkihez, nem az ő stílusa, most mégis megtette, és ez az ami miatt Kimi a következőket válaszolta:
-4 nap. - bólogatott, de szíve mélyén már a papírt is aláírta volna a Ferrarival. Egy dolog zavarta ebben, hogy nem akar Norbertnak fájdalmat és csalódást okozni, és nem is akarja megbántani, hiszen az F-1-es pályáját neki köszönheti. Pontosan emiatt egyezett bele.
-Köszönöm! Ígérem, nem bánod meg!:) - örömében Norbert felpattant, megveregette finn pilótája vállát, és szinte már kirohant a szobából.
-Mi lesz még ebből? - elmélkedett tovább egyedül, de nem is sejti, mi vár még rá:)
                                                                  ******
-Kisasszony, hova is megyünk? - kérdezte udvariasan a taxis, aki már Hockenheim fele járt, és épp most tértünk le az autópályáról. Megmutattam neki a cetlit, amire nekem fel volt írva a szálloda pontos címe - Rendben, negyed óra múlva ott vagyunk. - jegyezte meg kedvesen. Nagyon jófej emberke volt. Végig szórakoztatott a családi sztorijaival, egyszer például a fia épp szaladt a szülinapi tortájához mikor elbotlott a padlóban és magára rántotta az asztalterítőn keresztül a gyönyörűszép drága tortáját, azóta se felejti el a 6. születésnapot:) - Ha nem túl személyes kérdés, mi okból jött Németországba ilyen messziről? - már szinte vártam a kérdést:) El akartam mesélni valakinek, aki nem veszélyes, hiszen soha többet nem fogom látni.
-Megmenteni az F-1-es McLaren-csapatot:) - egy mondatban összefoglaltam a lényeget, azt hittem elkezd majd faggatni, de nem így tett.
-Nincs sok esélye. Nem szívesen fogadnak olyan embereket, akiknek nincsen gyakorlati tapasztalata, és ilyen fiatal. Ennek ellenére, vegye elő ott a noteszemet, abba minden elérhetőséget megtalál. Volt már pár ilyen fuvarom, és egyik sem járt eddig sikerrel. - hát nem voltam túl feldobva, nem hangzik bíztatóan, de nem érdekel, meg fogom próbálni, nem hagyom hogy kidobjanak, főleg hogy elég messziről jövök. Még beszélgettünk egy kicsit, nem kötöttem semmit sem az orrára a terveimmel kapcsolatban, érdeklődött de hiába. Ez nem olyan dolog, amit az ember bárkinek kifecseg. - Megérkeztünk, kisasszony...
-VIGYÁZZON!!!! - ordítottam fel, mikor megláttam, hogy egy fiatal nőt majdnem elgázolt. Ez a pali nem normális, hogy lehet ilyen ember kezébe jogosítványt adni?! A szívbaj kerülgetett ezekben a percekben. - Mag komplett idióta! - csaptam be magam után az ajtót, kirohantam segíteni a hölgynek. Semmi baja nem történt szerencsére, csak az ijedtségtől elesett a saját lábában. Nem is csodálom. Szegény, most előtte biztos lepergett az élete... - Jól van? Nem történt baja? - segítettem fel, szerencsétlen még mindig remegett. Hajszálon múlt az élete.
-Ohm, igen, köszönöm. - nagyon rémült volt.
-Jöjjön fel, iszunk valamit, és attól megnyugszik és jobban lesz, tényleg sajnálom, nem értem, hogy kaphatott jogsit...- közbevágott hirtelen.
-Rendben, menjünk. - azzal kiszedegettem a csomagokat, elköszöntünk a taxistól, aki nem győzte szavakba önteni, mennyire sajnálja a történteket, és a fuvar árából 60%-ot elengedett emiatt a kis kellemetlenség miatt. Szerintem eléggé korrekt volt. Majd benyomultunk a szállodába, elkértük a kulcsot, és robogtunk felfele a portán említett 17-es szoba felé. Már jól kezdődik minden, majdnem egy balesettel. Csak velem fordulhat elő ilyen. Felértünk hamar, meg is találtuk kisebb keresgélés után, majd a titkos ajtót "eltávolítottuk" a kulccsal:) azta mindenit! Ilyen gyönyörű szobát én még soha de soha nem láttam! A lábam a földbe gyökerezett, a hölgy addig kiment már a megtalált erkélyre. Nem hittem a szememnek, egy hatalmas ágy, szekrényekkel, asztallal, székekkel, konyhával, fürdővel, tévével, hifivel, stb. Minden ami szem szájnak ingere. Hihetetlen.
-Nem jössz ki? Nagyon szép! - kimentem hozzá, és a kilátás meseszép volt. - Connie vagyok, és tegeződjünk, kérlek. - el is felejtettem, azt hittem, már bemutatkoztunk, de aztán rájöttem, hogy a nevét sem tudom.
-Eszter, igazán örvendek. - Azzal mind a ketten leültünk az erkélyen található két székre. Connie valamit nagyon nézett rajtam, de nem jöttem rá, mit.
-Ha azért jöttél ide, már lekésted. - mutogatott az F-1-es spagettipántos felsőmre. Hát igen, a futamot lekéstem, de nem tudja, hogy abszolút más okból nézegettem el Németországba.
-Nem, nem ezért, teljesen más az oka. Szeretnék segíteni a McLaren csapatnak, és úgy érzem, tudok is. Terveim vannak, amikről ők még csak nem is álmodtak. - Connienak hirtelen felcsillant a szeme, épp reagálni akart a mondandómra, mikor megcsörrent a telefonja.
-Bocsi, hallo... szia szívem... a vacsora 7-kor lesz, igen mint mindig... jaj, és nem is mondtam, hogy lesz egy vacsoravendégünk is... - itt rám nézett, na erről kérem szépen nem volt szó, de hát még csak most jöttem, és az én hibámból majdnem elgázolták, most meg meghív hozzájuk, mikor még csak 10 perce ismer? - ... nem, nem ismered, majd megtudod... én is... szia! - lerakta, és ismét hozzám fordult - Nincs kifogás, este fél 7-re érted jövök, a terveidet is hozd magaddal, a férjem mérnök, és talán tudna neked segíteni. Semmi de. Jössz és kész. - azzal kirobogott az ajtón, és még csak egy köszönömöt sem mondhattam....