Ezt nem tehetem meg akkor sem, de viszont nem is mondhatom meg neki az igazat. Kell lennie valami köztes megoldásnak, nem igaz, hogy nincs! Ááá... már rájöttem, mit kell tennem. Azonnal felpattantam, ránéztem az órámra, 5 perc múlva fél 6, hát ez nagyon jó! Gyorsan felkaptam valami normális ruhát, és lerohantam a borüzlet elé. Láttam, hogy ő már ott állt, talpig kiöltözve rózsával a kezében. Hirtelen megtorpantam, és csak néztem... néztem, ahogy ott áll... akivel nem lehetek együtt a munkám miatt. Nem tudom, miért gondolok ilyeneket, hiszen tényleg alig ismerem, de... valami nagyon megfogott benne, amitől képtelen vagyok szabadulni... olyan mintha szeretném őt, és van ami közénk áll... ami elválaszt bennünket... beszélnem kell vele, túl kell esnem rajta, máskülönben mi a fenének vagyok itt.
-Szia Eszti! - nem is én indultam el feléje, hanem ő felém, meglátta, hogy én csak nézem, és nem teszek felé egy lépést sem. Ahogy mondtam, meg is érkezett. - Szia, hát te miért ácsorogsz itt? - ez a szempár, a mosoly. Nem jött ki hang a torkomon, képtelen voltam megszólalni. Csak rémült arcot vágtam, vagyis inkább szomorút, vagy... mindegy, a lényeg, hogy rám volt írva, hogy nincs valami rendben. - Valami baj van? - én aztán megmondtam. Gyerünk, essünk túl a dolgon, megkönnyebbülök.
-Jens, én... szeretnék valamit elmondani... de nem itt az utcán...öhm... menjünk fel hozzám... - remegett az egész testem. Régebben minden srácnak meg tudtam mondani remegés nélkül, amit akartam, de ez valahogy más, itt a hangomon is érződött a remegés, a könnyeim majdnem kicsordultam, ha nem vagyok elég erős... és bevallom, tényleg félek...
-Édes, nyugodj meg, hiszen te remegsz! Azonnal menjünk, oké? Csak kérlek, nyugodj meg! Nincs semmi baj, vegyél mély levegőt! - el is indultunk fel a szobámba. Egész idő alatt azt hallgattam tőle, hogy nem kell félni, semmi baj, iszom valamit, és jobb lesz. Nagyon nagyon rendes srácnak tűnt, és tényleg olyan megértő volt eddig. Most tegyem meg vele, hogy nem megyek el legalább? Nem, én nem vagyok olyan. Na, idők közben, míg én itt fecsegtem nektek, felértünk a szobába, ittunk két pohár vizet, és kiültünk az erkélyre. Nagyon szép volt innen a kilátás, este főleg gyönyörű, de most nem ez a lényeg.
-Jobban vagy? - érdeklődött hogylétem felől.
-Igen, köszönöm. - igyekeztem összegyűjteni a mondanivalómat. Ő sóvárogva fürkészte tekintetemet, hátha magamtól is belekezdek ebbe a fontos dologba, de valahogy képtelen voltam. Most mi a fenét mondjak neki?
-Azt mondtad... valamit el akarsz nekem mondani. - a virágot épp most nyújtotta át - Oh, ezt neked hoztam, virágot a virágomnak. - Elvettem, és valahogy kimakogtam egy köszönömöt. Iszonyatosan zavarban voltam, de meg kell tennem.
-Jens, öhm...mi nem találkozhatunk többé... mind a kettőnk érdekében. Én nagyon kedvellek, de ez a leghelyesebb, amit tehetek, sajnálom. - én aztán bőbeszédű vagyok, mondhatom:)
-Álljunk csak meg egy szóra! Mi az, hogy ez a leghelyesebb? Miért mondod ezt? Mi az oka? - szegényt váratlanul érte a dolog. Nem bírt józan ésszel gondolkodni, mert összezavartam benne mindent. "A világ legédesebb nője ilyet mond! Nem engedhetem el csak így! /Jens/". Most erre mit mondhatnék? Bocsi, de a McLaren leszerződtetett? Elküldene melegebb éghajlatra.
-Nem mondhatom meg, ne haragudj! Úgyis meg fogod tudni. - felálltam és bevánszorogtam a szobámba még egy pohár vízért. Muszáj valahogy lehiggadnom, és nem kimutatni, ami most lejátszódik bennem.
-Állj! Eszter Kálmán! Ezt nem csinálhatod!  Miért nem mondhatod meg? Ki tilotta meg? - belemarkolt a karomba és felé fordított, de finoman. És higgadtan de csalódottan szólt hozzám. Olyan, mintha azt érezné legbelül amit én... hogy fáj. Hogy fáj neki ezt hallani. Én meg... álltam és bámultam...
-Kérlek, menj most el! - dadogtam ki az általam leghelyesebbnek vélt mondatot, de szívem mélyén nem ezt mondtam volna. Hanem elmentem volna vele, és vígan gokartoztunk volna.
-Rendben. - odalépett hozzám, és megcsókolt. Ez már tényleg több a soknál, ez már túlzás. Eleinte ellenálltam, de végül hagytam, hogy átöleljen, és kényeztessen. A testemben is elmulasztotta a remegést, egészen felszabadult és átszellemült állapotba kerültem. Olyan mámorító, gyengéd, de szenvedélyes. Nem hittem, hogy ez valaha megtörténik velem, hogy valaki így ölel át, így csókol mint ő.  Sajnos egy idő után abbahagytuk, és megint kitört belőlem, mennyire nem volt jó ötlet.
-Ezt most miért csináltad?
-Én tudom. De te vajon tudod-e? - mielőtt bármit is kérdezhettem vagy kérhettem volna tőle, elhagyta a szobát, és vissza se nézett. Éreztem rajta, hogy nagyon bántja a dolog, de engem főleg. És aludni is képtelen voltam, mert folyton az a csók járt a fejemben, és ezeket a képeket törte meg Ron szavai, hogy mennyire kellek neki. És igen... ez velem történik... nem álmodom... megismertem az élet sivár oldalát... valamit valamiért... ha én az életemet a McLarennek szentelem, le kell mondanom valakiről, aki most már még fontosabb lett számomra.
                                                  ******
Reggel lett, én fáradtan kászálódtam ki az ágyból. Valamikor éjjeli 5 körül alhattam el, addig járt az agyam, és kavarogtak a gondolataim. Valamicskét jobban éreztem magam, hogy túlestem a dolgon, végül is így volt fair vele szemben. És a lelkiismeretem is valamennyire megnyugodott, hiszen nem hagytam ott faképnél az utcán tétován várva engem. Én magam teljes egészében nem voltam nyugodt. Most már tudtam biztosan, hogy szeretem, és ez ellen nem tehetek semmit az ég világon. Nem tudom kitörölni őt az életemből, hiszen már egy része lett. Elfelejteni sem tudom. Vagyis jobban mondva... nem tudok az ellen tenni, hogy szeressem. Eme gondolatmenetet egy telefonhívás szakított meg. Még ki sem keltem igazán az ágyból, máris hívnak, még csak 8 óra van, ki a franc az!
-Halló, tessék! ... Nane, hiszen még csak most nyitottam ki a szemem! .. Drága Juan, egy szóval sem mondtad, hogy máris be kell mennem! ... Itt vagy a szálloda előtt? Ezt nem hiszem el! ... Hogy megvársz? Ember, körülbelül 1 óra míg elkészülök! ... Te csak viccelsz, ugye? ... Előrelátó vagy, az biztos!:) Te tudod:) ... Rendben, ígérem 1 óra múlva lent vagyok, sietek!:) ... Szia! - letettem. Azt hittem, nem kapok levegőt! Senki nem mondta, hogy menjek be, Ron sem mondott semmi ilyet! Most Montoya elérte, hogy hülyének érezzem magam, hogy a saját melóm kezdését is képtelen vagyok megjegyezni! Pedig nem vagyok olyan, mint Drew Barrymore az 50 első randi című filmben, az agyam teljesen rendben van! Gyorsan fürdőszoba, mosdás, hajszárítás, felöltözés, összeszedni mindent ami kellhet, és indulhatunk is le a drága egytelen Juanhoz, aki mint mondta, direkt 1 órával előbb jött, mint amikor el kell indulnunk:) Igazán kedves:) Szerintem, most csak szivat! De majd megkapja tőlem a magáét, azt garantálom!
-Szia Eszti! Meglepődtél, mi? - huh, de képen törölném, tudja mennyire fontos nekem ez a rohadt csapat, és most még nekiáll gúnyolódni!
-Drága Juan, sikerült elérned, hogy totál hülyének érezzem magam! De ne aggódj, én már nem lepődök meg semmin! - ezt mind bájvigyort felöltve mondtam neki teljes higgadtsággal, pedig viszket a tenyerem derekasan.
-Fölösleges, ugyanis Ron telefonált rám reggel, hogy vigyelek be hozzá, elfelejtette mondani neked, a mérnökökkel megbeszélés lesz, és körbevezetünk kicsit ebbe a szerteágazó F-1-ben. - na most megúszta, de legközelebb nem leszek hozzá ilyen kedves és nőies, itt és most leszögezem. Játszik a tűrőképességemmel, de majd megbánja még.
-Egyetlen szerencséd. - és beültünk a kocsiba, majd elindultunk Ronék felé. Viszont azért azt az egyet nem értettem, mitől ilyen sürgős, hogy máris megbeszélés, körbevezetés meg ilyenek. - Ronnak miért ilyen sürgős az egész? Miért nem ért rá mondjuk holnapig? - épp piroson álltunk meg, és Montoya rám nézett. Úgy tűnik ennek nagyon komoly okai vannak.
-Nézd, beszéltem Connieval, és elmondta, hogy nem éppen szíved csücske Kimi. De az ő mérnökei élére vagy beosztva, neki tervezed a kocsikat, és sokkal többet lesztek együtt, mint azt hiszed. Ron 4 éve vette a szárnyai alá Kimit, ami akkoriban elég kockázatos volt. És most Kiminek szándékában áll elmenni a csapattól. Megegyeztek Ronnal, hogy ad 4 napot a csapatnak, hogy összeszedje magát. Ha ez nem jön össze, megy a Ferrarihoz. Ronnak nagyon fontos Kimi, mellette nőtt fel érett férfivá, szinte a fiaként tekint rá, és az egyik legtehetségesebb pilótának tartja. Nem akarja csak így elengedni, érted? - közben zöldre váltott a lámpa. - És pont ekkor jöttél te a fantasztikus ötleteiddel. Nem halogathatja ezt, hiszen egy szerződés forog kockán, és egy remek kivételes pilóta sorsa. Ron kimondhatatlanul hálás neked, de már csak 2 napja van. Valamit fel kell mutatniuk Kiminek. És ma már a terveknek a motor-, gumi- és karosszériagyártóknál kell lenniük, hogy holnapra készen legyenek. Tesztelhessék, és Kimi válaszát várják. Így már érted? - ismét pirosat kaptunk, hihetetlen, ez nem véletlen:) Mint mindenbe belemagyarázom, hogy ennek így kellett lennie:)
-Értem én, persze. Ha Ronnak ez ennyire fontos, akkor megteszek minden tőlem telhetőt, hogy segíteni tudjak a csapatnak. - akkor Connie igazat mondott. Tényleg Kiminek fogom az autókat csinálni. Ez hihetetlen, miért nem csinálhatom Juannak? Miért Kiminek?
-Ezt örömmel hallom. Viszont ígérd meg, hogy nem fogod kimutatni az ellenszenvedet Kiminek! Én már meg sem próbállak győzni, hogy próbáld meg megkedvelni, mert amilyen makacsnak ismerlek, ez nem menne. - hogy ezt hogy találta ki? Egy zseni veszett el benne. Komolyan mondom, miért mondja mindenki azt, hogy kedveljem meg őt? Maximum munkakapcsolat, csak a legszükségesebbek, semmi több! A munkámért mindent!
-Ezt nem tudom megígérni... meg akarom ígérni... nem akarom, hogy az ellenszenvem miatt küldjenek el! De nem fogok jó pofát vágni mindenhez, és mindenről meg fogom mondani a véleményem, hiszen sajnos ilyen vagyok. Ami a szívemen az a számon , persze korlátozva most.  - Ennek szinte semmi értelme nem volt, mert nekem akkor is ellenszenves marad, ha a csillagokat is lehozná az égről. Na mindegy. igyekszem uralkodni magamon, de nem lesz könnyű. Meg is érkeztünk, és már mindenki ránk várt... mindenki ott volt lent a kapuban... és meredtek rám mosolyogva... hogy miért?