Ha Dani nincsen, akkor én már rég Ronnál csücsülve bontanám fel az életem legjobb döntését. De fogalmam sincs miért bizonytalanodok el folyton. Hiszen a munkának semmi köze nem lehet a privát élethez, én meg folyton belekeverem, hogy Kimit ki nem állhatom és Jenst mennyire szeretem. Nem, ez a nagyvilágban nem így működik. Kiminek is el kell viselnie munkatársként, és nem azt kell néznie, hogy mi kifogást találhat bennem. Ha a munkámban talál hibát, elfogadom meghallgatom, és megpróbáljuk megoldani. De semmi több. Nem kell eljárogatnunk ide-oda, ahogy ezt drága Juan barátunk szeretné. A munkán túl nem kell elviselnünk egymás társaságát. Jenszel meg én voltam a hülye. El kellett volna mondanom, hogy a McLarennél fogok dolgozni. Ha kicsit is kedvel, akkor elfogadja, hogy egy rivális csapatnál vagyok, nem az övénél, és eszemben sincs kémkedni, hogy milyen újításaik vannak. Csak ezt például egy főnöknek nehezen adod be. Mert neki mindig nyitva kell tartania a szemét, még a legapróbb mozzanat is gyanús lehet. Szóval, elhatároztam, hogy ezt meg fogom beszéli Kimivel, és nem hagyom, hogy lelkileg tönkre tegyen. Ezentúl átveszem és visszakapja az ő taktikáját, én is Jégember leszek, nyugodt és megtörhetetlen.
-Ez nagyon szép volt! Gratulálok! - le lettem ültetve egy bárszékre a tömeg közepére, Dani végig csak rám nézett. Egyszerűen mesés dalt írt, tele van mondanivalóval, tele dallammal, tele érzelemmel, tele átéléssel. Így még sosem hallottam játszani.
-A következő dal egy olyan személyhez szól, aki megtanított arra, hogyan legyek önmagam, hogyan kell szenvedéllyel csinálni amit a legjobban szeretnénk, és hogy soha ne adjam fel. Remélem, emlékszel rá... - húha, csak nem...  hiszen ez a közös számunk, amit megtanult a kedvemért gitározni, és én énekeltem mellette!!!! Eric Clapton Tears in heaven című dala, istenem, imádom, hallgassátok a szövegét... - Would you know my name/If I saw you in heaven?/Would it be the same/If I saw you in heaven/I must be strong/And carry on/'Cause I know I don't belong/Here in heaven/Would you hold my hand/If I saw you in heaven/Would you help me stand/If I saw you in heaven/I'll find my way/Throught night and day/'Cause I know I just can't stay/Here in heaven/Time can bring you down/Time can bend your knees/Time can break your heart/Have you begging please, begging please/Beyond the door/There's peace I'm sure/And I know there'll be no more/Tears in heaven/Would you know my name/If I saw you in heaven/Would it be the same/If I saw you in heaven/I must be strong/And carry on/'Cause I know I don't belong/Here in heaven! -  és még mindig el tudja játszani, nem igaz!  Ez volt az a dal, amivel mindig levett a lábamról, ha szomorú voltam, előkapta a gitárt, és eljátszotta. Nem hittem volna, hogy még valaha örülni fogok ennek a dalnak. Igaz, nem éppen szerelmes szám, mert gondolom ismeritek a történetét, de a dallam az ami megragadott, ahogyan kifejezi, hogy fáj, hogy a fia elment. Clapton nagyon értette a szakmáját. És most már Dani is. Nagyon sokat fejlődött.  Komolyan, amikor én ismertem, még nagyon amatőr volt, nem érzett rá arra, hogyan fejezze ki dallammal a gondolatait, például a szerelmet, a szomorúságot, a boldogságot, a dühöt, a közönyt, vagy még sok mást. Csak azt sajnáltam akkor, hogy számára ez lett a legfontosabb, és az én véleményem már nem számított egyáltalán. Fájt, de jobb, hogy vége, ennek így kellett lennie. Nekem ilyen téren valahogy könnyebb dolgom van, hiszen nincs barátom, így célirányosan koncentrálhatok a munkámra. És ha már benne vagyok a sűrűjében, akkor jöhet csak igazán a szerelem, könnyebb lenne kezelni.
-Emlékeztél rá? - jött ide hozzám a műsoruk után. A közönség el volt ájulva tőlük, sokan megrohamozták, hogy autogrammot kérjenek tőle, de sikeresen átverekedte magát a tömegen.
-Hogyan is felejthetném el, ne hülyéskedj!:) Főleg amikor kint a buszmegállóban tört ránk az énekelhetnék, és egy idős néni adott is egy telefonszámot a legközelebbi elvonóra:) - ez tényleg így történt. Szerintem a néni volt igazából bolond. Nem mi. Mi csak gyakoroltunk és olyannyira belemélyedtünk, hogy nem bírtuk abbahagyni, és a legutolsó buszra már hajlandóak voltunk felszállni és hazamenni:)
-Juj, tényleg, a nénike. Az nem volt semmi. Szép idők voltak. Sajnálom, hogy már vége. - komorodott el. Őszintén bevallom, én is nagyon bántam már a dolgot, hogy véget vetettem. Ha a szívemre hallgatok, nem tettem volna meg. Viszont ez esetben az ész dominált, és be kell látni, ha valakit elvakít a siker öröme, és nem veszi észre a másikat, máskor sem fogja.
-Igen, azok. És mikor lesz lemezetek? - tereltem más vizekre a témát. Nem akarok erről beszélni vele. Még csak ő hiányzott, elég nekem Jenst kiverni a fejemből. De... el kell mondanom Jensnek az igazat, muszáj tudnia. Az nem lenne fair, ha a hátam mögött derülne ki, jobb az én számból hallania az igazságot. Basszus, de hogy fogom én őt megtalálni?
-Ügyesen témát terelsz, ismerlek. Miért nem magyarázod meg legalább! Az okát sem mondtad el, csak annyit hogy vége, és hogy nézzek magamba! Magamba néztem, és értem, csak hogy ugyanúgy értjük-e. Miért kínos ez neked? - teljesen nyugodt volt. Ami meglepő, hiszen ilyen kérdésekben mindig kikelt magából, és kiabált, de most valahogy nem. Ez az ami furcsa. Mi történhetett vele ezalatt a néhány év alatt? Mintha kicserélték volna.
-Azt hiszem, ez nem pont a megfelelő hely és nem a megfelelő alkalom. - vágtam ki gyorsan magam, hiszen egy zajos és tömeges helyen ácsorogtunk, legalábbis ő, én ültem. Célzásképpen felálltam, és egyenesen a szobám felé vettem az irányt, fáradt voltam, és már nagyon vágytam egy kis magányra, nyugalomra, egy olyan helyre, ahol biztonságban érzem magam, ahol senki nem bánthat. Sajnos ezt én sosem fogom megkapni, mert nem érdemlem meg.
-Csak szeretnék tisztán látni. Ennyit azért megérdemlek. - jött utánam hatalmas léptekkel. Semmit sem változott. 2 hét után már mindig kiszúrtam a léptei alapján, és így sosem sikerült megijesztenie. Most is ezért tudtam, hogy jön utánam, nem azért mert láttam.
-Ahogy akarod. Azért lett vége, mert téged elvakított a siker és a dicsőség, és valahogy a szívedből én már kiszorultam. Miután már a 4. randinkra elfelejtettél eljönni, ott lett nekem sok, és még csak semmi olyan hogy ne haragudj, vagy ehhez hasonló, hanem hogy próba fotózás bájolgás stb. Tiszteletben tartottam, hogy fontos neked a zene és az éneklés, de én már nem voltam fontos. És ezt csak akkor vetted észre, miután nagy nehezen kimondtam sírva, hogy vége. - azzal fogtam magam, bevonultam a szobámba, kulcsra zártam az ajtót, és kerestem valami tennivalót. Dani már nem jött utánam, nem is kopogott, nem könyörgött hogy beszéljük át, felfogta, tudomásul vette, és elment, ha minden igaz. Nem akartam megbántani, csak megint éreztem azt a rossz érzést, amit akkor, amikor tudatosult bennem, hogy neki már nem vagyok fontos. Ez jött ki belőlem. Most biztos mindenki hisztisnek gondol, de ez akkor is rossz volt. Nem kellett volna felhánytorgatni a múltat, így is megvoltunk egymás nélkül, miért kell mindennek megtalálni az okát, neki magába kellett volna néznie, lehet hogy meg is tette, és megtalálta a választ, csak tőlem akarta hallani. Nem értem én a férfiak észjárását, de ebben semmi logika nem volt.
-Ez mi? - találtam az ágyam és a szekrényem között azt a zacskót, amit nekem a büfés adott ma, hogy adjam oda hőn szeretett Kiminknek. Totál kiment a fejemből. Annyi minden történt. Hopp, ez mi akar lenni. Biztos a blokkja a pulcsinak. Na én azért mondjuk ennyit nem adnék ki egy pulóverért, inkább megfagyok. Tudjátok mennyi volt? Átszámítva 30 ezer forint! Nagyon durva, mondjuk neki van miből, viszont... várjunk csak... nekem furcsa ez a dátum... ez pont akkor volt, amikor állítólag aláírta a Ferrarival való szerződést! Tehát nem igaz! Nem ő írta alá, hiszen ő akkor éppen... vásárolt... és erre írásos bizonyítékunk is van... most mit tegyek? Hiszen utálom! Na üljünk le egy kicsit... Szerintem meg kéne látogatnom lent a szaunát, már csábítgatott a látványa, és ilyenkor biztos nincs ott senki, így olvaszthatom magam nyugodtan. Akkor legyünk lengék, azt a szép tengerkék bikinit veszem, a kék türcsimmel, és valami könyvet (a terveket még átböngészem még egyszer). Akkor nyomás le. Jól gondoltam, sehol senki, jaj, de jól esik egy kis kényeztető meleg, és végre izzadok is:) Ez csak most öröm, mert kihozza belőlem a sok feszültséget és a stresszt, amit Kimi okozott mostanában, és még itt van Dani meg Jens. Ennyi pasin még nem kellett soha rágódnom. Egy is elég lenne, nem hogy három:) Na mindegy, mélyedjük bele a műszaki részébe...
-Szia, te is itt vagy? - pont rá nem számítottam. Miért kell mindig mindenhol ott lennie. Miért nem képes a szobájában maradnia, és mondjuk ilyenkor már aludhatna is. Miért most jut eszébe neki is olvasztani magát?
-Igen, de én már menni készültem. - álltam volna fel, de közbe vágott. Kész csoda most nem ordítozik velem, mi ütött belé? Megszállta volna a kisangyal? Azt kötve hiszem, nem az ő stílusa, bár szerencsére nem ismerem annyira.
-Ha meg tudod állni, hogy megszólalj, maradj nyugodtan! - csöndben visszafeküdtem a törülközőmre, de ami nyugtalanított, most meg tudtam állni megjegyzés nélkül. Furcsa dolog, de lehet, hogy Dani tényleg visszazökkentett a valóságba, és megtanulom kezelni a helyzetet általa? Basszus, én meg úgy nekiestem mint Tót az anyjának. Szegény, most biztos egy hisztis picsának tart. Áh, én mindent elszúrok a lehető legjobban. Miért nem tudok már felnőttként viselkedni végre?
-Kérdezhetek valamit? - nem tudtam megállni, megpróbálok kedves lenni. Igyekszem azért emberi viszonyt kialakítani vele, ha legbelül legszívesebben fellógatnám, és kitiltanám a versenyből.
-Mondd! - oh, nem küldött el a fenébe, ez is valami. De én mindjárt el fogom, van egy olyan érzésem.
-Miért lettél versenypilóta? Miért az F-1? - valami sablonnal indítsunk, aztán meglátjuk a reakcióit. Sajnos Daninak igaza volt, nem keverhetjük össze a privátot és a munkát, privát utálhatjuk egymást de a munkában ezt nem engedhetjük meg. Ezért igyekszem, csak lehet, hogy már késő.
-Ez már két kérdés volt, amúgy pedig közöd hozzá? – na jó, Eszti, nyugodj meg, nem pörkölünk oda, nem, mutassuk meg, hogy kell felnőttként kezelni a helyzetet, ő pedig folytassa a hülye gyerekeskedéseit, ha akarja, de nem leszek vevő rá. Amúgy vicces volt a szitu, mert miközben ezeket kimondta, felém fordult és végigmért. Engem ne méregessen mikor azt mutatja, hogy legszívesebben kihajítana innen. Mert úgy tökön lesz rúgva hogy a magas C-t sem fogja tudni kiénekelni, és csak az én nevemre fog emlékezni, mert örökösen kísérteni fogom. - És te miért pont a McLarenhez? Miért jöttél ide különben?
-Ez már két kérdés volt, amúgy pedig közöd? - néztem rá a nagy barna szemeimmel mosolyogva, köpni nyelni nem tudott, én pedig felálltam kecsesen nőiesen, és kivonultam a szaunából. Csak úgy nézett utánam, de nem tudtam éppen mi játszódik le a fejében. Röhögtem a markomban, ezt a poént nem hagyhattam ki, nem kellett volna ekkora labdát feldobnia, mert én csapok az ilyenekre:) Most döntöttem el magamban, hogy segíteni fogok neki, de Anonymus néven, visszamegyek abba az üzletbe, mert ez áfás számla volt, így neki is meg kell lennie, mármint az üzletvezetőnek, így nem kell megtudnia, hogy én húztam ki a szarból... így lesz a legjobb... ma viszont beszélek Ronnal és elmondom neki a tervemet, nem fog neki örülni annyira, de meglátja hogy jobb lesz így...