El se hiszem, hogy megint egy új nap kezdődik. Ez volt életem leghosszabb 24 órája. Annyi minden történt, hogy nem győzőm felfogni a dolgokat. Minden annyira összekuszálódott. Hogy mászok ki én ebből a kalamajkából? Huh, még össze kéne szednem magam, mielőtt megnéznénk az autót. Uh, de annyira nincs kedvem kikelni az ágyból, legszívesebben órákon keresztül lustiznék még itt, de sajnos nem tehetem meg. Most már mindig ilyen lesz minden egyes nap? Hogy képtelen leszek egy órát is aludni? Én ezt nem fogom bírni, az tuti! Na jó, keressük meg végre a női zuhanyzót, le kell mosnom magamról a tegnap szennyét. Törülköző, mosakodószer, váltóruha, papucs, megvagyunk, mehetünk. Nyitom ki nagy hevesen az ajtót, és...opssszzzz!!!! Ilyen pancser csak én lehetek, de akkor sem látok az ajtó mögé, nincsenek röntgenszemeim mint supermannek, sajnos, pedig most elkelt volna!
-Te mondd, megőrültél? - ordított rám teljesen jogosan Kimi. De ha jobban megnézem, jó volt végre kicsit szenvedni látni, legalább megtudja, milyen fájdalmat átélni. Amúgy az ajtó tényleg kifelé nyílik, és hát úgy tűnik vonzza a finneket ide:) - Ki akarsz nyírni? - fogta két kezével az orrát, amiből épp ebben a szent pillanatban kezdett el ömölni a vér. Utáltam őt, de nem nézhettem tétlenül, hogy összevérezze itt a szép szőnyeget, és saját magát. Megmutatom, hogy én nem vagyok olyan mint ő, nem vagyok jégszívű az emberekkel.
-Gyere be, leápollak! - bevonszoltam nagy nehezen a szobámba, én fel voltam szerelkezve az ilyen esetekre, mert már elég sokszor fordult elő:) A legviccesebb, mikor az egyik riválisomat sikerült jó kemény bőr focilabdával arcon találnom, és másodszor pedig sikerült a labdával letörnöm a körmét, és olyan hisztit vágott le nagy közönség előtt, hogy érdemes volt hallgatni, akkor valami nagyon jót nevettem, utána fájt is a gyomrom iszonyatosan!:) - Ülj le ide, hozok zsepit és vizet! - leültem, és Kimi csak nézett nagyokat. Erről az oldaláról még nem ismert engem. Azt gondolta, micsoda egy fruska vagyok, aki csak ok nélkül betolakodott ide és dirigál. De ez így is van, mert legszívesebben már rég elpaterolta volna. Most meg olyan más, nem is ordibál velem, meg hasonlók, valamiért nem áll rá a szája. De miért?
Visszatértem ködszerekkel a kezemben, kimostam a vért, letörölgettem az arcáról a foltokat, adtam neki zsepit (Zewát csakis mert nagyon selymes:), hogy tegye be az orrába, mert azt én már nem vállaltam:)
-Tessék, tedd bele az orrodba, így el fog állni a vérzés előbb-utóbb! - nem volt nagyon ínyemre, hogy itt jópofiznom kell vele, mert nem az én stílusom. Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy itt van a közelemben, és azt kell csinálnom, amit őkegyelme mondd. Nem megy és kész. De valahogy most mégis kibírtam megjegyzések nélkül.
-Köszönöm! - feltette előttem, utána pedig nézett rám, és én is rá. Egy idő után elkezdtem nevetni, mert annyira viccesen festett az orrában ilyen fehér kiálló bigyókkal, hogy nem tudtam magamban tartani. - Most meg mi olyan vicces? - nézett rám elég furán, és valamit kinyögtem nehezen.
-Azt hiszem... hihihihihihi.... jobb ha megyek.... hihihihi.... el kell még készülnöm... hihihi... - kitessékeltem a szobámból, én meg még kinevettem magamból ami bennem keringett, jajj, nagyon jól esett most ez a kis vidámság ennyi sok szenny után, de komolyan. Nem tudom utoljára mikor nevettem ilyen felhőtlenül, viszont most sikerült kihoznia ezt belőlem. Nagy levegőt vettem, és végre mentem zuhanyozni. Hosszas keresés eredményeképpen megtaláltam a női zuhanyzót, és átadtam magam a víz kényeztető hatásának. Mi sem lehetett ennél jobb. Végre, mindent lemostam magamról alaposan, és fel is frissültem mire visszatértem a szobámba. Gyorsan elpakoltam mindent ami nem kell, kicsinosítottam magam a nagy délelőttre, majd rohamléptekkel indultam le a pályára. Uh, éreztem a gyomrom nagyon görcsben volt, a torkomban gombóc, el sem hittem, hogy eljön ez a nap. Hihetetlen hogy az én találmányom kerül most tesztelésre! Bárcsak apuék itt lehetnének. De látni fogják, hiszen ha sikerül, akkor ország-világ tudomást szerez róla, szóval és az is tudatosulni fog benne, hogy a fogadást megnyertem. Istenem, add hogy sikerüljön, semmi mást nem szeretnék a világon, csak bizonyítani! Bebizonyítani, hogy igenis volt értelme a világra jöttömnek, és tettem valamit a világért, amiért sokan hálásak lesznek.
Leértem, és már ott volt Ron, Juan, Kimi, Connie, és a többi mérnök is. Meglepetésemre az összes valamire való mérnök úgy nézett rám, mintha valami akasztófára való lennék, vagy akit máglyán kéne elégetni. Nane, Martin elterjesztette ezt a hülye pletykát? Basszus, más miatt pedig nem néznének így! De hát miért? Mit vétettem? Na, Eszti, te többet érsz ennél, ne foglalkozz velük! Nem éri meg, hogy félj tőlük, különben is ez a céljuk, hogy valami fát vágjanak alattad! Mutasd meg nekik, milyen kemény fából faragtak! Nem adsz ezeknek az alaptalan és jogtalan szóbeszédeknek!
-Sziasztok, jó reggelt! - miután Juan meglátott, azonnal intett a fejével, hogy beszélni akar velem, és vettem a lapot, odébb álltunk. Szerintem ő is tud a pletykáról, hogy én mindenkivel kavarok.
-Eszti, tudsz arról, mit beszélnek itt a hátad mögött? - mondtam, hogy itt már mindenki milyen jól értesült. Hoppá, hoppá. Remélem, azért Juan nem hiszi el ezeket az aljas rágalmakat.
-Azt hogy lefeküdtem a főnökkel, és azért vagyok csak itt? Persze, de remélem, ezt te nem hiszed el! - vetettem rá, egy sanda pillantást. Tényleg, és mi van ha Kimi fülébe is eljutott? Pedig már épp kezdtünk egészen emberi módon viselkedni egymással, most meg emiatt ennek is lőttek. Szuper, én megfojtom Martint, de abban nem lesz köszönete, ezt garantálhatom.

-Igen. Erről. Én nem hiszem el, ne szórakozz! Ront elég jól ismerem, és sosem alacsonyodna le eddig, és téged sem így ismerlek! - ez megnyugtatott, legalább van egy ember aki hisz nekem.
-Örülök, hogy ezt mondod. És most mi a fenét csináljak? Ha ez Kimi fülébe jut, a karrieremnek lőttek! - most eléggé elgondolkozott, nekem nem éppen jutott eszembe semmi használható ötlet, fogalmam sem volt ezzel a helyzettel mit kezdjek, mit lehet ilyenkor tenni.
-Nem tudom, de majd kitalálunk valamit. Nem hagyom én ezt ennyiben! Viszont van egy kérdésem, de őszinte választ várok tőled! - ujjaj, remélem nem azt akarja tudni, mit kerestem én olyan későn Ronnál...
-Rendben, kérdezz! - ha ezt kérdi, nincs más választásom, beavatom a nagy titokba, de lakatot kell tennie a szájára!
-Mit csináltál te Ronnál tegnap? - tudtam, nem úszhattam meg, de mivel ő is bízik bennem, és nekem hisz ebben a mocskos rágalomban, ezért nekem is meg kell bíznom benne, főleg azért is, mert nélküle most valószínűleg nem lennék itt.
-Rendben, szóval...
-Gyertek, Eszti, itt a műved, gyere már! - kiáltott hangosan Ron, épp jókor, vagyis nem tudom... lehet hogy tényleg jobb lenne, hogy ha valakivel beszélhetnék erről. De ez most nem a legjobb pillanat, hiszen itt dől el, hogy maradok végleg vagy nem. És ez Kimin múlik. Adná az ég, hogy életében először azt mondja nekem, hogy igen, elismerem, szuper dolgot hajtottál végre. Bár ennek a történtek után csekély reményét látom.
-Mennem kell... - nehéz szívvel otthagytam Montoyát, és robogtam Ronhoz, amilyen gyorsan csak tudtam. És... nem hiszem el! Hát itt van! VÉGRE!
-Kimi... tied a pálya. Annyit mész vele, amennyit akarsz. - Kimit meglepte Ron kedvessége, hiszen még eddig ő volt az idézőjeles rossz, hogy már átszerződött a Ferrarihoz, most pedig milyen nyájas. Mi történhetett vele?
-Köszönöm. - az autónál hirtelen megállt, és rám nézett. Mintha arra várna, hogy áldásomat adjam, hogy használja, vagy hasonló volt a szemébe írva. Igazából nem tudtam megfejteni. De biztatásul felvontam a szemöldököm, jelzésként hogy üljön már bele abba a nyamvadt kocsiba, egész végig erre várt, most mit totojázik? Ezek után megrázta a fejét, és bevetette magát teljes felszereléssel az autóba. Nem tudta, mi van vele, annyira nehezen mozdult a keze a lába, hogy már magát sem értette igazából. Mintha vasból lenne minden része. De hát miért? Nem szokott ilyet csinálni. Na jól van, Kimi, végy egy mély lélegzetet, és indíts! Oké, pár másodperc múlva már úgy száguldott az új modellel mint a golyó.
Ezalatt mindenki bement a főhadiszállásra, a mérnökök elfoglalták a helyüket, hogy mindent mérjenek, feljegyezzenek. Mi Juannal kicsit távolabb húzódtunk, hogy folytassuk a félbemaradt beszélgetést.
-Szóval? Még nem válaszoltál a kérdésemre! - lett egyre idegesebb. Ilyennek még nem láttam, hiszen azt mondta, hogy hisz nekem. A feje vörös volt, kishíján felrobbant, de hát miért?
-Higgadj le, elmondom, de meg kell ígérned, hogy tartani fogod erről a szádat, még a feleségednek sem mondhatod el! Ígérd meg! - elég szúrósan próbáltam ránézni, hogy ne legyen más választása. Nagyon remélem, tényleg megbízhatok benne, mert ha nem és ez kitudódik, akkor neki vége!
-Rendben, de mondd már, az istenit! - egyre hergeltebb lett, már annak a határán volt, hogy megverjen, vagy nem tudom, de azalatt a pár pillanat alatt történhetett valami, ami nagyon felhúzta, de mi?
-Kimit húztam ki a szarból. Megtaláltam az alibijét. Ő nem írt alá semmilyen papírt, mert akkor éppen vásárolt. És a számlát vittem le megmutatni Ronnak. És a lelkére kötöttem, hogy ne derüljön ki, hogy én segítettem neki, mert nem akarom. Ennyi. De erről egy árva szót sem szólhatsz, világos? Különben a golyóidnak búcsút mondhatsz! - elnevette magát, na végre. A frászt hozta rám, ha még ilyet csinál, meg lesz ütlegelve.
-Eszti, nem tudom, mihez kezdenénk nélküled, de komolyan! Mióta itt vagy, minden jóra fordult! És nem szólok senkinek, összevarrtam virtuálisan a számat:) - azzal megölelt, amin meglepődtem, sosem csinált még ilyet. Nagyon jól esett tőle, annyira jó tudni, hogy itt vannak barátaim, akik tartanak valamire. Már csak a családomat kívánhatnám ide mellém. Ennek az ideje is el fog jönni, az biztos, mert amint felhívom őket, repülhetnek is ide, persze ha kedvük van.
Miután elengedtük egymást, visszatértünk a főhadiszállásra, ahol már mindenki nagy munkában volt. Odamentünk az egyik mérnökhöz, aki éppen a motorral foglalatoskodott, egy ideig bámultuk a képernyőn kijelzett eredményeket, majd Juan megszólalt.
-Na, mi a helyzet? - nagyon izgatott volt, bízott benne, hogy Kiminek végre lesz egy normális összeállítású kocsija, és minden a legnagyobb rendben fog működni.
-Hát nem tudom, ez kis lotyó lövésem sincs honnan szedte, de a motor kiváló. - huh, gondolom, nem sejtette, hogy én is ott vagyok a háttérben közvetlen Juan mellett. De bemosnék most neki, hogy mer ilyet mondani? Azt hiszem, kicsit túllőtt a célon!
-Ismételd meg, barátom! - egy laza karmozdulattal Juan maga felé fordította az illetőt, és a tekintetével csak úgy szórta a villámokat. Nagyon bepipult, nem gondolta volna, hogy ilyen tiszteletlen a nőkkel, kicsit túlzottan sokat enged meg magának.
-Ez a kis liba csak azért van itt mert összeszűrte a levet a főnökkel! Nem érted? - PUFFFFFFFFFFFFFF!!!!!! Juan elvesztette a fejét, és eljárt a keze. Nem kellett volna!
-Juan, ennyit nem ér a dolog, ne süllyedj le az ő szintjére! - húztam el őt, mert készült volna még egy nyaklevest adni neki, de tényleg nem kéne túlzásba vinni.
-Mi folyik itt? - még csak ez hiányzott... hogy Ron megjelenjen...