Huh, hát az ünneplésbe eléggé belefárad az ember, ha közben pont arra vár, hogy legyen már vége. Szerencsére előbb-utóbb eljön ez a pillanat, és akkor végre fény derül a titokra. Legalábbis remélem. Nem értsetek félre, nem arról van szó, hogy nem örülök annak, hogy itt dolgozhatok ezentúl, csak ilyenkor mindig arra gondolok, amiről még nem tudok. Természetes emberi kíváncsiság. Ahol nem voltam ott, és rólam volt szó. Szerintem mindenkit ez érdekelne a helyemben. Viszont tényleg van egy olyan érzésem, hogy ott ezen kívül történt még más is... ami eddig még soha... olyan fura, mintha valami rejtély lenne az egész, pedig csupán női megérzés, ami köztudott, hogy nem csalnak. Nagyrészt. Szóval ezek kavarogtak a fejemben, míg Juannal éppen hagytuk el a helyiséget. Alig vártam, hogy kiérjünk végre a friss levegőre, ennyi sok iszákos férfit egy rakáson, te jó ég! De mondjuk elég vicces látvány volt, főleg mikor John, az egyik mérnökünk, felállt az asztalra és szerelmet vallott nekem, és felajánlotta a szolgálatait. Valamit kellett mondanom, így azt válaszoltam, hogy bocsi foglalt vagyok. Vette a lapot, és leszállt rólam. Mókás volt eléggé. Igen, itt a lehetőség, megkérdezem...
-Juan, szeretnék kérdezni valamit... - itt megálltunk és nagy szemekkel meredt rám, találtunk egy padot is, és lehuppantunk rá - Tudni akarom részletesen, mi volt a gyűlésen! Kérlek! - pislogtam szépen, ő meg nevetni kezdett. Ennyire mulatságos fejet vágtam, vagy mi? De szerintem, nem lepődött meg, hogy ezt kérdeztem, hiszen mindenkit érdekelhetne, miket mondtak róla.
-Először kiértékeltünk mindent... - mesélte nagy hévvel, mintha valami kalandos történetet adna elő, komolyan, néha már féltem, mikor ecsetelte a műszaki részét, mert mindenki megpróbált belekötni, de mindenre találtak megoldást is, így a kocsit szinte hibátlannak kiáltották ki, ámde... - ... a csapat 52%-a ellenezte, hogy bevegyünk a csapatba. Nem értette senki sem a dolgot, hiszen minden tökéletes volt, sosem láttunk még ehhez fogható 4 keréken guruló gépezetet, ennek ellenére leszavaztak. - e mondata után a saját gondolataiba merült, mintha nem is értené, amit mondott vagy mondani akar. Keresné, kutatná a megfelelő szavakat, de nem lelé. Nem értené saját magát, miért van itt, miért mondja ezeket el, miért akadt el a mondókájában. Furcsa volt őt így látni, nem szokása.
-Ezt nem értem. De akkor mégis hogy vettetek be engem a csapatba? Nem tűnik fel, hogy ez ellentmondás? - próbáltam kizökkenteni, és visszaröpíteni a valóságba. Tényleg máshol járt, mert rögtön megrázta a fejét, és ismét belefogott.
-Kiminek köszönheted. - miután ezt kimondta, fogta magát, felállt, és elment, meglátta Conniet, és neki pont kapóra jött. Így volt kifogása, hogy otthagyott, és a kérdésemre persze nem reagált, csak elnagyolva. Most aztán ki voltam segítve. Hihetetlen, mégcsak annyit se mondott, hogy bocsi most mennem kell, el sem köszönt, de hát mi a fene van vele? Ez nem jellemző rá. Főleg, hogy be sem fejezi, amibe belefogott. Még ilyet, ez nem az én napom úgy tűnik. Na mindegy, úgyis késő van, egy kiadós alvás jót tenne most. De nem lehet. Aludni sem tudnék most, megkaptam életem legnagyobb lehetőségét, és ezt Juan szerint Kiminek köszönhetem. Meg kell tudnom, miért pont neki. Ezt nem tőle kéne megkérdeznem, hanem esetleg Rontól. Talán ő elmondja a dolgot. Igen, hiszen ő hisz bennem, és eddig mindenben támogatott. Biztos kielégítő választ fog adni erre az apró számára lényegtelen kérdésnek, hogy csillapítsa vele a kíváncsiságomat. Elmegyek hozzá most azonnal. Szedtem a sátorfámat, és szinte futottam, rohantam, míg pont Ronba nem botlottam bele.
-Hova siet ennyire? - kapott el hirtelen, én meg mikor megálltam, kilhiegtem magamból az összes széndioxidot:)
-Igazából magához indultam... huh... lenne egy kérdésem. - szedtem össze magam, és felegyenesedtem. Már tisztán kaptam levegőt, így meg is nyugodtam, és végre kiböktem, mit szeretnék tudni. - Juan azt mondta, Kiminek köszönhetem, hogy bent vagyok a csapatban. De csak ennyit mondott. Mi történt a gyűlésen, Ron? Tudni akarom! - ott a folyosó kellős közepén próbáltam kiszedni belőle. Nem érte váratlanul a kérdés szerencsére, el is mosolyodott.
-Igen, valóban neki köszönheted. Amikor látta, hogy leszavaztak téged, amit megjegyzek én sem értettem, felállt és szeretett volna szólni hozzájuk. Eszti, ő győzte meg a srácokat, hogy velünk maradj! Sosem hallottam még így beszélni senkiről! Egyszerűen jó volt hallgatni. Nem tudom, mit csináltál vele, de nagy hatással voltál rá, utoljára az exnejéről beszélt így. Na most sietek, később beszélünk! Ja, majd elfelejtettem, csomagolj össze, mert hajnalban repülünk tovább! A következő nagydíjra, ezzel a kocsival!:) - és nyomban ő is lerázott. Na szép, mondhatom. Mindenkinek ez a mániája? Kezd kicsit idegesíteni. De főleg az, hogy Kimi miért állt mégis mellém? Hiszen utál, ki nem állhat, és folyton azon van, hogy elüldözzön innen. Mondjuk, talán szakmailag lehet, hogy lenyűgöztem. Nem tudom, de mindenesetre köszönettel tartozom neki. Ő is kihúzott a bajból. Én is. Így egálban vagyunk, de akkor is átmegyek, és megköszönöm, lesz ami lesz. Ő megtette az első lépést felém, úgy érzem, nem hagyhatom szó nélkül. Nem ám. Ha kell akkor megint veszekedésbe torkollik, de nem érdekel, most azonnal felvágtatok, és elrendezem ezt az egészet. Legalább túl vagyok rajta. Megálltam az ajtjaánál, és kopogtam. Kinyitotta pár másodperc múlva, és eléggé meglepődött.
-Hát te? - én meg isten igazából zavarban voltam. Most mit mondhatnék neki? Ajj, pedig én ennél határozottabb szoktam lenni, gyerünk, szedd össze magad! - öhm, gyere be! - és bementünk, ő becsukta az ajtót mögöttem, és utána hellyel kínált, de én inkább álltam. Nagyon szép volt az ő szobája, rendes, tiszta, ilyen fiúszobát még nem láttam. Ők általában elég rendetlenek, de ez pont az ellenkezőjét mutatta.
-Szeretném megköszönni, hogy kiálltál mellettem! Nagyon jól esett! Igaz, hogy mi nem éppen jöttünk ki eddig jól egymással, de... talán... - itt félbeszakított. Neki is volt pár hozzáfűznivalója a téméhoz.
-Eszti, nézd, nem tartozol köszönettel, szakmailag látszik, hogy nagyon érted a dolgodat, de semmi több. Azért álltam melléd, mert ritkán láttam hozzád hasonlót, aki ennyire keni vágja a műszaki részeket. Nem hagyhattam, hogy elküldjenek. Ennyi. Oké? - hát úgy tűnik igen, ennyi. Vele sosem leszek olyan viszonyban, mint Juannal, pedig reménykedtem benne, hogy ha már együtt fogunk dolgozni, valami emberi kapcsolat lehet köztünk, de tévedtem. Csacsi Eszti.
-Értem. Csak kezdtem reménykedni, hogy megtört benned a jég! Azt hittem végre hajlandó vagy emberként viselkedni, de úgy tűnik, nagyot tévedtem! - komolyan, nagyon mérges is voltam. Azt hittem, elindult benne valami, hogy előjön az igazi régi énje, amiről a többiek meséltek, ami elveszett már 2 éve, de ezek szerint csak én képzelődöm.
-Azt hiszem a gyűlésen eléggé emberként viselkedtem! Neked sem ártana néha magadba nézned, hogy mit miért csinálsz, és hogy helyes-e! Nem gondolod? - hát teljesen jó, újabb vita, és most még a lényegét sem értem. Most meg mi a baja velem?
-Én nézzek magamba? Én? Bocsánat, hogy lemaradtam a szentté avatásodról! Ne haragudj! Talán nem pont nekem kéne mélyen megismernem magam, hanem neked! Nem veszed észre, drága szentem? - huh, de kiakadtam, tudtam, hogy ordibálás lesz a vége. Pedig nem akartam. Komolyan.
-Szállj már le a magas lóról! Az viszont nem foglalkoztat miért nem akartak bevenni a csapatba? - ez mondjuk tényleg érdekelne. Mert minden tökéletes volt, akkor miért mondtak nemet?
-De, érdekelne! - mérgesen bólintottam rá, huh, nagyon kihozott a sodromból. De mondjuk meg őszintén, van egy tippem a nem válaszra...
-Mert összeszűrted a levet Ronnal. Ez elég indok arra, hogy megtagadjanak. Nem gondolod? - sejtettem. Szóval ő is tudja. Tudtam, hogy ez befolyásolni fogja, de még ennek ellenére is mellém állt. Ez mondjuk nem rá vall, az tény.
-Te is ezt gondolod? - kíváncsi vagyok, ő is bedőlt-e ennek a durva és alattomos pletykának. Mert ha igen, akkor nagyot csalódtam benne, és egy életen át könyöröghet a bocsánatomért, akkor sem fogok megbocsátani ezért.
-Nem az a lényeg, hogy én mit gondolok...
-Te is ezt gondolod? - szakítottam félbe, mert nem válaszolt elég érthetően a kérdésemre.
-Nem tudom, mit gondoljak! - asszem vele végeztem. Mondjuk nem sok ideje vagyok itt, de Juan persze rögtön tudja, hogy csak kitaláció az egész. Ő mellém állt, mert ennyi idő alatt annyira megismert, hogy ilyesmire nem lennék képes.
-Vannak olyan emberek, akik ugyanannyi ideje ismernek mint te. Érdekes módon, ők képesek voltak ebben a kérdésben véleményt nyilvánítani. De nem számít. Úgy is tudom, mit gondolsz rólam, mondanod sem kell, mert rád van írva! - nem tudom, minek is mondtam neki erre a reakciójára bármit is. Most már tudom, soha az életben nem fog engem elfogadni, és rendben, én is így leszek vele. Ugyanígy fogok hozzáállni, de minek is mondom én ezt? Hiszen eddig is pocsék volt a kapcsolatunk, miért gondoltam, hogy ez jobb lehet? Abszolút naivitásra vall.
-Azt hiszed, annyira ismersz, hogy tudod, mit gondolok rólad? Kötve hiszem! Fogalmad sincs rólam, fogalmad sincs az életemről, fogalmad sincs milyen vagyok, fogalmad sincs, miken mentem keresztül! Ne képzeld magad ennyire okosnak! - eléggé kihoztam a sodrából megint. Szinte füstölgött a feje, nagyon dühös volt. Még sosem láttam ilyennek, nagyon ijesztő volt.
-Igazad van ebben. Viszont neked sincs fogalmad rólam, és így alkotsz véleményt a témában. Bagoly mondja verébnek, igaz? - léptem hátra egy lépést, az ajtó felé közeledtem. - Jó éjt! - és angolosan távoztam a szobából. Nem bírtam tovább egy levegőt szívni vele. Hogy lehet valaki ennyire bunkó? Érzéketlen? Na mindegy, nem kéne foglalkoznom vele, mégis annyira bánt, hogy ezeket mondta. Amúgy tényleg kezdtem megkedvelni őt, nem haragudtam rá, mielőtt a szobájába léptem, épp ellenkezőleg. Valamit elindított bennem, és már nemcsak muszájból, hanem magamtól akartam vele jó kapcsolatot kialakítani. Nem gondoltam volna, hogy idáig jutok. És erre ő mindent elront. Most már tényleg nem tudom, mi legyen, azt sem igazán, hogy ő mit gondol. Az lenne  a legjobb, ha kiderülne, miért voltam Ronnál akkor, és akkor minden  megváltozhatna. Ő is másképp gondolkodna rólam. De nem lehet, nem szabad kiderülnie, nem azt nem...