Ahogy Eszti kirohant a szobából, szíve szerint utána rohant volna, de mégis valami visszatartotta. Mi van vele? Nem normális? Nem viselkedett így senkivel soha. Nem is az ő stílusa bocsánatot kérni, de most rávitte volna a lélek. Talán azért hátrált meg ettől a feladattól, mert böki a csőrét, hogy talán igaz Martin feltevése. Végülis nem tudhatja biztosan, mivel nem volt jelen a szobában, de ahogy értesült másoktól is, már jobban meg volt fűszerezve a történet. Nem tudta igazán, most mit is kéne gondolnia. Nem, nem, ez nem ő. Térj vissza a valóságba, ember! Nem neked való, mégiscsak elég zűrös. De miért érzi úgy, hogy most mindent elrontott? Azonban azt is érzi, hogy ennek így kellett lennie. Most meg mi van? Jézus, totál elveszett a saját érzéseiben. De túl kell lépnie ezen, hiszen pénteken már rögtön szabadedzés, és most szerda van. Össze is kell pakolnia, hogy időben készen legyen a hajnali utazásra. Nincs ideje most ezekkel foglalkozni, a legfontosabb, hogy megnyerje a VB-címet, nem avatkozhat közbe semmi, de főleg senki. Vagy mégis?
                                                                 ********
Elhagytam a szobát... azt a szobát, és azt az embert, akit nem kellett volna. A karrieremnek lőttek. Ki fog rúgatni, mert megmondtam a saját véleményemet. Abban igaza van, semmit sem tudok róla, és nem ítélkezhetek így felette, de ha nem is enged kicsit sem közel, akkor nincs is miről beszélnünk. Viszont ő sem ismer engem, még annyira sem mint Montoya. Akkor milyen alapon kritizál? De miért is foglalkozom én ezzel? Nem is érdekel Kimi egyáltalán, mégis bántott nagyon, amiket mondott, egyszerűen már szinte félek vele dolgozni. Mi lesz akkor? Kikaparjuk egymás szemét? Nem tudom.
-Eszti, beszélhetnék veled? - észre sem vettem, hogy ki jött velem szemben. Emlegetett szamár mindig megjelenik. Bárcsak pont vele ne kellett volna találkoznom. Miért vett be egyáltalán? Tényleg a fejemért, vagy csak, hogy legyen egy csaj is, vagy valakivel boronálni akar, vagy miért? Nem szoktak 18 éveseket csakúgy befogadni, mert mondott véletlenül valami jót, és véletlenül valamennyire érti is, amit csinált. Engem meg minden átmenet nélkül. Jó, volt vita a gyűlésen, de akkor is.
-Persze, mondja nyugodtan. - próbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna pár perccel ezelőtt. Nagyon nehezemre esett, de nem volt más választásom. Már a szemébe is alig mertem nézni, mert biztos azt gondolja, én találtam ki az egészet, jajj, csak ezt ne higgye!
-Tudsz valamit egy bizonyos pletykáról, amihez mind a kettőnknek köze van? - felvonta az egyik szemöldökét. Totál úgy éreztem, hogy most engem gyanusít azzal, hogy ez elterjedt. Pedig semmi közöm hozzá. Ezt mondjuk én bizonygathatom, akkor is azt fogja hinni, amit ő akar, meg amit szeretne.
-Most engem vádol azzal, hogy ez elterjedt? - most mit reagálhattam volna erre? Annyira lekezelő hangnemben kérdezte, hogy kész. Nem tehettem mást.
-Dehogyis. Viccelsz? Viszont szerintem jobb lenne, hogy kiderülne, és megtudná mindenki, mi történt valójában. Nem titkolózhatunk előtte. - na nem, azt már nem. Ha kiderül, akkor azt fogja hinni, hogy csak azért tettem, hogy bevágódjak mindenkinél. Ezt nem engedhetem meg.
-Maga most bizonyára tréfál, igaz? Megkértem arra, hogy maradjon titokban. Mindenki elkezdene kombinálni, hogy mi miatt tettem, kérem, legalább ezt az apró kérésemet tartsa tiszteletben! - oldalra néztem, és épp Kimi lépett ki a szobából, nagyon nyúzott arccal, ránézni is rossz volt. Azt hittem, utána teljesen ugyanolyan lesz, mint eddig, ugyanolyan komor és érzés nélküli orca, de ebben a pillanatban érzések jelentek meg, ami engem nagyon is meglepett. Elmondások szerint 2 éve ilyen rideg és fagyos, és mindenkivel közömbösen tud viselkedni. Most viszont más a helyzet, valami megváltozott benne. Őszintén szólva meg is érdemli. Egyetlen hozzá intézett szavamat sem bántam meg. Nem én.
-Rendben, de ne nyeljen keresztben! - reméltem, hogy ezt mondja. Őt semmi pénzért, és soha nem nyelném le, bele se férne a számba.
-Köszönöm. Most megyek, mert még össze kell pakolnom, és eszek valamit. Viszlát! - azzal én leléptem a színtérről, ebben a heves vitákban eléggé meg is éheztem, úgyhogy megnézem, hátha nyitva van még a büfé, vagy valami önkiszolgáló, mert azért itt nem ismernek határt a kényeztetésben. Nem tartott sokáig, utána siettem fel a szobámba, és összedobáltam a cuccaimat a táskámba, huh, melyik nagydíj következik most? Ajjajj, illene tudnom, várjunk csak, most volt a Német nagydíj, most akkor jön a Magyar Nagydíj! Nem hiszem el, hazamegyünk, istenem de szuper:) Akkor találkozhatok végre apuékkal, őket is fel kéne már hívni. Olyan rég beszéltem velük, és legalább elmondhatnám nekik a nagy hírt. De Ron nem fog kiengedni egy percre sem, hiszen itt folyamatosan munka folyik. Nagy kár, na majd megoldjuk, de... csörög a mobilom. Ki a fene kereshet ilyenkor?
-Halló tessék... igen, én vagyok, parancsoljon... az F1 Racingtől? ... Hogyne, nézze, most nem tudok konkrét időpontot mondani, de ha felhív holnap engem, akkor tudunk egyeztetni, mert már ott leszünk Budapesten... Nagyon szívesen, viszonthallásra! - hű, ilyen nincs... Hogy mehetett ilyen gyorsan híre annak, hogy én itt vagyok, és mitől vagyok én akkora szenzáció, mint amilyennek Wéber Gábor beállított a telefonba? Nem hiszem el, életem első interjúja. Muszáj beszélnem Ronnal, hogy mi legyen ezzel. Na még ezt a kevés ruhát berakom gyorsan, és utána mindenképp lerohanok hozzá, meg kéne beszélni, hogy mi legyen ezekkel a tévésekkel, és egyáltalán a számomat honnan tudták meg? Fogalmam sincs. Jó lenne tudni, vadidegenek hívogatnak az nem egy olyan jó móka.
-Mehetünk... - kicsaptam az ajtómat, és loholtam lefelé megint ahonnan jöttem, fantasztikus, egy életre kilépcsőztem magam a mai nap. Na szép, Ron meg ezekben az időkben éppen vígan teázgat egyedül a büfében. Én meg itt halálra izgulom magam, hogy mi a fenét reagáljak ezeknek a sajtós embereknek.
-Elnézést, zavarhatom egy pillanatra? - udvariasan megszólítottam, és bevetettem a legszebb tekintetemet, hogy ne haragudjon a zaklatásért.
-Hogyne, foglalj helyet! - kortyolt még egyet gyorsan, és innentől kezdve csak rám figyelt. Istenem milyen hülyén éreztem magam. Biztos azt gondolja, hogy le kellett volna tudnom kezelni ezeket, de én még sosem kerültem ilyen helyzetbe.
-10 perccel ezelőtt felhívott Wéber Gábor a magyar F1 Racingtől, és találkozót kért, mert már Magyarországon is elterjedt a hírem, és azt szeretné, ha válaszolnék a kérdéseire és néhány levélre, és a magyar közvetítésen nyilatkozzak, meg ilyesmiket kért. Viszont fogalmam sincs nekem mennyi dolgom lesz, és mikor érnék rá velük foglalkozni, mert nem mondta, hogy mit fogok csinálni. Szóval? - idegességemben hadartam el ilyen gyorsan, remélem, azért valamit kivett, és értette a problémámat. De komolyan, belegondolva... mégiscsak arról a Wéber Gabiról van szó... aki gokartban világbajnok... aki az F1 Racing főszerkesztője... aki az Rtl Klubon közvetíteni szokta a Forma 1-et... ő hívott fel, ő az aki beszélni akar velem... huh, az istenit, mindjárt padlót fogok, most esek le a székről... mindig későn gondolok bele abba, mi zajlik körülöttem, sokszor ilyen nagy dolgok is olyan természetesnek tűnnek, közben a súlyosságát csak később fogom fel. Ez rám eléggé jellemző.
-Nézd, ha nagyon akarod tudni, itt van a menetrend... - és a mellette fekvő táskából egy nagy alakú noteszt húzott elő, és kinyitotta a nevemnél. Számon tartotta, kinek mi a dolga, így tett velem is. Amikor megtalálta a nevemet, elém tette. - ... elég sok dolgod lesz, az interjú belefér végülis csütörtökön délután, arra az időpontra mindenkinek pihenője van, azalatt te lerendezheted vele a dolgot. Azért van itt egy két dolog, amiről nem szeretném, ha nyilatkoznál... - gyorsan ledarálta, milyen dolgokat említhetek, persze nem volt benne semmi extra. Ezekre magamtól is rájöttem volna, de tudod, jobb tőle hallani, nehogy hülyeséget csináljon az ember. Ezt a várat nem akarom lerombolni egy ilyen baki miatt. Tuti ami biztos.
-Értettem, akkor ezt lefixálom vele. Köszönöm. Ezt elvihetem? - kitépte a lapot, amire az én teendőim vannak, és ami vicces volt, elővett a táskájából egy naptárat. Felémnyújtotta. De mit akar ezzel?
-Erre még szükséged lesz. Minden bele van írva. - elvettem tőle, kinyitottam, és az összes teendőm le van benne írva, órára pontosan lebontva. Levegővételnyi időm nem lesz, te jó ég. Azt hiszem, nem tudom, mire vállalkoztam tulajdonképpen.
-Köszönöm, jó éjszakát! - azzal a hirtelen mozdulattal el is mentem. Jól belecsöppentem a sűrűjébe. Utazunk este, jön a nagydíj, és még a sajtó, ez valahogy 18 éves fejjel rémálomnak tűnik, de mégis van benne valami éltető. Azt csinálhatom, amit én akarok, amihez értek, amit szeretek, és olyan emberek között, akik ugyanezzel foglalatoskodnak. Teljesen jó. Mégis nagyon félek. De mitől tulajdonképpen? Hogy leszerepelek? Hogy nem felelek meg az első "vizsgákon"? Hogy anyuék nem lesznek rám büszkék? Hogy a közvélemény elítél majd? Hogy Kimivel tényleg nem fogok jól kijönni, és ennek híre megy? Sajnos itt már nem marad semmi sem titokban. Az életem nyitott könyv lesz, és ha ezt nem tanulom meg gyorsan kezelni, akkor nekem és a családomnak annyi. Nem akarom, hogy az emberek rajtunk csámcsogjanak, nem akarom őket ilyenbe belekeverni. Ezt velük is meg kell beszélnem, hiszen őket is kiteszem ezeknek. Biztosan ezt akarom én? Összezavarodtam, nagyon. Elvesztem. Elbizonytalanodtam. Ezen járt a fejem, miközben már a buszon ülve döcögtünk az autópályán végre. Néztem ki az ablakon, mellettem nem ült senki. Szép méretes buszunk volt, kétemeletes, tévével, fejhallgatóval. Én hoztam magammal a discmanemet, és bedugtam a fülemet, hogy az égvilágon semmit és senkit ne halljak. Nem volt valami jó ötlet, mert 2 perc múlva Juan jelent meg mellettem.
-Leülhetek? - mutattam holt kóma fejjel, hogy nyugodtan lehuppanhat, hiszen nem ül itt senki. Miért is ülne a pletykák után... - Mi a baj? - úgy tűnik, látta rajtam, hogy nem igen vagyok jó passzban, jó szeme van ehhez, jól esett, hogy legalább ő kicsit is törődik velem.
-Nagyon hosszú, és összetett... - próbáltam elrettenteni, hogy végighallgassa, amit mondani akarok, de hirtelen elővett valamit a zsebéből, és átnyújtotta nekem... de hát ez... nem lehet igaz... nanem...