Szinte mindannyian végigaludtuk az utazást. Mit is csinálhattunk volna. A pletyka miatt a mérnökök nemigen kommunikáltak velem, Ron aludt, Juannal beszéltem kicsit, és Kimi pedig rám biztos nem is lett volna kíváncsi. Nem akarom, hogy Montoya komolyan vegye ezt a fogadást. Csak poén kedvéért mondtam neki ellent, nem azért, mert úgy is vélem. Elég hülyén jött ki. Belegondolva nem is olyan rossz dolog. Nem bírom Kimit elviselni, mégis valami felé húz. Meg akarom ismerni, milyen is valójában, milyen ember, miket szeret, miket nem. Közelednék felé, de van bennem egyfajta félsz. Már megpróbáltam, és balul sült el a dolog. Én húztam a rövidebbet. Most miért lenne másképp? Valamelyikönknek el kell kezdenie, különben a munka során egymást meg fogjuk ölni. Majd csak kitalálok valamit, hátha megenyhül.
Lassanként megérkeztünk gyönyörűséges Budapestre. Istenem, de jó érzés újra ismerős közegben lenni. Itt végre szabadon tudok mozogni. Ismerem minden zúgát, minden szagát, minden sarkát, nevezetes helyeit, utcáit, utait, minden egyes fát felismerek. Sosem örültem még ennyire, hogy itthon lehetek. De ezt a fantasztikus érzést a mobilom csörgése törte meg. Jól sejtettem, Wéber Gabi az. Mondtam neki, hogy hívjon vissza később.
-Halló, tessék... épp most értünk be a fővárosba... este 9 nekem megfelel... milyen kedves, elfogadom a meghívást... a Hotel Marriottban szállunk meg... értem jön, szuper... akkor 9-kor... viszonthallásra! - azzal letettem. Ezt nem vártam volna. Azt mondta, hogy nyugodt és kellemes körülmények között beszélgessünk, meghívott vacsorázni, és értem jön. Egyre jobban kíváncsi vagyok erre a gáláns úriemberre. Ajjajj, viszont ha vacsorázni visz, akkor valami elegáns ruhában kéne megjelennem. Basszus, honnan szerzek én ilyen hamar valami kisestélyiszerű cuccot? Talán Connie tud nekem segíteni. Szerencsére a mai nap senkinek semmi dolga, mivel még a kocsit is leszállítják a gumikkal és felszerelésekkel együtt. Szóval anélkül mi nem tudunk mozdulni se előre, csak hátra. Úgyhogy ezt az időt kihasználom, gyorsan berendezkedek, és megkeresem Conniet.
-Kiszállás! - kiáltotta el magát Ron. A busz szerencsésen leparkolt a hotel előtt, mi kiszálltunk, kipakolta a sofőr a táskákat, mindenki odacsődült.
-Felviszem neked, nem könnyű csomag. - kapta ki a kezemből a sporttáskámat Kimi. Fogtátok? Kimi, aki folyamatosan kiabált velem, veszekedett, most pedig magától segít. Mi üthetett belé? Valaki beszélt a fejével, az egyszer biztos. De ki?
-Úgy tűnik, megszállt a kisangyal! - mosolyogtam rá, és hagytam, hadd vigye a cuccom, ha ennyire szeretné. Kedves húzás. Legalább most megvan a módja, hogy nyissak, vagy lehet, hogy ezzel pont ő nyitott meg felém egy kaput? Mindenesetre ez már haladás nála, és most nem szabad elpackáznom, nem vitatkozhatok, meg kell állnom. Nekem is az a célom, hogy emberi kapcsolat alakuljon ki közöttünk. Ne úgy dolgozzunk egymás mellett, hogy szívünk mélyén egy kanál vízben megfojtanánk a másikat.
-Ezek szerint, ismét szomszédok leszünk. - Ron kiosztotta idők közben a kulcsokat, és meglepő módon a szobánk megint egymás mellé esett. Talán azért adta így, mert egymás mellett álltunk, és kettőt a kezünkbe nyomott. Igazság szerint örülök neki. Így nem kell sokáig keresgélnem őt, ha egy jót akarok veszekedni:) Na jó, csak vicc volt.
-Nagyon úgy néz ki. Így legalább könnyen megtalállak, ha kell valami. - mondtam rá hirtelen, ami az eszembe jutott. Nem is tudom, valahogy zavarban voltam. Olyan érzés támadt a gyomromban, mintha bizseregne. Csak akkor jön elő ez, ha nagyon szeretek valakit. És tudom is, hogy szeretem, és pont a közelében vagyok. Mi van velem? Az nem lehet, nem vagyok belé szerelmes, dehogyis. Hiszen utálom. Vagy mégsem? Belegondolva, most perpillanat nem estünk egymás fejének, és ez most jó érzéssel tölt el, de semmi több. Eszti, elment az eszed?
-Menjünk, mert nincs épp közel. - utasított pár másodperc szünet után a finn versenyző. Sajnos igaza volt. Lejártuk a lábunkat, mire megtaláltuk a szobánkat. Kinyitottam, bejött ő is az enyémbe, és letette a pakkomat. Megköszöntem, és elviharzott. Szerettem volna bocsánatot kérni tőle, de már nem adott rá időt. Hogy vele mi volt, azt nem tudom, nem találok rá magyarázatot, csak azt, hogy kezd megenyhülni, és ki kell használnom, nem szabad elszúrnom, mint múltkor, mikor mindent a fejéhez vágtam, amit nem kellett volna. Mostantól kezdve uralkodni fogok magamon. Ez lesz a leghelyesebb, amit csak tehetek.
                                                            ******
Kimi aztán magának is tud meglepetéseket okozni. Érzi, valami megtörik benne lassanként, ami jó jel. Csakhogy még mindig benne van egyfajta félsz vagy harag vagy valami hasonló. Nem magabiztos még. Nem tudja Esztit hova tenni, és most nem is akarja, nem erre kell koncentrálnia, a legfontosabb, hogy nyerjen, és itt csak magára számíthat, mármint kint a pályán.
Na jó, akkor pakoljunk ki, szépen csendben. És át is kéne öltöznie, ebbe szinte beleizzadt, és nagyon nem érzi jól magát. Áh, igen, azt az új pulcsit, amit múltkor vett, azt fogja felvenni. Kellemes meleg, és még sportos is, ami számára nagyon fontos. De hova is tehette, biztos belegyűrte valahova a nagy siettségben. Nem, ez nem, ez sem, dobálta ki az ágyára szép sorjában a ruháit.
-Hova rakhattam? Amikor kajáltam a büfében még megvolt, a sráccal is beszélgettem, utána viszont nem emlékszem teljesen. Talán otthagytam? Vagy ellophatták? Bárhol is van, a tettes lakolni fog érte, egy 40 ezer forintos pulcsi volt, nem kétfillér! Kitekerem a nyakát, ha találkozok vele! - addig felkapott magára mást, míg nem kerül meg. Most aztán nagyon kihozták a sodrából, de nem is sejti, hogy ki "nyúlta le" az ő felbecsülhetetlen értékét...
                                                    ********
-Szia Connie, remélem, nem zavarlak... szeretném a segítségedet kérni... tudod ma találkozom Wéber Gáborral, és vacsorázni visz, ennek keretében kerül sor az interjúra, és hát valami flancos helyet mondott, szóval gyorsan kerítenem kéne kisestélyiszerű ruhát... van neked itt? Megmentenél vele!... A 416-osban vagyok... kicsit magasan, igen... ja, az ő szomszédságában... 10perc? Rendben... Köszi, ciao! - megmentette az életemet. Ha ő nincs, most flangálhatnák Budapest utcáin, hogy találjak valami elfogadható áron egy gyönyörű egyszerű de elegáns kisestélyit. Most veszem észre, milyen jó, ha az embernek vannak kapcsolatai.
-Figyu, hoztam négyet, mindegyik különböző stílus, így legalább válogathatsz! - azzal berontott siettségében, levágta az ágyra a ruhákat, majd megfordult. - Na, és milyen a pasi?:) - kacsintgatott, de nem értem, hogy mit akart ezzel, hiszen ez csak egy interjú, semmi több. Én legalábbis így látom. Nagyon kedves, hogy meghívott, így mondjuk nekem is könnyebb lesz, mert megfelelő körülmények között sokkal nyíltabb vagyok.
-Connie, kérlek! - nevettünk, majd gyorsan kivette a ruhákat a táskából. Istenem, ilyen gyönyörűeket, egy lány nem kívánhat szebbet magának. Volt egy nagyon rövid bordós vöröses, csillámokkal, mély dekoltázzsal, ez nem tetszett, mert túl kihívó, és sokat megmutat az emberből. Aztán volt egy nagyon zárt, hosszú ujjú és szoknyájú fekete, egyszerű, csak olyan gyászos. Ezt azért szavaztam le. A harmadik egy fehér ruha volt, spagettipántos, térdig érő, csipkével a végén, selyemből. Ez nagyon tetszett, de a negyedik, az volt az igazi. Középhosszú, ferdevágású alul, narancssárgaárnyalatos, nyakbakötős ruha volt. Beleszerettem, és Connie szerint is ez passzolt hozzám. Nem túl zárt, és nem is túl nyílt, de nem is átlagos.
-És mi a helyzet Kimivel? Jól kijöttök? - vágott bele a közepébe, miközben igazgatta rajtam a ruhát. Úgy állította be, hogy pont simuljon az alakomhoz, de ne legyen túl feszülős.
-A jóltól messze vagyunk, és maradunk is. - drága Conniem, az ajtót nyitva felejtette, és pont Dani állt meg az ajtó előtt. Még sosem örültem ennyire neki. Legalább ő nem nyaggadt folyton Kimivel. Vele nem is voltunk, vagyunk és leszülnk jóban, ezt ne várja el senki, mert szinte rühelljük a másikat, és szigorúan csak munkakapcsolat céljából próbálunk jópofát vágni a másikhoz.
-Ne haragudj, nyitva maradt az ajtó, és öhm... - elállt a lélegzete, nagyon zavarban volt. Ismertem ezt az arckifejezését, mindig jót kacagtam rajta.
-Ne ácsorogj ott, gyere be nyugodtan! - invitáltam befele, de ekkor Connie irtó csúnya tekintetével büntetett. Pedig én csak el akartam kerülni a kínos témákat, márpedig Kimi épp elég kínos, még témának is.
-Kész vagy. Még hadd adjak egy jó tanácsot... Ő olyan mint egy régi elavult épület, kívülről érdes, de... ha jobban megnézzük, egyszerűen gyönyörű... Sok sikert a vacsihoz... - indult kifele a többi ruhával, majd megfordult Danihoz - Örvendtem. - most egyenesen úgy viselkedett, mint valami úriasszony, akit ízig-vérig megsértettek. Remélem, most nem haragszik rám. Időt sem hagyott, hogy megköszönjem, amiért ilyen hamar segített. Ajjajj, most csak azért, mert nem voltam hajlandó Kimiről társalogni? Én leszek a Montoya familiánál a bűnbak, mert nem olvasztom fel az ő hóemberjüket. Hát azt leshetik. Megint kezdett felgyülemleni bennem az a hihetetlen ellenszenv, mint már a kezdetekkor. Előbb még ott tartottam, hogy jó lenne vele kibékülni, és még bocsánatot akartam kérni, erre tessék, Connie megjelenik, és máris minden egycsapásra a régi lesz. Fantasztikus.
-Csaknem horogra akadt valaki? - kérdezte rögtön Dani. Róla meg is feledkeztem.
-Drága Maszat, nálam a pasik nem egyenlőek holmi kihorgászandó halakkal... - ez volt régen a beceneve, mert mindenét sikerült leennie, nem volt még ruha, ami nem lett volna piszkos egy étkezés alatt.
-Jól van na, ne egyél már meg rögtön. - ennyire dühösnek tűntem? Az is voltam. Az okát nem tudom. Talán magamra. Vagy Conniera, vagy Kimire, csak azért mert megszületett. Nem is tudom. Olyan zavaros minden. Egyik nap szimplán meg akarok vele békélni, másszor pedig a pokolba kívánnám, le a cápák gyomrába. Egyszer bizsergést érzek a gyomromba, másszor meg felképelném, de akkor Bécsig meg sem állna. Nem tudom igazából, mi van velem, mi ez az egész. És jó lenne végre tisztába tenni a dolgokat, szeretnék tisztán látni, úgy ahogy eddig is. - Megzavartam valamit az előbb?
-Igazából pont jókor jöttél. Nem volt kedvem arról diskurálni vele, hogy miért nem akarom megismerni a nagy Kimit. Folyamatosan azon vannak, hogy összeboronáljanak minket, amit én nagyon nem akarok, vagy nem is tudom már mit akarok. - vágtam magam, háttal neki a szekrénynek, az ajtó még tárva nyitva állt. Connienak eszében sem volt becsukni, engem meg különösebben nem zavart.
-Nézd... - felállt az ágyamról, és jézus... megint olyan szemekkel nézett rám, mint akkor amikor összejöttünk. A hatalmas barna szemekkel. Amik azt sugallták felém, hogy itt valami történni fog. És megint elgyengültem, ahogy csak egy hozzám hasonló nő teheti. Valahogy még mindig élt bennem ebben a pillanatban az a lángoló kitartó szerelem iránta mint anno. Ezek szerint mégsem tudtam teljesen elfelejteni? Hát nem. Őszintén megvallva, nagyon sokat gondoltam rá, sok nap telt el úgy, hogy kezemben volt a telefonkagyló, és tárcsáztam volna, ha lett volna erőm, de nem voltam rá képes, mégis megtettem volna. És erre tessék, a semmiből megint felbukkan, és a tekintetével azt kéri, hogy adjak még egy esélyt neki... -...én...- közelebb lépett, átkarolt a a derekamat, megvárta, ellenkezek-e vagy sem -...nem tudok nélküled élni...- a szemébe néztem, és most tudtam, hogy igazat mond. Én ugyanis élő két lábon járó hazugságvizsgáló vagyok, és mindig kiszúrtam, ha valaki nem mond igazat. Láttam, és éreztem, hogy ezeket komolyan is gondolja. Én meg csak álltam, a karjaiban, abban a csodás ruhában, és nem tettem ellene semmit.-...szeretlek mind a mai napig, minden porcikádat... - én is átkaroltam, tudat alatt történhetett, nem tudtam mit csinálok, hirtelen elragadott a hév, és eszembe jutottak az együtt töltött percek. Azt hiszem, én is még mindig szeretem őt. Nem tudom igazán mit akarok most...De hagytam neki, hogy... hogy megcsókoljon... ugyanolyan gyengéd volt, mint régen, a lábaim szinte beleremegtek, teljes testemmel hozzábújtam, és átadtam magam neki. Emlékszem, milyen kis félénk volt. Főleg az első csóknál. Úgy kezdődött, mint mindenkinél, eleinte nagyon jó barátok voltunk, és meg sem fordult a fejünkben, hogy mi összejöjjünk. Én adtam neki csajozós, ő meg pasizós tippeket. Ám egy idő után éreztük, hogy egymásnak sokkal többet jelentünk, holmi barátnál. Amin én a mai napig nevettem, hogy engem a saját csajozós tippjeimmel hódított meg, a szövegeket is én adtam a szájába szinte. De a csók az teljesen sajátos és egyedi volt. Az olyan volt, mintha a felhőkön táncolnál vele. Nincs alattad se talaj, nincsenek határok, a semmiségben a végtelenbe táncolsz, és ezt az érzést ő mutatta meg nekem... ahogy most is... csak egy bibi akadt... volt háttérközönségünk...