Ahogy kinyitottam a szemem, és kibújtam Dani szorításából, láttam, hogy Kimi fogja, és bevágja az ajtót, mintha ez valami célzás lenne. Pedig annyira nem volt kitárva, körülbelül 30 fokos szögben lehetett, de az sem olyan eget rengető, hogy fogja és ránk vágja az ajtót, hogy a csillár is majdnem lezuhant. Mit képzel ez magáról? És én még közeledni akartam hozzá, de majd megkapja ami neki jár, elegem van, hogy ő azt tehet amit csak akar, azzal akivel csak akar! Betelt az amúgy is teli pohár! Nem állok jót magamért, ha én innen kimegyek, de biztos ez a célja, hát eléri, mert nem hagyom annyiban!
-Nem ér annyit, hagyd a fenébe, Eszti! - szólt utánam Dani, de már késő volt. Mint felbőszített kieresztett vad vágtattam ki hangos lépteimmel a folyosóra az emberünk után.
-Mi a fene bajod van? - ragadtam karon, és hirtelen mozdulattal magam felé fordítottam. Komolyan mondom, néha nem értem, sőt nem is néha, alapjáraton nem értem. Pár perccel ezelőtt még készségesen segített felvinni a cuccom, és meglepő módon tudott két kedves mondatot szólni hozzám, és most meg nem tetszik neki, hogy meglátott Danival. Mi köze hozzá tulajdonképpen? Úgy tesz, mintha ez mindenkit zavarna.
-Néha valami cseppnyi jómodor is szívódhatna beléd! - üvöltötte le szinte a fejem. Úgy viselkedett, mintha valami világot megmozgató bűnt követtem volna el, mert megcsókoltam egy férfit, és ő véletlenül látta.
-Bagoly mondja verébnek? Mi vagy te, valami erkölcsi prédikátor? - legszívesebben lekevertem volna neki, mit üti bele az orrát a dolgaimba? Azzal találkozok, akivel csak akarok, nem tartozom neki elszámolással.
-Neked az sem használna ha az is lennék, mert kár beléd! Ugyanolyan cafka vagy, mint a többi! És én még kezdtelek megkedvelni... Elég nagy hülye vagyok, azt már látom! - mi? Ezt nem akarom elhinni. Eljutott odáig, hogy megbarátkozott volna velem? Erre én mindent elszúrok? És még őt okolom? Tiszta lökött tyúk vagyok! Ha nem csal az emlékezetem, ő vágta rám az ajtót az imént, mert nem tetszett neki, amit látott.
-Látom, humorodnál vagy... - ennyit tudtam kinyögni, miután folytatta útját tovább. Azt hittem rosszul hallok. A nagy megtörhetetlen Raikkonen lealacsonyodott volna arra a szintre, hogy engem megpróbáljon megkedvelni? Ez képtelenség, csak egy újabb duma, hogy bedőljek. Biztos csak tesztel, vagy nem is tudom.
-Ne foglalkozz vele, ez egy idióta barom, aki nem lát tovább az orránál, gyere! - termett ott pár pillanattal később Dani. Tuszkolt volna vissza a szobába, de én csak álltam, álltam, és vártam a nagy semmire. Hogy valami történjen velem. Belémcsapjon a villám, traktor vontasson el, vagy rám szakadna az egész hotel. Nem bírtam megmozdulni, Kimi szavai visszhangzottak a fejemben egész idő alatt. "...És én még kezdtelek volna megkedvelni...", folyamatosan hallottam, és nem tudtam hova tenni. Olyan voltam, mintha megbabonáztak volna. - Eszti, mi van veled? - rángatott kicsit Dani, és szerencsére ennek hatására visszazökkentem a valóságba.
-Öhm, semmi, semmi, csak... - néztem bele Dani aggódó szemeibe, és elakadt a szavam. Nem tudom mi van velem. Az előbb még Danival csókolóztunk, és annyira jó volt, és éreztem, hogy nekem ő kell. Most pedig... mintha ez megváltozott volna... vagy csak képzelődöm. Hülyeség, amik itt eszembe jutnak, merő képtelenség. Csak fellángolás, vagy szimpla vágyakozás, hogy szeressenek. Viszont nem kell vágyakoznom, Dani itt van nekem, és ez mindennél többet jelent.
-Kicsim, hol jársz? - megint csak rá néztem, és most már mosolyogtam, mert ahogy ő tekintett vissza, annyi melegséget még nem sugallt senki tekintete. Igen, nem szabad gondolkoznom, hiszen ő kivételes ember, és szerencsésnek mondhatnám magam, hogy engem szeret. Azt hiszem... adok neki még egy esélyt, bár nem vagyok biztos benne, hogy nekem így jó lesz-e, de a biztonságérzetemet visszakapom. És megtudom, mi ez az egész Kimivel.
-Még készülődnöm kell... - és elindultam vissza a szobába, ő pedig jött utánam. Nem tudom, miért csinálom. Nem tudom. Össze vagyok zavarodva, és tisztán akarok látni. Szeretem Danit, csak nem tudom, hogy. És most Kimiről sem tudom, hogy mit gondoljak. Ezzel az egy mondatával hazavágott, és azok az érzések, amik úgy 2 napja előjönnek, nem értem agyilag.
-Hová? Hiszen ma mindenkinek szabadnapja van, nemde? - becsuktam az ajtót most már, hogy senkinek ne legyen kifogása. utána megráztam a fejem, hogy nekem nincs egy percnyi nyugtom se. Mindig akad valami. Ha nem meló, akkor lelki gyötrődések. Egyszóval kijut nekem mindenből.
-Wéber Gábornak adok interjút a lapjához. Este 9-re értem jön, és én még mindig így vagyok. - én ezeket mind komolyan gondoltam, de ő csak állt, és mosolygott. Nagyokat mosolygott. Ezzel meg most mit akar? Nem hiszem el, hogy neki ezek után ilyen jó kedve van. Mert nekem egyáltalán nem, és neki se lesz, ha nem hagyja abba. - Te meg mit nevetsz? Talán nem tetszik valami? - léptem oda hozzá lassanként, közben, ő meg elkapott, és újra végre megölelt. Valahogy jó érzés volt, de nem tudom, milyen értelemben. Azt mondom, belevágok, és ha nem jó, kiszállok. Így legalább Danit el tudom rakni. - Ha visszajöttem, lenézek hozzátok a bárba, rendben? - még jobban mosolygott, és utána ismét megcsókolt. Nem volt újdonság nála, hogy néha nem szóval felel a kérdésre, hanem csókkal:) Ami általában igent jelent. A puszi jelenti nála a nemet:) Mondhatni ismerem már minden mozdulatát, és jó volt újra tapasztalni őket.
-Este várlak! - végül elment, és engem pedig itthagyott. Ránéztem az órára, te jó ég, és én még sehol nem vagyok. Eszti szedd össze magad, hogy leszel így kész? Hajmosás, körömvágás, szárítás, frizura, necces dolog lesz. De igyekezni kell, el fogok készülni!
                                                          ******
Kimi miután ott hagyta őket, vagyis Esztiéket, nem akart mást, csak egy kis nyugalmat, ahol kiürítheti gondolatait, rendezheti őket, és átrághatja magát mindenen, amin eddig keresztülment. Nem jutott más eszébe, mint a jól megszokott Magyar pálya. Azonnal kocsiba ült, és elhajott a Hungaroringre. A jegyével be is engedték, mire odaért, már kicsit sötétedett. Elég nagy dugóba is keveredett, eltartott egy darabig, mire kijutott belőle, meg persze parkolót találni, és begyalogolni a pályára. De valahogy ez a fajta levegő hozta meg számára a megnyugvást. Mikor rátette az egyik lábát a pályára, hirtelen megállt és körülnézett. Oh, ne, már csak ő hiányzott, a második lelkiismerete.
-Te meg mit keresel itt? - rohant Juan azonnal hozzá, mikor megpillantotta. Nagyon örült Montoya, mert amúgy is szeretett volna vele még beszélgetni kicsit. Úgy vette észre, kezd olvadozni a srác. Valójában nem is sejtette, hogy inkább egyre jobban fagyoskodik.
-Kiszellőztetem a fejem, már nagyon régóta rám fér. - nem mutatta, hogy most egyedül akar lenni igazából, nem állt szándékában Montoyát megbántani. Elég sokat köszönhet neki, főleg a lelki békéjét is, ami az utóbbi időben sajnos felborult.
-Nem bánod, ha veled tartok? - bólintott Kimi, és elkezdtek ketten sétálni a pálya vonalán. Nem is emlékszik, mikor volt ilyen élményben része utoljára. - Jó volt látni, hogy Esztivel végre megbékéltél. Büszke vagyok rád! - jól beletrafált, amibe nem kellett volna.
-Sajnos rosszul látod. Az imént összevesztünk, végleg. - Juant ez meglepte nagyon. Nem hitte volna, hogy az előbb még kedvesek voltak egymáshoz, most meg megint fasírtban vannak, hihetetlen ez a gyerek.
-Ne szórakozz! Nem vagy normális! De hát miért? Ezért jöttél ide ki? - fantasztikus módon belelát a fejébe, nyilván akkor azt sem kell mondania Kiminek, mi történt, de tuti ami tutto.
-Elmentem a szobája mellett, és ki volt tárva az ajtó, én meg akarva akaratlanul is benéztem, erre... ott nyalják falják egymást egy csávóval, és már szinte az ágynál kötöttek volna ki, én pedig fogtam az ajtót és bevágtam nagy erővel. Most mondd, mi a fenét képzel? - bukott ki a finn versenyző, A pálya felénél jártak. Ismerte minden pontját, ismerte minden kanyarját, a boxutca sávját, mindent. Nem tudott betelni a látvánnyal. De nem hasonlítható össze a Nővel... akivel most összeveszett... legnagyobb bánatára... elég nagy hülyeséget csinált...
-Nem hiszem el... te féltékeny vagy! Valld be, öregem, féltékeny vagy! - nevetett hangosan Montoya. Annyira örült neki, hogy majd kiugrott a bőréből. Szerinte Kimi beleszeretett, és féltékenységből csapta rájuk az ajtót. Végre elérte, amit akart, a finn gyerek megtört!
-Hülyéskedsz? Dehogy vagyok! Ugyan már, kérlek! - szabadkozott Kimi. Erre nem is gondolt. Lehet, hogy tényleg az? Nem, az nem lehet. Többre tartja magát annál a csávónál, sokkal többre. Nem alacsonyodik le, hogy még itt is bekavarjon, nem ám, keményebb fából faragták őt.
-Akkor mi másért tetted volna mindezt? Ráadásul teljesen jogtalanul? A nejem volt nála, és ő is látta, hogy nem volt zavaróan tárva, szóval nem értelek, haver! Azt viszont értem, hogy te belezúgtál a kiscsajba, ez nem igaz, végre!
-Beszélsz itt hülyeségeket, van fogalmad róla, hogy ezt a csajt legszívesebben a pokolban látnám szívesen a lángok között? - Juan nem  éppen érti, hogy drága embere miért nem látja be, hogy szerelmes, ennyi az egész. Nem bűn ez, nem szégyen. Csak el kell fogadni, és élni kell ezzel, amíg nem késő.
-Ezt te sem gondolod így. Nem bűn az, ha szeretsz valakit. Azzal a másikat teszed boldoggá. Amíg lehet, tedd meg, különben már késő lesz. - Kimi most kerek szemekkel tekint vissza kolumbiai haverjára. Átment filozófussá, vagy mi történt vele? Viszont elgondolkodtatta, amit mondott.
-Nem tudom, haver, fogalmam sincs. Néha úgy érzem, egy kanál vízbe megfojtanám, néha pedig teljesen elveszi az eszem. Normális ez? - most értek végig a pályán. És most értek véget a kételkedések. Féltékeny volt, nem vitás. Nem bírta nézni, ahogy azzal a sráccal enyeleg, véget akart vetni neki, belül mardosta, hogy nem ő van a srác helyében, és sajnos rá kell döbbennie, hogy... Eszti jelent neki valamit... vicces, 2 év óta ő az egyetlen, aki ilyesfajta érzéseket váltott ki belőle. Senki nem jelentett még ennyit neki, mint Eszti. Ezt most nagyon elbaltázta. Nagyon... Hogy fogja ezt helyrehozni?
-Hogyne. A szerelmed küzd a kezdeti előítéleteiddel. Nem szabad hagynod, hogy az előítélet kerekedjen felül a szerelmen, nem szabad! És kérj elnézést Esztitől, amint visszaértél a szállodába! - háton paskolta, ahogy a férfiak szoktak elköszönni, és tovább állt, mert látott valami ismerőst, és oda akart menni, Kimi pedig magára maradt, a gondolataival... Hála Juannak, most már tudja, mi zajlik benne... igen, biztosan tudja...