Hát igen, Kimi lépett ki az ajtón, nem volt feldobva, és nagyon nyúzott benyomást keltett. Olyan, mintha valaki felébresztette volna legszebb és legtitkosabb álmaiból.
-Veled meg mi történt? - nézett rám nagy kerek szemekkel, érdekes módon nem is esett nekem. Pedig elég csúnyán váltunk el. Olyan dolgokat mondtam neki, amiket nem kellett volna. Már rég megbántam. Biztos ő most egy hülye libának tart, és legszívesebben a pokolba kívánna, régebben én is ugyanígy voltam vele. De mostanság valami nagyon megváltozott. Bennem.
-Egy kis összezörrenés. Ezt nem tudom, hogy szedem majd ki, de megoldom, nagy kislány vagyok. - rángattam az ajtót, mert nem akart kinyílni, hiába forgattam a kulcsot benne. Még nem tapasztaltam ilyet. Egy ilyen drága és elegáns hotel, és a legfontosabb dolgokkal vannak problémák.
-Jó éjt! - köszönt is el gyorsan, visszament a szobába. Én meg sikeresen bejutottam végre a birodalmamba. Bevágtam az ajtót magam mögött, és nekivetettem magam háttal, és lecsúsztam a földre. Miért pont ő? Olyan rossz, hogy folyton csak veszekszünk, egyikünknek sincs egy jó szava a másikhoz, mint két oroszlán, akik egy húscafaton kapnak hajba, és az istennek sem engednek, pedig ha belátják, hogy el is felezhetnék, mindkettejük megbékélne. De mi nem így teszünk. Pedig én már tényleg ott tartok, hogy fogom magam, átmegyek, és mindenért bocsánatot kérek, és kezdjük elölről az egészet. Hogy én engedek és teszem meg az első lépéseket. Ezzel talán a munkakapcsolatunk is jobb lenne, és nem kéne úgy dolgoznunk, hogy csak azt tartjuk szem előtt, mivel árthatunk a másiknak. Ez nem emberi viselkedés.
Kop-kop... valaki az ajtón kopogott. Ki a fene az ilyenkor? Hagyjanak már békén! Egy percnyi nyugalmam sem lehet?
-Nyitom. - felálltam, letöröltem a könnyeimet, és kinyitottam. - Hát te meg mit keresel itt? - Kimi állt előttem, kezében valami mosószernek látszó tárggyal.
-Vedd le a ruhát, és kimosom, ebben azért még profi vagyok. Velem gyakran megesik. - mi a szösz? Én ezt nem értem. De nem is akarom megérteni, mert ez már jó jel, és nem szabad, hogy most mindent elrontsak. Épp erre vágytam, és nem én hanem ő nyitott felém, engednem kell, de azért ezt sem szabad túlzásba vinni.
-Gyere be. Vársz egy öt percet, tied a pálya. Az életemet mented meg vele. - elvonultam egy váltóruhával a kezemben a fürdőbe, addig Kimi épp a szobámban ácsingózott. Én meg mint a szélvész öltöztem át, nem szerettem volna túl sokáig váratni, ha már ilyen kedvesen felajánlotta a segítségét. Nem tudom, mi üthetett belé, vagy történt-e valami, de az biztos, hogy benne is valami megváltozott. Nem az ő stílusa megalázkodni az előtt, akivel heves vitába bonyolódott és úgy vélte, neki van igaza. Most viszont pont ezt teszi.
-Ennyi ideig tart magadra kapni valamit? Tipikus nő vagy! - ordított befele a fürdő fele. Hát az a baj, hogy igaza van, tényleg túl sokáig voltam már a mosdóban, nem tudom, mit kellett magamat annyit igazgatni, mégis ezt tettem. Pedig nincs semmilyen különleges alkalom, nem készülök sehova, csak Kimi állt kint rám várva... és ez tényleg nem akkora durranás... Kimi az én szobámban és a ruhámat akarja kimosni...
-Azt hiszed, a férfiak különbek? - jöttem ki gyorsan még mielőtt valami epés megjegyzést mert volna tenni. Ha megtette volna, nagyon megbánja, nem tűröm ezeket a sértéseket, és kikérem a női társadalom nevében!:)
-Hát nem pepecselünk ennyit, mint ti! A volt nejem is pont ilyen volt... - kikapta a kezemből a ruhámat, és irányt vett a mosdó felé. Nem hittem a fülemnek. Tátva maradt a szám. Sosem mesélt az exfeleségéről. Azt sem tudtam, hogy volt. És pont nekem említi, akivel egyáltalán nem jöttek ki jól, nekem aki minden létező szemétséget a fejére olvastam, annak ellenére, hogy semmit sem tudok róla.
-Ez volt a válásotok kiváltó oka? - próbáltam poénra fogni az egészet, és ezt nem éreztem annyira sértő megjegyzésnek. Szerintem nem harapja le értem a fejem. Ha már vette magának a fáradtásgot, hogy beszélgetésbe elegyedik velem. Igen, ez nagy szó, nem én csinálok belőle elefántot.
-Hát ha még csak ez lett volna... - szomorúan kezdett neki a mosásnak, én addig az ajtónál álltam, és figyeltem, hogyan csinálja, hogy legközelebb én is meg tudjam csinálni. Jó érzéssel töltött el, hogy ilyenekről hajlandó lenne velem beszélni. Úgy tűnik, tényleg változáson ment keresztül. Nagyon bízom benne, hogy ez most már kitart.
-Tapintatlanság volna, ha megkérdezem, miért váltatok el? - bátorodtam fel hirtelen, hátha lesz rá valamilyen hatással, hogy mégiscsak érdekel, mi van vele.
-Láttad ugye hogy csináltam? Csak simán beáztatod, beleraksz ebből a szerből egy fél pohárral, és egy óra múlva megnyomkodod, és kiveszed. Menni fog következőleg? - értettem a dologból, de akkor miért említette meg? Olyan zavaros ez az egész.
-Öhm... igen, hogyne... Köszönöm szépen. - belenyúlt a mosdóba, ahova most rakta bele a ruhát mosószerrel együtt, és elkezdte nyomkodni, dörzsölni. Nem szóltunk egymáshoz. Rosszul éreztem magam, hogy ilyen érzéketlen módon bele akartam mártani magam a magándolgaiba. Hiba volt megkérdezni tőle, már ezerszer bánom, és remélem, nem szúrtam el mindent ezzel.
-Nem szeretett. - állt meg nyomban, és nézett maga elé. Mintha erre most jött volna rá.
-Mióta? - szerintem ez egyértelmű és lényegre törő kérdés, benne van minden, nem is kellett volna tovább ragoznom. Így is rossz volt ránézni.  Olyan nyúzott, mint aki 2 hete nem aludt volna.
-2 éve. - valahogy most ilyen fekete-fehér-igen-nem játékot bonyolítottunk le, én kérdezek, amire rövid választ várok. Meg is kaptok, eddig:)
-Sajnálom. - azzal laza elegáns mozdulattal felém fordult. A ruhát hagyta ázni, mondjuk más dolga nem is volt. Ő mondta, kicsit nyomkodni, aztán ázni 1 óráig, megjegyeztem:)
-Egy óra múlva vedd ki, és öblítsd le bő vízzel. - meg is indult az ajtó felé, és meghátrált. Még vetett rám egy pillantást, én csak figyeltem a reakcióit, de semmit nem mondott, Csak állt és nézett. Mintha várna valamire. Csodára. Vagy hogy én szóljak. Vagy ő akart mondani valamit.  Nem tudom.  Azt hiszem itt lenne az alkalom megbeszélni mindent, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy  kezdeményezzek ebben. - Szeretnék elnézést kérni a mai incidens miatt. Nem tudom, mi ütött belém, de nem volt jogos amit tettem, és... - hihetetlen, olvas a gondolataimban. Megtette helyettem azt amit én szerettem volna, csak valami tiltakozott bennem.
-Felejtsük el, rendben?
-Jó éjt! - és most tényleg elment. Nem bántam volna, ha maradt volna még kicsinykét. Mit tudom én, beszélgetni, róla, a lelki dolgairól, hogy miket gondol. Jézusom, miken nem töröm a fejem. Ahelyett hogy ezzel megelégednék, még többet is akarok, pedig már ez is nagy eredmény. Olyan fura érzésem van. Fizikailag abszolút vonzódom hozzá, ha a közelemben van. Meg szeretném érinteni, magamhoz akarom ölelni. Csak nem tudom, hogy lelkileg mit érzek, nem tudom, valójában szeretem-e, vagy csak puszta fizikai vonzalom... de ez idővel remélem sokkal tisztább lesz... hogy majd én is tisztában leszek, mit akarok, mert most perpillanat nagyon össze vagyok zavarodva... itt van Dani is, meg Kimi... totál kikészítenek, állandóan gyötrődöm, és kezdek ebbe már belefáradni. Jót tenne egy kis kikapcsolódás. Hogy kiszellőzzön a fejem, nem gondolni semmire, csak egyvalamire koncentrálni. Olyan könnyű lenne úgy minden. Bele kéne vetnem magam most már végre valahára a munkába. Holnap ellenőrizni a kocsit, tesztelés, adatok rögzítése, felügyelni a többieket, és persze Kimivel átnyálazni a pálya minden egyes mozzanatát, kanyarját, és az ehhez szükséges beállításokat, hogy jó neki. Nem lesz ez két perces dolog, úgyhogy jobban tenném, ha eltenném magam holnapig. Jót fog tenni egy gyógyító alvás.
A szépítő pihenés enyhén szólva eléggé elhúzódott. Kicsit későn is keltem fel, alig maradt időm, hogy összekapjam magam. Kiszedtem a tegnap kimosott kisestélyit, kiraktam száradni gyorsan öblítés után, még arra se méltattam, hogy megnézzem, kijött-e, annyira szét voltam szórodva. Azt sem tudtam hol áll a fejem, felvettem valami ruhának nevezhető dolgot, megfésülködtem, leöblítettem magamról a tegnap maradékát, az a két csaj az étteremben kicsit nagyon felhúzott, kár, hogy nem olvastam be nekik, igazán megérdemelték volna. Két hülye picsa. Semmi közük sincs hozzám, akkor meg minek pattognak? Sajnos nincs időm rágódni ilyesmiken, hiszen dolog van, munkára gyerekek, meló van ezerrel!
Ahogy csak lehetett rohantam lefele, mert most már konrétan a Hungaroringre megyünk, és ha valaki elkésik, az oldja meg maga, hogy jut ki a pályára. Szóval nem késlekedhettem, nem szabadott egy percet sem vesztegetnem. Ahogy kiértem, már a busz készen állt, és szerencsére még nem indultak el.
-Jó reggelt! - köszöntem mindenkinek, de itt sajnos nem volt kedves fogadtatásban részem. Úgy 3 ember nézett rám úgy mint egy emberre, de a többiekéből sugárzott a harag, a düh és a megvetés. Olyan mintha azt akarnák üzenni nekem, hogy ha addig élnek is, kicsinálnak. De még egyelőre én vagyok magasabb rangon, így azt azért nem tehetnek amit akarnak. Megláttam Juant, és inkább oda akartam menni hozzá, mint egy ilyen hülye bagázzsal foglalkozzak, akik az ocsmány pletykának hisznek jobban. De hoppppppppppppppppp........
-Te nem látsz a szemedtől? - ripakodott rám rögtön az egyik mérnök, akin látszott, hogy nem én vagyok a szíve csücske. De könyörgöm, miért tette ki a lábát? Hogy szándékosan elessek benne, és égjen a pofám, mert nem vagyok képes a lábam elé nézni? Fantasztikus! Én nem akartam háborút, de ezzel kihúzták a gyufát!
-Eszti, igazán az orrod elé nézhetnél! Remélem a munkában nem leszel ilyen! És most mindenki szálljon fel! Indulunk! - utasította Ron a népet. Tök jó, már ő is ellenem fordul. Még csak ez hiányzott. Ha Kimi megenyhül, Ron megrendül? Marha szuper.
-Ezt még megkeserülöd! - súgtam oda annak a férfinak, aki szándékosan kitette a lábát, miután felpattantam. Azt hiszem, nem lesz jó vége, ha mindannyian ilyen gyerekes dolgokkal próbáljuk kicsinálni a másikat. Én nem akartam semmit sem ártani senkinek, ne így értsétek. Nem vagyok olyan, csak ha egyszer felhúznak, akkor az nem marad egyben.
-Itt van egy szabad hely... - szólalt meg Kimi, miután látta, hogy felszállok a buszra. Le is ültem mosolyogva, annyira örülök, hogy vele úgy néz ki rendeződik a kapcsolatunk. De ennek árán meg ki fognak innen utálni. Mondhatom, remek kezdet, erre vágytam egész életemben, hogy azon a munkahelyen, amiről mindig is álmodtam, ennyire gyűlöljenek. Nem tudom, hogy fogom kibírni, már csak abban bízhatok, hogy kiderül, nem is igaz a szóbeszéd. De annak nem szabad, hogy miért. Csak annyi, hogy nem az volt ott, amire gondolnak, ennyivel teljesen beérném. - Kijött a folt?
-Igen, hála Neked! Köszönöm még egyszer! - igazából nem tudtam, mi lett a folttal, mert csak kiraktam száradni, és megnézni sem volt időm...
-Mitől lett olyan az a ruha? - mi az, még beszélget is. Nem akarom elhinni, itt valami van, meg kell tudnom, mi történt vele, de hogyan?
-Az interjún akadt két "hölgy", akinek nem tetszik, hogy veled dolgozom. Azt hiszik, le foglak nyúlni, ami nem így van, és ennek kimutatására azt a finom drága vörösbort használták. Amúgy is piros vagyok, de így már fel is erősödött... - nevetett. Sosem láttam nevetni. Egészen másnak hatott az arcberendezése. Olyan emberi.
-Ez nem újdonság, és bocsi, hogy így kiterjed már rád is. Vannak elvetemült emberek, az tény. - meg is érkeztünk, nem volt messze szerencsére. Már annyira vártam, hogy a talpam alatt a pályát, ahol már annyi neves versenyző megfordult. Ahol otthagyták nagy szerkezetek keréknyomait, istenem bárcsak egyszer én is beülhetnék majd egy ilyen autóba. Rögtön felpattantam, és robogtam le, nem bírtam betelni a látvánnyal.
-Emberek, nem bámészkodunk, hanem munkára! - ki is robbantott a gondolattengeremből, és már irányt is vettem a többiek után. Azzal sem törődtem, hogy Kimit otthagytam, és nem beszélgettem vele, mekkora egy marha vagyok...