-Mi az, Kimi, nagyon feldúlt vagy! - állította meg siettségében a finn pilótát Ron. Látta, hogy kezében van az a zacskó, aminek a blokkja nála heverészik vígan, Kimi erről mit sem tudván. Valami azt súgja Ronnak, hogy Esztivel megint hajba kaptak valamin. Nem túl bíztató jel ez a jövőre nézve, ha két munkatárs így marják egymást.
-Ennyire látszik? Tényleg? Meglepő, de megvan az okom rá! - Ron laza mozdulattal megfogta, és betessékelte Kimit valami nyugis szobába, látszólag nem volt ott senki. Fura dolog azért, hogy egy szállodában nyitva felejtsenek valamit. De mindegy, nem is rabolni készülnek, hanem beszélni.
-Mi a frász van már megint? - a finn fenegyereket nagyon meglepte főnöke hirtelen reakciója a dologra, de rajta már semmin nem lepődik meg. Ellenben érdekelné, miért vonszolta be egy takarítószemélyzeti raktárba?
-Van fogalma arról ez mennyibe fájt nekem? És Esztinél érdekes módon már 3 napja ott van! Nem furcsa? Még a blokkja sincs meg, ennyire vigyázott! - a haragját nem tudta szavakban vagy indulatokban kifejezni, de szerette volna sugallni a kis emberkének, hogy az újdonsült tündérkéjével itt gondok vannak, méghozzá nem is kicsik, és sürgősen cselekedni kéne, mielőtt értékesebb dolog is a keze ügyébe kerül.
-Azt hiszem, Eszti pengeélen táncol... itt az ideje, hogy ezt megakadályozzam... - Kimi nem szeretter, ha Ron rébuszokban beszélt. Nem értette, ezzel mi a fenét akart a tudtára adni, reméli, hogy egyre gondolnak.
-Legalább maga is látja, nagyszerű! - próbálta ezzel a mondatával kicsikarni azt a mondatot, ami bizonyossá teszi, hogy nem értik félre egymást.
-Kimi, ő húzott ki a Ferraris ügyből! Ő volt az! - Kimi arcáról sápadt le a mosoly, most nagyon nem erre számított. Jó, igen, ő szedte ki a szarból, de ennek mi köze a pulcsihoz?
-Ennek mi köze van a zacskóhoz? - vágta rá rögtön kíváncsiságában. Nem igazán fogta fel, hogy az az ember mentette meg idézőjelesen, akit folyamatosan melegebb éghajlatra küldött, minden egyes percben. Pedig hálásnak kéne lennie, viszont egy dolog nem fér a fejébe... miért tette, és miért titkolta?
-Ez az alibid. Szerinted miért hiányzik a blokk? - most aztán már minden a lehető legnagyobb mértékben zavaros. A blokk mit igazolhatott... jajj, tényleg,... rajta volt a dátum! Hát ez az! Ő akkor volt abban az üzletben, mikor állítólag aláírták a szerződést a Ferrarival! Ennek a tyúknak több esze, mint hitte!
-Ez nem lehet igaz! De hát erről én miért nem tudtam? - ezt képtelen felfogni és persze elhinni! Most érzi úgy, hogy Esztivel igazságtalan volt. Annak ellenére, hogy a lány ki nem állhatja őt, menti a bőrét? Ez ellentmond egymásnak. Még mindig nem fér a fejébe.
-Azért, mert Eszti megkért, hogy tartsuk titokban. Emiatt járt ő nálam olyan későn, amiről a pletyka folyt. - hatásszünetet tartott. Ron jobbnak látta, ha előtte nem titkolódzik tovább. Sajnos csúnyán elfajultak itt a dolgok. Eszti vállalta az undorító pletykát is, csak azért hogy ne derüljön ki.
-Azt hiszem, köszönettel tartozom neki. - hajtott fejjel elindult volna kifele, hogy megtegye, amire eddig képtelen lett volna, de Ron visszatartotta. Még nem fejezték be a társalgást.
-Kimi... Eszti nem tudhatja, hogy tudsz a dologról. Megígértem neki. Viszont jobbnak láttam, hogy te tudj róla. Az nem érdekel, hogy a többiek mit gondolnak, itt egyedül a te szavad számít. És láttam, hogy bántok egymással. Szóval, lakat a szádon. Meg se említsd! Ha meg akarod neki köszönni, akkor ne veszekedj vele többet! - Kimi nézett a főnökére. Mindig is felnézett rá, és adott a szavára. Ha ő mond valamit, annak mindig van alapja. Biztosan ennek is. Bár nincs ínyére a dolog, mert imád Esztivel veszekedni, de összeszorított foggal meg fogja tenni, és ezentúl másképp áll majd hozzá. Igyekezni fog.
-Rendben. - most már elengedte. Kimi visszament a szobájába, levetette magát az ágyra és járt az agya. Ennyi információ kicsit sok volt mára. Annyi minden kavarog a fejében. Ki ezt mondta, ki amazt mondta. Nem tudja magától összerakni ezt a puzzle-t. De tesz egy próbát, elvégre ezért is vagyunk emberek. És Eszti is. Ezt be is bizonyította. Most valahogy más kép van róla előtte. Nem az örökké makacs, házisárkány arculat, hanem egy kedves mosolygós segítőkész ember arca. És sokkal jobban érezte magát, hogy végre ő is ilyennek láthatja. Nem tudja miért. Ezt az érzést nem lehet szavakkal megmagyarázni, egyszerűen át kell élni. Jennynél volt utoljára ilyen. A szíve tele volt szerelemmel, melegséggel, de ezt 2 éve elveszetette. Azóta senki nem hozta vissza neki, de Eszti megtalálta a módját. Nem példakép, hanem más... Még akkor is, ha utálja az embert, annak ellenére is a legnagyobb csávából szó nélkül kihúzza, ráadásul anonym néven, mert nem akart nagy felhajtást, meg a sajtót is ki akarta hagyni belőle. ez nagy dolog, és a részéről nagy áldozat volt. Más már rég telekürtölte volna, hogy ő a megmentő. Ellenben vele. Most aztán tényleg át kell gondolnia, hogy áll hozzá, elvégre tartozik neki, nagyon sokkal. Nem tudta, mi lett volna, ha ebből botrány lett volna. Talán az állásba is kerülhetne. Érte még nem tettek ilyet, valahogy más ez az érzés. Olyan mintha az ember az erkélyről nézve figyeli ahogy a nap kibújik a hegyek mögül, de neked csak később esik le, hogy a nap már felkelt... Fura...
-Te még nem vagy kész? Haver, indulni kellene hamarosan az ünnepségre, és te csak ilyen nyugodtan ülsz itt? - észre se vette hogy bejött barátja, jézus, mióta lehetett itt? Annyira megfeledkezett mindenről, hogy kizárta a külvilágot is. Csak elmélkedett, és nem is jutott eszébe, hogy halló itt a valóság, és ő nem állhat meg egy percre sem.
-Hogy... mi... mit kérdeztél? - akkor zökkent vissza Kimi, mikor Juan leült mellé, és jól hátba vágta. Montoya csak nézett, Kimi nem szokott így magában ücsörögve gondolkodni.
-Idefigyelj, még autót is kell tesztelned, ne üldögélj itt, ráérsz majd a party után elmélkedni, nem ez a legmegfelelőbb pillanat! - titkon reménykedett, hogy nő van a dologban, de ő már feladta, hiába beszél neki, úgyis egyik fülén be a másikon ki, képtelenség kiigazodni rajta.
-Azt hiszem, beleszerettem valakibe... - még mindig nem állt fel, csak szerette volna megosztani az érzéseit a legjobb barátjával, aki hozzá áll másodsorban legközelebb a bátyja után. De Ramyval a nőkről képtelenség beszélni, mert neki az a fontos, hogy jól nézzen ki és jó legyen az ágyban, semmi többre. Ebből is látszik, hogy sosem volt még szerelmes, és minden nő elmenekült tőle, mármint Ramytól.
-Te most viccelsz velem, ugye? Ez nem jó tréfa! Engem nem versz át! - állt meg hirtelen Juan. Nem akart hinni a fülének. Még Jennynél sem mondott ilyet, és nem is nézett rá még így. A szemei a kétségbeesést sugallták, mintha félne valamitől, sőt rettegne.
-Úgy nézek én ki? - és igaza volt Juannak, Kimi mindig is attól rettegett, hogy megint szerelmes lesz, fél ettől az érzéstől, fél a viszonzatlan szerelemtől, fél a csalódástól. De a szívének nem parancsolhat. A szívvel nem lehet játszani, nem kérhetjük tőle, hogy ne szeressen, mert úgysem fogja megtenni.
-Most szépen becsukom az ajtót, és ezt most kifejted, de csak annyi időd van rá, hogy 15 perc múlva lent vagy a kocsiban! - kiszaladt Juan, és bezárta az ajtót. Aztán visszarohant kétségbeesett barátjához. Nem győzte leplezni kíváncsiságát. Még mindig nem hiszi el, hogy Kimi ismételten emberként viselkedik. - Nos? Mi ez az egész?
-Igazad volt, ott volt mindvégig az orrom előtt, csak képtelen voltam észrevenni. Szeretem őt! És ezt már biztosan tudom! Jennynél sem éreztem ilyen erősen! - Kimi hirtelen felállt, mert nem bírt magával. Az érzés benne egyre csak erősödött, nem tudott ellene mit tenni. Most értette meg, hogy ő mindig is ezt a poklot akarta átélni. Szenvedni a másikért. Szenved, mert Eszti utálja őt, és sosem fogja őt szeretni, még ha az életét is nekiadja, akkor sem. De mindezek ellenére örül, hogy megtörtént ez vele megint. Van értelme megint életének, van értelme ismét küzdeni valakiért, aki neki nagyon fontos.
-Esztiről beszélsz most ha jól értem. - ment utána Juan. Boldogsággal töltötte el, hogy visszakapta régi barátját, akit már 2 éve Jenny magával vitt a válási papírokba csomagolva.
-Igen, igen róla. Viszont ő még a háta közepére se kívánna, tök reménytelen! - mondta ki röviden, ami a leginkább nyomasztotta.
-Te nem vagy magadnál! Végre rádöbbentél, hogy neked ő kell, és még mindig itt siránkozol? Ne viselkedj már úgy mint egy kamasz, akit seggbe rúgtak! - szánalmas, hogy mondhat ilyeneket. Komolyan, Juan kamaszkorában adta fel ilyen könnyen, nem 25 évesen, ráadásul ő sokat küzdött Connie-ért, és ő a megmondhatója, hogy megéri harcolni, azért akit szeretünk.
-De hogy nézhetnék én a szemébe azok után, amiket eddig mondtam neki! Ma is leházisárkányoztam! Pont engem akarna? Ezt te sem gondolod komolyan! - mint egy hisztis csaj, most úgy beszél. Juan már tényleg röhejesnek tartotta ezt az egészet. Nem tud mit kezdeni vele, muszáj lesz belérúgni úgy hogy a lába sem éri a földet.
-Ha még egy ilyet meghallok, esküszöm kirúgatlak innen! Ez a legszebb az egészben! Harcolj érte, próbálj meg kedves lenni vele, béküljetek ki, ahogy előbb is! Olyan nehéz feladat ez? Nem ismerek rád! Pár évvel ezelőtt még én kérhettem volna csajozáshoz tanácsot, minden ujjadra jutott egy csaj, most meg egy miatt ily depressziós vagy? Inkább lökött! De nagyon! És szedd össze magad! - ennél többet nem tehet. Juan most magában esküt tett hogy nem fog hátulról beavatkozni. Megpróbálta, nem jött össze, innentől maguknak kell segíteniük magukon. Ha Kimi tanácsért jön, persze igyekszik valami normálisat mondani, de nem fog semmit csinálni, mert talán azzal magát is megutáltatja velük. Az pedig nagyon nem hiányozna.

-Nem is értem, mit töketlenkedek itt! Igazad van! Megteszem amit lehet! - Kimire hatott szerencsére Montoya mondókája. Átgondolta az egészet, és tényleg régebben minden héten más nője volt, most meg itt szerencsétlenkedik. Ideje hogy kibújjon a zsákból. És azzal az irammal rohant is vissza a munkahelyre, hogy tesztelje imádott nőjével az autót. Hogy mi fog eből még kisülni...