Végre új nap van, kialudtam a tegnapi nap fáradalmait és örömeit. Boldog voltam, mert nemcsak elértem a célom, hanem még túl is teljesítettem. A Forma 1-en kívül a zene a mindenem, létezni nem tudok nélküle, életem meghatározó pillanataiban is velem volt. Most pedig énekelhetek is, este, méghozzá a McLaren bárjában, megmutathatom végre ezt az oldalamat is. Annyira jó volt, Matyival és Danival kiválogattuk a nekem való dalokat, duetteket, és meg fogtok lepődni, gitározni is fogok. Mondjuk igaz, hogy ezt úgy értem el, hogy keményen megfenyegettem őket, hogy nem éneklek velük. Nem vaciláltak sokat, adtak nekem egy dalt, amiben duettet énekelek Danival, közben játszhatok Matyi rockgitárján, fantasztikus élmény lesz. Hihetetlen, hogy a jó dolgok hogy el tudják feledtetni velünk a rosszat, pedig pocsék estének indult, és tessék, ugrándozva vágódok be a fürdőbe, készen állva a szabadedzésre, készen állva Kimi szemébe nézni, készen állva az első igazi nagy napra. Eszméletlen, a kedvemet most már semmi és senki nem ronthatja el, nagyon nagyon boldog vagyok, komolyan. Remélem, minden tökéletes lesz, úgy ahogy elterveztem. Jesszus, még mindig nem vagyok készen, szokás szerint hozom a formámat, tök jó, de nem fogok elkésni, felkapok valamit, és sipirc le, csak normálisan nézzek ki, embernek tituláljanak, ez a lényeg, nem kell semmi cécó. Oké, egy utolsó simítás, és nyomás. Bevágtam magam egy taxiba, és nyomás a Hungaroring. Alig vártam, hogy a kezembe vegyem a dolgokat. Huh, nagyon izgulok.
-Jól megadta tegnap Alonso nőjének, elég bugyuta csaj volt amúgy is! - szólt hirtelen hátra a sofőr. hát ez nem igaz, megírták az újságok az esetet? Hoppá!
-Maga szerint ebből botrány lesz? - méghogy nem veheti el semmi a kedvemet, jól sejtettem, az este címlapra került, mert az egyik magyar napilapot hátraadta a taxis. Megnéztem, és az volt a vicces, hogy az újság engem védett. elég fura, pedig ilyenkor ki szokták figurázni az embert, nem az oltalmuk alá vonni. Több mint meglepő.
-Nem hinném, kisasszony, maximum a Renault-nál. - kedves taxis, ő sem ítél ezért a baklövésemért, de mit is foglalkozok vele, ő egy a sok közül, azt hiszem, az utcára sem megyek ki. Nekem tógában kéne járnom, nem pedig reflektorfényben, én ezt képtelen leszek megszokni. - Megjöttünk, sok sikert, szorítok magának! - remélem, mindenki így reagál majd, de azt kötve hiszem. Az első dolguk lesz nekem esni. Úristen, mi a fenét fogok akkor mondani? Bocsi, nem láttam az orromig sem! Vagy próbáltam megragasztani a sarkát, de sajnos nem jött össze, túl szőke vagyok ilyen dolgokhoz! De a legesélyesebb, repedtsarkú akartam lenni mindig is! Ennél rosszabb már nem is lehet, hihetetlen hogy megváltozik a hangulatom egyik pillanatról a másikra.
-Eszti, beszélhetnénk az irodában? - kapott el rögtön Ron. Tök jó, most már tudom, szedem a sátorfámat, és megyek szépen haza, aztán folytatom az életem ott ahol abbahagytam emiatt a hülyeség miatt.
-Persze! - rögtön elsuhantunk mindenki mellett, és bementünk egy szobába. Kezdtem magam egyre kínosabban érezni. Ronnal egy szobában, ez lesz a mérnököknél a legújabb pletyka. Nagyszerű.
-Nem akarom, hogy még egyszer előforduljon hasonló eset, mint tegnap este! Világos? Tudod, hányszor magyaráztalak ki a sajtónak? - úristen, tényleg iszonyú mérges volt. Izzott a szeme. Kezdek nagyon nagyon félni, hogy már ő sem fog mellettem kiállni. Sosem beszélt még így, és most egy ilyen kis véletlen miatt rám zúdít mindent, már csak ez hiányzott.
-Sajnálom uram, többet nem fordul elő, ígérem! - és lerántotta a szemem elől az újságot hirtelen laza mozdulattal, ugrottam is ijedtemben. Azt hiszem, most nagyon meg kell húznom magam. Egy dolog, hogy sokan viccesnek tartják, de nem lettem volna a csaj helyében.
-Ajánlom is! Különben megnézheted magad! - és kiment, engem pedig ott hagyott. Most aztán megcsináltam magamnak, benne vagyok a levesben, nyakig. Innen már csak magamat menthetem. Viszont kész szerencse, hogy azt a dolgot ami az erkélyen történt, nem fotózták le és írták meg. Mázli. Annak ellenére, hogy elég sokan látták. Kimi gondolkodhatott volna, vagy valami nyugis helyen próbálkozik, ahol ugyanígy reagáltam volna, de nem nyílt közönség előtt. - Most pedig munkára! - jött vissza Ron, mert látta, hogy még mindig itt állok, és nézek magam elé. Hát igen, meg kellett emésztenem, hogy azért nem minden fenékig tejfel.
-Szia! - köszöntem Kiminek, a mai dolog az volt, hogy ismét átvesszük a beállításokat, nekem meg kell néznem mindent a kocsin, össze kell rakatni az emberekkel, utána pedig a sajtóval kell törődni. Nem fogok unatkozni, még gondolkozni sem lesz időm.
-Jó reggelt! - Kimin még nem volt rajta az autós ruhája, mondjuk nem volt még szükségszerű felvennie, de biztos ami biztos.
-Megnézem a kocsit, hogy összerakták-e már! - azzal búcsút is intettem neki, addig nyugodtan reggelizhetett. Nekem egy falat sem ment le a torkomon, pedig igyekeztem valami energiát gyűjteni, mégsem tudtam semmit sem magamba tuszkolni. Nem azért mert Kimitől elment az étvágyam, hanem kedvem sincs enni.
-Ideadnád azt a fekvőt? - begurultam a kocsi alá, hogy ott is mindent megskubizzak. Muszáj volt, hiszen az ellenőrzésem és a jóváhagyásom nélkül nem adhatom ki a kezemből a kocsit, mert itt Kimi életét kockáztatnánk vele. A biztonság kedvéért kell nekem ellenőrizni. Szerencsére a szerkezet körül minden rendben volt, a papírt is aláírtam, így tolhatják is kifele. Aztán fogtam magam és megkerestem Kimit. Természetesen a büfében találtam meg, hol máshol lenne, mintsem a fejét tömné. Őszinte legyek zavarban voltam. Nem tudtam, hogy menjek oda hozzá, mit mondjak neki, úgy viselkedtem most mint egy kamasz kislány aki imádott fiúját nem meri megszólítani. De én nem is imádom, Dani az akit imádok, jézus, miket is gondolok itt össze-vissza.
-Kaptam egy kis pihenőt, leülhetek? - megálltam az asztala mellett, teljesen egyedül volt, és valami szendvicset majszolt gyümölcslével. Mindenesetre ő tud enni, én már kevésbé, de hátha megjön az étvágyam.
-Igen, persze. - és rögtön le is tette a napi táplálékát, és meredten figyelt rám. Azt hiszem, tényleg meg kéne beszélnem vele a tegnap estét. Ami történt az...
-Nézd, ami tegnap történt, én... - láttam rajta, hogy mondani akar valamit, én is szerettem volna. Ellenben ő cselkedett előbb, azonnal félbeszakított.
-Az számomra felejthetetlen volt. Ne aggódj, senki nem fogja megtudni az ég világon. - honnan tudta, hogy pont ezt akartam volna kérni. Az a baj, hogy azóta én sem bírom kiverni a fejemből, főleg a táncot. De Dani...
-A táncot soha nem fogom elfelejteni. De az erkélyen történteket nem értem. Hiszen folyamatosan ellenségeskedsz, mindig szapulsz, ennek ellenére, ott ez elmúlt. - néztem rá kérdően. Szerettem volna tisztában lenni, mit is akar valójában. Magamon sem igazodok ki. miért akarom én egyáltalán tudni, mi vezérelte, hogy megcsókoljon? Hiszen elfelejtem, és ennyi, letisztáztam magamban hogy vele végeztem egyszer s mindenkorra. Most pedig ilyenekt beszélek, te jó ég!
-Én ellenségeskedek? Mikor neked mindig bajod van valamivel? Nem érted, hogy nem lehet minden tökéletes? Emberek vagyunk, és vannak hibáink! Nem kell folyton kihangsúlyozni, mikor nem is ismersz! - és még én vagyok ellenséges, fantasztikus, előbb még le akart venni a lábamról.
-Igen, te! Mióta idejöttem, lesüt rólad, hogy ki nem állhatsz, egészen idáig! Rajtad képtelenség kiigazodni! - remek, megint veszekedésben kötünk ki, egyre jobb. Ronnal is, és most vele. Hiányzik ez az én idegzeteimnek? Nem feltétlenül, de muszáj tudnom az igazat, kitért a témától, tehát érez valamit irántam, nem utál, hanem pont az ellenkezőjét, csak nem meri kimondani.
-Kész labirintus vagyok, az tény! - hát nem mond hülyeséget. Tényleg az. Ha többet érez irántam, akkor miért szapul folyton? Pedig ő is ki tudná valahogy másképp mutatni. Csak lusta megerőltetni magát, mert ezért már a kisujját kéne mozdítania.
-Ha megmutatnád az utat, könnyebb dolga lenne az embereknek, főleg ha nem zárnál be minden kaput! - próbáltam kicsit közeledni. Nem akarom azt, hogy állandóan úgy viselkedjünk egymással mint az esküdt ellenségek, hanem mondjuk esetleg mint két barát. Szeretném megismerni, kíváncsivá tett. De csak mint barátot, semmi többet, nem, nem. Megfogadtam!
-A mese szerint mindig vannak rejtett kis ablakok, csak meg kell találni őket. - ebben mondjuk igaza van, csak ha képtelen vagyok rájönni, merre induljak a labirintusban, akkor az ügy menthetetlen. Kivéve ha...
-Srácok, Ron üzeni, hogy kezdődik a szabadedzés! Kimi, te pedig öltözködj, különben ki leszel csinálva! - rohant hozzánk egy ismeretlen fazon, legalábbis számomra volt ismeretlen. De hamar elment, miután látta, hogy tudomásul vettük, és rögtön felpattantunk mind a ketten. Egymásra néztünk, és mintha várta volna a reakciómat az előbbi kijelentésére. Nem tudtam igazán, mit mondjak erre, én még nem találtam meg a rejtett ablakot. De ami késik az jön.
-Nemcsak ablakon keresztül lehet fogadni a másikat! - mosolygott egyet rám, én pedig célzásképpen elindultam vissza a boxutcába, hogy meló van, nem lazsálás. Kihasználtuk a szünetet, most muszáj lesz ledolgoznunk, valamit valamiért. Segítettem Kiminek feltenni a sisakot, végre beült a járgányba, és már száguldott is kifele, istenem, mi lesz itt még...