Miután Kimi teljes gázzal száguldott a magyar pályára, én bevetettem magam a munkába. Leültem a helyemre, bekapcsoltam a képernyőmet, amivel Kimit nyomon követhetem, felvettem a fejhallgatót és a rádiót, hogy bármikor tudjak vele kommunikálni. Istenem, sose hittem volna, hogy az autóvezetés is egyszer művészetté növi ki magát. Lenyűgöző, ahogy a finn bánik vele, mintha egy gyereket nevelne fel, úgy irányítja. Mekkora mázlista vagyok, hogy itt lehetek, még mindig nem tudatosult bennem. Pedig emlékszem mennyire nem volt ínyemre, hogy vele dolgozzak, de most már ez sem foglalkoztat, csak az hogy az F-1-gyel törődhetek, és átadhatom az embereknek mindazt, ami bennem lakozik, és nem állít meg innen most már isten sem.
-Kijönnél egy percre? - Ron eléggé gúnyosan jött ide hozzám, jesszus, már megint mit tettem? Elfelejtettem, hogy a szemem nem lehet barna, mert azt mindenki utálja, hanem kék legyen? Vagy talán rosszul áll az egyik hajszálam? Már megint mi a fenét talált ki. Mindegy, menjünk, Eszti, nem lesz semmi baj. Nem fog kirúgni, nem merné megtenni, hiszen kell neki a pénz és a VB, no meg persze a konstruktőri is. Nem maximalista kicsit? Mint valami hajcsár!
-Mi a baj? - rögtön tértem a lényegre, amint egy olyan helyre értünk, ahol egy lélek sem volt, és ha lett volna, Ron láttán inkább a halált kívánta volna. Leginkább egy fulddokló zombihoz hasonlítanám, ha jellemeznem kéne e percben.
-Szóval te ezt bajnak nevezed, ami az erkélyen lezajlott közöttetek? - fordult meg kecsesen, akár nőnek is elmehetne. Furcsáljátok, most miért vagyok vele ilyen? Nem is csodálom. Ahogy az este után leordította a fejemet, abban a pillanatban döbbentem rá, hogy csakis azért volt velem ilyen bűbájos, mert kellett neki a tervem és az agyam, semmi másért. Ahogy elnéztem, mindenkivel így bánik, mint valami érzések nélküli robotokkal. Hát velem nem fog, az biztos.
-Értem, szóval innen fúj a szél... - ajjaj, kezdtem kicsit pimasz lenni. A főnökkel nem lenne jó most perpillanatban kekeckedni, nem vagyok olyan helyzetben, bármelyik pillanatban elveszíthetem az állásom, és az nemcsak nekem lenne veszteség, ahogy így körülnézek.
-Kiminek most nincs szüksége más fejtörésre, csakis a versenyre! Nem szeretném megtudni, hogy "más" is elvonja a figyelmét! Világosan beszéltem? - bólintottam, ő pedig elment, miután látta, hogy felfogtam a kérését, igen, szálljak le Kimiről. Itt már az embernek magánélete sem lehet, és főleg nem azzal akivel szeretné... jézusom, mi a fenéről beszélek én itt? Eszti, kipp-kopp, térj már észhez, hiszen nem is akarok semmit tőle, nem, nem lehet, de akkor mi ez az egész Danival? Pusztán csak szeretet? Dehogyis, mert mikor megcsókol, akkor egyáltalán nem érzem azt, hogy nekem ő csak barát. Vágyom az ölelésére, vágyom az érintésére, és a csókjaira. Ha megkérdezi, hogy szeretem, attól félek, képtelen lennék rá, hogy kimondjam. Szeretem, de nem tudom, hogyan. Istenem, milyen játékot űzöl velem? És te ezt élvezed? Mert én a legkevésbé sem! Nem gondolod, hogy be kéne fejezned? Tudod jól, hogy én ezt a huzavonát nem bírom sokáig. Miért nem küldöd el mind a kettőt, csak távol legyenek tőlem, akármit, de nekem elég volt, szünet, kész vége, nem megy tovább.
-ÉLJEN! - közben hallottam bentről, hogy nagy az ünneplés. Nagyon nem volt most kedvem hozzá, de muszáj volt visszatolnom a képemet, nehogy bárki is gyanút fogjon. Nagy levegő, és nézzünk szembe a dolgokkal...Döbbenve lépkedtem előre, mindenki örült, nevetett, ugrált, jesszus, mi történt? Hát ezek szerint Kimi megnyerte a szabadedzést, ez jó jel, gratula neki. Mivel szerencsére itt nem figyel rám senki, és amúgy is csak addig maradok, míg Kimi leteszi az autóját, és biztonságban tudhatom a járgányt. Utána én lépek, nehogy még véletlenül is kárt tegyek valamiben, esetleg valakiben.
-SIKERÜLT! - kapott fel hirtelen valaki, Kimi nem normális! Annyira boldog volt, mint még soha, láttam a szemein, és úgy pörgetett a levegőben, mint valami könnyű pihét, komolyan, pedig én nem vagyok olyan pehelysúlyú. most erre mit reagálhattam, én is átkaroltam, és közben mondogattam, hogy szép volt. Nem tudom, mire véljem ezt a reakcióját, de az biztos, hogy Ron nem nézett ránk éppen jó szemmel. De mondjak valamit nektek? Ebben a minutumban teljesen hidegen hagyott, hogy Ron mit gondol, örültem Kimi sikerének, és annak, hogy végre emberi reakciókat vált ki belőle ez, és holmi Ronok nem fogják megakadályozni, hogy elvegyék tőle. De tőlem se. Annyira jó volt ránézni, és annyira jó érzés volt őt átölelni. Olyan mintha mindig is ismertem volna.
-Te, szélütést fogok kapni, ha így folytatod! - már elég sok ideje keringtünk egy helyben, nekem pedig valahogy a gyomromban rossz érzésem volt, így inkább jeleztem, még mielőtt bármi történt volna.
-Ne haragudj, kicsit elragadtattam magam! - és letett, a lábam alatt talaj volt, szilárd talaj, te jó ég, mennyire más érzés levegőben lenni. Ahogy utána a szemeibe néztem, szinte beleszédültem, annyira elvesztem benne. Nem tudom, mi volt velem, de mozdulni is képtelen voltam. Mintha mondani akarna valamit, nem, én azt nem várom ki, nem is akarom hallani. Fogtam magam, és szememmel megkerestem a kijáratot, a lábaimat pedig felé irányítottam. Amint lehetett, feltűnés nélkül hagytam ott a boldog férfitömeget, szerencsére, mindenki mással volt elfoglalva, így én ki tudtam bújni. Kedvem nem volt Ron dühös és célozgatós képét nézni egész végig, viszont Kimiért megtettem volna, szerettem volna mellette lenni ezekben a percekben. Mondjuk sok nem történt, ez csak a szabadedzés, nem maga a futam. Ha azt is megnyeri, én mindent elviselve fogok látástól vakulásig együtt ünnepelni a teremben. De most nem, inkább elmegyek végre, és élek egy kis tini életet, meglátogatom az egyik kedvenc kávéházamat, a Centralt, nem kell sokat utazni, és most nem érdekel, tömegközlekedéssel megyek, viszont előtte valami kapucnis dolgot felkapok, ki tudja, meg leszek-e rohamozva. Szuper, mehetünk is, még nem is fogok senkinek sem szólni, hadd aggódjanak értem kicsit.
-Hölgyem, szabad? - próbálkozott a taxis, azt hitte, hogy engem mindenhova fuvarozni kell. Úgy nézek én ki? A fenéket!
-Nem, köszönöm! - mentem is tovább. Valahogy nem az én világom ez a nagy flancolás. Itt mindig meg kell felelnem valamilyen előírásnak, nem is adhatom magamat, mert akkor mindenkire szégyent hoznék. De ekkor már nem én vagyok. Hanem egy olyasvalaki, akit nekem el kell játszanom. Egy normális ember nem csinált volna ekkora botrányt abból az estélyből. Hanem jól van, felejtsük el, legközelebb jobb lesz. Még rá is kontrázott, el vagyok tiltva Raikkonentől, ki hallott még ilyet? A saját főnököm megszabja, hogy kikkel barátkozzak, jobban mondva kikkel ne! Az eszem megáll. Totálisan csalódtam benne, én meg naiv bevettem, hogy vele lehet emberként beszélni, de ez csak befogó duma volt. Imádom, hogy mindig bedőlök a hozzá hasonlóknak, most már el kéne gondolkoznom, hogy Dani vajon tényleg szeret? Vagy ő is csak kihasznál? Jaj, miket beszélek itt, hiszen őt több éve ismerem, hogy lehetek ilyen. csak a gőg és harag beszél belőlem, nem komoly, majd elmúlik.
-Jó napot, kisasszony! - léptem be a kávéházba, és hogy még mindig mázlista vagyok, egyetlen szabad asztal volt. Gyorsan el is foglaltam, és kértem egy nagy forró fekete kávét, rám fér, hogy kijózanítson ebből a világból. A telefont elnémítom, hogy senki az ég világon ne találhasson meg. Jujj, meg intettem a pincérnek, hogy olyan csokis sütit is kérek mellé, anélkül nem megyek ki innen, hogy nem majszoltam el lassan és jóízűen egy ilyet.
-Elnézést, nincs több szabad asztal, leülhetek magához, ha nem zavarom? - jött hozzám egy igen csinos fiatal lány. Hát úgy tűnik a sors úgy akarta, hogy ne legyek egyedül, így rám küldött egy idegent. Még inkább, mint valami régi rossz ismerőst. Vele legalább beszélgetek, és amint kiléptünk az ajtón, elfelejtjük egymást.
-Persze, de tegezzen, mert egyáltalán nem vagyok olyan idős:) - lehuppant, és csak mosolygott. Jaj, tuti sejti ki vagyok.
-Rendben. Nagy botrány volt abból az estélyből? - mondtam én, hiába. Látszik, a kislány is olvas napi pletykát, és megismert. Tök jó, bármit mondanék, el fogja újságolni mindenkinek. jobb lenne a számat tartani, de mivel őszinte ember vagyok sajnos, így mondok neki, de rábírom, hogy tartsa a száját.
-Látom, jól informált vagy. Hogy hívnak? - arról az estélyről ne is beszéljünk, hiszen az elég elfuserált lett. Szegény, lehet hogy a nagyrészét kacsán olvashatta, ahogy a sajtót ismerjük, ugyebár.
-Marcsi, igazán örvendek! - kezet fogtunk. Egész szimpatikus volt a leányzó, de lévén, hogy belekerültem ebbe a forgatagba, nem lehet már senkiben sem sok bizodalmam, így abszolút nem tárulkozhatok ki, pedig lerí róla, hogy minden érdekelné.
-Az az estély egy véletlen baleset volt, semmi több. De ezt mindenki másképp látja és ítéli meg. - nagyon kajánul mosolygott, mintha nem értené amit mondtam, szerintem itt van még valami. Na mindegy, végre meghozták a kávét és a sütit, és rögtön bele is kortyoltam, mikor...
-Szóval az a csók Kimivel véletlen baleset volt? - köptem vissza azonnal. Mi???? Honnan a szentséges égből tud erről????? Nehogy ezt is megírták volna!!!!! Arról elvileg tudnom kéne!!!! Nem, Ron innen tudhatta akkor csak. És mi lesz ha Dani elolvassa???? Mit csináltál, Kimi?????:( - Nem tudtad? A mai újságban volt, valamelyik mérnök nyilatkozta, mint szemtanú. - tök jó, az 100%, hogy Martin volt. Ezt nem hiszem el, de annak az álnok képmutató szemétnek úgy beolvasok, hogy a tökeit is leordítom!
-Azt hiszem, ez a mi magánügyünk, nem a sajtóé, vagy a tied, ne haragudj! - nem igazán tudtam kivágni magam. Nem rémítette meg, és a legkevésbé sem tartott bunkónak, amiért nem kötöm az orrára ezeket a dolgokat.
-A világért sem akarnék beleszólni, de álompár lennétek! - micsoda? Ezt nem akarom elhinni. És nem azért hogy faggatózna, vagy megdobálna, hogy vele dolgozok, hanem egyszerűen szurkol hogy összejöjjünk. Ez jól esik.
-Igazán kedves vagy, de... - nem engedett szabályosan szóhoz jutni. Szinte lebeszélt.
-Ugyan már, semmi de! Egyszerűen félsz, attól is hogy majd a csajok féltékenyek lesznek, akik rajonganak érte, de ha egy csodás férfi téged választ, miért habozol? És nem azért mondom, mert imádom Raikkonent, hanem így távolról is csodás ember! Nem vagy normális, ha nem veszel róla tudomást! Hallgass a szívedre! - kész kis lelkisegélyszolgálat veszett el benne, de nem baj, legalább lehet vele róla beszélgetni, remélem, azért nem fogja elújságolni a fél világnak, de az a baj, hogy nem bírom magamban tartani.
-Nem akarsz elmenni kerítőnőnek, például? - erre nevetett. Hát meghiszem azt, nem egészen erre számított, de most erre mit mondhatnék. Magamban csak annyit, hogy igaza van, tényleg meg kellett volna ragadni a lehetőséget. De hát ez van, ezt kell szeretni, én hülye.
-Többen kérdezték már. De tudnod kell, hogy értetek nemcsak én szorítok, hanem egy csomó ember, szóval kívánom, hogy belásd, egy igazi mázlista vagy, kisanyám! - megitta azt amit rendelt, kifizette, és elment. Még ilyet. Ez hihetetlen, egy ismeretlen lány jobban tudja mi kell nekem, mint én magam. És be kell látnom, hogy igaza van, hiba volt Danival újra kezdeni, de nem tehetem ezt vele, hiszen még ott van az esti fellépés is. És ki tudja, hogy képes leszek-e  rá, hogy megmondjam neki, hogy én Kimit szeretem. És ha megint megölel, megint megcsókol, képes leszek-e ellenállni... fogalmam sincs, mit hoz a jövő... de az idő majd mindent megold...