...kopogtak. Miért pont most? Istenem, bárki is az, nagyon kicsinálnám! Épp folytattuk volna az erkélyi jelenetet, erre valaki mindent elront, ez nem lehet igaz, nem várhat még, ha eddig ráért?
-Ne figyelj oda! - simogatta az arcomat közben, én meg próbáltam tényleg nem a kopogásra koncentrálni, de nem ment, sajnos nem tudom elengedni a fülem mellett, ehhez nincs tehetségem.
-Nem megy, ki kell nyitnom! - azzal felálltam, és az ajtó felé mentem. Hagytam időt Kiminek hogy összeszedje magát, aztán vettem egy nagy levegőt, és lenyomtam a kilincset. - Szia, hát te? - tök jó, most pont két tűz között állok, az ajtóban Dani, a háttérben Kimi, teljesen jó, mi a fenét mondhatnék? Az igazat? No azt már nem, nem tehetem meg. Viszont elég furán néz ki, hogy itt állok tétlenül, és nem szeretném beengedni.
-Eszti, próbálnunk kell, emlékszel? - kedves, nem is azért jött, hogy megnézze, megvagyok-e, hanem csakis a fellépés miatt. Mindenki engem keresett mostanában, aggódtak értem, de rajta a legcsekélyebb jelét sem véltem felfedezni. Mondjuk az is lehet, hogy nem is hallott róla, hogy égen-földön utánam kutatnak.
-Persze, hogyne. - tártam ki az ajtót, hogy lássa, nem éppen a legjobbkor jött, de hát erről nem tehet, honnan kellett volna tudnia, hogy valami nagyon fontosat félbeszakított. Furcsa, most nem volt olyan érzésem, hogy vívódok két ember között, hanem biztos vagyok magamban, de sajnos ez nem elég, a valóban is rendeznem kéne a dolgokat. Nem most. Daninak fontos ez az este, és nem fogom vele megtenni, hogy mindent ebben a szent minutumban rázúdítok.
-Helló... öhm... visszajöhetek később, akár... - zavarban volt Dani nagyon, nem igazán értette mit keres Kimi Raikkonen az én szobámban, de gondolta, biztos valami szakmai dolog, talán elfelejtettek valamit megbeszélni.
-Nem, maradj csak, mi már úgyis mindent megbeszéltünk. - egymásra mosolyogtunk, és legnagyobb bánatomra elment. Jól kivágta magát a dologból, az egy szent. Egyáltalán nem feltűnően, remélem, Dani nem feltételez semmi rosszat. Hiszen ismer ezer éve.
-Bemehetek, vagy itt fogunk kint ácsorogni még? Az idő sürget! - közeledett lassacskán, én pedig elhúzódtam, hogy jelezzem, nagyon nem vagyok vevő semmire. Inkább próbáljunk, abból nem lehet semmi baj, bár nála ki tudja. - Ez valami műszaki megbeszélés volt, vagy mi? - rátapintott a lényegre. Tudja ő, honnan fúj a szél. Akkor is sajnáltam, mert nagyon jó ember, de itt most kiütközött mennyire zene zene és zene, semmi más. Mint régen.
-Igen, mivel nem talált meg bent, gondolta hogy itt vagyok, és rengeteg kérdése volt. Miért? Talán zavar? - kiprovokáltam belőle a féltékeny emberkét, legalábbis szerettem volna. De nem jött össze. Ezek szerint most már belenyugszik, hogy én az övé vagyok, és senki nem vehet el tőle, mert ismét megbocsátottam. Én, vak!
-A legkevésbé sem. Ha muszáj, muszáj, de nekünk most próbálni kell, és nincs kifogás! - mutogatott az ujjával össze-vissza de azt nem látja, hogy én most nem vagyok alkalmas arra, hogy szerelmes dalokat próbáljak vele. Mert nem tudom úgy átérezni már. Attól félek a leginkább, hogy őt fogom leégetni. Mert nem biztos, hogy annyira át fogom tudni adni magam a zenének, ahogy azt elvárják tőlem.
-Felőlem. - nem igazán fogta a viselkedésem okát. Már nem tudtam úgy nézni rá, mint egy pasira, de mivel még nem szakítottunk, úgy sem tudok, mint egy barátra. Azt hiszem, most mindent el fogok cseszni, jesszus, még csak az hiányozna.
-Áruld el, mi a fene bajod van? Pár óra múlva fellépünk, és még egy dalt sem énekeltünk el a mai nap! Fogtad? - és még én vagyok a flegma, a szemét. Lehetett volna rendesebben is megkérdezni, nem ilyen alattomosan.
-Idefigyelj, ez már rég nem rólam szól, hanem rólad! Csakis rólad! Nem veszed észre magad? Semmit sem változtál, folyton a hülye zenélés a fontos! - és még én gondolkodtam azon, hogy nem tehetem meg vele, főleg a mai este miatt. Hát tessék, bemutatom Danit, aki ugyanezt eljátszotta velem a Megasztár alatt. Azt hittem megváltozott benőtt a feje lágya, de tévedtem, mekkorát tévedtem!
-Neked meg folyton csak az F-1, minden akörül forog! Alig találkozunk, és este is inkább elmész aludni, ahelyett hogy velem lennél! - ebben is én vagyok a hibás, ó, már értem, tökéletes. Elértem a célom, erre ő nem hogy támogatna, és inkább támaszt nyújtana, mert jól tudja, nekem ez mekkora változás, a fejemhez vágja, amiről én nem tehetek. Estére hulla vagyok, alig látok, a lábamon is képtelen vagyok megállni, mit vár tőlem?
-Tudod, mit? Cseréljünk! De te ebben egy napot sem bírnál ki! Te észre se vetted, hogy egész délután minden egyes ittlévő ember engem keresett, mert azt hitték, eltűntem? - itt nálam a túlzott őszintséggel van a baj. Ami a szívemen az a számon. Erről én tehetek, ilyen vagyok, csak ez néha nem éppen előnyös és pozitív tulajdonság.
-Dehogynem észrevettem! És igenis bírnám, nem hiszed? - szóval tudta. Tudta, és nem is vette a fáradtságot hogy felhívjon, az előző este adtam meg neki a számom. Innentől kezdve nincs mentsége erre. Nem is keresett, a kisujját sem mozdította, hogy megtudja, mi van velem. Szép kis pasi, mondhatom, és én még sajnáltam.
-De semmit sem tettél! Fel sem hívtál! - szerencse hogy nem hallotta senki, be volt csukva az ajtó. mert égtelen ordításba kezdtem. Ezt hozza ki belőlem, ha ennyire semmibe vesznek, sőt még semmibe se.
-Édesem, a fiúkkal gyakoroltunk, muszáj, hogy jó legyen a mai este! Ezért is szaladtam fel rögtön! Na meg hogy megnézzem, megvagy-e. - a lélegzetem is elállt. Azt hiszi, játszadozhat itt velem? Hát nagyon téved, nekem ebből elegem van. Fontosabb a zene, mint én. Ezt tudjátok, senkinek sem nézném és tűrném el.
-Akkor hiába szaladtál, mert én ugyan nem lépek fel! Elég pocsék napom volt, de neked sikerült még pocsékabbá tenned, gratulálok! Rám ugyan ne számíts! - mintha csak kifordult volna önmagából, nem volt ennyire megszállott sose. Nem hajtotta még ennyire a sikervágy. Hogy átgázoljon azokon, akiket állítólag szeret. Ha így folytatja, előbb-utóbb Matyiékat is elüldözi maga mellől, és akkor teljesen egyedül marad. Sajnálom őt most már tényleg.
-Eszti, ne csináld ezt! - azzal a laza könnyed de dühös mozdulattal rávágtam teljes erőmből az ajtót, és lementem, hogy a fiúkkal is közöljem, drága zenészbarátjuk mit intézett velem kapcsolatban. Meg is találtam őket a bárban, de csak Matyi volt ott, és éppen húrozta a gitárját.
-Szia! - köszöntem. Matyit nagyon kedveltem, jófej srác. Sajnos nem tehettem mást, kiszállok és kész, nem tarthat vissza semmi. Én Danival nem éneklek semmit az ég világon, meg se próbáljon rávenni.
-Szia! Mi szél hozott? És Dani? - kereste szemével, nem találta, és meg is lepődött. Nem sejtett semmit, mert tovább folytatta a húrozást.
-Kiszállok ebből! - tömör és velős mondat, Matyi ismét meglepve felkapta a fejét. Nem igazán vágta a dolgot, azt hitte, minden rendben van köztem és Dani között, de nagyon téved.
-Na ne csináld! De hát miért? - ebben a percben letette a kezéből az imádott hangszert, és felém közeledett, majd hozott egy széket, amire leülhetek. Gondolom, most következik a vallatás.
-Csalódtam Daniban! És én vele nem állok fel egy színpadra, arra mérget vehet mindenki! - a többit majd Danira hagytam hogy elmesélje. Majd meghallgatja először az ő verzióját, aztán biztos akarja tudni az enyémet is. Megkaphatja majd. Szívesen elmesélem, hogy törődik ő másokkal.
-Semmi közöm a dologhoz, tudom, de tudnod kell azt is, hogy a srácokkal felajánlottuk neki, mikor kiderült, hogy a fél szálloda téged keres, hogy ma ne próbáljunk addig míg meg nem kerülsz, de hajthatatlan volt. Nem tudom, mi üthetett belé. - sejtettem. Matyiék annyira mások mint Dani, csodálom, hogy még mindig mellette vannak. El bírják viselni a hülyeségeit, és eltűrik az ilyen égtelen nagy hibáit is. Komolyan padlót fogtam.
-Daninak sajnos már az egész életét kitölti a zene. Én ebbe nem férek bele. Éppen ezért szeretnék kiszállni az esti dologból, ne haragudj! - biztos megérti, ha már ő is látta azt, amit nekem a szobámban végig kellett hallgatnom. Így nem hinném, hogy megpróbál kicsit is marasztalni. De ha mégha nem is lenne így, akkor is sikertelenek lennének a próbálkozásai.
-Még akkor sem vállalnád, ha csak a közös duettjeinket kellene énekelned? Akkor Dani nem lesz fönt a színpadon, és nem is kell vele együtt próbálni. - igazán aranyos, de ez sajnos nem megy. Az elég furán nézne ki, ha Matyival énekelek, de Danival nem. Sokan tudják, hogy mi együtt vagyunk jelenleg, legalábbis inkább látták, mintsem hallották, szóval.
-Nem gondolod, hogy kicsit furán nézne ki? - tényleg örültem, hogy ennyire figyel, de ezt én nem csinálhatom. Ez kb. olyan mintha két kislány mutogatná egymásnak a babáját, és az egyik mondaná, hogy nem játszom veled mert ronda a babád.
-Nem hagyhatod cserben a bandát! Már be lettél harangozva! Kérlek! Beszélek Danival, hogy értse meg! Rendben? - fantasztikus, megint egy újabb lelki zsarolás, ez nem ér. Tudja jól, hogy nem szeretek cserben hagyni olyan embereket, akik nekem nem ártottak. Most pedig teljes mértékben kihasználja. Szép, mondhatom. De abban igaza van, hogy legalább nem lesz Dani a színpadon.
-Rendben, de csak veled! - most már örült ő is, hogy elérte amit akart, beadtam a derekam. Valószínűleg, ha nem ismerném, nem vágnám rá ilyen könnyen, hogy igen, persze. Nekem nagyon szimpatikus volt, így sajnos meg tudott fűzni, de nem bánom, legalább Daninak megmutathatom, hogy én nem vagyok olyan mint ő.
-Köszönöm nagyon! De ha nincs ellenedre, próbálni kéne. - nekem ugyan nincs, úgysincs más dolgom, legalábbis nem tudok róla. Így sajnos szabad vagyok, és nem ellenkezhetek, hogy mennem kéne valahová. Őszintén szólva most nem is akartam, ez is egyfajta kikapcsolódás.
-Eszti, kérlek, ne szállj ki! - rohant le Dani. Úgy tűnik nem ismeri  a lift nélkülözhetetlen fogalmát. Pechére, én majdnem a legfelső emeleten vagyok Kimi mellett, így biztos sokat gyalogolhatott. Megérdemli ezek után.
-Nem vagyok olyan, mint te! Maradok! - mosolyt láttam az arcán feltűnni, de igyekszem nagyon gyorsan levakarni róla. - De csakis Matyival éneklek, nélküled! - Matyi szépen lassan kiment a teremből, láttam a szemem sarkából. Figyeltem az ő reakcióit is, jól tette, hogy elhúzott, mert Danival lehet, hogy leüvöltjük az egész szállodát.
-Ez meg mit jelentsen? Te meg Matyi... - eszméletlen milyen sokrétű a fantáziája. Még azt is kinézi belőlem, hogy Matyival összeszűrtem a levet. A legkevésbé sem, és különben sincs olyan helyzetben, hogy ítélkezzen felettem.
-Te meg vagy huzatva! Semmi sincs köztünk! - viszont mással van... méghozzá Kimivel. Nagyon szeretem őt, csak ezt nem mondhatom meg még Daninak, sőt lehet, hogy nem is akarom, hogy megtudja. Nem is lenne jó, mivel Ron mind a kettőnket kirúgja, ha a fülébe jut, hogy mi ketten együtt vagyunk. Ami még Dani jóvoltából nem következett be.
-Ne haragudj, tudom, hogy fel kellett volna hívjalak akkor, belátom, marhán viselkedtem! kérlek, bocsáss meg! - nem tudom, most erre mit mondjak. Könyörögtetni sem akarom, viszont haragban sem szeretnék lenni vele. De ha megbocsátok, akkor meg még mi mindig járunk. Jézusom, mi a fenét kéne csinálnom. na nem bánom, de csak azért békülök ki vele, mert nem akarom ezt a fellépést elszúrni.
-Rendben van, megbocsátok! - most mosolygott, én már kevésbé, nem voltam rá képes, hogy elmondjam neki az igazat, képtelen voltam bevallani.
-Szeretlek, kicsim! - azzal közeledett volna felém, hogy átöleljen és megcsókoljon. Nem, én nem tudom megtenni, még színlelésből sem, látszik, hogy nem lennék jó színésznő. Most vagyok igazán patthelyzetben.
-Keresd meg Matyiékat, és próbáljunk! - bújtam ki előle, elég furán nézett, de belátta, hogy igazam van. Nem ülhetünk itt tétlenül, hanem készülnünk kell. Alig pár óránk maradt kezdésig, én meg még azt sem tudom mit veszek fel.
-Igazad van, megyek is. - aztán zavartan eltűnt pár percre, és visszatért a fiúkkal, na csapjunk a lovak közé...