Hihetetlen de megint eltelt egy nap. Valahogy mostanában egy nap annyira hosszúnak tűnik, olyan sokminden történik velem, hogy anno egy év alatt nem volt ennyi esemény. Furcsa, még hozzá kell szoknom, de szerencsére azért akadnak itten jó dolgok is. Mint például tegnap Kimi. Nem hittem volna, hogy visszajön, de mégis megtette, és annyira boldog voltam, hogy kifejezni, szavakba önteni nem tudnám. Elég sokat beszélgettünk aznap este, de sajnos egy idő után elfáradtam, így visszaküldtem saját szobájába, mert neki ma nehéz napja lesz. Nem mintha másnak könnyű lenne. Hiszen sajtó, nyilatkozatok, fotózások, és ami a legfontosabb, időmérő, szóval elég korán kellett kelni, főleg neki, mert az edzése nem maradhatott el. Szegény, nagy hajszának van ő kitéve, sok ember munkájának eredménye múlik rajta. Biztos nagy lelki teher volt számára az előző futam, amikor kiesett. Minden álma, hogy megszerezze a VB címet, és minden idejét, erejét ennek szentelte, de tegnap éreztem rajta, hogy a fontossági sorrendje némiképp átalakult. Ezt mondta is. A szemében hatalmas bizonytalanságot fedeztem fel, mintha nem tudja, van-e értelme annak amit csinál, egyáltalán van-e értelme az életének, van-e helye neki ebben a nagyvilágban. Érdekes volt őt így látni, sok sportoló érzi úgy, hogy a semmiért harcol, a semmiért kockáztat minden fontosat. De ez nem így van. Annak idején, míg nem volt ez a "sztárság" divat, ezek a sportolók példaképek voltak, felnéztek rájuk, és a legtöbbjük magánéletével is példát mutatott az emberiségnek. Sajnos itt már ez eltűnt, nagyon messzire elvitte a világ nagy szele, és a helyére a "rajongás" fogalma furakodott be, amivel sok híres ember élete veszélybe sodródott, sok híres ember képtelen volt már úgy élni mint mások, mert az emberi társadalom minden lépését képek formájában rögzítette, majd nyilvánosság elé tárta. Sokak olyan emberekről ítélkeznek, akiket nem is ismernek igazán. Abból formálják véleményüket, amiket az újságírók írnak. Ez nagyon nem helyes. Kimit is sokan kitoloncolták, mert csak 8 általánosa van. Úgy vélem, nem egy papír, vagy iskolák, vagy díjak mutatják, milyen az ember, hanem hogy mi rejlik legbelül, a szív mélyén. Lehet, hogy valaki például letette a felsőfokú nyelvvizsgát, de az nem bizonyítja, hogy tényleg olyan perfectül tud beszélni németül. Az csak egy papír. Egy újabb maszk a sokak sorában. Nekem nem az a fontos, hogy valaki elitvégzettségű vagy sem. Na mindegy, elég szépen elkalandoztam itten mosakvás, és rendcsinálás közepette, de hát mit lehet tenni. Olyan reggel 6 óra körül lehetett, de nem vitt rá a lélek hogy tovább töltsem az időt az álmok országában, amit később úgyis elfelejtek. Úgyhogy inkább hasznossá teszem magam, hátha már kellek esetleg.
-Szabad! - üvöltöttem ki, mert idők közben kopogtak. Valahogy megéreztem, hogy dolog van, pedig nem mondta senki, hogy mikor mit kell tennem, elvileg ez Ron dolga. És ki lehetett más, mint ő. Sejtettem.
-Jó reggelt! Oh, már habtákban is vagy? Remek! - telivigyorral az arcán helyet foglalt egy széken, hát már kínálnom sem kell a helyet, otthon érzi magát. Nekem nyolc, én attól függetlenül majszolom a reggelimet, ami kemény egy almából állt spec, de majd bekapok valamit a mogyoródi büfében.
-Jó reggelt! Hát megéreztem, hogy munka van, szóval, hallgatom! - leültem egy mellette elhelyezkedő faszékre, és elővett egy nagy dossziét tele papírral, és kotorászni kezdett.
-Igen, itt van. Nos most a szokásosnál is több munkád lesz. Sajtó, sajtó, sajtó, kocsiellenőrzés, jóváhagyás... aztán... - kezével az állát fogta, mint törné a fejét valamin - Rád bízok majd egy lányt, akit körbe kéne vezetni nálunk, és mesélni kicsit, de nem sokat. - micsoda? Ezt a részét már nem értem, mi a fenét csináljak? Miért nekem csajszit körbevezetnem a műhelyünkön, semmi köze sincs hozzá! Kérdőjeleket szórtam feléje, értette is. - Ja, bocsi, volt egy nyereménysorsolás, és egy szerencsés épp ezt nyerte, hogy szétnézhet kicsit itt. Állítólag egy fiatal lány jön, és nagyon be van sózva. Gondoltam, te talán többre mennél vele, mint valamelyik 30 éves szerelőnk. - felőlem, én benne vagyok. Legalább végre valakinek fitogtathatom a tudásom:) Na jó, ez elég nagyképűen hangzott, de jó érzés lesz majd, ha esetleg nem valami hisztis picsa, aki csakis Kimire kíváncsi.
-Csak azért mert én is nő vagyok? - mosolyogtam. Tudtam hogy ilyesmire gondol. már nagyon várom, aztán majd a végén, ha nagyon jófej, akkor meghívom a büfében valamire, mondjuk egy kávére, vagy csokissütire. Ron már feleslegesnek tartotta, hogy erre válaszoljon, tüntetőleg felállt.
-Jaj, még valami, Kimire ráfér egy masszázs, nagyon feszült és nyúzott! - nevetett. Na, szép, szóval nincs elég masszőr itt rajtam kívül, vagy kizárásos alapon én bizonyultam a legjobbnak, elég silány lehetett akkor a felhozatal.
-Küldje fel a beteget, orvosoljuk a problémát! - a kaján vigyorom megtette hatását. Remélem intézkedik az érdekemben vagyis az ő érdekében, vagyis most kinek jó ez? Mi tagadás mindkettőnknek:)
-Meghoztam a pácienst! - nyitott be ismét Ron, de most már nem egyedül. - Van még egy kis megbeszélnivaló. - sejtettem hogy valami más van itt a dolgok mögött.
-A tegnapi után mindenre fel vagyok készülve! - ült le mellém Kimi. Annyira örültem neki, már nagyon hiányzott, hiába, ha az ember szerelmes, akkor pár óra is örökkévalóságnak tűnik a másik nélkül.
-Ez lesz az első nap, hogy felvállaljátok a kapcsolatotokat a nyilvánosság előtt. Legyetek nagyon diszkrétek, készségesek, válaszoljatok a kérdésekre, persze csak a jó ízlés határain belül. Sajnos most minden jó pontra szükségünk van. - tudtam, hogy arra gondol, amit tegnap mondott. Kimivel megbeszéltük, hogy nem kérdezünk semmit, ez az ő problémája, neki kell megoldania, majd ha akarja, akkor majd bővebben elmondja.
-Rendben, mindent megteszünk. - mind a ketten bólintottunk, megköszönte, és magunkra hagyott, hogy kezelésbe vegyem az én elfuserált báránykámat:)
-Panasz érkezett, bizonyos Ron Dennistől, hogy maga igen feszült és nyúzott. Utasítást kaptam a probléma mielőbbi orvosolására. - és szememmel az ágyra néztem, értse hogy most mi vár rá. Korántsem leszek kíméletes, ha tényleg igaz a szeretett főnök állítása.
-Most? - azt hiszem félreértettük egymást. Egyem azt a csöpp perverz piszkos fantáziáját, hogy a férfiak nem tudnak másra sem gondolni, padlót fogtam. Mondjuk én a helyében szintén arra asszociáltam volna.
-Tipikus hímpéldány! - most aztán már mind a ketten szakadtunk a röhögéstől, de masszírt akkor sem ússza meg, remélem nem is szeretné. - Ehhez csak ezt kell levenni, így ni! - megcsináltam helyette a feladatot, mert az ő tempójával nem jutunk ötről a hatra, kénytelen voltam beavatkozni. Nem volt ellenére, mert rögtön magához húzott, és meg akart csókolni. Sajnos nem jött össze, mivel kiszabadítottam magam.
-És te miért vagy még mindig így? - még mindig nem esett le neki, hogy nekem ehhez nem kell bevetkőznöm.
-Hasra, nyomás! - nem tehetett mást, mint hogy követi az utasításaimat. De tényleg, az a baj, hogy sietni kell, mert ha még rám ezt a nőcit is kirótták, akkor össze kéne szednem, miket kéne megmutatni, miket kéne elmondani, nem mehetek csak úgy felkészületlenül, körül kellene néznem.
-Milyen képességeidet rejtegeted még előlem? Ez nagyon jól esik! - közben nekiestem, és kezdtem a nyakánál. Nagyon feszült volt, muszáj volt tényleg lecsillapítani. Pedig semmi oka rá. Simogattam, markolásztam a bőrét, áttértem a vállára, majd a karjaira. Nagyon ápolt és sima, néha olyan mint egy baba bőre. Éreztem, hogy kezeim között kezd ellazulni, teljesen átadni magát a kényeztetésnek.
-Tartogatok én még meglepetéseket!:) - és adtam egy puszit a nyakára. Komolyan mondom, hogy teljesen úgy néztem ki, mint aki az összes fajta masszázst ismeri, és most összemixeli. Pedig egyszerűen csak érzem, hol kell és mit kell csinálni, mennyire kell szorongatni, mennyire kell gyengédnek lenni. - Azt hiszem, készen is vagyunk! - szálltam le róla úgy fél óra után.  Eddig ő volt a legnyugisabb áldozatom, egy szót sem szólt, nem fájt, nem nyafogott, hanem mi több, élvezte. Mondjuk nem minden nap masszírozza meg az embert a szerelme, így ez most kivételes alkalomnak számíthatott.
-Igazi istennő vagy! - öltözködött fel hamar, látta rajtam, hogy menni kéne dolgozni, neki is sok még a tennivalója. - Sokkal jobban érzem magam, köszönöm! - megölelt, majd megcsókolt. Néha azt kívánnám, ezek a pillanatok tartsanak örökké, ne legyenek gondok, hanem egyszerűen csak hadd legyünk tényleg boldogok. Ez most szerencsére teljesült, mivel még nem történt szóra méltatható esemény, de ahogy ismerem a mai világot, ami késik az jön, nem ússzuk meg, de mi ezt nagyon jól kihasználjuk.
-Most már tényleg menjünk, nem szabad visszaélnünk Ron bizalmával! - és még mindig nem engedett el, az igazat megvallva én sem tiltakoztam, nagyon jó volt most így, de sajnos semmi sem tart örökké.
-Azért várhat még pár percig, nem?:) - hihetetlen, mennyire telhetetlen, neki sosem elég. Még mindig ölelgetett, meg csókolgatott, de én most már ráparancsoltam, hogy nyomás, öltözni, és azonnal az edzőterem, nem lehet itt nekem lomha egész időmérő alatt, a sajtót is le kell tudnia, meg a fotósokat, a rajongókat is, van még itten tennivaló bőven. - Értettem, parancsnok, megyek már! - mind a ketten kézen fogva indultunk ki a szállodából. Fantasztikus, az ajtóban riporterek, fotósok tömege állt már, és amint megpillantottak bennünket, úgy rohantak, mint ha 100 véreb kergetné őket.
-Raikkonen, kérem válaszoljon!
-Csak egy kérdés: igaz-e a magáról és Buttonról szóló hír? - egy hölgy volt itt legelől, és tőlem kérdezte az imént elhangzottakat. Jesszus, Jens, teljesen elfeledkeztem arról, hogy ez is mekkora port kavarhat.
-Kérem, igaz, hogy maguk jártak? Szemtanúk és fotók vannak! Mi volt maguk között? Tényleg felment magához? - Kimi csak nézett rám, és látta, hogy nem akarok válaszolni, meg sem bírtam szólalni, azonnal fogta magát a kocsijáig, amit ma hozatott ide, hogy szabadon mászkálhasson. Sötétített Merci volt, fekete, meglepő módon.
-Szállj be! - nagyon ki volt akadva, mérges volt, láttam. Már megint, mi a fene ez az egész? A riporterek rohantak, dörömböltek a kocsin, fotóztak is sokat, istenem, ez lesz megint a főcímlapon. Miért nem tudnak rólam leszállni? Miért nem hagynak minket békén? Ennyire tönkre akarják tenni az életemet? És egyáltalán ki volt az, aki terjesztette? Jens nem, az tuti, ő nem ilyen, tisztességes normális ember, nem akarna nekem ártani, csak azért mert véget vetettem annak, ami el sem kezdődött. Kimivel egész úton nem szóltunk egymáshoz, nem bírtam a szemébe nézni. De az igazat megmondva ez még azelőtt történt mikor én még nem is találkoztam Kimivel. Nem lehetne oka a féltékenységre. Persze ezt ő nem tudja, úgyhogy megint jöhet a magyarázkodás. Úristen, lehet hogy még Ron is kombinálni fog. Ismét bajban vagyok. Ez várható volt, de hogy fogok én ebből kimászni, azt nem tudom.