Megérkeztünk a pályára, és már odáig fajult az egész hogy rám sem nézett. Nem hiszem el, hogy ennek akkora jelentőséget tulajdonít. Ha egy kicsit is szeretne, akkor nem érdekelné az ilyen pletykák. Ezek igazak, egy dolog, de ez már rég történt, és semmi más. Nem volt köztünk semmi. Szuper, Ron éppen azt kérte tőlünk, hogy hozzuk a legjobb formánkat, erre elcsesszük, illetve én, már megint én. Kezdem azt hinni, hogy ez az élet nem is nekem való, én nem tudom kezelni ezeket a helyzeteket. Meg kell tanulnom, és meg kéne szoknom, hogy most már minden lépésemre oda kell figyelnem. Nem marad semmi sem titokban.
-Connie mindent elmondott, miután látta az újságokat. - hát ez tök jó, nekem kellett volna, miért nem tudja néha befogni a száját? Ezt nem neki kellett volna a tudomására hoznia, hanem nekem, elvégre velem történt, és az én barátomról van szó, nem az övéről.
-Hát ez szép, nem gondolja, hogy ez nem rá tartozik? - szuper. Én tudok meg mindent utoljára, ez valami fantasztikus. Pedig ez az egész csak rólam szól, és jogom van tudni, hogy miket pletykálnak itt a világnak szerte. Kiminek szólt, de nekem nem, hogy mire készüljek.
-És te nem gondolod, hogy ez rám is tartozik? - és még rám van kiakadva. Mondjuk érthető, hiszen erről nem meséltem neki, de nem is jutott volna eszembe, ha nem hozzák nyilvánosságra.
-Itt álljunk meg! - és azonnal eléléptem, mert már elég volt. Elhadarom neki mi történt, aztán ítélkezzen felettem. Fiatal vagyok, akkor még nem volt ő az életemben, és azzal pasizok, akivel nekem tetszik, és ha éppenséggel Jenson Buttonnak hívják, hát aztán. - Ez az egész még azelőtt történt, mielőtt aláírtam volna a szerződést a McLarennel. Semmi sem volt közöttünk, és egyszer találkoztunk, és akkor is csak azért, hogy megmondjam, nem lesz köztünk semmi. Nem feküdtem le vele, ha ilyeneket is állítanak, nem jártam vele egy percig sem. Igen, jól hallod, bejöttem neki. És? - teljesen olyan arcot vág, mint aki nem hinne nekem. Szuper, egyszer Ronnal hoznak össze, most Jenszel ami igaz, csak a 10%-a. - Bízol te bennem egyáltalán? - ott álltunk a pályán kézen fogva, egyelőre sajtómentesen, és képtelen volt kinyögni hogy igen vagy nem. Csak nézett rám, és a tekintetemet fürkészte. Ott tartok, hogy egyáltalán nem tudok rajta kiigazodni. Nem értem, hogy ekörül miért kell akkora port kavarni, mikor semmi jelentősége sincs. - Hát így állunk! - elengedtem a kezét, és futólépéssel szaladtam a munkahelyemre, és csinálni azt, amiért itt engem fizetnek, minden magánéleti dolgot kizárva. De most valahogy nem ment, képtelen voltam felfogni Kimi reakcióját, nem értettem, nem tudtam hova tenni, és ez zavart a legjobban. Egyáltalán szeret-e? Kellek-e én neki? Most már ebben is kezdek kételkedni. Megmutatta a rosszabbik oldalát. Reggel még olyan aranyos volt, korántsem volt semmi probléma, zavartalanul, nyugodtan élveztük egymás társaságát, most pedig egy ilyen hülye dolognak képes fontosságot tulajdonítani.
-Hol hagytad az üdvöskénket? - támadt le rögtön Ron. Ezer százalék, hogy tud már a dologról, egészen biztos vagyok benne, de őt ezek szerint hidegen hagyja, ő legalább mellettem van, nem úgy mint egyesek.
-Biztos majd jön. - reagáltam gyorsan, lepakoltam a cuccokat, és máris megjelent egy két rajongó, akik meglepő módon nem Kimit, hanem engem kerestek.
-Bocsánat, adna egy autogrammot? - egy fiatal, tizenéves hosszú szőke hajú leányzó volt, kezében egy újsággal, amin Kimiről és rólam volt egy fotó összevágva.
-Persze, mi a neved? - mosolygott nagyon a kislány, szimpatikus volt, eléggé lezseren volt öltözve, irigylem, hogy nem ilyen marha meleg gúnyát kell viselniük mint nekünk. Én meg fogok sülni, nem fogom felvenni, maradok az én kis ujjatlanomban és farmeromban, nem érdekel akárki akármit mond.
-Szász Dorottya. - aláírtam gyorsan valami szokványos szöveggel bájvigyorral a képemen, mellesleg nagyon nem volt hangulatom mosolyogni - Szurkolunk neked és Kiminek! - fogta magát, és elment, meg sem várta, hogy elköszönjek. Miért kell nekünk szurkolni, azt nem igazán vágom, de ha ő mondja, bizti úgy van.
-A Jens-es ügyről csak az igazat! - súgta a fülembe Ron, miután mind a ketten megpillantottuk a háttérben a riportereket és a fotósokat. Jaj, ne, már megint? Ez nem lehet igaz, én nem fogok velük bírni, és különben is, hol van Kimi? Ez az ő reszortja, miért hagy mindig minden ilyesmit rám? Jól tudja, hogy ebben nincs gyakorlatom, és nem tudom, mit hogy kell.
-Kérem, várjon... - megrohamoztak, na jó, állunk elébbük, nagy levegő, meg tudom csinálni, nem lehet olyan nehéz feladat. Azonnal mindenki Jensre volt kíváncsi, tudni akarták, hogy kerültem én az ő közelébe. Én nagyvonalakban elmeséltem, nem részletesen, és kifejtettem, hogy nem történt köztünk semmi. Fotókat mutogattak, bizonyítékokat dugtak az orrom alá, amiből a fele hamis volt. Meg is mondtam nekik, aztán jött persze a Kimivel kapcsolatos kérdések, választ kaptak azokra is, majd néhány fotó, néhány versennyel kapcsolatos kérdés, és ez már sok volt, úgyhogy jöhet a lerázás-effektus.
-Köszönöm, viszlát! - majd angolosan integetve bevonultam a főhadiszállásra. Azt hittem már sosem lesz vége. Annyira idegesítő, hogy így vájkálnak az ember magánéletében, amihez egyáltalában sincsen semmi közük. És még nekem kell magyarázkodnom mindenért. Még azért is kérdőre vontak, mit kerestem én egy borszaküzletben. Azt hittem, szájba rúgom azt a nőt. Semmi köze, hogy milyen okból kifolyólag jártam ilyen helyen. Mint mindenki más, itókát vásárolni. Nehezen viselem, ha minden másodpercemet meg kell magyaráznom. Főleg olyan embereknek, akiket nem is ismerek. De Ron megkért arra, hogy legyek készséges, így nem tehettem mást. Minden jópontra szükség van.
-Eszti, nézd meg a kocsit, készen van, már csak rád várunk! - szólt azonnal egy szerelő. Na, egész jól haladunk, ha így folytatjuk, még előbb is készen leszünk, mint amire számítottunk. Szuper.
-Köszi! - vettem át a leírást, becsúsztam a kocsi alá, majd kívül belül ötször átvizsgáltam, és kitűnő munkát végeztek, teljesen jó minden, vihetik is lefelé, hogy Kimi beleüljön. Még van másfél óra a kezdésig, ezalatt nekem le kell tudnom a kislányt akit körbe viszek. Nekem már csak ez maradt, majd hogy beüljek a monitorom elé.
-Itt van, gyere le! - kiáltott fel valaki a földszintről. Én az emeleten nézegettem még a kocsit, de már futottam is lefelé, kíváncsi voltam, kit sóznak rám, akivel egy szerelő sem tudna meglenni.
-Ez hihetetlen! - néztem rá a lányra. ilyen nincs, ismét az a középmagas, hosszú barna hajú, helyes kiscsaj állt velem szemben, aki akkor, mikor rádöbbentem hogy szeretem Kimit.
-Szuper, te fogsz szórakoztatni? - ő is megismert, és nagyon örült. Marcsi cseppet sem változott, mondjuk pár napja beszéltünk, és akkor sem sokat, de nekem az megmaradt, mert az életemben nagy változás történt. De most hogy Kimi képtelen volt kimondani, hogy bízik bennem, nem tudom, hányadán állok vele.
-Nagyon úgy néz ki. Na induljunk, mert nem fogunk végezni. - hát tényleg úgy éreztem magam, mintha egy régi barátot vinnék körbe. Egy korosztály vagyunk szerencsére, így könnyen el fogunk csevegni, csak...
-Várjanak, kérem! Engem is kisorsoltak, ugyanis két ember mehet be! - loholt nagyon egy magas hosszú szőke hajú nő magassarkúban szatyrokkal a kezében.
-Ne haragudj, de én csak egyről tudok. - hihetetlen milyen pofátlanok egyesek! Nekem Ron azt mondta, hogy EGY lányt kell körbevigyek, nem egy egész csoportot. Ennyi erővel bárki mondhatná, hogy én is nyertem.
-Valami baj van? - tért vissza Ron. Nyilván látta, hogy Marcsival még nem indultunk el a körutunkra. Huh, legalább nem az én szavam lesz itt a döntő, amit majd bírálhatnak aztán.
-Nem arról volt szó, hogy csak ezt a lányt kell körbevinni? - kérdeztem tőle, és ő meg csak mosolygott. Úgy szeretném egyszer jól megverni, huh, de harcias lettem így hirtelen. Basszus, de ha ez a csajszi is jön, az kész rémálom lesz. Nézzetek rá, valamelyik sarokról szalajthatták, mert hogy nem a normális közegből, az is fix. Úgy mozgott minden alrésze, mint valami bábnak.
-Eggyel több vagy kevesebb? - és ment vissza dolgozni. Ezt nem mondhatja komolyan! Rám bíz egy ilyen műkörmös cicmacát, aki biztos, ha ráfröccsen véletlenül egy kis olaj, már menekülne is ki innen. Ezért még számolunk, és ha még jönne valaki, jattot fogok szedni.
-A főnök szava... Na gyertek, lányok! - végre nekivágtunk, és bevittem őket a rejtélyes sötét borzongós McLaren erdejébe. Ha nem vigyáznak, könnyen elveszhetnek benne, annyira kacskaringós. Nekem néha kész labirintusnak tűnik. De mivel a szag után megyek általában, így nem fordult még elő, hogy eltévedjek. Hát, akit az ösztön hajt...:)
-Te, mesélj már, hogy működik egy ilyen szerkezet? - Marcsi volt az egyetlen kettejük közül, akin látszott, hogy tényleg érdekli, amiket mondok, meséltem a McLaren illetve a Forma 1 történetéről, amit tudtam, néhány futamot, ami emlékezetes volt, fejlesztést, és akkor most jöhet Marcasi kérdése. Közben fél szemmel a másik teremtményt fürkésztem, olyan értetlenül nézett rám és körbe, hogy az az érzésem, nem éppen erre számított. De hát engem nem érdekel, ő erősködött, hogy jönni akar, hát most megkapta. Biztos azt hitte, hogy majd Kimiről meg Montoyáról fogunk diskurálni. Nagyot tévedett, magamban olyan jót kacagok a hozzá hasonlókon. Csak leste, hogy milyen jól elbeszélgetünk Marcsival, ő meg szóhoz sem jut, sőt nagyon úgy fest, hogy nem is akar.
-Na jó, végezetül meghívlak benneteket valamire itt a büfénkben! Válasszatok bátran! - ültettem le őket egy asztalhoz, és eléjük toltam a felhozatalt. Mindketten maradtak a melegszendvicsnél. Nem vágytak most nagyon kiadós kajára amúgy sem, hiszen mondták is, hogy bőségesen bereggeliztek.
-Mikor kapom meg azt, amiért idejöttem? - türelmetlenkedve érdeklődött a kissé félresikerült fruska. Nem igazán vettem a lapot mire céloz, de hidegen hagyott nagyon.
-Azon már túl vagy, kisanyám! - válaszolt Marcsi azonnali hatállyal. Nem kellett volna elküldenie, szíves örömest megtettem volna én helyette. Ahogy a Beépített szépségben mondja a Victor: "Mindezt csak mosolyogva!":)
-Ne ugrálj itt, nem hozzád szóltam! Visszamehetnél a játszótérre! - fordult rögtön hozzám, de tőlem egy csepp jóindulatra ne számítson. Sejtem mit szeretne, de azt az egyet nem kapja meg, főleg ilyen stílusban. - Szóval hol van Raikkonen? - arról nem volt szó, hogy egy férfiért nekem ádáz harcokba kell bocsátkoznom. Fordítva lenne az ideális, de ha harc legyen harc. Legalább megmutatom neki, hogy kitartok mellette, mégha bennem ő nem is bízik.
-Édesem! Nem Raikkonen körül kellett körbevigyelek, hanem a műhely körül. Tessék, megkaptad, te akartad! - összehúzta a szemét, és felállt az asztaltól egész lassan. Követtem, és szinte már farkasszemet néztünk egymással. Tudom, hogy tudja, hogy mi együtt vagyunk. Annak ellenére, hogy most nem éppen a szívem csücske, kiállok érte, mert szeretem, és nem hagyom, hogy ilyen kis cafka beleszóljon.
-Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez! - istenem, ez az első értelmes mondat ami csak kicsúszott a száján, szerintem ez is merő véletlenségből, és csak hallotta valahol.
-Jézus, egy barna tincs jelent meg a hajadban! - kaptam ironikusan a számhoz, Marcsi mellettem már alig bírta magába fojtani a nevetést, megmondom őszintén nekem is nehezemre esett, de a barátnőnk már nem találta ennyire viccesnek.
-Velem te nem fogsz gúnyolódni, kis ribanc! - hát ez hihetetlen, azonnal nekem döntött, mint valami felszarvazott bika, de nem hagytam magam, azért nem olyan fából faragtak, aki alatt egy csapásra megszűnhet a talaj.
-Azt hiszed, ezzel segíthetsz magadon? - tovább püföltük egymást. A büfé kihalt volt, szinte rajtunk kívül nem igen tartózkodott ottan senki. Marcsi meg kapkodott a kezével ide-oda, de igazából nem tudta mit csináljon velünk, félt hogy kap ő is, amiből nekem bőven kijutott.
-Hagyjátok már abba! - ordította el magát. Ez kis izé, ahogy kiszabadultam, máris hátulról támadott, a torkomba kapaszkodott, mivel még nálam is kisebb volt. Nem mondom, hogy nem fájtak a pofonjai, de túlélhetőek, és könnyen elmulasztható sebeket okozott. Én pedig az orrába telibe, hogy a vér is folyt már belőle. Remélem, ezért nem fognak engem megróni. Inkább Ront kéne, ugyanis ő volt szíves rámsózni ezt a libát.
-Hagyd békén! - Marcsi alkalmat látott arra, hogy közbe szóljon, megragadta a derekát a csajnak, és húzta maga felé. Ez a szemét meg még mindig belém kapaszkodott, és ahogy húzta Marcsi magához, a nyakamba vájta körmeit. Drága megmentőm ezt nem látta, és húzta tovább.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!! Eressz már el!!!!!!!! - már eszméletlenül fájt, ennek tuti nyoma marad. Mikor végre leszállt rólam, megnéztem a kezemmel, természetesen ömlött a vér belőle. Nem tettem semmit, nem álltam fel, csak meresztettem szemeim a vérrel átáztatott kezemre, majd felnéztem a csajra, aki felállt nyomban és magát igazgatta.
-Te nem vagy normális! Hogy eshettél neki? Semmi keresnivalód itt, azonnal húzz el innen, különben én már a fogaimat vájom beléd! - kiáltozott Marcsi, miután látta, hogy egyszerűen képtelen voltam mit tenni. A vér folyt, de nem szaladtam ki a mosdóba, hogy lemossam vagy ilyesmi. Ültem, ültem a padlón magamban, és vártam a csodát. Fogalmam sincs, mi üthetett belém.
-Még látjuk egymást! - Marcsi angolosan karon ragadta a szőkét, és kituszkolta a bejáratnál, mint valami kutyát, majd azonnal visszarohant hozzám. - Milyen világban élünk, néha elszörnyülködök! - rendes volt tényleg, megpróbált felsegíteni, de nem engedtem. - Le kell mosni, különben elfertőződik! - most aztán muszáj volt kimenni a mosdóba, nem nézhetek így ki időmérőre. Meg kell mosakodjak, Marcsit meg ki kell kísérnem, sőt hálásnak kéne lennem, hogy levakarta rólam ezt a csajt.
-Köszönöm, hogy kidobtad! - törölgettem magam nedves kendővel, teljesen úgy néztem ki, mint akit két oldalról kutya karmolt volna belé. Röhejes az fix. Miért nem tudtam magam megvédeni ezzel a ribanccal szemben, hogy ne maradjon nyoma. Francba, az egyik szemem kezd lilulni. Nem olyan vészes, de ezt alapozóval nem fogom tudni eltüntetni egyről a kettőre.
-Jobban vagy? - rendbeszedtem magam, és utána tudakolta. Rendes volt tényleg. Más ezt nem biztos hogy megtette volna.
-Igen, azt hiszem. - a mosdót már elhagytuk, inkább nekiálltunk rendet rakni a büfében. A kiszolgáló kirakta amúgy is a táblát, hogy rögtön jön, ezért sem volt akkor a helyiségben. Nem baj, túléltem, de akkor is fáj.
-Mit fog ehhez Kimi szólni... - ültünk vissza a székünkre. Hát igaz, nem igen fog örülni, de igazság szerint még ez sem jutott az eszembe. Legalább látja, hogy nekem ő a fontos, és semmi és senki más.
-Észre se fogja venni, mert nem fog látni... - nagyokat pislogott rám a 17 éves leányzó. Azt hitte, hogy mi együtt vagyunk, jól is hiszi, de jelenleg pár órája mosolyszünetünk van, én meg nem akaródzom a szeme elé kerülni.
-Mi az, máris fasírtban vagytok? - most mondjam el neki? És ha kikotyogja? Nem, tuti nem fogja, az imént védett meg, akkor miért akarna nekem ártani.
-Ez a legjobb szó erre. - ittam bele a kólámba, amit az imént rendeltem. - Reggel összekaptunk, azt kérdeztem tőle, hogy bízik-e bennem, erre nem válaszolt semmit. Ez az egész abból a Jensonös sztoriból robbant ki. Az az érzésem, hogy tényleg nem bízik bennem. Pedig egy kapcsolat a kölcsönös bizalmon alapszik, nem? - most meg rendeltem még egy szendvicset. Szerencsére még volt idő az időmérő kezdetéig, így nyugodtan tudunk még beszélgetni. Valakinek el kell mondanom, nem bírok magamban őrlődni.
-Az exneje után nem csodálom, hogy nehezen bízik meg másokban. - tessék? Exneje? Ki? Erről nem regélt nekem, mondjuk én meg nem is olvastam róluk sose az újságban, mondjuk alig van a kezemben, de akkor is csak képeket nézegetem meg, és róla csak ilyen részegpletykákat hallottam, meg azt hogy a modelleket hajkurászta.
-Volt már nős? - vicces, ő jobban tudja a dolgokat a pasimról, mint én saját magam. Ez elég érdekes felállás.
-Igen, nem tudtad? Ne hülyülj! 2 évvel ezelőtt váltak el, és azóta bezárt mindent maga körül, azalatt a 2 év alatt minden csajt elkergetett maga mellől, egyáltalán nem volt nője, és csakis a versenyzésnek élt! Egészen mostanáig! - mosolygott. Majd belekortyolt az italába ő is. Hát ahogy így elnézem magunkat, lehet, hogy visszaesik majd.
-De ennek mi köze a felém irányuló kérdőjeles bizalomhoz? - igazából nem értettem, hogy az exfeleségének mi köze van hozzánk? Ő már a múlté, ha jól vettem ki a szavaiból.
-Azért váltak el mert Jenny az orra előtt csalta meg a legjobb barátjával, Mattel. Csak ennyi köze van. Ezek után az ember kicsit magasabb szintre helyezi a mércét. Adj neki egy kis időt! - komolyan kész lelkisegélyszolgálati központot nyithatna akár.
-Eszti, időmérő! - ordítottak fel az emeletre hozzánk, én meg vettem az adást. Kezdődik a menet, muszáj mennem, és kitoloncolnom szegény Marcsit, pedig nem igazán szeretném. Így is sokat köszönhetek neki.
-Akkor menjünk! Sok sikert, és légy vele türelmes! - elindultunk lefelé - Egyedül is kitalálok. - elköszöntünk, én pedig huppantam lefele a monitoromhoz. Mindenki furcsán nézett rám, gondolom a sebeim miatt, de nem foglalkoztatott, mikor az egyik szerelő...