Hatalmasat csörgött az órám. Te jó ég, úgy felriadtam, hogy azt sem tudtam hol vagyok. Nagyon nehezen aludtam el, és nagyon keveset is. Olyan 4 órát talán. Egy zombival voltam egyenlő, még soha nem éreztem magam ilyen kimerültnek. Eszméletlen nap volt, és lesz is. Ma futam, sajtó, és Kimivel beszélgetés. Uh, szedd össze magad, ma tényleg jó formában kell lenned. Túl kell élned mindent. Ha már így fogom fel a napokat, hogy úristen csak éljem túl ezt is meg azt is, akkor az már rosszat jelent. Komolyan át kéne gondolnom mindent. Mérlegelnem kellene. Fel kéne tennem magamnak a kérdést, vajon megéri az idegességet? És azon kapom magam, hogy... most perpillanat azt érzem, teljes mértékben megéri. Azt csinálom, amit szeretek, azokkal vagyok, akiket szeretek, kivéve a családomat. Ha vége lesz a futamnak, hozzájuk is benézek, hogy lássák mi lett belőlem. Majd teljesen váratlanul. Hogy meglepetésként érje őket. És ha Kimivel helyre jövök, bemutatom őt is.
-Minjárt jövök, öt perc! - szóltam bele a csörgő telefonba. Tudtam, hogy Ron az, kijelezte, és persze, sürgetni akart, mert kicsinykét elbóbiskoltam. De emiatt akkor sem kéne letolni a fejemet. Igen, egy nő problémás, akármilyen szemszögből is nézzük. Több ideig tart, míg összekapja magát.
-Mi a fenét csináltál éjjel, hogy képtelen vagy időben felkelni? - kiáltozott velem Ron, mikor éppen leértem a kapuba. Kimi ott várt a kocsinál, Ron egy msáiknál állt, de együtt kellett elhagynunk az épületet.
-Megnézném, hogy mit kezdenél azzal a helyzettel, ha nő lennél! - förmedtem rá. Iszonyatosan ideges voltam már rá. Nem elég, hogy minden dolog az én nyakamba zúdul, még Montoyának az összes dolgát is én csináljam meg, csak mert képtelenek találni egy mérnököt. Komolyan mondom, kezdek csalódni a McLarenben. Összeszedettebbnek gondoltam. Én a helyükben már rég kerítettem volna. Nem tökölnél ideiglenes állásokkal meg ilyenekkel.
-Szia Cicám! - beültem a kocsiba. Felkészültem már arra lelkileg, hogy itt a kocsiban fogjuk megvitatni a dolgokat, mert máskor úgysem lesz idő. Muszáj tisztáznunk ezt a helyzetet, mert én nem bírom így. Szeretem Kimit, mindennél jobban, de valamiért nagyon rossz előérzetem van. Hogy történni fog valami, aminek nem kellene. De ez csak egy buta hülyeség. - Azt hiszem beszélnünk kellene... - reménykedtem benne, hogy emlékszik a tegnapira. Végülis nem rúgott be annyira, hogy filmszakadás legyen. De attól félek, hogy vezetés közben elvonja a figyelmét ez a téma, és elkanyarodik valahova, ahova nem kellene.
-Igen... Kimi ez nem mehet így tovább! De most inkább vezess, bent megbeszéljük. - hamar beértünk, nem volt olyan vészesen messze. Rohantunk mi ketten befele, szóltunk Ronnak, hogy szükségünk van egy kis időre. Készségesen elengedett. Az autónál kicsit odapörköltem, talán nem akart még egy ilyet kapni most. Egyetlen szerencséje. Kimentünk a páholyra, azt még ilyenkor lezárják szerencsére. Én sem akarom, hogy élete egyik legfontosabb futamán idegesen induljon el. Még bármi baja eshet. Ami ha megtörténne, én belehalnék.
-Úgy érzem, bocsánatot kell kérnem Tőled a tegnapi viselkedésemért. Az alkohol beszélt belőlem. Minden hülyeséget összehordtam amiket nem kellett volna... - félbeszakítottam, mert ebben tévedett. A 70%-ában egyetértek vele. Sok igazságot mondott tegnap. Amiket megértek.
-Ebben tévedsz... Egész este gondolkodtam a szavaidon, és megértem, hogy félsz egy újabb csalódástól, főleg így hogy az előzményeknek nyílt szemtanúja voltál. És azt is tudom, hogy Jensont el kellett volna mondanom neked, de nem tartottam lényegesnek, mert már elfelejtettem és... - most ő szakított félbe. Láttam rajta, hogy nagyon bántja valami. Biztos a tegnapi, mi más. Vagy lehet, hogy valami múltbeli dolog.
-2 év után most vettem először a kezembe ismét a vodkásüveget. Nagyon kiborított ami Juannal történt, és ez a sok ellenséges sajtótámadás. A sok fanatikus rajongó, akik mindennek elmondanak Téged csak azért, mert Te vagy a barátnőm, és magukon kívül mást nem tudnak elképzelni. És hogy nem akarom, hogy én csak egy férfi legyek a sok közül az életedben. - odasétált lassan a korlát részéhez, ahonnan be lehetett látni a pályát és a nézőtér egy részét. Sosem szeretett még ennyire senki. Érzem, hogy most jobban el van keseredve.
-A sajtóval és a rajongókkal ne törődj, tudod, egyik füleden be a másikon ki. Vésd az eszedbe, hogy sokkal többen vannak azok, akik szívből szeretnek Téged. Nagyon soknak fontos vagy. Többek között nekem. Ezt jobb, ha nem feleded. Majd megbírkozunk az elkövetkezendő akadályokkal, rendben? - léptem oda hozzá. Legszívesebben megöleltem volna, de úgy tűnt, most nem jó ötlet. Nem tudom, miért gondoltam így. Éreztem, hogy most nem vágyik rá. Majd akkor ha minden biztos.
-Ez nem ilyen egyszerű... - nézett rám a boci szemeivel. Na várjunk csak. Itt meg mi folyik, amiről én nem tudok? Ha most szakít velem... nem, az nem lehet...
-Talán ha elmondanád, én is érteném... - próbáltam puhatolózni. Nem igazán vágtam, hiszen fogalmam sincs, mire céloz. Remélem nem arra, hogy már nem szeret...
-Rendben van... - forult felém, és megfogta mindkét kezemet - Félek, Eszti... 2 éve váltam el Jennitől, de még mindig olyan érzésem van, mintha elkísérne a futamokra, ő hívna fel, és ami a legrémisztőbb... tegnap téged is Jenninek láttalak... - abban a pillanatban húztam szép lassan fogásából a kezeimet, és összekulcsoltam. Nem hittem volna, hogy ennyire betegesen ragaszkodik még hozzá. Sajnos ez már az. Lehet, hogy inkább csak arra az életre vágyik, azokra a pillanatokra, amikor boldognak érezhette magát. Nem tudom. - ...azt hiszem nem vagyok normális... elmeorvos kéne nekem, ez már nevetséges... - annyira el volt keseredve. Nem tudtam, már mit mondjak neki. Nem kell neki orvos, csak egy társ, aki megérti, és mindenben támogatja. Zavar persze hogy az exneje jár még a fejében, de ez normális, ha az ember hatalmasat csalódott abban, akit az igazinak hitt.
-Édesem, ezt meg lehet oldani orvos nélkül is. Szeretlek Téged, elmondani sem tudom mennyire, és én mindig melletted leszek, támogatlak mindenben, együtt elmulasztjuk ezt a nyomasztó érzést! Én majd segítek, rendben? - most már átkaroltam, és simogattam. Szinte remegett, nagyon úgy tűnt, hogy nem attól tart hogy másért hagyom el, hanem hogy emiatt a beteges ragaszkodása miatt. Hogy ő maga üldöz el, és nem mást szeretek meg. Magától fél, sőt retteg. És egyelőre fogalmam sincs, mit tehetnék én ez ellen, de kitalálok valamit. Nem bírom nézni, ahogy szenved.
-Azt hittem ha ezeket elmondom neked, azonnal faképnél hagysz... - mélyen egymás szemébe néztünk, és átjárt a tekintete melege. Mintha szemünk között egy láthatatlan csatorna lenne, amin keresztül jutattjuk el egymáshoz, mit érzünk, mit akarunk tudatni a másikkal. Egészen hihetetlen pillanatok ezek. Sosem éltem át még ilyet.
-Ne butáskodj már! Túlságosan szeretlek Téged, pechedre, mert így örökre el kell viselned engem, kész kínszenvedés lesz:) - próbáltam kicsit megnevettetni, szerencsére sikerrel, végre mosolyogni láttam.
-Ilyen szenvedést, ezer örömmel elfogadnék, de mondd csak... hogy is képzelted? Adj egy kis ízelítőt!:) - húzott szorosan magához, én pedig megcsókoltam, vettem a lapot:) Sosem szorított még ennyire. Mint egy kisgyerek a féltve őrzött játékát. Egyszerűen imádom, neki is vannak hibái, de kinek nincsenek.
-Ha ezt visszautasítod, felnégyellek, és Finnország négy sarkába foglak kiakasztani:) - huh, most aztán ráhoztam a frászt:)
-Kész kis amazon veszett el benned! - opszi, megcsörrent a mobilom. Kijelezte, hogy Ron az. Persze, mindig a legjobbkor tud hívni. Amikor épp el vagyok foglalva:) Na jó, nézzük meg, mit akar.
-Szia, mondjad! ... 1 órát? ... Nekünk nem baj... Szia! - leraktam. Majd visszabújtam Kimihez. Nem rontotta el legalább ezt a szép pillanatot holmi sürgetéssel. Bár tudom, hogy első a kötelesség, de ez most sokkal fontosabb. Meg kellett beszélnünk ezt a helyzetet, különben a futamra se tudna koncentrálni igazán.
-Mit akart? - simogatott közben. Mind a ketten elmerengtünk. Hogy min, azt nem tudnám megmondani. Valahogy jó volt ez így ahogy van. Egyszerűen csak arra vágytunk, hogy megálljunk az időben. És ebben a rohanó, hajszoló világban. Mert ezt nem tehetjük meg mindig.
-A sajtómegbeszélés egy órát késni fog. Úgyhogy van egy egész szabad 60 percünk:) - mosolyogtam rá, és ő is. Ajjajj, jesszus, min töri a fejét?:)
-Nekem lenne ötletem, hogy üssük el ezt az igen hatalmas időintervallumot:) - azt hiszem, kezdem érteni, mire megy ki a játék. De most? Ezt nem hiszem el, azért ennyire még nem vagyok liberális, sőt sajnos kényelmes is vagyok, nekem nem jó bárhol...
-Hová viszel? - karon ragadott és magával húzott. Esküszöm olyan volt mintha bújócskáznánk, minden folyosó végén megállt és körülnézett. Mi lesz itt valami körútat járunk be az épületben? Most legalább újra gyereknek éreztem magam:) Mintha komolyan rejtőzködnünk kéne, pedig mindenki tudja hogy együtt vagyunk. Legszívesebben világgá kürtölném, hogy én vagyok a világon a legboldogabb!!!
-Itten is vagyunk, ez a kedvenc helyem! Még kulcsom is van hozzá:) - bementünk, egész helyes kis hely volt, csak hogy gondolta? Volt itt pár szekrény, szék, pár pokróchoz hasonlító dolog, és egy vadonatúj biliárdasztal... Ez nekem kicsit merész...
-Mondták már hogy őrült vagy? - mosolyogtam, és csábosan odaballagtam hozzá:) Erre ő csak állt, és mosolygott, majd egy hirtelen mozdulattal felkapott mint valami zsákot a vállára! Esküszöm megőrült! Komolyan, azt hiszem mindjárt hányok, kijön az a kemény reggeli amit magamba erőszakoltam! De még így is tériszonyos vagyok, a szentségit már:)
-Nem is mondtad, hogy ilyen pehely könnyű vagy - haha, nagyon humoros. Akkora vagyok mint egy tehén, de szerinte nem vagyok, hát ha ő mondja elhiszem, csak tegyen le!!!
-Még sérvet kapsz, kár lenne érted!:) - e mondatom után le is tett, és már nem nevetett hanem komolyra vette a figurát. Egészen elvarázsolódott. Mintha most valami nagy dolog fog történni, olyan amit sose felejt el, olyan amire már régóta várt. Oh, eszement nagy szavak, úgy állok előtte most, mint egy megszeppent veréb, aki nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Nem kéne ennyire stresszelnem pedig. Eszti, nyugi, lábad nem remeg, állj már le!
-Azt mondod? - és odalépett immáron merőben összeforrtunk. Sosem éreztem meg ilyen szenvedélyesnek. Éreztem, hogy lázban ég, annyira várja. És amint ajka az ajkamhoz ért, egyszerűen elfelejtettem, hogy félek ettől a dologtől, elfelejtettem minden kételyt, mindent ami valaha is bántott. Csak a pillanatnak éltem most. Csak rá koncentráltam, hogy érezze mennyire szeretem, és érte bármire képes lennék. Ahogy az AD Stúdió dalában hangzik: "A lelkemet eladnám egy csókodért". A szám címe szerintem meg pont illik ránk, Páratlan Páros. Lassan már lekerültek rólunk a takaróelemek, és már a biliárdasztalon kényeztettük egymást, te én még sosem éltem ilyet át. Nem hiszem el, hogy pont futam előtt, és ebben a helyiségben, ez nagyon merész:) Magamon is meglepődtem, hogy hagytam neki, hogy vezessen, de késő, nélküle már csak fél ember vagyok:)Gyengéd, figyel rám, meg minden, de eközben kicsit én is őrültté váltam:) Ha már ilyen igazi őrültet szeretek, ahhoz nekem is őrültnek kell lennem:)
-Emlékszel, hogy utáltalak a legelején? - szorított magához, és simogatott. Már csak egymáson feküdtünk a pokrócokkal bebugyolálva, mint valami két csöves:) Viccesen nézhetünk ki. Már csak a sok mocsok hiányzik az arcunkról, no meg a piaszag.
-Én akkor legszívesebben csak a pokolban láttalak volna viszont:) - majd odafordultam hozzá - Sosem gondoltam volna, hogy remegni fogok melletted, vagy ha rád nézek. De szerencsére ez nem látszott. - gondoltam vissza. Jól esett most felidézni, végülis honnan indult ez a kapcsolat.
-Kötelességemnek érzem, hogy ne hagyjam, hogy hiú ábrándokba ringasd magad. Azt feltételezed rólam, hogy 25 éves tapasztalat után, ilyen apróságokat nem veszek észre? - sejtettem, hogy észrevette amúgy. Én olyan vagyok, hogy nem tudom eltitkolni mit érzek a másik iránt. Tudat alatt apró jeleket küldök neki, amiről magam sem tudom, hogy az árulkodó lehet. Olyan "ami a szívemen a számon" típusú vagyok.
-Csak el ne szálljál, Don Juan! - lassan felkeltem, mert ez az egy óra szünet úgy elröpült, hogy már csak 20 perc maradt belőle, amit öltözködéssel kéne tölteni, hogy időben elkészüljünk. Nem szabad elkésni, bár most szívesen kihagynék mindent, ha ő is.
-Mondták már, hogy az Ádám-kosztüm sokkal jobban áll rajtad? - ő még csak ott feküdt. Hihetetlen hogy képtelen megmozdulni. Pedig ő is tudja, hogy ez már a futam. Eleget tettem kérésének, most ő is tegyen eleget az enyémnek:)
-Tipikus hímpéldány:) - vágtam hozzá a ruháit, hogy csípkedje magát, vagy én teszem:) - Azt akarod hogy agyon csípkedjelek? - na már felült de még mindig nem mozdult. Esküszöm megteszem. Nem arról van szó, hogy nem akarok még maradni, és nem vágyom jobban rá, mint a sajtóra. Furcsa volt ez így de nagyon jó, és izgalmas. Még sosem bújkáltam. Ez kész őrültség.
-Nosza rajta:) - az alsógatya már rajta volt, huh de sokáig tartott. Most tudjátok hogy ült?:) Törökülésben, és feltartotta magasba a két kezét. Hogy öltöztessem fel. Komolyan, sosem fog felnőni, én úgy látom. Ami nem baj, mert én is egy nagy gyerek vagyok, csak néha felnőttet is kellene játszani. Valakinek kordában kell tartania a dolgokat. Ha már a férfi ilyen lusta:)
-Csak a futam miatt! - felöltöztettem, mint valami 3 éves babát. Amikor kész voltam, rögtön elkapott, és visszaterített a pokrócra. Na jó, maradhatunk még egy picit, de tényleg csak pár percet, mert Ron kiveri a balhét, hogy merjük ezt megcsinálni.
-Ha Te leszel a rádióban, biztosan sikerül! Ugye megígéred, hogy velem leszel? - simogatott, én válaszképpen megcsókoltam. Bárcsak sok-sok ilyen perceink lennének. De sajnos nem engedhetjük meg magunknak. Valamiből élni is kell. Valamit valamiért. Csak most annyira sűrű lesz minden Juan miatt. Nem azt mondom, hogy nem teszem szívesen. Csak sok, és annyira kevés időm lesz Kimire, és be is szeretnék nézni majd Anyuékhoz. Főleg most, hogy Kimivel minden oké, el is kísérhetne.
-Kielégítő válasz? - bólogatott, és most már mindketten felálltunk, és az ajtóhoz indultunk, mikor...
-Gyere ide! - súgta, és az ajtó mögé húzott, tudniillik az ajtó egyszercsak kinyílt! Azt hittem, hogy Kimi bezárta! Azt mondta van kulcsa, be is rakta, de ezek szerint elfordítani felejtette el. Ha lebukunk, az kicsit kínos lesz.
-Jaj már megint ez a hülye Alonso... összefutottam vele, és majdnem fellökött... pedig rajtunk kívül senki nem volt az épületben... Kimi sincs már itt, hiszen már megy biztosan a sajtótájékoztató! De ő legalább nem ilyen bunkó, mint ez a vadállat! - hangzott az egyik bajszos férfi takarító szájából. Mikor jóval beljebb mentek a szobában, akkor Kimit karon ragadtam, és lábujjhegyen kilopóztunk onnan. Huh, ez meleg volt. A lifthez mentünk, hívtuk is. Azt hiszem mindkettőnk előtt lepergett az egész élete.
-Ezért még számolunk! - nyögtem ki neki dobogó szívvel.
-Megúsztuk, nem? Akkor semmi gond! Édesem, nyugodj már meg, nem történt semmi! - karolt át. Ezzel  a hülye lifttel meg mi a fene van? Beragadt a 4. emeleten? Hogy annyit áll ott. Felrúgom, aki ennyi ideig gátol minket a közlekedésben!
-...persze, akkor lent... Kimi, maga mit csinál itt? - zárta be az ajtót a takarító... Méghogy megúsztuk? Most mi a fenét fogsz mondani arany egyetlen virágszálam? Ebből hogy mászol ki? Vagyis jobban mondva mászunk ki?
-Öhm... hát... - nekem eszembe jutott valami. Azonnal cselekedtem is.
-Figyelj! - kacsintottam rá, és megjátszottam, hogy elájultam. Oh, de hitelesre sikeredett. Azonnal odajöttek a takarítók, és aggódva kérdezték, mit tehetnének.
-Édesem! - próbált felébreszteni, de hát az ájulásnál én nem hallok:) Vagy mégis?:) - mit álldogálnak itt? Hozzanak vizet, meg rongyot! - mindannyian elrohantak annyi irányba, ahányan voltak:) Kimi felkapott, és a lépcsőn keresztül, ami ott volt a lift mellett, lefele rohant velem. Miután már az elsőn voltunk, lerakott, és rohantunk vissza a McLaren központba, legalábbis ami a Hungaroringen volt.
-Színművészetire nem akarsz jelentkezni? Oscar-díjas alakítás volt:) - röhögött miközben szinte már futottunk. Mindjárt kap egy nyaklevest, még egy ilyen megjegyzés. Amúgy gimibe jártam a színjátszó körbe, így valami rutinom van benne, mivel olyasmiket is gyakoroltunk ott, hogy hogyan viselkednénk hasonló szituációkban. Ezek szerint végre hasznát is vettem.
-Azt hiszem, inkább csak sok filmet néztem:) Te meg hamar vetted a lapot, és jól jött ki ez az egész. Csak szegényeket sajnáltam, olyan kétségbeesettek voltak. - most már mind a ketten tök pozitívan láttuk a helyzetet, azt hittem sosem mászunk ki belőle. Iszonyú ideges voltam már addigra. Az lesz a szép az egészben, ha kiderül. De szerintem a takarítók vették a lapot, főleg mire visszaértek a pohár vizzel, már nem voltunk ott. De ez érdekelt most minket a legkevésbé.
-Hát az biztos. - épp hamar visszaértünk a törzshelyre, ahol Ron fogadott minket.
-Ti meg hol a fenébe voltatok? A sajtó már fél órája rátok vár! Ezt már nem ússzátok meg...