Hát úgy tűnik, ez nem lesz egy nyugodt nap. Nemcsak az újságírók ellen kell felvennünk a kesztyűt, hanem szegény Kimi anyja ellen is. Viszont van egy kis szerencsénk, mivel Matti már mellettünk áll.
-Mi a fenét csinálsz? Nem ezt beszéltük meg! Ez a lány nem a fiúnkhoz való! Nem szabad hagyni, hogy... - itt most már muszáj volt közbelépni valakinek.
-Anya, nem gondoltam, hogy ezt fogom mondani, de nem szabhatod meg, kit szeressek! Miért nem tudod belátni, hogy tévedtél, mint Apu? - én akartam megszólalni, de Kimit ezerszer jobban bántotta a dolog. Hiszen az ő szülei. És a mamája nem hajlandó elfogadni engem, akit ő nagyon sokra tart, és soha nem akart megbántani vagy fájdalmat okozni neki. De ha ez az ára annak, hogy boldog legyen, akkor nincs mese, meg kell tennie.
-Mert mindenkinél jobban ismerem a magafajtáját, nem tudod még, hogy mire képesek! Nem hagyom hogy tönkre tegyen téged, fiam! - én? Én imádom Kimit! Miért akarnám őt bántani? Épp ellenkezőleg! Szeretném, ha boldog lenne, elérje a célját, és végre nevetni lássam. Sajnos az utóbbi időben erre nem nagyon volt példa. És Paula még rárak erre egy lapáttal.
-Bocsánat, de elment az étvágyam... - álltam fel az asztaltól, és azonnal elhagytam a szobát. Méghogy az én "fajtám"! Miért? Milyen az én fajtám? Van egy sejtésem! Én csak ki akarom forgatni a vagyonából, el akarom szedni a pozícióját, az összes lakását, mindenét! Én csak egy érdekember vagyok, akinek feje felett csak a pénz kering körbe körbe. És nem nyugszik, míg meg nem kapja a világon az összeset! Ha kell ehhez bárki lelkébe belegázol, hiteget mindenkit, áltatja! Istenem, miért pont rajtam tesztelsz? Túlságosan gyenge vagyok én ehhez a megpróbáltatásokhoz!
-Mogyoród, Hungaroring, amilyen gyorsan csak tud!!! - szálltam be egy taxiba, és utasítottam a sofőrt! Ő pedig ahogy kértem, padlógázzal száguldott ki a pályára. Nem tudom, miért pont oda akartam menni, egyszerűen csak vágytam egy olyan helyre, ahol otthon érzem magam viszonylag, és már csak pakolásznak a csapatok. Ahogy a mieink is teszik. Nem akarok összefutni senkivel, csak a Forma 1 közelében szeretném érezni magam. - Köszönöm! - azonnal rohantam is be. Furcsán is néztek rám, mit keresek itt ilyenkor, de mivel van belépési engedélyem, nem kérdőjelezhették meg, hogy ki vagyok. Láttam, hogy sokkal szedelőzködnek, és éppen senki nem köröz a pályán. A mai napot a pálya takarítására írták ki, tehát autó nem lehet kint. Körülnéztem, és úgy éreztem magamat, mint amikor először léptem be a németországi pályára. Furcsa volt. Nekilódultam, és az út mentén elkezdtem sétálni, míg valaki hátulról meg nem állított.
-Szia! Te mit keresel itt? - Jens volt az. Amikor ránéztem, elöntött a bűntudat, és elég kínos volt a szitu. Azt hittem már szóba se áll velem. Valahogy örültem annak hogy itt volt ő is, nem tudnám megmondani minek köszönhetően.
-Kiszellőztetem a fejem. Én is hozzád szegezném ezt a kérdést. - olyan mintha egyáltalán nem haragudna már rám. Az lenne a legjobb. Mert én nagyon bírom mint embert, és amikor Kimi még nem volt a képben, nekem nagyon sokat jelentett ő, és pedig alig ismertem. Néha bánom azt a ballépésemet, de Kimiért megérte.
-Szintén. Általában kijövök az aktuális pályára sétálni, ha össze vagyok zavarodva, vagy valami bánt, és helyre akarom rakni a dolgokat magamban. Úgy tűnik, ebben hasonlítunk. - hát igen. Vele is. Egyszer mesélte Kimi is, hogy mindig a pálya levegője nyugtatja csak meg. És az elmúlt 2 évben nagyon sokszor megfordult mindenütt.
-Igen... - megcsörrent a telefonom, Kimi volt az, ezt fel kell vennem - Bocsánat, de ezt muszáj... - bólintott - Szia... Hungaroringen vagyok... Édesem, semmi baj, már sokkal jobban vagyok... Szeretnék kicsit egyedül lenni, ha nem baj, mielőtt a mamád megint hozzám vágja, minek gondol... Nyugtasd meg apukádat, hogy jól vagyok, és fél 1-re visszamegyek a hotelba... Nem felejtettem el... Én is Téged, szia! - leraktam. Már csak az hiányzott volna, hogy idejöjjön, és akkor féltékenységi jelenet lett volna a vége. Szeretném ha nem lenne harag közöttük. Ahogy látom, Jens megbékélt már teljesen, de Kimiben még nem vagyok 100%-ig biztos.
-Tudok segíteni? - törte meg a szünetet. Én eléggé elbambultam, azon járt az eszem, hogy Kimit otthagytam a dühöngő anyjával, aki most tuti hozza fel ellenem az érveket. Meg kijelenti, hogy nem merek vele szembenézni, és megmondani a magamét. Ő szenved, én pedig itt csevegek Jenszel.
-Igazán kedves vagy, de nem szeretnék beszélni róla. Főleg azok után, ahogy veled bántam, azt sem érdemelném meg, hogy szóba állj velem. - indultam el rögtön a célegyenestől, és olyan volt mintha autókat játszanánk, csak éppenséggel gyalogoltunk. Ennyi kellemetlenség után, kint a szabadban a versenyautók porával dúsított levegőn andalogni egy olyan emberrel, akit nagyon kedvelek, mégis sikerült derekasan a lelkébe gázolnom.
-Ugyan, felejtsük el a dolgot! Az nyugtat csak engem, hogy megtaláltad saját magad és boldog vagy, legalábbis Kiminek nagyon ajánlom!:) - miért ilyen rendesek hozzám az emberek? Kiminél is az volt, hogy a földbe aláztam, utáltam, mindennek elmondtam, és most tessék, mindennél jobban imádom. Jenszel nem tudok most mit kezdeni. Jó lenne, ha tényleg őszintén mondaná azt hogy felejtsük el, de ő nem fogja, látom rajta.
-Vele semmi baj nincs, imádom nagyon! Csak a körülmények... a rokonok... a nyilvánosság... ezek nem az én idegzetemhez lettek kitalálva... - hát de tényleg így van. Anno Danival is minden mindenki ellenünk volt. A csajok a suliban féltékenykedtek, mert tényleg jó srác volt, és népszerű. Akkor mindig azt irigyelték és cikizték akivel éppen járt. A szüleivel szerencsére nem volt összetűzésem, szerettek nagyon, meg a barátai is.
-Kitalálom, a szülei nem akarnak elfogadni, a rajongók támadnak, és a sajtó miatt is sokat vitáztok Kimivel, így van? - nem volt nehéz dolga. Mert teljesen normális problémának számít a nagyvilágban. Csak nekem új, mert megélem. Amikor külső háttérfigyelőként szemléltem a nagyokat, akkor egész egyszerűnek és elviselhetőnek tűnt. De az egészen más mikor a saját bőrén tapasztalja meg.
-Tudom, hogy ez mindennapos meg minden, és hogy nem kellene velük foglalkoznom, de engem akkor is nagyon bánt. Kimi papájával kibékültünk, de a mamája hajthatatlan. Nem veszi észre, hogy ezzel nemcsak engem, de a legjobban Kimit bántja, folyamatosan sebzi meg. Így sem könnyű neki, most meg különösen nem... - hát az tuti, egyszerűen semmi nem akar összejönni, na jó, a futam meg az időmérő sikerült de az csak a karrier, én most itt a magánéletet értem. Szegény Jenst is ezzel traktálom, hihetetlen tudok lenni.
-Eszti, azt hiszem a legjobb lesz, ha most itt megállunk... - beterelt a kanyarnál a fűbe, és leültetett szó szerint. Én kezdek félni... Mi az ami ennyire durva? Ő jó ember, nekem nem árrtana, mi bánthatja ennyire?
-Jens, én nem értem ezt a helyzetet... Mi a baj? - zavarban volt nagyon. Már harmadszorra vett nagy levegőt, hogy nekivágjon a mondandójának, de sosem jött ki hang a torkán. Kezd egyre furcsább lenni. Én meg idegesebb.
-Fogalmam sincs hogy fogjak bele... eszméletlenül bánt ez az egész... a világért sem akarok neked ártani, és úgy gondolom, jobb ha tudsz róla, mert akkor mérlegelni tudsz, és... - össze-vissza fecsegett. Én ezt nem tudom kivárni míg a lényegre tér, jobb ha közbevágok. Nem tudom elviselni, mikor valaki mellébeszél. Mondja meg mi a lényeg kerekperec, és kész. Nem harapom le a fejét, legfeljebb  majd másét:)
-Szóval? - megdöbbent. Szerintem látta, hogy eléggé türelmetlen és ideges kezdek lenni.
-...a lényeg, hogy... ezért mit fogok kapni... - rázta a fejét, erőteljesen, mintha ettől függne valami - ... Kimi anyja megkeresett és tetemes összeget ajánlott, ha elcsábítalak a fiától... nem tudom, miért... mi kifogása van ellened, de miután megtudta, hogy majdnem közünk volt egymáshoz, ez volt az első dolga... úgy éreztem, úgy tisztességes, ha tudsz róla, mellesleg nem fogadtam el, nagyon dühös lettem utána, nem értem miért kattant be ennyire... - én is mindjárt bekattanok! Megpusztulok, felrobbanok! Hogy lehet valaki ennyire aljas? De hát mi vette rá hogy ilyeneket cselekedjen? Kezdem azt hinni, hogy itt nemcsak Paula hülyesége van a dologban... Kell lennie másnak is, de minek? Szerintem valaki telebeszélte ellenem a fejét... aki vagy nekem vagy Kiminek ártani akar...
-Biztos hogy egy személyről beszélünk? Nem, ez képtelenség... ez nem igaz... - álltam fel lassan, mert én most már fogalmam sincs kinek kéne hinnem. Már volt egy két olyan ember, akiben hittem, mégis hátat fordított nekem, és bennem csak a haszont és a megélhetést látta.
-Várj... szerintem én sosem hazudtam Neked ezalatt a kevés idő alatt... emlékszel? - ragadta meg a karomat, és visszarántott. Egészen közel kerültünk egymáshoz, szinte már csak pár centi volt köztünk. Kezdtem magam kínosan érezni... mintha itten most történnie kéne valaminek, de nem hagyhatom, hogy bármi is történjen.
-Sosem fogom elfelejteni, de... tudod Te is... - húztam ki finoman a karom kezének szorításából. Láttam rajta, hogy érti mit mondok.De nem akarta elhinni. Én Kimit szeretem, senki mást, és ha ennek az az ára, hogy összevesszek a mamájával, akkor állok elébe.
-Tudom... és remélem tudod hogy én soha nem akarnék ártani Neked... - bólogattam, és azonnal rohantam el onnan. Elég volt mára. Remélem, anyuék nem okoznak ehhez hasonló meglepetéseket. Azt már nem bírnám ki. De szegény Kimi... nem tudom mit fog gondolni, tenni ha megtudja ezt a mamájáról... iszonyatosan ki fog borulni... össze fog törni... mégiscsak a mamája, akit nagyon szeret, aki megszülte, aki felnevelte...
-Taxi! - behuppantam egy taxiba gyorsan, és meg sem álltam a hotelig. Képtelen voltam agyilag felfogni, hogy tehetett Paula ilyet... hogy süllyedhetett le erre a szintre... de hát miért? Az lényegtelen hogy engem iszonyatosan sért, de nem fogja fel, hogy a fiát még jobban? Hogy ezzel a lelkébe tipor, és fájdalmat okoz neki? Én, ha anya lennék, az lenne a legfontosabb, hogy a gyermekem legyen a legboldogabb a világon! És ha azt egy olyan emberrel találta meg, akit én nem szívlelek, akkor inkább megpróbálnám megismerni, és a jót meglátni benne. Nem tudom mi lenne most a legjobb megoldás. Most mondjam el Kiminek, vagy egyáltalán elmondjam-e, és inkább próbáljam megbeszélni Paulával? Fogalmam sincs, de nem hagyhatom, hogy Kimi anyuéknál azon filózzon milyen anyja van, és szégyellné őt, vagy nem tudom. Anyuékkal szemben nem lenne fair, ha most emiatt tönkretennénk a délutánjukat. Istenem, alig várom hogy lássam őket! Oly rég mentem már el otthonról, és mára már szinte felnőtt lettem. Nem fognak majd rám ismerni. Attól tartok.
-Na végre! Már nagyon aggódtam! Jól vagy, kicsim? - nyitottam be az ajtómon lóhalálomban, és ahogy becsuktam, nekidőltem az ajtónak és néztem magam elé. Később esett le, hogy Kimi már ott van, és vár. Eszembe sem jutott, hogy itt lehet. Nyugalomra vágytam volna, egy kis egyedüllétre. De ha ő itt van, nem baj.
-Öhm... hogyan? - kaptam észre, hogy már egy jó ideje csak magam elé nézek, és veszem nagy elánnal a levegőt, mint akit megkergettek volna, vagy menekül.
-Gyere ide! - húzott magához, én pedig azon kaptam magam hogy remegek. Nem tudom, miért jött elő, nem szoktam. Mégha ideges vagyok, akkor sem. - Mi történt? - öleltem meg nagyon, ennyire még soha nem bújtam hozzá. Valahogy elfogott a félelem, hogy ha Jenst bevonta, mi lesz a következő húzása. És már-már tényleg féltem. Nemcsak dühös voltam rá.
-Semmi nem történt. Csak le kellett higgadnom, és ez csak a Ringen volt lehetséges. - nagyon szeretem őt, és ha bárki is el akarná happolni tőlem, és ő hagyja, abba bele fogok halni. Ilyet még sosem éreztem. Sosem szerettem még ennyire senkit.
-Ezt meséld be másnak! - felkapott a karjaiba, jól tudja, hogy nem vagyok hozzászokva - Most próbáld meg letagadni! - nevetett magában, én pedig ráztam a fejem, hogy nem, nem volt semmi. - Te akartad! - és pörgetni kezdett. Azt hiszem mindjárt hányok, nem bírom a pörgést, szédülök, de, hoppppppppppppppppppááááááááááááááááááááá.... Kimi elesett a saját lábában, de az a mázlija, hogy az ágyra vetődtünk. Most már mind a ketten szakadtunk a röhögéstől. Két ilyen lökött pancser embert rég hordott hátán a világ.
-Ritka idétlen vagy, mondtam már, édesem?:) - és az arcát kezdtem el simogatni. Egymás szemébe néztünk, és azt hittem beleszédülök. Annyira elmerengtem, hogy azt sem vettem észre hol vagyok, ki vagyok, mi vagyok.
-Zsák és a foltja?:) - azzal felém hajolt és olyan szenvedélyesen megcsókolt, hogy képtelen voltam ellenállni neki. Pedig nem ártana készülődni, mert azért anyuékhoz időben el kell indulnunk, nincsenek közel. De most még nem... ez a pillanat az, ami örökké kéne hogy tartson.
-Így is mondhatjuk, kedves zsákos:) - adtam még egy puszit a szájára. Jaj, úgy gondolom, született mázlista vagyok, Szinte zsinórban. Először is, bátorságot veszek, hogy szembe nézzek Ronnal és előadjam neki azt, amire ők évek óta nem jöttek rá, aztán persze ezt mind Juan segítségével, aztán ott van hogy megismertem Jenst, míg végül itt van Ő, aki most éppen szerencsétlenkedik velem. Kijutott nekem a jóból rendesen, és Paulával kezdődnek a rosszak. De én elég optimista vagyok, és mindennek a jó oldalát próbálom meglátni.
-Míg elvoltál, én nagyon sokat gondolkodtam... szeretnéd tudni, mire jutottam? - megintcsak adtam neki egy puszit, egy hatalmas mosollyal körítve. Jelezvén, hogy bármi ami vele kapcsolatos, érdekel. - Ezt igennek veszem, és még milyen édes igen:) Kérhetnék még? - a kis telhetetlen. Na jó, kapott még egyet de most már felvontam a szemöldököm, hogy mondja már el. Lassan már elfelejtek beszélni is:) - Szóval elhatároztam, hogy beszélek anyával, és pontot teszek ennek a dolognak a végére. Ha nem változik meg záros határidőn belül a gondolkodása és a stílusa, akkor én többet nem állok szóba vele. Szeretlek Téged, és komolyan gondolok mindent ami Veled kapcsolatos. És nem hagyom, hogy bárki is ezt a boldogságot elrontsa. - na én nem ezt akartam elérni. Nem azért osztottam ki kicsit a mamáját, hogy miattam ne beszéljen vele.
-Kimi, ezt nem teheted meg a mamáddal! Azért mert mi nem szívleljük egymást, Neked még nem kéne örök haragot esküdnöd ellene. Idővel megbékél majd, ebben biztos vagyok. Rendben? - remélem, tényleg majd jóban leszünk. De azok után, amit megpróbált Jens segítségével elérni, az mocskos és aljas húzás volt. Szerencsém, hogy nem jött neki össze. De én igyekszem a legjobb arcomat mutatni neki, és most már kezdek azon gondolkodni, hogy talán jobb ha ez a Jenses dolog titokban marad.
-Ezt Te nem érted! Már felnőttem. Lassan 26 éves leszek, és elég nagy vagyok már, hogy eldöntsem, kit szeressek. A gyerekkorom, kamaszkorom az övék volt... és ha azt akarják hogy a felnőtt- és az öregkorom részesei legyenek, akkor tartsák tiszteletben a döntésemet. Ha ez nem megy, akkor nem kell erőltetni... - tényleg felnőtt ember. Most döbbenek rá én is. Néha olyan mint egy ötéves gyerek, olykor megmutatja, hogy mégiscsak kivel van dolgom. És iszonyatosan büszke vagyok, hogy egy ilyen céltudatos, érett férfi a párom. Azon gondolkodtam, vajon tudja-e én hány éves vagyok... én még csak 18. Köztünk összesen 7 év van. De ezt nem most kéne megbeszélni.
-Teljesen jogos, amit mondasz. Csak nem vettél figyelembe valamit. Most nem magam ellen akarok beszélni. Mégiscsak az életedet, és azt hogy idáig jutottál, nagyrészben nekik köszönheted. Nem az a megoldás, hogy kiadod az útjukat. A mamád nem a szívem csücske, de ez még változhat, ha Ő is hajlandó elfogadni. Mert én érted megteszem, és nemcsak érted, a magam lelki békéje miatt is. - nem hiszem el, hogy ezeket mondtam. Viszonyt meg kell jegyezni, abszolút így gondolom, mégha tudom is az igazságot Pauláról. És abban is biztos vagyok, hogy nem a sajtó játszott közre ennek a nagy ellenszenvnek. Bármibe lefogadom, és azt is hogy kiderítem. A végére fogok járni, de nem akarom, hogy Kimi tudjon róla. Majd ha eljön az ideje. És az hamarosan itt lesz.
-Sokkal bölcsebb vagy, mint én. Igazad van, de ez az állapot így nem tartható tovább. Valamit tenni kell. - nagyon elkezdtem mosolyogni, mert feléfordultam, és megpusziltam.
-Mondjuk erre gondoltál? - azt hiszem megtaláltam a gyenge pontját:)
-Hmmm, élvezet Veled csevegni:) - hát a komoly beszélgetés kudarcba fulladt. Nem tudom, miért jött ki most ennyire rajtam. Talán azért, mert kicsit többet veszekedtünk a kelleténél, és nem foglalkozott velem annyit és úgy ahogyan én szerettem volna, és már nagyon vágytam a törődésére. Nehéz úgy élni, hogy van egy ember, akit nagyon imádsz, de közben el kell gondolkodni, hogy a "velejáróit" is elfogadod-e. Értem ezalatt a nyilvánosságot, a sajtót, és persze a nehezen kezelhető családot. Sajnos egy ehhez hasonló kapcsolatnál ez is nagyon sokat nyom a latba. Hiába szereted, mégis idegileg összeroppansz, az nem teljesen jó, bárhogy küzdesz is ellene. Én átgondoltam, és nekem megéri. Nem hagyom hogy a sírba kergessenek, és hogy bárki is elválasszon tőle. Viszont azt nem akarom, hogy miattam szakítson a családjával. Ennyit meg a szerelem nem ér. De abban is van valami amit Kimi mondott, sőt lehet, hogy neki van igaza. A gyerekkoruk és a kamaszkoruk a szülőké volt, és a gyerek alkalmazkodott a szülőkhöz. De a felnőttkorban és az öregkorban már a saját lábukon állnak, és ott meg nem a gyereknek kell alkalmazkodni. A szülőnek meg kell békélnie azzal hogy a gyerekük felnőtt, önálló véleménye, gondolatai vannak, és elég érett és tapasztalt már ahhoz, hogy eldöntse ki az aki megérdemli, hogy szeresse. Ez nem szülőellenes dolog. Nehogy azt higgyétek!
-Azt hiszem, ideje lenne készülődni anyuékhoz, nehogy megvárassuk őket! - és elindultam hogy kicsit rendbe szedjem magamat, Kimi is nagy nehezen kikászálódott, és neki is láttunk az öltözésnek, mikor...