-Te, nézd csak! - állítottam meg, mikor már a kedvenc ingemet vette fel, és gombolta be az utolsó gombját. Egy borítékot láttam meg az ajtónál, mintha valaki sunyi módon becsúsztatta volna. Ki az aki nem mer bekopogni hozzánk, és személyesen átadni a levelet, vagy a szemünkbe mondani amit most papírra vetett.
-Mi a fene ez? - felkapta nyomban, és kibontotta. Ezt az írást nem ismerem, sőt sajnos a nyelvet sem. Biztosan finn, ránézésre, meg főleg hogy Kimi olvassa, és az arckifejezéséből ítélve érti is. Biztos az anyukája írta, és 100% hogy valami olyat eszelt ki, amivel nekem és neki is árthat.
-A mamád írta? - nézett egyszerűen csak maga elé. Arra sem reagált, hogy simogattam a vállát, és feltettem ezt az egészen egyszerű kis kérdést. Nem válaszolt. Úristen, mi lehet abban a levélben, ami ennyire felkavarta? - Jól vagy? Minden rendben? - adtam egy puszit, hátha észreveszi, hogy itt aggódok a háta mögött. Erre már megmozdult, és kizökkentettem a gondolataiból.
-Persze, menjünk! Öt percet adj még! A szép cipőmért átrohanok! - felvettem azt a ruhát, amit anyu nagyon szeret rajtam látni. Meg a kedvenc borából is viszünk, szóval enyhén szólva a kedvében fogunk járni. Bár ahogy Kimi hangulatát elnézem, ő nem biztos, hogy nagyon szószátyár lesz ezen a délutánon. Az a hülye boríték. Esküszöm, megkeresem és elégetem. Csak a baj már megtörtént. Kimi valami olyat tudott meg, ami nagyon nyugtalanítja. És nem mondta el, érthető, hiszen jobb ha először magában feldolgozza, aztán sokkal könnyebb erről bárkivel is beszélni. Vagy ez lehet olyan dolog, amiről nekem nem szabadna tudnom. - Na milyen vagyok? - állt meg az ajtóban, és mint valami profi modell, úgy forgolódott, hogy minden egyes porcikáján lássam a fedőanyagot.
-Büszke vagyok, hogy az oldaladon állhatok:) - mosolygott egy nagyot, majd belekaroltam, és már indultunk is. Juj, annyira izgulok. Olyan rég láttam őket. Nekem soknak tűnt, pedig ha jól számolok olyan 2 hét körül van. De az is sok a család nélkül. Jaj, bárcsak már ott lennénk. És nem kéne azon gondolkodnom, hogy Kimi mit titkol éppen el.
-Tényleg jól vagy? - megálltunk egy piros lámpánál, és mikor zöldre váltott Kimi nem indult el a kocsival. Elbambult vagy én nem is tudom. Szerintem azon a levélen járt az esze. Fogalmam sincs mi állhatott benne, de az biztos, hogy baromira nem tett jót Kimi lelki világának.
-Hoppá... már megyek, jól van. - nem is jutott el a tudatáig hogy mit mondtam, kérdeztem. De inkább hagyom, és ha majd kiszállunk, akkor nyomatékosítjuk a dolgot.
-Édesem, még visszafordulhatunk, ha nem vagy jól. - ahogy leparkoltunk anyuéknál, megkérdeztem, tuti végig tudja-e csinálni.
-Semmi bajom, a világon mindennél jobban szeretném megismerni a szerelmem családját, és ezt egy buta papírfecni sem fogja megakadályozni. - és adott egy puszit majd kiszálltunk. Ez elég furcsa mondta volt tőle. Sosem hívott még a szerelmének, és ilyeneket sem szokott mondani. Nekem itt valami bűzlik. Van valami amit eltitkol előlem. És ez nagyon nem tetszik.
-Eszti, isntenem, de örülök Neked! - ugrott a nyakamba anyu. Majd Kimire pillantott aki felvette legbájosabb arcát, és olyan édesen mosolygott anyura, hogy ő menten elolvadt. - Igazán örvendek a szerencsének, én Eszti mamája vagyok. - nyújtott kezet, közben én folyamatosan fordítottam a kedvesemnek. Mindig oda kell képzelnetek hogy beszélek mellettük angolul, hogy megértsék egymást.
-Részemről a szerencse, látom már a lánya honnan örökölte a szépségét. - közben kezet csókolt ahogy egy igazi úriemberhez illik. Ebbe én is belepirultam, nem csak anya.
-Gyertek be, apádék már epedve várnak. Meg a finom rénszarvashús is kihűl. - kacsintott rám. Ezt nem hiszem el, hogy Kimi miatt képesek voltak hozatni. Eszméletlen. Annyira édesek, hogy ennyire a kedvében akarnak járni.
-Honnan tudta hogy ez a kedvencem? - szólalt meg Kimi, miután mondtam neki.
-Jók az informátoraim. - majd betessékelt minket. Semmit nem változott a ház, mióta nem jártam itt. Közben megtörténtek a nagy bemutatkozások, meg minden, és legnagyobb meglepetésemre, nővérem barátja, Zoli is itt volt. Ő volt konkrétan az, akin látszott hogy nem éppen örül Kiminek.Mindig is Raikkonen-ellenes volt, együtt szidtuk anno, mikor néha ő is leült velünk futamot nézni.
-Jesszus, és mesélj, milyen kint? Tényleg a McLarennek dolgozol? Tényleg igaz a Button-os pletyka? Annyi kérdésem van! - szedtük együtt nővérkémmel a levest, közben Kimiék aranyosan elcsevegtek. Apa azért kicsikét tudott angolul, de eléggé törte, és inkább Kimi magyarázott egy szót, azt hiszem a hátsó légterelőt.
-Apu, hátsólégterelő. - mondtam neki a szót magyarul, mert ők ketten már kis híján elnevették magukat, mit össze nem szerencsétlenkednek. - Ja, ne haragudj, csak kicsit már viccesek. Isteni náluk dolgozni, bár meggyűlt a bajom pár emberrel, Kimivel is. A Buttonos pletyka igaz, de attól függ melyik verzió jutott el hozzátok. - azzal 3 tányérral elindultam az asztal felé.
-Várj, figyu! Csak figyelmeztetnélek, hogy Zoltánka nem igazán komálja Kimit, kerüld vele a témát! - bólintottam, mert apa már szúrósan nézett rám, hogy már fél órája pár tányér levessel szerencsétlenkedünk.
-Lányok, majd utána beszélgettek, de megbánjátok, ha megváratjátok a gyomromat! - szólalt meg, mi meg amilyen gyorsan csak lehetett, kivittük. De... jaaaajjjj.... én hülye ügyetlen!!!!
-Jesszus, ne haragudj, istenem! - fogtam a fejemet, közben rongyot hoztam, kiesett a kezemből az egyik leveses tányér, és egy része Kimi ölében landolt... ajaj, én hülye balfék... szegénykém... így ramatyul van, én meg szó szerint rátettem egy lapáttal. Ez haláli.
-Ha megmutatod a fürdőt, el van simítva:) - erőltetett magára egy mosolyt, én pedig kapkodva vezettem az alsó szinten lévő mosdóba. Mondjuk bizonyos szinten jól jött, mert így legalább tudunk beszélni picit.
-Tényleg sajnálom, véletlen volt... vedd le, kimosom, és addig kapsz egy öcsi ingei közül, oké? - levetette az inget, de megragadta a karomat, hogy figyeljek már kicsit rá. Tényleg félni, mi a fene baj van? Mi jöhet még? Annyira elég volt már, szeretnék végre nyugis perceket Kimivel, úgy, hogy ne kelljen közben azon rágódni, mennyi időnk van még a következő riportig, vagy melyik embert hogy kéne meggyőzni arról, szeretjük egymást és nem érdekkapcsolat a mienk. - Megijesztesz... - szólaltam meg nagyobb szünet után.
-Olvasd el, kérlek... nincs titkom előtted... ez az ami miatt így viselkedek! - átnyújtotta a felbontott fehér borítékot. Milyen ironikus az egész. Fehér... mint a tisztaság, az ártatlanság, a jóság és a szeretet színe... mégis valami aljasság van benne, vagy rossz dolog. Remegő kézzel vettem ki a teleírt papírlapot, és olvastam... nem... ez nem lehet... ezt nem tehetik!
-Most hülyítesz, igaz? Mondd, hogy hazugság, ami benne áll! Mondd, hogy az! - öleletem rögtön meg. Nagyon megrázta a dolog, ugyanúgy ahogy engem is. Ez aljas szemét gonosz húzás! Hogy képes valaki ilyet tenni! Undorító! Gusztustalan! Képes lenne...
-Nem, sajnos ez igaz... bármire képes, hogy elérje a célját... ne haragudj, de képtelen vagyok normális vidám emberként viselkedni... tudom, hogy ez neked nagyon fontos, de... remélem megérted... szeretnék visszamenni a szállodába... - szegénykém, nagyon kikészült. Nem csoda. De a legjobb tényleg elhalasztani ezt az összejövetelt, és Marcsit is muszáj lesz lemondanom. Rendeznünk kell ezt az egészet, nem lesz egy könnyű húzás. Csak anyuékat sincs szívem itthagyni. De nem engedem egyedül el. Én is vele tartok.
-Nem egyedül mész, hanem együtt megyünk. Beszélek anyuékkal, biztos megértik. Addig vedd fel ezt! - dobtam oda neki öcsi egyik ingét.
-Minden rendben, Eszti? - rohant le rögtön anyu. Rám volt írva, hogy baj van, nagy baj van.
-Nagyon nincs... ezt kaptuk ma mielőtt idejöttünk... - nyújtottam át a borítékot - Muszáj tisztáznunk a helyzetet, és Kimi nagyon nincs jó bőrben. Remélem, megértitek, ha mi most visszamegyünk a szállodába. - nővérem közben fordított, mert ott volt angolul is, Kimi odaírta nekem, hogy el tudjam én is olvasni és megértsem. Anyuék is nagyot néztek rajta, közben Kimi is kijött, és átkarolva odaállt mellém.
-Ez nagyon kellemetlen dolog... nem haragszunk, menjetek csak, máskor bepótoljuk, ígérem:) - azzal elköszöntünk tőlük, mindenkitől és beültünk a kocsiba.
-Ne haragudj, de nem értem édesanyádat. Ezzel most mire megy? - már úton voltunk vissza a szállodába. Kimi elég furcsán vezetett, elbambult sokszor, majdnem belementünk az előttünk haladóba.
-Fogalmam sincs. - megint nagyot fékezett - A rohadt életbe, tanulj meg vezetni, balfácán! - soha nem láttam még így kikelni magából. Angolul ordibált egy pasasnak, akinek totál igaza volt, mert Kimi kezdi úgy kezelni a személygépjárművet mint egy 300-zal menő versenyautót.
-Akarod, hogy én vezessek? - épp egy piros lámpánál álltunk meg, és Kimi nagyon fel volt dúlva. Nem ismerek rá.
-Nem, nem kell. Megy ez, hiszen VB második leszek ha így folytatom... családom sem lesz, barátaim sem, egy hatalmas nagy senki leszek! Nem hiszem el... - szerencsére ép bőrrel megúsztuk mindketten az utat. Azt hiszem ilyen állapotban többet nem ülök be melléje, mert csak jobban felhúznám, és én meg nem tudok csöndben maradni.
-Ne mondj ilyeneket, meg fog oldódni, tisztázódik minden! Meglátod, ígérem! - baktattunk fel már a lépcsőn a szobánk felé. De... na nem! Egy rakás riporter várt minket az ajtónál.
-Engedjenek minket, most nem válaszolunk, hagyjanak már békén minket! - megragadta a karomat, és bementünk nagy nehezen a szobámba. - Még ezek is! - látom rajta, hogy kitörne, de nem megy neki, nem akar, nem tud olyan lenni, hogy kiadja a mérgét. Soha nem is volt és nem is lesz. Pedig néha sokkal jobb lenne egy nagyot ordítani, valamit összetörni, mint magában őrlődni.
-Kimi... hiszen te remegsz! Megrémítesz! - simogattam a hátát, de nem segített rajta. Átjárta egész testét az égtelen düh amit érzett.
-Nem... ő nem az én anyám, ő sosem tenne ilyet! Képtelenség! - állt fel idegesen, és az ablakhoz trappolt mérges léptekkel. Rá sem ismertem. Nem csodálom, én sem hittem volna, hogy egy ilyen eszméletlen rendes normális srác mamája ilyen elvetemült.
-Édesem, mi lenne ha lehiggadnál, és átmennél, és megbeszélnéd vele? Lehet, hogy nem is ő írta ezt az aljasságot. Ilyet bárki rittyenthet aki ártani akarna neked. - oda akartam menni hozzá, de ő akkor elviharzott, ki az ajtón a másik szobába. Az egyik részét betartotta, de az hogy lehiggadjon, azt nem. Most forrófejűen átmegy, és tuti ordibálások és csapkodások lesznek. Ami sajnos át fog hozzám is hallatszani. Istenem, bárcsak vége lenne ennek az egésznek. Én meg míg ők diskurálnak, mit tegyek? Ülhetek itten tétlenül, várhatom, hogy kijöjjön, és közölje, mire jutottak. Ez sajnos rólam is szól. Illene ott lennem, de nem az én anyám zsarolt meg azzal, ha engem nem hagy el sürgősen és én nem hagyom el a csapatot, akkor elválik az apjától, abba pedig a papája belerokkanna, és nemcsak ő hanem Kimi is. Hát igen, most már tudjátok a dolgot. Ez az egész annyira gusztustalan! És a saját fiával műveli! Milyen anya az ilyen? Kockára tenné ezért a hülye kis ügyért a családot. Nem is beszélve még a bátyjáról, aki már megbékélt velünk. A papája is, de Paula miért nem tud? Mi az ami ennyire zavarja bennem? Bárcsak ott lehetnék vele! Már hallom az üvöltözéseket, csapkodásokat is. Paula nagyon szitkozódik, és valami eszméletlen undorító dolgokat mond. A papa is közbeszólt, mivel ő nem is tudott erről a dologról. Nem értem Paula filozófiáját. Én ha anya volnék, és egy ilyen fiúval büszkélkedhetnék, akkor nekem az lenne a célom, hogy ő legyen a legboldogabb a világon. Nem pedig hogy tönkretenném az egész életét. CSAAAATTTTT!!!! Ez egy pofonként hangzott... nane, már idáig fajult a dolog... ezt már tűröm ölbe tett kézzel, átmegyek! Ahogy kinyitottam az ajtót, már Kimi jelent meg feldúlva, könnyekkel a szemében.
-Mi történt? - kérdeztem, de ő tovább ment, egészen a kabátjáig - Mondj már valamit! - ő pedig felvette a kabátját, és elém viharzott, néztünk egymásra, és csak ennyit mondott.
-Kár volt idejönnöd! - és a kocsikulccsal meg az irataival kiviharzott. Mi van? Én ezt már végképp nem értem. Utánarohantam, ahogy csak lehet.
-Kimi, mi ez az egész? - állítottam meg a karjánál fogva. Nem akarom elhinni. Mi frászról beszél? De ő csak állt némán. Kiszedte kezemből az övét, és továbbállt.
-Édesem, látod, nem kellesz neki. Végre megjött az esze. - jelent meg a hátam mögött Paula. Na nem, már csak ez a nő hiányzott.
-Mit mondott neki? Milyen hazugsággal beszélte tele a fejét? - emeltem fel a hangomat, és már a könnyek is megjelentek a szememben. Az anyja miatt elvesztettem! Mindenről ő tehet. Aljas, a végtelenségig aljas!
-Nem kellett mondanom semmit. A tények magukért beszélnek. - én pedig csak néztem magam elé, mintha kővé meredtem volna. Képtelen voltam egy mozdulatot is tenni.
-Nézze meg, mit művelt! Tönkretette két ember életét! Mondja csak, most boldog? Attól boldogabb, hogy a fia szenved? Most nyugodtabb a lelkiismerete? - nem is bírtam ránézni. Mert ha ránézek, csak az okot látom, amiért Kimi se szó se beszéd nélkül elment. Az okot, aki miatt tönkrement az életem. Az okot aki miatt az egész csapatot itt fogom hagyni.
-Abszolút. Tudtam, hogy a fiam okos fiú. Akárcsak az apja. Csak hogy tudd, egyáltalán nem szenved. Sőt, most találta csak meg igazán magát. Szerencsére nélküled. - huh, legszívesebben felképelném ezt a nőt, de Kimi anyja. És ha megtudná, hogy kezet emeltem rá, egyrészről két órán belül az egész világ tudná, másrészt soha többé nem állna velem szóba.
-Nem tudom, mit mondott neki, de nagyon rossz döntést hozott. Nem tudom, hogy számol majd el a lelkiismeretével, mert most tönkretette a fia életét, az nem számít hogy az enyémet is. - azzal a laza mozdulattal otthagytam a nőt, és kimentem a szállodából remegő testtel, összetört szívvel és lélekkel. De nem is az a legrosszabb, hogy elment, hanem hogy nem mondta meg az okát. Itthagyott ebben az őrjítő bizonytalanságban. Pár órája még annyira boldogok voltunk, de most én vagyok a legszomorúbb, legboldogtalanabb ember a világon. Megpróbálom felhívni, hátha elérem. Kicsöng. Nem veszi fel. De mondd, miért nem? Mit csináltam, hogy így bánsz velem? Mit mondott anyukád? Mondd meg legalább! Itthagytál, tele kételyekkel, kérdésekkel, összetörve. Csrrrrrrrrrrrrrrrr!!! Na, mobil csörög... hátha...