Ezt nem hiszem el, még ezek is ránk járnak, egy rohadt perc nyugta sem lehet az embernek!
-Kérem, Eszter, mi történt?
-Hol van Raikkonen? Igaz, hogy eltűnt?
-Szakítani fognak? Válaszoljon!
-Miért ment el? Vissza fog jönni? Jól van? - átverekedtem magam valahogy a tömegen, egészen az autóig, amit kölcsönbe kaptam, hogy bárhova közlekedhessek. Ez minden itt dolgozónak jár, na jó, nem mindegyiknek. Rendelkezésünkre áll körülbelül 10 autó, hogy ha nagyon sürgős valami, tudjunk menni ide-oda. Most pont jól jött, úgyhogy azonnal beültem, és elindultam. Hogy hova? Magam sem tudom. Talán találok egy nyugis zugot, ahol egyedül lehetek, és nem zavar senki. Én először a Várra gondoltam, az nyugodt... de sajnos ilyenkor főleg vannak ott emberek, mert este romantikus ott sétálni. Hát nem is tudom. Végülis sötét van, és ki ismerne fel ilyenkor? Nem hiszem hogy nagyon az emberek arcát fogják pásztázni a sétálgatók. Jól van akkor, sikeres döntéshozatal, irány a Vár. Hát végre meg is érkeztünk. Hihetetlen, szép az idő, gyönyörű kilátás, meg minden, minden megvan ami az ember nyugalmához kell. Már csak egy valaki hiányzik. De ő már tuti távol van. Megpróbálom elérni, hátha. Természetesen kicsöng, de miért is venné fel. Sms-t nem fogok írni neki, mert tök személytelennek tartom a dolgot. Meg ilyen komoly dolgot nem így kell megbeszélni. Jaj, istenem! Hogy mennyi gond van a pasikkal... nem mondom, hogy a női nemen egyszerűbb kiigazodni, de akkor is. Magamból kiindulva, ha valaki engem igazán ismer, akkor jól tudja, hogy minden lépésem mögött okok sorakoznak fel szép sorjában. Minden tettem előtt meggondolom, mit nyerhetek, vagy veszíthetek vele, és az alapján mérlegelek. Párkapcsolattal is így vagyok. Szeretem Kimit, mégha nagyon ellentétek vagyunk is. Törődő, odaadó, vagány, extrém, minden megvan benne amit én csak kívánhatok egy pasitól, teljes mértékben megbízom benne, őszinte (kivéve a mai dolgot) a végtelenségig. Nem tudom, min kapta fel magát, de tudom, hogy én ebben nem vagyok hibás. Végiggondoltam az egészet, és legjobb tudomásom szerin, nem tettem olyat nem mondtam olyat, amivel ennyire kiakasztottam volna, és ha a múltamra gondolok vissza, akkor sem értem, mert nincs olyan dolog, amiről ne tudna. Tudott Jensről, tudott Daniról is. Tisztáztuk a helyzetet, és megértette. Közben lecsüccsentem egy padra hogy belássam egész Budapestet. De alig ültem le, már megtaláltak. Ezt nem hiszem el! Ez a mai nap tényleg ilyen lesz? Már ami van még hátra belőle.
-Szia, kérdezhetünk valamit? - körém álltak vagy nyolcan, mind ilyen 18-20 év körüli lányok, és nagyon csúnyán néztek rám, annak ellenére, hogy kedvesen tette fel a kérdését az egyik lány. -Öhm... persze, mondjátok! - álltam fel, mert valahogy rossz érésem volt, valami azt súgta, hogy most aztán nagy bajban vagyok.
-Miért üldözted el Kimit? - bokszolt egy nagyot a hasamba! Basszus, tudtam, mi a frász ütött az emberekbe? - Miért tetted tönkre az életét? - most meg a hátamon csattant valami elképesztűen kemény. Ezt nem hiszem el, nem igaz, ez baromira fffffááááááájjjj!!!!! - Ezt most megkapod, te kis szuka, remélem tanulsz majd belőle! Kimi sokkal jobbat érdemel nálad! - meg sem bírtram mozdulni, egy szó sem jött ki a torkomon, annyira püföltek. De mit tehettem volna, nyolc elvetemült nő ellen? Annyit sem bírtam kiejteni, hogy elég volt, hagyjanak békén! A kurva életbe, nyolc ilyen taknyos elintéz simán, nem tudom, miért de már hagytam magam, hátha abbahagyják, nem igazán érdekelt, nem is fájt már annyira, mint azt ők szerették volna, mert felőlem fizikailag kicsinálhatnak, de a lelkem már így is romokban hever, ez ellen egy kis verés már meg sem kottyan. Csinálják csak, nem én végzem sitten majd. Jesszus, mennyi paca, sok sok szép folt... jé, valaki az én nevemen szólít... ezt az embert nem is ismerem, mit akar? ... felemel... szédülök... forog a világ... sok pici csillag... kész... eszméletemet vesztettem... "Kár volt idejönnöd!" ... "Sokkal jobbat érdemel nálad!" ... "Hogy lehetsz ilyen nyugodt?" ... "Tönkretetted az életét!" ... mennyi arc... mennyi ember aki ellenem van... kivéve Juant... Kimi... ne menj el... ne higgy neki... kérlek... ne Paula, tedd el a kést, ne... áááááááááááááá.... mondd meg legalább miért.... elég volt, eleget bántottál... oh, köszönöm Matti.... életmentő.... szedje ki belőlem... szedje ki belőle az igazat... térítse észhez.... nem tettem semmit... szeretem Kimit... "Hagyd békén, érted? Hagyd békén! Sokkal boldogabb volt, míg nem voltál, elvetted önmagát is! Ezt akartad?"... ne üss meg...
 -Neeeeeeeeee!!!! - üvöltöttem torkom szakadtából, de nem ijedt meg senki... szerintem természetesnek gondolták, de... hol vagyok? Mit keresek én itt?
-Kisasszony, jól van? - néztem magam elé, és egy ismeretlen egyenruhás fiatal férfi törölgette kendővel az arcomat, meg fogta a másik kezével a jeges zacskót a szememhez. Te jó ég! Mit keresek én a rendőrségen?
-Mit keresek én itt? Mi történt? - toltam el kezemmel a kendőt, ami csupa vér volt, és különben is fájt. Miért vagyok én csupa seb? Miért ülök itt egy asztal mellett nyakig pokrócban? Jesszusom, nem emlékszem, mi történt velem, te jó isten!
-Ne aggódjon! Nem kell megijednie! Sajnos magát a Várban ma este pár órával ezelőtt 8 elvakult Raikkonen-rajongó összeverte alaposan, de úgy hogy eszméletét vesztette. A parancsnok azt mondta, hogy mindenképpen idehozzuk önt a sajtó miatt, itt nem fogják keresni, itt nyugta lehet egy darabig. - fasza, összevertek, és mégcsak kórházat sem láttam? Se egy mentőst? Se egy orvost? És ha valami komolyabb bajom van? Ezek nem normálisak. De jobban tették, nem akarom most címlapon végezni, bár úgyis ez lesz a téma másnap, az holtszentség.
-Köszönöm. Mikor mehetek vissza a szállodába? - néztem kérdően a rendőrre. És reménykedve, hogy talán elvisz oda engem. De gondolom a vallomásomra is kíváncsiak, de én azzal nem tudok most szolgálni. Elég volt a mai napból, ki vagyok készülve lelkileg is, de most testileg is. Megtörtem. Gyenge vagyok.
-Ha megteszi, hogy erre a címre küldi a vallomását ezt kitöltve, akkor most azonnal elviszem. - istenem, még vannak kedves emberek is a világon. - Ja, és hogy tudja, a rendőrség nagy csodálója magának. És reméli, hogy Raikkonennek megjön az esze, bár tudjuk, hogy semmi közünk hozzá, de mi akkor is maguknak drukkolunk! - mosolygott, és ezzel elérte, hogy én is mosolyogjak végre, először a mai nap.
-Köszönöm szépen, igazán kedvesek, remélem igazuk lesz! - azzal átkaroltam a nyakát, és kibicegtünk nagy nehezen a járőrkocsihoz. Rendes volt velem végig, átnyújtotta a papírt, miután bepakolt az anyósülésre. Totál káros voltam, főleg amikor zötyköldtunk az utakon, mindenem fájt, de egy idő után már beletörődtem, hogy ez így lesz még néhány napig, de akár hétig. De Kimit ez rohadtul nem fogja izgatni, csak az anyja, és a saját önérzete. Lehet, hogy jobb is hogy elment. Kétségbeesésembe már fogalmam sincsen mit gondoljak, hova kapjak, stb. - Köszönöm, hogy elhozott, innentől már boldogulok. - szálltam ki már magam a kocsiból, igyekeztem azt színlelni, hogy visszatért belém az élet és nem fáj már, ahogy elbántak velem. De én tudtam a legjobban, milyen kín volt felállni, milyen fájdalmakkal küzdök, hogy felmegyek majd a szállóba.
-Biztosan? Szívesen felkísérem. Nem fog itt nekem bicegni, jöjjön! - és odarohant hozzám a rendőr, felkapott, és elindultunk felfelé. Megmondtam melyik szobába vigyen, odaadtam a zsebemből a kulcsot. Komolyan, kezdtem kába is lenni. Mindenki utánunk bámult. Gondolom látták az ábrázatomat. Szuper, biztos nem láttam a fotósokat, tuti kihasználták a helyzetet, hogy nem tudom kikapni a kezükből és hozzájuk vágni. - Na most pedig pihenjen, fel ne keljen legalább 2-3 napig! - megköszöntem hogy segített, lerakattam vele a vallomásos papírt, még beszéltünk néhány szót, aztán elment, szegény dolgozott, és szolgálatban fuvarozgatott engem idáig.
-Jesszus, Eszti, mi történt veled? - rontott be rögtön Juan, mögötte Ronnal meg Connieval. Szép kis felfordulást okoztam. Gondolom Kimi szülei nem sajnálják ennyire a dolgot.
-A sminkesnél jártam. Legalább jól sikerült kivakolnia? - vettem most már poénosra a figurát. Nem szeretem ha sajnálnak, egyáltalán nem, plusz még a szánakozó tekinteteket sem. Ők pedig most úgy néztek rám, mint aki fél lábbal a sírban táncol.
-Jaj, ne hülyülj már! Megölöm azokat, akik ezt tették veled! Megfojtom! - jött hozzám ide Juan. Nem lepett meg, az agresszivitásáról híres volt, meg a forrófejűségéről, de itt most ez nem segít.
-Ezt azért ne... inkább hozd ide a vázlataimat, meg akarom mutatni, mit alakítanék az autódon a következő futamra! - hasznossá akartam tenni magam. Felültem nagy kínok között, de Juan meg sem moccant.
-Most nem ez a lényeg. Kimi visszajött. Nem ment el. Egyáltalán nem is tud az esetedről, hogy mi történt veled. Lefeküdt aludni. Szóljak neki? - eszébe ne jusson. A lényeg hogy semmi baja. Épségben visszajött, és végre észhez tért, hogy nem hagyhatja itt ilyen könnyen élete nagy álmát. A Forma 1 az élete és nem adhatja fel, legalább belátta, hogy így helyes.
-Hagyjad, hadd aludjon! Holnapra kemény edzésterve van, ki kell pihennie magát rá. És kiosztottam, hogy nem én fogom tartani. Én a te autódat fogom szerelgetni, beállok a mérnökökhöz. Ott legalább hasznomat veszik.
-Eszti, te meg vagy huzatva! Nem állsz be sehova, pihenni fogsz, nem érdekel akárki akármit mond! - ez nem lehet igaz, sehova nem mehetek, semmit nem csinálhatok, ezt nem teheti meg!
-Azt már nem! - álltam fel az ágyról, és elkezdtem az ablak felé menni, ott voltak a terveim, a statisztikai megfigyeléseim, a mérések eredményei, a vázlatrajzaim. Ide akartam hozni, hogy elmagyarázzam Ronéknak, hogy min kéne változtatni a következő pályára. Más fekvés, más kanyarkombinációk, kevesebb hosszú levezető szakasz, más szárnybeállítások kellenek.  - Értsétek meg, hogy nem akarok egyhelyben feküdni, mert folyton Kimi utolsó arckifejezése lebeg előttem, és képtelen vagyok akkor másra gondolni, csak rá! Hadd segítsek, amiben tudok, kérlek! - néztem könyörgően, ők meg összenéztek, és méregették kezemben a papírköteget, meg a csomó nyomtatott íratot. Nem tehettek mást, mert ha ágyhoz kötnek, akkor kimászom úgyis, mégha ordítanék is a fájdalomtól, akkor is.
-Rendben, de a szállodán kívülre nem mehetsz egyedül, világos? És holnap beszélsz Kimivel, ennek ez a feltétele, különben nem dolgozhatsz! - szólalt meg a nagy csend után Ron. Connie valamiért egy szót sem ejtett ki a száján. Nem volt baj, mert hát mit tudott volna hozzáfűzni.
-Nem nekem kell nyitnom felé, hiszen nem én hagytam ott faképnél, minden különösebb magyarázat nélkül. - mindenki mély hallgatásba burkolózott.
-De te vagy az okosabb is. Tudod, okos enged, szamár szenved. - fasza, sajnos Juannak igaza van. Előbb-utóbb beszélnem kell vele. Nem kerülhetem el.
-Ha megígérem, akkor dolgozhatok? - beláttam, hogy igaza van, muszáj valakinek nyitnia.
-Rendben, de nem most, majd holnap. Most alszol, és mi is. - na erre ment ki a játék, hogy ágyba dugjanak. Kezdhették volna ezzel is. Mert egy szavukba kerül, és máris alszom.
-Jó éjt! - bebújtam, és már aludtam is. Hamar elnyomott az álom, egy ilyen nehéz nap után. De nem sokat tudtam szunyókálni, 4 órát max, és már keltem is ki az ágyból frissen és üdén. Félig megnyugodtan, hogy Kimit valami visszahozta, de nem vagyok nyugodt félig, mert nincs itt mellettem. Most már nem fájtak annyira a sebeim, de csúnya voltam nagyon mert kék-zöld-lila foltos voltam sok helyen, de ami a legrosszabb, a jobb szemem be volt dagadva. Eszméletlen rondán mutatott, de hát mit tudok tenni, majd elmúlik. De ma sok dolog van. Segítenem kell Juan kocsijában, és meg kell néznem hogy állnak Kimi motorjának tesztelése. Raktunk bele újabb dolgokat, rmeélem tényleg növelem ezzel majd a teljesítményt és a sebességet. Na mehetünk akkor. Kimentem az ajtón, kicsit sántítva, és persze, kinek megyek neki...
-Nézz már a tappancsod elé! - ordított rám Kimi. Hihetetlen, sosem mondta a lábamra hogy tappancs. Ez már felháborító. Mit képzel?
-Legközelebb alacsonyodj le másokhoz, Jedi mester! - nyögtem ki hangosan. Nem érdekel, lassan kezdem úgy érezni, hogy valami benne nagyon megváltozott, valami nagyon más lett. Nem tudom, mit csinált azalatt az idő alatt míg nem láttam, de ez már durva.
-Vonulj vissza, Skywalker! Keresd meg a maszkodat, anélkül semmi vagy! - szuper, imádom, mikor így viselkedik. Akár csak annak idején.
-Drága, Obi-Wan, néha észrevehetnéd, hogy mi zajlik a hátad mögött! A rejtett tartalékhadseregedről nem is beszélve! Milyen könnyen át lehet vágni, öröm nézni! - ettől most már sokkal jobban vagyok. Pont ott tartunk ahonnan elindultunk. Csak a vége lesz kicsit másképp ha Paula-Kimi kettős így folytatja.
-Nőjjél már fel! Éretlen vagy komoly önálló feladatokra! Attól még hogy az átlagnál több midiglorián kering a véredben, nem kéne elszállnod! - oh, szuper, kis Csillagok háborúja átvezetés. Igazán impozáns. Ezzel meg mire akar célozni?
-Nem is tudom, kinek zöld a lézerkardja! - kezd elfajulni a dolog, szerintem egyikönk sem tudja miről beszél!
-Már nem csodálkozok hogy átálltál a sötét erők oldalára! Naiv vagy és kiszámíthatatlanul aljas! - a szemét, huh, ezt nem kellett volna mondania. PUUUUUFFFFF!!! CSAAAATTTTT! Ezt már nem úszta meg... tudja meg kivel van dolga... faképnél hagytam, elbicegtem, és vissza se néztem...