Nem akartam felfogni ezt az egészet. Jenni... Jenni nem is használja ki a helyzetet, boldog családban él, és nem teszi ezt kockára semmi pénzért. Még sokat beszélgettünk utána, és kiderült, hogy nem volt boldog Kimi mellett, nemcsak Paula miatt. Hiába szépségkirálynő, befutott modell, nincs elszállva magától, és ugyanolyan ember mint én vagy akárki a világon. Nem érdekli a pénz, nem érdekli a hírnév, egyáltalán. Kimivel más volt. Szerette, de a nyilvánosság, a sok ellenszenv amit kapott, a sok mocskos telefonok, emailek, smsek, levelek, fenyegetések megmérgezték a kapcsolatukat. Szerinte, ha Kimi normál átlagember lett volna és ő is akkor talán boldogok lehettek volna. Visszasírja a hétköznapiságot, bánja hogy a nagyravágyása idáig vitte, és saját bőrén tapasztalnia hogy ez mennyire nem éri meg. Nem mert vele együtt a családját is zaklatni fogják, követik mindenhova, sok ellenséget gyűjt, mert szép és Kimi szívét rabul ejtette. Be kell vallanom, elég elgondolkodtató beszélgetés volt, és valahogy sokkal jobban érzem magam most. Rá kellett jönnöm, hogy nem ezek a fontosak... nem a saját álmaim, hanem hogy megtaláljam a páromat, boldog családom legyen, és egy átlagos jól fizető állásom. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy Kimi ezekből kiszorul, mert egyáltalán nem. Sőt. Egyre jobban érzem, hogy harcolnom kell érte. Be kell bizonyítanom az igazamat, meg kell védenem a becsületemet. A családomon kívül semmi másra nem vagyok büszke csak hogy volt olyan idő amikor Kimi szerelmét birtokolhattam. És arra nem vagyok büszke hogy egyáltalán megfordult a fejemben, hogy feladom, itthagyok mindent, mindenkit, akik lehetőséget, erőt és szeretetet adtak. Nem. Nem fogom sajnálni vagy sajnáltatni magam, mert nincs miért. Minden hazugság leleplezésénél van egy kiskapu. És ezt a kiskaput kell megtalálni, és akkor kinyitom, és a felépített hazugságvár darabjaira hullik. Alig várom már ezt a pillanatot. Látni akarom Paula ködbe burkolódzó arcát, amint belátja hogy tévedett és azt mondja sajnálja. De ez még a jövő zenéje, most ki kell derítenem az igazságot, de emellett végeznem kell a munkám, mert attól hogy gondjaim vannak még a meló megy tovább.
-Beszéltem Paulával és Mattivel is, de nem jutottam semmire. Paula nem hajlandó elmondani a titkot, még akkor sem, ha belemennék a játékába. - ültem a szobámban, és Jenni jött meg. Azonnal elrohant Paulához, miután beszélt velem, hátha még időben van és puhítható. De ezek szerint nem. Nem baj, sejtettem, hogy Paula nem olyan hülye, hogy ne sejtené a dolgot.
-Ő sem most jött le a falvédőről, sajnos. - temettem arcomat kezeimbe, és kezdtem elkeseredni - Gondolom Matti sem tud semmit. - jegyeztem meg, és rá is néztem.
-Sajnos nem. Nem volt jelen a szobában akkor. Viszont nagyon kedves volt, azt mondta, ha bármire szükséged van, vagy beszélgetni szeretnél valakivel, keresd meg nyugodtan, ő melletted áll mindenben. - nyújtott át egy papírcetlit, amin Matti mobiljának száma volt, és egy kis üzenet mellékelve, így hangzott: "Drága Leány! Tudom milyen nehéz lehet most neked, én sem vagyok könnyebb helyzetben, nem könnyű a feleségemmel. Senkiben sem bízik, soha nem is bízott. De szeretném, hogy tudd, bármikor bármire szükséged van, hívj, kérlek! Kimi szerencsés hogy ilyen kislányt talált magának, az születési rendellenesség, hogy mindent bevesz az anyjának. Matti". Igazán kedves tőle, lehet, hogy majd beszélek vele is, rámfér egy jó kis helyrerakás. Tőle pedig ezt meg fogom kapni, úgy érzem.
-Köszönöm szépen a segítséged! Sokmindenre rájöttem, arra is hogy nem szabad feladnom a harcot. Beszélek majd én is Mattivel, talán ő meg még jobban lehiggasztana. - folyton csak azt a papírt nézegettem amit Jenni átadott. Hát nem tudom. Tényleg tenni kéne valamit. De Kimi szóba se áll velem, ha meg igen, akkor gúnyos megjegyzéseket tesz. Én nem beszélhetek vele. Talán Ron, vagy Juan. Áh, de ők így is többet segítettek nekem a kelleténél meg mint megérdemlem. Őket nem fogom megkérni.
-Jól teszed. De tudod, hogy Kimivel is beszélned kell! Muszáj meghallgatnia! - tudta ő is mire gondoltam az imént. De én nem megyek vele semmire. Ha levelet írok neki, akkor azonnal széttépi, ha emailt írok, kitörli. Nincs menekvésem sehova, nem hallgat meg sehogyan.
-Ugyan, én már próbáltam, nem áll szóba velem, ha pedig igen,akkor veszekszünk, meg sérteget. Esélytelen az ügy. Csőd. - gondolkodtam, végülis mi lenne a jó megoldás, de fogalmam sincs. Azt sem, hogy honnan szerzek bizonyítékot. Ötletem sincs, hogy induljak neki, hiszen csak egy fecnim van, és kész.
-Tudod mit? Este beszélek a fejével, ha vége az edzésnek, és pihent, rendben? - ez nem is rossz gondolat. Jenni, a volt feleség. Talán rá hallgat, őt biztosan végig fogja hallgatni, legalábbis bízom benne. Hiszen sokáig szerette, ha most megint újra találkoznak, talán észbe kap, hogy ez a hajó végleg elszállt, de van egy csónak ami kimenti őt a tengerből, csak ne eressze el a kötelet.
-Rendben, talán téged végighallgat. Jól otthagytam most is az edzésen. Ramival ketten elkezdték már megint a műsorukat. Én ezt idegileg nem fogom sokáig kibírni, nincs nekem annyi erőm és akaratom, attól tartok. - keseredtem kicsit neki. Feladva a reményt. De legbelül érzem, hogy nem így lesz. Sokkal inkább az ellenkezője. Ki fogunk békülni, és megint újra boldogok leszünk. Lehet hogy a világ másik oldalán, kibékülés nélkül.Nem tudom mit hoz a jövő, ilyenkor kár hogy nem vagyok jósnő.
-Nem szabad reagálni az ilyenekre. Rami akkor leállítja magát. Na nekem mennem kell, majd este benézek, hogy mi volt, te meg addig próbáld meg kibírni ezt a pár órát addig. - elköszöntünk egymástól, én pedig visszahuppantam az ágyra. Vicces, pont róla nem hittem volna hogy kérés nélkül segít megoldani vagyis előbbre vinni a problémát. Van ilyen... hogy az ember kellemesen csalódik. Most én is így tettem.
-Végeztem, főnökhajcsár! - lihegett be a szobámba Kimi, totál izzadtan kimerülten. Elszokott nagyon ettől a menetrendtől.
-Nem én vagyok hajcsár, te vagy tunya! - vágtam vissza kicsit bambán, de felálltam, és elindultam feléje. Ott lihegett mint akit egy véreb egész világon át idáig kergetett.
-Essünk túl rajta, és aztán végre pihenés! - még mindig szinte kapkodta a levegőket, nem hiszem el, hogy egy kis futás, bicikli, konditermi dolgok, nyújtás megártott volna neki. Ez mindennapos dolog. Láttam összeállított filmet, hogyan edzenek a pilóták, én csak ugyanazt írtam össze, de kikészült tőle. Na majd megkérdezem Ront, hátha tud ezen változtatni. Kimit nem fogom, mivel nem állok vele szóba, és nem hagyom hogy beleszóljon a menetrend összeállításába.
-Még mindig itt vagy? Indulj már le a terembe, vagy talán mutassam az utat, mert a Mr. Mindenttudó eltévedt? - nagyon felheccelt, főleg hogy hajcsárnak nevezett. Ha egyszer a csapathoz akar tartozni, akkor viselje el, hogy valaki dirigál neki, különben hiába hívják Kimi Raikkonennek, fel is út le is út.
-Csak ezt éljem túl egy hisztérika mellett! - motyogta magában, de úgy vagyok vele, hogy csak magamat idegelem ha belebonyolódok vele egy vitába. Megnyugtatom magam, hogy nem vagyok hisztis, csak különleges és kivételes esetekben, ami ez például annak számít. Csöndben egymás mellett kullogtunk lefele vissza mert az edzőterem mellett volt a masszőrszoba. Hihetetlen hogy idáig jutottunk. Ennyi volt ami bennünk volt. Úgy érjen véget, hogy egyszerűen még csak szóra sem méltatjuk egymást. Rá sem nézünk a másikra. Hozzá sem szólunk, mert tudjuk, minden egyes szó hiábavaló felesleges energia lenne. De valahol éreztem, hogy én vallottam kudarcot. Olyan volt, mintha a saját kudarcommal lopakodnék lefele a lépcsőn egy szóbába, és már olyan idegen minden. Mintha nem is ide tartoznék. Mintha itt nekem nem lenne keresnivalóm, sem az emberek közt, sem a csapatban, sem Kimi mellett. Megint az az érzés kavargott bennem, amikor először beléptem a McLaren küszöbén, és csak bámultak, hogy egy kiscsaj topog itten, tervekkel a kezében, és mi a rákot akarhat ő itt felnőtt mérnökök között, hiszen még csak érettségije van. Mihez értene itt amihez ők nem? Totál ilyen érzés fogott el, de majd túlleszek rajta.
-Tudod a menetet. Vedd le a pólód! - nem kellett kétszer mondani. Odaadta nekem, én pedig letettem a mellettem lévő székre. Csak állt és nézett. Mintha füttyentésre várna, vagy nem tudom. - Mire vársz? Vágódj hasra! - megrázta a fejét, és lefeküdt hasra. Egy ilyen kemény edzés után minden pilótának masszázsra van szüksége, hiszen ha nem nyújtanak és lazítanak, akkor merevek lesznek, és borzasztó napjaik lesznek amíg ki nem megy ez az egész a testükből. Ezért mondtam Kiminek, hogy nem kellek én oda mellé, úgyis megcsinálja magától, csak azért magát mégsem tudja megmasszírozni.
-El is felejtettem, hogy milyen jó kezed van. - jegyezte meg, miközben én egy rakat krémet nyomtam a hátára, és beledörzsöltem jó erősen a bőrébe, közben pedig a hátán keletkezett csomókat kilazítottam. Erre már nem mondtam semmit. Azt hiszem jobb ha feléje némasági fogadalmat fogadok egészen addig míg le nem zárul az ügy, és ki nem derül minden. Én itt a poklok poklát járom végig, mert a bizonytalanság az egyenlő a poklok poklával. Nem szeretem, ha hibáztatnak, de nem tudatják velem, mi okból kifolyólag. Most azt sem tudom, vissza akarom-e kapni Kimit. Azt sem tudom, hogy egyáltalán ilyen körülmények között maradjak-e a csapatnál. Fogalmam sincs. Én nem tartozom ide, sosem fogok olyan szorosan kötődni mint bármelyik mérnök. Mert felém mindig lesznek rosszallások, hogy 18 évesen lepipáltam a többieket, és persze majd jönnek, hogy biztos lopott az ötlet, meg a hasonló kedves kritikák. Azt hiszem hiba volt idejönni. Időpazarlás. Apunak volt igaza, csak a szám volt nagy. Nem tudok benne élni. Nem tudom felvenni a ritmust, nem tudok alkalmazkodni, nem tudom megszokni a folyton a nyakunkon lihegő médiát. Egyszerűen nem így vagyok összerakva. Sajnálom. Lelkileg kicsinálom magam. - Miért hagytad abba? - szólalt meg Kimi felém nézve nagyon rosszallóan. Hirtelen azon kaptam magam, hogy megáll a kezem a hátán, és nézek ki a fejemből. Kicsit kiszúrta, mondjuk ezt nem lehet nem kiszúrni. olyan mintha borotvaélen táncolnék és nem tudom, melyik oldalra kéne dőlnöm, de középen semmiképpen sem maradhatok. Aranyközépút itt nem megoldás.
-Bocs. - nyögtem ki egy idő után, majd folytattam a masszírozását. Érdekes érzés volt őt megint újra megérinteni. Valahogy eszembe ötlött hogy talán soha többet nem következik ez be. Végleg el fogunk egymástól távolodni, és soha nem nyúlhatok hozzá, nincs több ölelés, nincs több puszi, se csók, se semmi. - Kész vagy, végeztünk! - ahogy kimondtam kirohantam a szobából, kezet sem mostam siettemben. Túl akartam lenni rajta, és egy jó ideig látni sem szeretném, mert mint most, borzasztóan érezném magam. A saját szobácskámban akartam lenni, ott akartam kezet is mosni, bár ennek nem tudom milyen jelentősége volt, de valami azt súgta, hogy nem akarok lent mosni. Hány óra van? Délután négy óra? Ez képtelenség. Azt hiszem itt nálam az alvás ideje. Lefekszem. Sok volt a ma történtek is. És belegondolok, mi jöhetne még ha ébren maradok. Megjelenik Jenni, és felkavart itt bennem mindent, Ron visszaoszt Kimihez, megjött vele Rami is. Azt hiszem a lelki világomnak ennyi bőségesen elegendő volt már. Jó éjt mindenkinek, pá puszi, Eszti elmegy szunyókálni. Remélem másnap reggelig, mert nekem most semmi dolgom. Vége a dolgos keddnek is. Jesszus, csak teljen már el ez a pár nap, hogy végre újra szabadedzés, időmérő, és futam. Már ha én addig itt fogok maradni. Hamar elnyomott az álom szerencsére. Ennyi idegtépés után nem is csoda. De sajnos annyira mélyen aludtam, hogy észre se vettem, hogy már reggel 8 óra, és ideje lenne felkelni, és lemenni Ronhoz.
Jaj csak még öt perc, na jó negyed óra! Aztán tényleg kidobom magam innen. Nem szabad ellustulnom. A magyar lányok mindig fittek, energikusak, erővel teliek. Én nem lóghatok ki a sorból, maximum kiemelkedhetek. De addig még hosszú út vezet, nagyon hosszú út. És én még max a negyedénél vagyok. Na jó, letelt, most már ébresztő van. Reggeli, jó hideg kakaó és vajas kenyér vagy kalács. Oh, micsoda igényeim vannak! Még a végén anyagi csődbe juttatom a McLarent:) Nem, azért odáig még nem süllyedtem, és különben sem kajálok ennyit. Odamentem az asztalhoz, a tegnapi szerelésemben aludtam el, de ahogy megdörzsöltem a szememet, látom, hogy valaki ül az asztalnál, és meg van terítve, és tele van kajával. Látszik, hogy túl sokat aludtam, szétaludtam a szememet is.
-Ne haragudj, kedves, hogy így rád török, de mikor tegnap jönni szerettem volna hozzád, már javában aludtál. Gondoltam reggelit is hozok, hogy valami hasznát is lásd annak, hogy rád törtem. - ez kész. Ezt nem hiszem el. Reggel van, totál ronda vagyok, gyűrött meg minden, és Matti ücsörög nálam. Azt hiszem, soha többet nem hagyom nyitva az ajtót. Így szabadon járkálnak a szobámban fel-alá, azért ez már több a sok(k)nál! De ezt nem fogom előtte kifejteni, azzal csak elüldözöm.
-Jó reggelt magának is! De mi az ami nem várhatót még egy órát, hogy legalább ne így lásson, mert most leginkább egy moderáltabb boszorkányra hasonlítok? - próbáltam kicsit poénkodni, mondjuk, tényleg baromi hülyén érzem most magam, arról nem is beszélve hogy kb inkább úgy mint aki ezer éve látott volna utoljára fésűt meg fodrászt is.
-Jenni átadta az üzenetemet? - gondoltam, hogy amiatt jött, mi másért? Nem is azért, hogy közölje, a fiának megjött az esze, az anyjának meg elment.
-Persze, átadta, és hálás vagyok magának tényleg! - meglepni meglepett hogy ő kiáll mellettünk, annak ellenére, hogy Paula a felesége már mióta. Pont ezen kezdtem el gondolkodni, hogy mi lehet ennek az oka. Fogalmam sincs igazából, mert én csak arra tudok gondolni, hogy lehet hogy Matti válna csak Kimi körül nem akar botrányt, és Kimi lelkébe se akar belegázolni, hogy a szülei szétmennének.
-Ülj le, és egyél, azért hoztam! - leültem és vettem mindent a kezembe amit láttam, nagyon éhes voltam - Szeretnék segíteni neked valahogy. Tudod, mikor Kimi kamasz volt, akkor már rögtön hajtotta a lányokat, de arról halvány gőze sem volt, hogy mi az a szerelem, a kitartani a másik mellett, alkalmazkodás és a többi. Miután meghódította a lányt, ami általában nem volt nehéz feladat, pár napra rá szakított is vele. Ismertem mindegyiket. És összegezve azt tudnám róluk mondani, hogy soha nem látták benne az embert. Sosem tudták kezelni a kitöréseit, a hóbortjait nem fogadták el. Sosem volt Kimiben és azokban a kislányokban, még Jenniben sem semmi közös hang, közös emlék, élmény, közös összetartó erő. Rá kellett döbbennie hogy tényleg ez az ami hiányzik neki. Ez hiányzott a házasságából is. És sosem láttam olyan boldognak mint veled. Veled minden tökéletes volt, bár persze veszekedéssel és döcögősen indult, de észrevette benned amit kell, és ez jó dolog. Nem tenne jót neki, ha szétmennétek. - ezalatt megettem egy jó nagy szelet kenyeret is. Igazán kedves hogy ezt így elmesélte. Jól esett hallani. Tudatta velem, hogy egy fordulópont vagyok neki az életében, mármint a fia életében, és hogy nem szabad elengednem, mert akkor lelkileg ugyanott fog lenni, mint mielőtt beléptem volna az életébe.
-Jól esik, hogy ezt megosztotta velem. Viszont ez a dolog kétoldalú. Én egyedül nem érek semmit azzal, hogy szeretem. Ha ő így döntött, akkor el kell fogadnom. A saját anyja ellen nem vehetem fel a küzdőkardomat. Esélyem sincs. - haraptam bele a következő szeletbe, természetesen teljesen üresen. Nem szoktam nagyokat reggelizni, inkább vajas kenyér, vagy müzli, vagy kalács, vagy gyümölcs. Valami kevés, könnyű, és tápláló. Közben figyeltem Matti reakcióját, és láttam, hogy ahogy szóba hoztam Paulát, elkomorodott. Ezek szerint beletrafáltam a lényegbe. Valami ott nem stimmel. De nem leszek olyan pofátlan, hogy vájkáljak az ő életében. Semmi közöm hozzá.
-Ő nem könnyű eset. Valószínű nem tudod még, de őt pszichológus kezeli. Ezt se Kimi, se Rami fiam nem tudják, és szeretném ha nem is tudnák meg. - bólintottam egyet, hogy nem jár el a szám. - Az orvos megállapította, hogy Paula elvakultan szerelmes a saját fiába, Kimibe. Raminál sosem volt ekkora cirkusz, mint körülötte. Emiatt van hogy ennyire elvetemült eszközökkel keseríti meg Kimi szerelmi életét. Nem tudom mi történt abban a szobában, de már úgy vagyok vele, hogy nem is akarom tudni. Szeretem a feleségem, de néha nehéz elviselni, hogy válással zsarol ha nem állok mellé ezekben a kérdésekben. Biztos felmerült benned, hogy miért vagyok még mindig mellette. Ha egyedül hagyom, kikészíti Kimit, és azt pedig nem szeretném. Én már leéltem amit rám kiszabtak, inkább engem késztítsen ki mint a fiát, aki előtt még ott áll az élet. - milyen jó pszichológus lennék. Nem megmondtam, hogy ez van? Normális ember nem tenne ilyet, csak aki ilyen betegségben szenved.
-Bízhat bennem, lakat a számon. Köszönöm, hogy ezt megosztotta, most már sokkal másképp állok a dolgokhoz. - próbáltam jóképet vágni az elhangzottakhoz, de nem igazán az erősségem. Inkább közömbös tekintetet raktam arcomra. Abba nincs semmi.
-Azt hiszem, megyek is. Örültem, hogy beszéltünk, és majd még találkozunk. - megköszöntem a reggelit, és a bizalmat. És elköszöntünk. Hogy mik vannak? Atyám!