A ma rám kirótt melót hamar elvégeztem, hiszen nem is volt sok, mint megnézni, hogy halad a munka. Most nem én edzettem Kimivel, mert szerencsére Jeremy ráért, és foglalkozik vele. Ez fantasztikus, mert jól hangzott, hogy kicsivel hamarabb mehetek szabadidőtöltésre. És így legalább volt időm gondolkodni azon amiket nekem Matti mondott reggel. De ha józan paraszti ésszel meggondolja az ember, akkor más magyarázatot nem találhat Paula viselkedésére, minthogy beteg. Nekem nehéz ezt megszokni mindenesetre, de hát ízlések és pofonok. Nem csodálkozom, hogy nem mondták el senkinek, mi van Paulával. Kimi nagyon kilenne miatta, és lehet hogy sokkal távolságtartóbb lenne vele szemben, ami az anyjának nem tenne jót. Hát de ez az ő problémájuk. Én tartom a számat ahogy megígértem. Tényleg nem is olyan rég ütött szöget a fejembe, hogy ha ilyen nővel kellene élnem, Matti helyében én a válást választanám. De itt valakinek áldoznia kell. És ez a valaki Matti volt. Nem is lehetett volna más választása. Mert neki már tényleg úgymond mindegy, hiszen házas és 2 gyereke is van, nem teheti ezt kockára, mert akkor a fiúk húznák a rövidebbet. Lelki összeomlás, magyarázkodások, botrányok, és még sorolhatnám. Nincs könnyű helyzetben, de a döntéséből látszik, hogy nagyon jó ember. A fia is az ha néha nem játszana vakosdit. Rami meg hát.. róla inkább ne beszéljünk. Ha Kimi azt mondja rám, hogy rendes vagyok, akkor éppen szeret, ha nem, akkor utál. Hát nem tudom igazából róla mit gondoljak, eddig nekem csak annyi jött le hogy nincsen saját véleménye. Aztán ennyi, itt ki is fújt amit róla tudok, gondolok stb. Na mihez fogjak? Megláttam hirtelen a papírfecnit az asztalomon, és... hogy lehetek ekkora balfék? Ennyi eszetlen? Jesszus! Hát persze! Ezzel kellett volna kezdenem, így már minden összeáll! Irány a Honda szállóda! Hiszen csak Button tud nekem segíteni. Tényleg... hiszen emlékszem... mesélte, hogy Paula pénzt ajánlott neki. Mekkora egy hülye vagyok, és még azon filózom már több mint egy napja a cetli megtalálása után, hogy most honnan induljon a nyomozás. Pedig tök egyértelmű volt. Hiszen ott szerepel a Honda és Jens neve. Még szép. Lehet, hogy neki köze van a dologhoz? Nem az elképzelhetetlen.
-Jól van, szedd össze magad! - mondtam magamnak, mikor már indulásra készen álltam. Jól van, elraktam minden szükséges dolgot. Telefon, kocsikulcs (már a második), szobakulcs, pénztárca, ja, és a fecni. Majdnem elfelejtettem. A leglényegesebb dolog, a bizonyíték, hogy nem állítok neki hülyeséget.  Na akkor mehetünk, már a kocsiban ültem, és hajtottam egészen ahhoz a szállóhoz, ahol a Honda csapat szállt meg és még nem mentek el, mert futamok után itt még lehet tesztelni a magyar pályán. Úgyhogy még mindegyik csapat itt tanyázik. Nem is volt messze, én pedig megkértem a portást, hogy szóljon fel Jensnek. Megmutattam, hogy én a McLaren csapat mérnöke vagyok és sürgős ügyben keresem. Nem ellenkezett, miután egy nagyon kevés borravalót is adtam neki. Ilyenkor ez szokás. A szállósok zsebét tömni kell, hogy normális kiszolgálást kapjunk, de ezt nem csak nekünk kell "teljesíteni", hanem mindenkinek aki egyáltalán hotelban vagy más vendéglátóipari egységben akarja megpihentetni fáradt testrészeit.
-Azt üzeni, hogy fáradjon fel hozzá! - megköszöntem és felcaplattam az emeletre. Ez bevett szokás, hogy egy pilóta soha sem alsóbb szinten kap szobát, hanem felül. A rajongók elkerülése végett. Jó kis megoldás.
-Bújj be! - kopogtam és hallatszott erre a válasz. Tudta hogy én vagyok, mivel bemutatkoztam a portásnak. Én pedig elegánsan bellibbentem a szobájába, ő épp a fürdőből jött ki, és csak egy szál farmer volt rajta, mivel a jelek szerint hajat mosott. - Szia! Micsoda meglepetés! - örült meg nekem, vele is rég beszéltem.
-Szia! Ha felvettél valamit, szeretnék kérdezni tőled valamit! - ültem le egy székre, és utaltam közben, hogy zavar, hogy félmeztelenül ácsorog vizes hajjal a szobában az én jelenlétemben. Vicces szitu, mert visszagondolva, régebben nem zavart volna, de most mégis.
-Örülök hogy látlak. Remélem azóta megoldódtak a gondok közted és Kimi között. Hallottam hogy most külön vagytok. - visszajött, végre egy szép kék ingben. Lehuppant velem szemben, és érdeklődve várta a válaszomat.
-Rosszul gondolod. Pont ezügyben szeretnék kérdezni. - elővettem a híres darabkát, és elé toltam az asztalon - Ehhez te mit fűznél hozzá? - láttam az arcát, és vörösödött nagyon keményen. Olyan mintha mindent tudna erről a dologról, csak egyszerűen el akarja titkolni előlem. Szerintem nem fogja megmondani, honnan van, de hátha.
-Ez hogy került hozzád? - nézett rám gyanakodva kérdően. Jens nem hazudós szerintem, a sajtó nagyon nem így állította be. Én kiszűröm ha valaki lódítani akar nekem. Túlságosan jó emberismerő vagyok.
-Kimi szobájában találtam az újságai közt. De nem ez a lényeg, hanem hogy mi van ennek a többi darabjában! - lassan kezdem úgy érezni, mint valami Columbo sorozat egyik epizódjában, csak most én helyettesítem. Nagyon kész, vicces szitu.
-Semmi, ez az én szerződésem a Hondával, mi olyan különös ezen? - állt fel nagyon nyugtalanul Jens. Zaklatott volt, és furcsán viselkedett.
-Miért van olyan érzésem, hogy titkolsz valamit? Igaz volt egyáltalán, hogy Paula pénzt ajánlott, hogy csábíts el? - ezzel az egy ártatlan kérdéssel még jobban zavarba hoztam. De nem érdekel, mert kezd idegesíteni ez az egész ügy. És most már nem Kimiért csinálom, hanem magam miatt. A becsületemet sebezték meg, de nagyon, és nem hagyom hogy ez a seb csak még nagyobb legyen!
-Nem titkolok semmit! Az valóban így volt, nem hazudtam! És ez a Hondával kötött szerződésem egy darabja, és kész! - én ezt nem hiszem el hogy csak ennyi az egész. Emiatt nem kapta volna fel Kimi a vizet, ez hazugság, de nem fogom tudni kiszedni belőle! Az tuti.
-Csak tudod mi nem vág a képbe? Az, hogy hogy került a te szerződésed Kimi szobájába! Hiszen ti fogalmazzunk úgy, hogy riválisok vagytok. És nem hinném, hogy összejártok, mint barátok. De ha addig élek is kiderítem, mi közöd van neked ehhez, és ha kiderül, hogy bármi közöd van, akkor viseled is a következményeit, ezt jól jegyezd meg! - azon nyomban felpattantam, és elhagytam a szobát. Tudom, egyszerűen tudom, hogy az ő keze is belelóg ebbe, és ha végre fény kerül az igazságra, én nem állok majd jót magamért. Nem ám. Az a röhej, hogy pont amikor úgy érzem, hogy minden jól megy, minden tökéletes, és éppen semmi probléma nincsen senkivel, semmivel, és csak izgatva várod a holnapot, és élvezed a jelent, hogy szerelmes vagy, boldog vagy, és érzed, ő az akire vártál, akkor csap be a ménkő, valaki ott hátulról megpiszkálja ezt a gyönyörű boldogságot, tökéletességet, és hogy nekünk ne legyen jó, igyekszik megkeseríteni, mindig egy cseppel több mérget potyogtat a kis életünkbe. Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, bízom a legjobbakban, hogy belátja mindenki a hibáját, és hogy tévedett. Én meg fogok bocsátani, az hétszentség. Mert úgy vélem, mindenkinek jár még egy esély, de több nem. Ha ezt is eljátsszák, akkor sorry, fel is út le is út.
-Ez nem ilyen egyszerű. - hangokat hallottam, ismerős hangokat, a büfé fele menet. Azt hiszem ez Kimié volt, és mintha Jennivel volna. Ezek szerint nem habozott sokat Jenni, máris leült vele beszélni. - Szerettelek, de te csak szó nélkül elhagytál, minden magyarázat nélkül. Van fogalmad róla, milyen kínszenvedés a bizonytalanság? - ez jó szöveg. Pont ezért szivat engem, mi? Jó móka nagyon, tartsuk az embert kételyben, őrjítsük meg, aztán közöljük, hogy semmi baj. Vicces lenne, az fix.
-Én igen, elhagytalak, mert nem bírtam már tovább. De Eszti se húzza már sokáig, ha így folytatod. - jó kis tématerelés volt. Na még megvárom minek fog elmondani az exneje előtt. Aztán felmegyek a szobába, és ledőlök.
-Ki beszél itt most róla? Rólunk van szó ha nem figyeltél volna! - ügyes. Mindig is tudtam. Csak ő kell neki, senki más. Még mindig nem ábrándult ki belőle.
-Kimi, ez a szó már nem létezik. Csak "te" vagy "én" van, az hogy "mi", már vége, értsd már meg! Van egy szerető férjem, egy csodálatos 4 hónapos gyermekem, boldog feleség és családanyaként élek, amit melletted soha nem találhattam volna meg! - tudtam, hogy Jenni talpraesett nő, de hogy ennyire. Elutasítja a nagy Raikkonent, most biztos ezzel jó nagy ért vágott ki a becsületén. Csak folyik a vér.
-Mindent megadtam neked. Szerettelek, gyönyörű házunk volt, átlagon felüli fizetéssel mentem haza, volt neked is munkád amit imádtál. Mi kellhetett volna még? - hát ez tényleg elég családalapításra, de lehet hogy ezek csak Kimi fogalmai, Jennié nem.
-Anyós aki mellettem van, és hogy a média ne loholjon a nyakamba a rajongótáboroddal együtt. Normális életre vágytam, amit melletted soha nem kaphattam volna meg. De vedd már észre, hogy az anyád csak tönkretesz téged lelkileg! Mindenkit elüldöz mellőled, aki szeret téged, engem is és Esztit is! Hiába az anyád, nyisd ki végre a szemedet! - Jenninek nagyon feldúlt hangja volt. Mintha mindez azt akarta volna sugallni, hogy ha helyrerakja az anyját, talán köztük még lehet valami. Viszont valójában nem így van, csak egyszerűen visszatértek az emlékek, hogy boldogok lehettek volna, csak Jenni választhatott vagy a szívére hallgat, és szenved tovább míg végül kikészül vagy pedig az eszére, hogy majd lesz ennél sokkal jobb is.
-Az anyámnak semmi köze ehhez, ő csak jót akar, és nem hagyom hogy bárki is bántsa őt! Egyszerűen csak megvéd, ennyi! - ez kezd érdekessé válni ez a kis csevely, úgyhogy lehet hogy odapillantok, milyen képet vágnak, már tényleg érdekelne. - Miért nem kezdhetnénk újra mindent? - odanéztem, és Kimi nyúlt Jenni kezéhez. Ő hagyta egy ideig, de később zavarában elkapta. Nem... nem... - Elmegyünk innen, és új életet kezdünk, a két kis csemetével együtt. - most pedig odahajolt Jennihez, mintha meg akarná csókolni. Nem! Még mindig őt szereti... Sejthettem volna hogy én csak valami vigasz lehetek neki... nem akarom elhinni... végig tudta, végig!
-Kimi hagyd ezt abba! Fogd fel hogy nem velem kell új életet kezdened hanem Esztivel! Milyen hazugságot talált ki Paula, hogy így elirtod magad mellől ezt a szegény lányt? Nem vagy észnél! - valahogy éreztem... hiszen logikus is... ő minden lányban csak és kizárólag Jennit kereste, és mivel Jenniből csak egy van, 2 évig rá sem hederített senkire. Ezek szerint én is rá emlékeztettem folyamatosan, és ezért volt velem. Szóval nem is szeretett igazán, hanem... belém képzelte a volt nejét, és így volt képes hogy összejöjjön velem. Már összeáll a kép, de bennem egy világ omlott össze... szinte elsötétült előttem a külvilág, megvakultam, süket vagyok, nem élek...
-Lepaktált a Hondával, hogy információkért kémkedjen nálunk, a McLarennél. Közben pedig Jens barátnője. Most már érted? Anya megtalálta az aláírt szerződést is. - nem is engem, hanem egy fantomképet szeretett.... hogy lehettem ilyen hülye... hogy lehettem ilyen vak, hogy nem vettem észre, és előbb szakítok vele, mielőtt még eszméletlenül belészeretek... de most már késő! Az ember csak akkor tudja meg, mit jelent számára a másik, ha egyszer elveszíti... én csődöt mondtam, elvesztettem, és nem tudom miért, hirtelen olyan érzésem lett, mintha zuhannék egy üres víz nélküli sötét kútban, és soha nem ér véget... ekkor az ember titkon abban reménykedik, véget ér ez az állapot, és vagy túléli vagy belehal... azt hiszem, én belehaltam... összeroppantam, de mit tehetnék én ezellen? Nem erőltethetem rá magam, nem szólhatok egy szót sem, csak örülnöm kéne hogy egyáltalán rám nézett...azonnal rohanok, és összecsomagolok. Hazamegyek. Semmi keresnivalóm itt. Soha többet nem lesz nagy szám, soha! Maradok az átlagos hétköznapi életnél, nem leszek nagyravágyó, csak tanulni fogok, és kész! Azalatt majd csak kiheverem, hogy bennem csak egy fantomképet látott, nem engem, és erről nem is volt hajlnadó beszélni.Annyira el voltam kenődve, hogy már semmit sem értettem a beszédükből, semmit. De hogy őszinte legyek, szerintem jobb is. Képzelem, milyen mocsokságokat mondhat rólam, és igaza is lesz. Az vagyok. Tönkretettem itt mindent. Tönkretettem magamat, az életemet, a családomat, mindent elrontottam, ami eddig szép volt, kiegyensúlyozott, és jó. Igaza van, egy utolsó aljas ember vagyok, aki csak magával törődött senki mással, az álmaival, a terveivel, a karrierrel. És megérte? No megérte? Nem, nem érte meg! Elég volt ebből, köszönöm! De mindenképp beszélnem kell azokkal az emberekkel, akik segítettek, támogattak és szerettek is. Kevés van ilyen, Juan, Connie, Ron és Matti. Sikerült mindent összepakolnom, azt hiszem minden egy helyen megvan. Csak két bőröndöm volt, egy hátizsák és egy szatyor. Megkeresem azonnal Ront és Juant, legalább velük egyszerre közlöm a dolgot, és nem hagyom hogy visszatántorítsanak. Áh, szuper, egy szobában beszélgetnek éppen, bekopogok, és gyorsan letudom a dolgot, minél előbb el innen, nehogy több fájdalmat okozzon még nekem ez a hely.
-Nem zavarok? - nyitottam be éppen, és egy asztalnál ültek, beszélgettek, én meg csak úgy belecsöppentem.
-Dehogyis, gyere csak be! Mi járatban? - nem készültem fel, hogy itt Ron részéről nagy üvöltözések lesznek, mert én akit felvett próbaidőre, most lelép, se kép se hang nélkül.
-Jó hogy itt vagytok mindketten. Csak a felmondásomat szeretném leadni. Részemről ennyi elég volt, köszönöm a lehetőséget. - néztek rám mindketten nagyon meglepetten, de nyugodtak voltak, nem voltak felzaklatva. Lehet hogy sejtették, amennyi támadás ért mostanában, érthető is a lépésem.
-Kislány, nézd! - mutatott egy székre, hogy üljek le, én meg így is cselekdtem. - A csapatot a legeslegnagyobb bajból húztad ki és ezért mindenki hálás, de ha elmész, a csapat újra bajban lesz, és nélküled nem megy! Nem hagyhatsz itt minket, csak mert Kimivel nem vagytok most kibékülve egymással! - totál higgadtan beszélt, de ahogy kiejtette a nevét, összeszorult a gyomrom. Most kezdem igazán érezni, mit is jelent ő nekem. Szeretem, nagyon szeretem, és nélküle csak fél ember leszek. De vállalom. Emelt fővel fogok kilépni az ajtón.
-De igen, megtehetem, mivel a próbaidő, az próbaidő. Az életem gyökeres fordulatot vett mióta itt dolgozom. De kezd ez a fordulat a sötétség felé menni, amibe én már belerokkanok. Én ezt nem bírom már. És ennek nem Kimi az oka. Vissza akarom kapni az életemet és a családomat. Önző módon csak a magam szemszögével foglalkoztam, hogy nekem hogy lehetne jobb állásom mint apunak. Nem törődtem azzal, hogy ezzel fájdalmat okozhatok nekik. Nem bánthatom őket többet, érti? - ez az egyik ok, amiért el akarom hagyni a McLarent. De a másik persze hogy Kimi. Nem akarom magam azzal kínozni, hogy mindig elmegyünk egymás mellett, nem szólunk egymáshoz, nem beszélünk egymással csak a munkáról. Közben pedig engem majd megöl, hogy nem érhetek hozzá, nem bújhatok oda, nem puszilhatom meg soha. Mert ő még mindig Jennié, és képtelen elszakadni tőle, jobban mondva az emlékétől. Én ebbe belehalok.
-Ron, igazán megérthetnéd! Ő még gyerek, 18 éves, élni akarja a fiatalok életét. Nem láncolhatod ide, csak mert a VB-cím fontosabb mintsem hogy ő lelkileg ne roppanjon össze! - állt mellettem ki Juan. Igaza van. Még gyerek vagyok. És nem ízleltem még meg a 18 évesek világát eléggé. Csak a könyvek felett kuporogtam két évig, hogy kihozzak valamit. Közben pedig elfelejtettem élni.
-A csapatot a szívembe zártam örökre, és majd drukkolok a lelátókon:) - hatódtam kicsit meg. Sosem szerettem búcsúzkodni. Elkezdtem most is valamit, de nem fejeztem be. Hát nem törtem meg a sorozatot. Ez is csak fellángolás lehetett.
-A csapatban neked mindig lesz helyed, és tudod hol találsz meg! Bármikor visszajöhetsz ha mégis meggondolod magad, ezt muszáj tudnod! - jól esett, lehet, hogy ha nem Kimi lesz a pilótájuk, élni is fogok a lehetőséggel. Majd kiderül mit hoz a jövő.
-Köszönöm, és azt is hogy itt lehettem. Hiányozni fognak. - elköszöntünk egymástól Juannal.
-Remélem, azért azt megengeded, hogy hazavigyelek magam. - ragaszkodott hozzá, úgyhogy nem ellenkeztem. Rontól is elbúcsúztam, otthagytam neki a terveket a többi futamra a szatyorban. Mert visszakísértek a szobába a csomagokért. Juan felkapott mindent, és lefele indultunk, mikor szembetalálkoztunk vele...