Már csak ő hiányzott. A hőn emlegetett szamár is megjelent. Mintha csak így lett megírva a könyvben. Oké, egy utolós jó mély tőrdöfés. Felőlem jöhet. Eleget bírtam már így is ki tőle. Ez már nem számít. Valahogy ránéztem, és olyan mintha most látnám először. Egy vadidegen. Akkora távolságot éreztem, hogy meg nem tudom mondani.
-Pedig ha szóltál volna, kölcsönadtam volna az F-1-es kocsit, sokkal gyorsabban eltávoztál volna. - szólt be enyhén szólva gúnyosan. De tudjátok ez engem már cseppet sem bántott. Mondjon amit akar, úgysem látjuk többet egymást, ami megnyugtat, legalábbis most ezt vallom.
-Ha te sz*rtad volna a spanyol viaszt, még el is fogadnám! - Juan csak nézett rám. Sosem látott még ilyennek. Mindig egy nyugis valaki voltam, de Kimi mindig nagyon könnyen megtalálta a módját, hogy ez az image összedőljön mindenkiben.
-Azt hitted, ha maradsz, minden máshogy lesz? Kelj már fel az álomországból, Csipkerózsika! - Juan kikapta a kezemből a táskámat, és azzal a lendülettel megindult lefelé. Észre se vettük, hogy elment. Nem csodálom. Ezt még gyorsan lerendezem.
-Csak tudod, egy a bökkenő! A herceg nagyon eltévedt az erdők sűrűjében, rossz vártoronyhoz érkezett! - ez kicsit ledöbbentette, de nem érdekel, tőlem megkapja ha kell az utolsó szúrkát is. Velem nem lehet játszani. Nem is engem hanem Jennit szereti, és csak hiteget, miközben tudja az igazságot. Ezt hívják úgy hogy szemétség!
-A vártorony jó volt, csak a lépcső volt tele csapdákkal! Amiket senki sem élte túl! Csak a kisasszony erre nem gondolt! - szóval itt tartunk már megint, én vagyok a ludas. Mindenben én vagyok a hibás, csak tudnám miben. Nem tudom, mit vétettem ellene, de nagyon súlyosnak hiszi, ha ennyire felfújta.
-Csak tudod a csapdák kitalálója szempontából derekasan mellényúltál, csak annyira vak vagy, hogy az orrodig sem látsz el, nemhogy a táblák apróbetűs részeihez! - hát ez kezd eldurvulni. Elegem van abból, hogy nem tudom, mi baja, felőlem vágja a fejemhez, úgyis már beadtam a felmondásomat, és Ron aláírta, szóval tökmindegy már!
-Te feküdtél be rossz vártoronyba! Ne engem okolj mindenért! Ki a fene kérte, hogy gyere ide? Ki kérte hogy menj el? Nézz már kicsit magadba! - azt hiszem elég a mókázásból. Térjünk a lényegre! Mert nem szeretem ha valaki rébuszokban beszél. Kinek képzeli magát?
-Én tartsak önvizsgálatot? Mikor nem is tudom kicsoda fordult ellenem, méghozzá úgy hogy fogalmam sincs mi oka volt rá! De tudod, mit? Elég volt! Rá kellett jönnöm hogy milyen szánalmasan gyenge jellem vagy! Bizonyítékok nélkül is hiszel, és ez a szomorú látod? - már ott tartok, hogy tök mindegy már mit mond, mit csinál, mit gondol. Az se fog érdekelni ha bocsánatot kér, és belátja hogy tévedett. Sajnos ezt előbb kellett volna megtennie. De számomra már késő és az is lesz.
-A saját anyámban jobban bízok mint bárkiben is ezen a világon, és ez azt hittem változhat, de tévedtem, és még mekkorát tévedtem! - valahogy érződött a hangján a csalódottság és a szomorúság. De valahogy az arcára nem jött ki. Nem hiába hívják Jégembernek. Az érzéseket csak az tudja felfedezni rajta, aki igazán ismeri. És én pár hét után sem tudnám megmondani, most mit érezhet. Pedig azt hittem ismerem.
-Lehetett volna másképp is, de ez a dolog két félről szól. Egy nem elég hozzá. És ezt az egyet sikeresen elüldözted! Arra ne számíts hogy bármikor is visszaszerezheted, mert kiölted belőle az érzéseket! - megint úgy érzem, hogy sajnálom, hogy így alakult. Hihetetlen. Egy ember két érzésvilág között vívódik, baromi pocsék ezt átélni. Főleg úgy, hogy nincs mellette vagyis nem lesz mellette aki ezt kiváltotta belőle, nem lesz aki megoldja, nem lesz aki elkergeti a kételyt.
-Ehhez nincs mit hozzáfűznöm! - hát ha neki nincs az érdekes. Azt hittem, azt reagálja, hogy így van, menj el, jobb ez így, és nem érdekli őt. De nem. Ez fura.
-Minden jót, nem váratom tovább Juant! - azonnal kiviharzottam a szállodából, amilyen gyorsan csak tudtam. Közben pedig eléggé elgondolkodtam. Lehet hogy még érez irántam valamit, csak ő sem biztos még benne? Az képtelenség, hiszen a saját fülemmel hallottam, ahogy Jennihez könyörgi vissza magát. Nem, ez nem lehet.
-Kidühöngtétek magatokat? - várt a kocsinál Juan. Leparkolt a kapu elé, készenlétben. Istenem, talán ő lesz aki nagyon fog nekem hiányozni. Mindig ott volt amikor szükségem volt rá, de ami legfontosabb, bízott bennem és hitt nekem, amikor már mindenki más ellenem fordult.
-Egy életre mindenképp. - odaálltam mellé, és egyszerűen muszáj volt hátranéznem, és egy utolsó pillantást vetettem az épületre. De valójában a benne lévő emberek jutottak eszembe. És lepergett előttem, amin keresztülmentem velük. Tanúja lehettem első sikeremnek, és visszaadták a hitemet, hogy nem vagyok olyan, aki el fog kanlódni.
-Eszti, nézz rám! Biztos hogy ezt akarod? Biztos hogy ez lesz a legjobb? Erről álmodtál, ez volt minden vágyad, és most csak úgy eldobod? - a kezeivel megfogta a két vállamat és feléje fordított. Képtelen voltam a szemébe nézni. Ő juttatott el idáig, neki köszönhettem hogy itt lehettem, és most gondolok egyet, és kész, vége.
-Nem bírnám elviselni, ha az akit szeretek, gyűlöl és nem tudom miért. Ez nem nekem lett kitalálva. Jobb lesz így mindannyiunknak, hidd el! - az a baj, hogy a két ok közül ez az ami a leginkább bánt. Fogalmam sincs mit gondolok, mit tudok, mit nem. Hiszen semmit sem tapasztaltam meg se a munkáról se a szerelemről. Nem tudhatom mi az hiszen sohasem voltam igazán szerelmes, még Daninál sem mondhattam annak. De úgy érzem, most már tudom mit jelent igazán szeretni valakit, és sajnos azt is milyen őt elveszíteni. A sors nem akarja, hogy együtt legyünk.
-Senkinek nem lesz jobb. De főleg Kiminek nem, és neked sem. Én nem fogok beleszólni, de sosem láttam őt ilyen boldognak, mint mikor veled volt. Kár lenne feladni. - meghallottam amit mondott, de nem fogtam fel. Inkább reakció nélkül beültem a kocsiba, hogy minél előbb menjünk, mert a végén tényleg itt ragadok. És ez a csapaton kívül senkinek sem lenne jó.  Ő is így tett, és beindította a motort, már mentünk is.
-Kimi Jennit szereti. Hallottam, mikor vissza akarta könyörögni magát. Hiába szeretem is, nem akarok olyanért harcolni, aki másért harcol. - megállt Juan egy piros lámpánál, és rám nézett. Mintha csak most esett volna le neki amit mondok.
-Jenni meg hogy a viharba kerül a képbe? - érthetetlen képet vágott. Mostanában ezek szerint kevesebbet beszélnek Kimivel, mert akkor ezt is elmondta volna. De úgy tűnik, tényleg nem tud semmiről.
-Az anyja kérte, hogy vegye el tőlem Kimit, de Jenni nem ment bele. Csak beszélni akart a srác fejével, hogy térjen észhez, de ez durvább lett mint arra báki is számított volna. - szegény, alig bírt vezetni, mert ilyet még nem pipált. Úgy tudta, Jennit már rég kitörölte a szívéből, és elfelejtette végre. De hogy még mindig nem, 2 év alatt az kicsit meredek.
-Ha visszaérek, de neki fogok menni, azt nem teszi zsebre! De az anyja sem! Jóban vagyunk, úgyhogy majd igyekszem higgadt maradni, ami nagyon nehéz lesz! Ismerve magamat! - lassan majdnem otthon voltam már, csak pár kanyar, és végre visszakapom a saját kis életemet, gondok és bonyodalmak nélkül.
-Kérlek, ne tedd! Hagyd őket, majd megoldják maguk! Én már arra se vagyok kíváncsi mivel tömte tele a fia fejét ellenem. A lényeg, hogy itthon vagyok már. - komolyan. Csak csendre, nyugalomra, és pihenésre vágytam. Csak arra hogy ne kelljen gondolkodnom semmin az ég világon, ne kelljen azon filóznom mikor mit mondjak, kinek mit szabad, mikor mit kell csinálnom stb.
-Meg is érkeztünk, itt volnánk, a kapu is éppen nyitva van, mázli. - éppen befordultunk a házam fele, és a parkoló szerencsére kongott az ürességtől, úgyhogy simán megállhattunk egy helyen. Azonnal kiszálltam, mielőtt visszatartott volna. Nem akartam, hogy lebeszéljen, mert már egyszer megpróbálta a szálloda előtt, mikor még nem indultunk el haza. De attól tartok, hogy ismét megpróbálja.
-Mindened megvan? - pakoltuk ki a csomagjaimat, és lecsapta a csomagtartó tetejét. Jaj istenem, nagyon utálok búcsúzkodni, főleg olyantól, aki nagyon közel került hozzám, és most már nem tudom mikor találkozok vele újra.
-Igen, meg. Hát... nem tudom mit mondhatnék... köszönöm, hogy idáig eljuttattál, nem tudom mire mentem volna nélkületek. - látszott rajta, hogy nem repdes az örömtől, de nem tehetek mást. A kocsija miatt nem kell aggódnia, otthagytam a terveket Ronnál, és ha azt megcsinálják neki akkor menni fog minden.
-Ha megtudom, hogy elfelejtesz minket, nagyon morcos leszek, és nemcsak én! - nem tudtam mit reagálni, megöleltem, és csak néztem ki a fejemből. Ez életem legnehezebb pillanata. Az álmomat adtam fel.
-Ugyan már, ez nem fog így lenni, ezt megígérhetem! - aztán fogtam a csomagjaimat, és nem bírtam megtenni egy lépést sem. A szívem visszahúzott a csapathoz, hiszen kiskorom óta erről ábrándoztam. Elértem... úgy ahogy... és ilyen könnyen feladtam, ez nem vall rám... ez nem én vagyok! Gyáva módon megfutamodom, csak mert éppenséggel Kimivel nem vagyunk jóban... hát de ez van, most már késő, nem fogok visszafordulni.Maximum csak bánni fogom, hogy életem nagy lehetőségét elpackáztam. Anyuéknak meg magyarázhatom. Beléptem az ajtón, és mindenki megrökönyödve fogadott. Hát mit is várhattam volna, de otthon édes otthon.

                                                        ********
Juan nem akarta elhinni, hogy Eszti végleg itthagyta őket. Köszönheti drága barátjának. Egy igazi ész, és egyben egy ritka jó ember hagyta itt a társaságot. Hogy most mihez fognak kezdeni nélküle, azt nem tudni. Egy dolog, hogy ott vannak a tervrajzok Ronnál, de ezeket irányítva meg kell csinálni, tesztelni, adatokat gyűjteni, és ebben Eszti vállalta a legnagyobb szerepet. És most kire bízzák ezeket? Hát újabb főmérnökkeresésbe foghatnak. De hát mit tudnak csinálni? Egyedül Kimi győzheti meg Esztit, hogy jöjjön vissza, senki más. Megfogadta, hogy kideríti, mi a frász baja van Kiminek, és mivel tömte tele Paula a fejét. És ha sikerrel járt, akkor azonnal keres ellene bizonyítékot, és akkor ráeszmélteti Kimit, mekkorát tévedett, és hogy mit packázott el. És ha nem fogja helyrehozni és visszaszerezni Esztit, akkor ennek súlyos következményei lesznek. Jennit már elengedte, mondjuk, az nem is volt baj, mert nagyon ellentétek voltak, folyton veszekedés volt, hogy Jenni dohányzik, Kimi meg állandóan a nagydíjakkal volt elfoglalva. De Esztivel megvolt a közös hang, közös érdeklődés, és nem volt egy nőietlen lány, sőt. Mindig adott magára, csinos volt, igaz van még egy kis felesleg rajta, de jó ha van egy nőn mit fogni:) Apja mondta mindig: "Az a jó, ha a nő hátsó részén megáll a korsó sör". Hát, elég érdekes felfogás volt, de csak nagyon kismértékben adott neki igazat. De hát ez van. Neki nagyon jó dolga van, hiszen Connie kívül belül számára tökéletes, és elviseli és tudja kezelni a kitöréseit, amit eddig még senkinek sem sikerült. És Kimit pedig pont Eszti tudta ügyesen lekezelni. És sajnos el is irtotta innen. De úgy hogy majd kínlódások árán kaphatják majd vissza, de akkor is csak talán. Kiminek nagyon tepernie kellene, de nem nagyon erőlteti meg magát. Belenyugszik ebbe a kis langyosvízbe, hogy az anyja elejtett valamit róla, ő rögtön elhiszi, és még az érintettet sem kérdezi meg róla. Inkább beletörődik, hogy az anyja szerint megint mellényúlt. Ez az ami elkeseríti Junat. De nagyon. Mert ha az anyja ezt így folytatja tovább, akkor Kimi majd 60 évesen is csak keresni fogja az igazit. A saját fiát teszi tönkre. ja, arról nem is beszélve, hogy Kimi még Jennihez könyörögte magát vissza. Ez már mindennek a teteje. Az az érzése Montoyának, hogy Kimi most kétségbeesetten kapálódzik. Pont azért mert 25 évesen még csak komoly kapcsolata sincsen, vagyis volt, csak az anyja tönkretette. Szerinte Kimi szereti Esztit, csak egyszerűen naív, amin nagyon kéne változtatnia. Hát majd meglátjuk, mit hoz a jövő, a sors majd eldönti mit tervez velük. Lesz-e közös jövő, vagy elválnak útjaik végleg. De Juan nem fogja feladni, sőt szerinte Ron se. Ő is nagyon megkedvelte Esztit, nagyon jó munkaerőnek és embernek tartja, kár ilyen tehetséget elpazarolni, hogy majd valami lepukkant helyen legyen egy átlagfizetésű mérnök. Tuti őt is beszervezheti, és még Connie is mellettük áll. Szóval a trió majd megoldja az ügyet. Reméli, hárman kitesznek egy gyors Columbot:)
-Van fogalmad róla, mit művelsz illetve most már csak műveltél? - rontott be Juan Kimi szobájába. Nem akarta elhinni, hogy ezek után képes jóízűen enni. Na ezt most kiadja magából, nem érdekli a következmények!