Hihetetlen érzés volt újra otthon lenni. Nem hittem volna hogy ilyen hamar érezhetem megint a kis házban rejlő oly sokféle illatát, azt sem hittem volna, hogy ilyen fájó dolog hazatérni. Valahogy más volt itthon. Amikor megérkeztem, magyarázhattam az egész családnak a pár hét eseményeit. A nagyrészét azért tudták, mert olvasnak újságot, meg böngészik az interneten a dolgokat, és tévét is néznek, úgyhogy nem kellett sokat szónokolnom. Egyszerűen feltették a kérdéseiket és válaszoltam. Azt viszont nem emésztették meg, hogy nem igazán repdesek az örömtől, hogy újra itt vagyok, újra megint élhetem a fiatalok hétköznapi életét. Nem értették meg még így elmesélésből sem, nekem mit jelentett ott lenni, mit jelentett átélni az ott történteket, milyen érzés volt az elismerésük, milyen volt látni azokat az embereket élőben, akikért napokat töltöttem a tévé előtt, hogy szurkoljak a sikerükért. Jó jó, mondom nekik, milyen felejthetetlen meg minden, de ez kevés ahhoz, hogy kifejezzem, mi játszódott le bennem nap mint nap. Szerettem volna elmondani, de képtelen voltam rá. Túlságosan pocsékul voltam ahhoz, hogy több dolgot kifejtsek. Inkább elmentem aludni akkor, kikapcsoltam a telefonomat, és zenehallgatás közben szenderedtem el. Gondolom, Kimiék lázasan készülnek a következő menetre, biztos most tesztelték az autót, meg ilyenek. Remélem sikerrel jár mindkettejük. Úgy döntöttem, nem fogok nézni többet soha Forma 1-et. Azt hiszem ennyi elég is volt, hogy elpártoljak ettől a remek és érdekes sporttól. Visszatérek a való életbe, ahova apuék szántak. Elmegyek egyetemre tanulni, lesz egy átlagos állásom, és éldegélek mindennemű célok és tervek nélkül.
-Eszti! Ugye te vagy az? Emlékszel rám? - amúgy megjegyzem, kint ültem a dombomon. Azt hittem itt nyugtom lesz, és egyedül lehetek, de tévedtem. Nem néztem hátra, nem akartam tudni, ki szólít meg. Most nem igazán vágytam társaságra, de úgy tűnik ezt most nem kapom meg. - Miért ücsörögsz így itt kint? - most láttam csak meg, 3 leányzó közelített felém. A középső ismerősnek tűnt, jaj, tényleg! Ő biztosan Marcsi! Milyen kicsi a világ! Juj, totál el is felejtettem, hogy ígértem neki, hogy kedden megkap engem és Kimit a sulija. Most aztán megkapom a magamét.
-Hogyne emlékeznék, és sajnálom, hogy nem tartottam be az ígéretem! - álltam fel hozzájuk. A másik két igen rokonszenves lány kicsit furcsán és értetlenül néztek rám. igazából szerintem őket nem is ismerem.
-Ugyan, rá se ránts, az legyen most a legkisebb gondod, így is sajnos van elég, ahogy értesültem. - nem igazán tudtam erre mit mondani, mert nem akartam róla beszélni, egyszerűen csak a fejemet szerettem volna egymagam kiszellőztetni, de most valahogy örülök, hogy összefutottam vele megint. Talán fel tud dobni, ahogy anno tette.
-Ööööhhhhööööömmmmm! - köhögött a két lány feltűnően egyszerre. Murisak voltak, szegény Marcsikám szerintem nem vette az adást, pedig arra várnak hogy bemutassa őket nekem.
-Adok vizet, várjatok! - Marcsi a táskájához kapott, erre a két lány összenézett, és elkezdtek egyszerre szakadni a nevetéstől. Már én is, mert szerintem elég érthető volt a célzás, hogy ők is itt vannak.
-Kálmán Eszter, örvendek. - nyújtottam a kezem nevetve az egyik lányhoz.
-Viki vagyok, ő pedig Rita. - kezet fogtam mindkettejükkel, Marcsi pedig rákvörös lett, hogy nem értette az enyhe célzást. Nem is volt baj, most valahogy jobb kedvre derültem, hogy így megnevettettek.
-Sajnálom, néha úgy el tudok bambulni. - jegyezte meg halkan Marcsi. Hát sikerült neki, de nem baj az, nekem is voltak hasonló húzásaim, de azokat inkább hagyjuk. Én visszaültem a dombra, hogy nézzem a tájat. Be lehetett látni az egész környéket, és olyan mesés volt az egész, hogy hú. Mindig ide jövök fel, ha szomorú vagyok, vagy dönteni szeretnék.
-Megesik az ilyen, nekem is volt pár alkalom, például nem vettem észre a metrón hogy becsukta az ajtó a táskámat, és csak néztem, hogy miért néznek rám olyan furán... későn kapcsoltam:) - na az is az év poénja volt. Akkor azt hiszem egész éjjel nem aludtam, és hulla fáradtan mentem haza. Persze én pedig ilyenkor se látok, se hallok, de egy ilyen csattanást sem éreztem meg ami nagy mutatvány.
-Rita, azért a te buszhalálugrásod sem volt semmi ehhez a metrós sztorihoz képest. - és jól belévágott szegány lányba, hogy kicsit csesztesse.
-Jaj, azt hiszem a te szülinapi tortába való bealvásod sem volt különb, vagy azt inkább ne részletezzük? - azt hiszem itt komoly szócsata lesz köztük, de persze csak poénos értelemben. Nem baj, legalább megadja az alaphangulatot.
-Lányok, elég, most ez nem a legalkalmasabb pillanat. - szólt rájuk Marcsi. Nem kellett volna, mert legalább addig sem gondoltam, mi lehet Kimivel, vajon néha eszébe jutok-e, bár kötve hiszem, inkább a pokolba kíván, de oda se, mert sajnálja rám az időt és energiát pazarolni.
-Ezt meg hogy érted? - néztem azért kérdően rá. Tettem a hülyét, mintha nem is akarnék tudni a történtekről.
-Amiről a sajtó tud, arról a világ is fog tudni 1 percen belül, és ez alól mi sem vagyunk kivételek, igaz lányok? - Vikiéknek túl jó kedvük volt, és valahogy rájuk néztem, és folyton mosolyogni támadt kedvem. Most legkevésbé a sajnálat hiányzik nekem.
-Mi nem akarunk beleszólni, de szerintünk... - kezdett bele Viki. Hát nem fogta vissza magát, de legalább nem jött az a szöveg, hogy biztos most de szar lehet neked, mennyire sajnáljuk stb.
-...egy oltári nagy ökör vagy, és még finoman fogalmaztunk. - Rita fejezte be végül a mondatot. Hát nem mondtak nagy újságot, mert én is annak tartom magam, de sajnos nem láttam más megoldást, minthogy feladom, kész, vége, nyertek. Megkapták a terveket, azért majd az én nevem is ott lesz a listán, hogy tettem értük valamit. Ez azért jó, de mégis mások viszik majd el a pálmát. Figyeljétek meg, két hét múlva már senkinek sem fog eszébe jutni, hogy ezek az én fejemből pattantak ki.
-Csak annyit árulj el! Magadnál voltál, amikor otthagytad az egyik legszenzációsabb csapatot, és az egyik legszenzációsabb pasit? Vagy kómában? - jegyezte meg Viki. Nem lepett meg, hiszen anyáék is hülyének tartanak, sőt szerintem a sajtó is fikáz, szóval nem ért váratlanul.
-Ha éppen a halálos ágyadon feküdtél volna, nem szólok, de hogy csak így??? - Rita is ki volt akadva, Marcsi szép csendben, és fejet rázva kicsit mérgesen ült mellettem. Szerintem tuti az járt benne, hogy Vikiék ilyenek, kimondják amit gondolnak, nem fojtják el, és javíthatatlan két példány. De ezzel nincs is semmi gond. Normális emberi tulajdonság, és az a baj hogy igazuk van valamilyen szinten. Mivel ők külső szemlélők, fogalmuk sincs miért hagytam ott az egészet.
-Mint külső szemlélő, megértelek, de ez nem ilyen egyszerű sajnos. - hát maga az élet nem olyan egyszerű mint azt az ember kicsi pólyás korában képzeli. Nem könnyű megbízni emberekben, és ha megbízol is valakiben, nyomós oknak kell lennie, mert nagyon könnyen hátba támadhatnak, nem könnyű normális jól fizető állást találni, jó főnököt, de főleg olyan melót, amit szívesen is csinálsz. Ez csak egy töredéke a nehézségeknek.
-Ugyan már, ezt nem kell ennyire túlmagyarázni. Szereted Kimit? - állt fel kicsit izgatottan Rita. Hát mindenesetre érdekes megnyilvánulás. Úgy kezeli az én gondomat, mintha a sajátja lenne. Látom, hogy mind a hárman próbálnak megoldást találni. Aranyosak nagyon, és tök jól esik. De ezt már megbeszéltem az otthoniakkal, és abban állapodtunk meg hogy jobb nekem itthon, és kész.
-Jaj, Rita, nézz már rá, ez költői kérdés volt, persze hogy szereti. Ha nem így lenne most vígan bulizna valahol tacsrészegen, nem így van? - néztek rám mind a hárman. Ez haláli, komolyan.
-Hagyjátok már, nem veszitek észre, hogy most erre van a legkevésbé szüksége? - szólalt meg Marcsi. Nem igazán voltam bőbeszédű, mert inkább hallgattam őket. Lehet hogy mondanak valamit.
-Jaj, Marcsi, ahelyett hogy te is nyüstölnéd! Az egész életét teszi vele tönkre! És majd mikor fogatlan lesz és kihullik az összes haja, azon fog tűnödni, hogy mi lett volna ha... - hát nem lehetett lelőni őket, annyira a szívükön viselték, mi lesz velem. Egy részről nagyon jól esett hogy vannak az embernek jóakarói, másrészt pedig nekem új volt a dolog, hogy vannak akik szurkolnak hogy minél jobb legyen.
-Az a baj, hogy igazatok van. De fogalmatok sincs, hogy miért történt mindez. Talán jobb is így. Ne haragudjatok, de jobb ha megyek. Anyuék már biztos aggódnak miattam. - álltam fel, hogy már hazakívánkozok. Ők is. Meg is értették a dolgot. főleg Marcsi.
-Csak akkor engedünk el, ha megígéred, hogy gondolkodsz azon amit mondtunk, rendben? - Viki nagyon kitartó Ritával együtt. De ahogy láttam Marcsi totál másképp gondolta az egészet. Talán ő sejt valamit, de jól sejti. Nem akarok visszamenni oda, soha többet. Megvan az okom rá. Lehet hogy emaitt az egész világ gyávának fog tartani, de teszek rá. Ez van. Fogadják el. Ajaj, mi vár még rám? Magyarázkodhatok a sajtónak is. Ugyanis már többen időpontot kértek interjúra, és csak kettőnek fogadtam el az ajánlatát. Se többnek se kevesebbnek.
-Rendben, és örültem hogy láttalak benneteket! - köszöntem el mindegyikőjüktől.
-Ha beszélni akarsz valakivel, tudod, hol találsz meg! - Marcsi nagyon kedves volt. Pedig mások kihasználták volna a helyzetet, hogy mindent kiszedjenek belőlem, és eladják jópénzért valami pletykalapnak. Ők nem tették, és ezt nagyon becsülöm.
-Köszönöm, igazán kedves vagy, és ha lesz ilyen, élni fogok a lehetőséggel! - megöleltem a leányzót, és elindultam hazafelé. Most azért jót tett ez a kis beszélgetés. Jófej kiccsajok voltak, annyira akartak segíteni, de hát senki sem tudhat mindent. Még Kimi sem, és ez az alapvető probléma. Mégha egyszer úgy adná a sors, hogy rádöbben hogy mekkora barom volt, nem bocsátnék meg neki, hiszen ezt már megmondtam neki, mikor egymás torkának estünk. Szóval tartom magam a szavamhoz, kemény leszek, és túlteszem magam rajta. Készen fogok állni egy új élet kezdésére, jobban mondva a régi folytatására...

                                                      ****************
Kimi nagyon nyugtalanul kelt fel, szinte egész éjszaka gondolkodott. Juannak igaza volt, sok volt ez neki egy napra, és ki kellett volna pihennie magát, de valahogy képtelen volt nyugovóra térni. Egyszerűen nagyon fél az igazságtól, mert egyik megoldás sem éppen tökéletes. Jó lenne megtalálni a köztes állapotot, úgy hogy senkivel sem romlik meg a kapcsolata, ha kiderülne, hogy tényleg sáros az anyja. Fogalma sincs, ki hazudik, ki nem, de valahogy nem áll neki össze a kép. Hogy juthatott hozzá Paula az irathoz? Nem bírja tovább, muszáj beszélnie vele, nincs mese. Így csak magát őrli vele, és egyre jobban meg fog őrülni. Átmegy a szobájába, és beszél vele. Sosem alakult ki még olyan helyzet, hogy az anyját kérdőre vonja, soha semmi gondjuk nem volt egymással, de most úgy tűnik ez nem lesz sima ügy. Na jól van, nagy levegő, és irány a szomszéd.
-Nyitva! - Kimi bekopogott, és hallatszott a válasz. Tudta, hogy itt van, nem volt meglepő. Hova is mennének ezen a csütörtökön mikor ő lázasan készül az újabb nagydíjra?
-Beszélni szeretnék veletek! Jó, hogy mindketten itt vagytok! - éppen tévét néztek, de mikor meglátták fiúkat, kikapcsolták, és mind a ketten már csakis rá koncentrálódtak.
-Mondjad fiam! - szólalt meg rögtön Paula. Kimi nagyon félt a helyzettől, de tudta, hogy előbb-utóbb a sarkára kell állnia, és meg kell mondania, mi nyomja a lelkét. Nem bújhat egész életében anyuci szoknyája mögé. Elvégre már 25 éves, felnőtt érett férfi.
-Honnan szerezted azt a hivatalos iratot? - szegezte rögtön neki a kérdést, minden nemű felvezetés meg minden nélkül. Kimire nem volt jellemző a mellébeszélés, mindig karakánul rögtön a lényegre tért.
-Fiam! - állt fel a hölgy meglepetten. Nem számított arra, hogy a fia majd kételkedni fog az ő szavában. - Ez azt jelenti, hogy nem hiszel nekem? Ki beszélte tele a fejedet? Az kis cafka? - Matti megfogta felesége karját, mert majdnem odament a sráchoz. Ismeri kedves nejét, ha egyszer a közelébe kerül, Kimi nem fog szóhoz, sőt levegőhöz jutni, és most pont azt szeretné Matti is ha kiderülne minden. Ő nem volt ott a szobában, mikor ezen vitatkoztak, azt sem tudja, miről is volt szó, míg el nem mondta neki Eszti.
-Nem vagy tisztában a fogalmak jelentésével, drága mama! És itt nem arról szól az egész kinek hiszek, vagy kinek nem, feltettem egy egyszerű kérdést, de nem kaptam rá választ, csak üres locsogást! - kezdett ideges lenni Kimi. Ha az anyjától nem fogja megtudni, mi ez az egész, akkor megtudja majd máshonnan. Ilyenkor látja hasznát, hogy azért van neve már. Bárkit meg tud fizetni, fel tud bérelni, hogy nyomozzon, de Jens sem fogja megúszni, személyesen fog elmenni hozzá, és meghallgatni az ő verzióját is. Szerinte ő tuti el fogja mondani neki az igazat, főleg mert szerette Esztit, és ha tudja, hogy miatta most boldogtalan, akkor beszélni fog.
-Ugyan már, persze hogy arról van szó! A Honda egy alkalmazottjától kaptam a papírt, és megbízták, hogy jutassa el hozzám, én pedig hozzád. Tessék! Most boldog vagy? - járkált fel-alá az ingerült édesanya. Nem nézett egyszer sem fia szemébe. És Kimi szerint ez annak a jele, hogy valamit elhallgat.
-Igen, boldog. - nehéz elhinni, hogy a Hondánál ennyire utálják őt, hogy a magánéletét így tönkre akarnák tenni. Itt valami bűzlik, de ha addig él is utánajár. No a következő állomás pedig Jenson Button. Azonnal indul, nem fog cicózni, most már baromira idegesíti a dolog, úgyhogy megkeresi őt, bárhol is van. Még ma.