Kimi nagyon jól tudta, hova kell mennie, mit kell tennie. Miközben kocsijával szelte az utakat, előzgette a lassú hétköznapi autóvezetőket, céltudatosan tisztában volt vele, hogy itt valami bűzlik, neki ez nem stimmel, nagyon nem stimmel. A mamája nem ismeri a Honda egyik emberét sem, tehát nem kerülhetett hozzá semmilyen hivatalos irat, főleg nem egy ilyen titkos szerződés. De ha nem ő volt, akkor ki adta a kezébe? Jaj, tiszta hülye, különben is mondta Paula hogy egyszerűen csak megkérték rá, hogy adja át, semmi többet. Viszont ilyen nincs. Buttonékkal kifejezetten jó a viszonya, és nem tud olyan embert ott most hirtelen megemlíteni, aki pont ellene lenne, minden téren.
-Jó napot, megmondaná Jenson Buttonnak hogy Kimi Raikkonen vár rá? Nagyon fontos ügyben keresem őt! - rohant be lélekszakadva a hotelba ahol Jensék szálltak meg. A portás komoran nézett rá, mint ahogy bármelyik ügyfelére. Semmi arcrezzenés, szimpla pókertekintet, akárki is áll előtte.
-Sajnálom, uram, Button úr és csapata már elhagyták a szállodánkat! - Kimi most nagy kerek szemekkel tekintett a portásra. Képtelen volt felfogni, amit ez az érzésmentes arc dadogott neki.
-Ez csak álca, tudom, hogy itt vannak! Úgyhogy fogja a kagylót, és szóljon neki, amíg szépen mondom, rendben? - nagyon felhúzta magát a finn versenyző, mondjuk jogos, mert néha a szállodában ők is bevetik ezt a taktikát, és ismeri, szóval okos srác. De ha mégsem jön be, akkor akár ki is dobathatják.
-Fogalmam sincs miről beszél, de menjen vissza a pult mögé, érti? - már-már olyan ideges lett, hogy átmászott a portás férfi mellé, és elkezdte a könyveket lapozgatni, amiben benne van hogy ki melyik szobában van, mikor jelentkezett be és ki meg ilyenek. Szerencséjére kettőt lapozott éas megtalálta amit keresett, de...
-Ez nem... ááááá... eresszenek el már! - két őrnek öltözött fiatal ember karon ragadta, és egyenesen kidobta az akadékoskodó versenyzőt.
-Más helyen keresgélj ilyen módszerekkel! - aztán visszatotyogott a két biztonsági őr. Kimi pedig ott maradt lent a földön, nem akarta elhinni amit látott. Most már végképp semmi esély rá, hogy megtudja az igazat. Hiszen Jens már nem tartózkodik az országban. Úgy 1 órája hagyták el a szállodát. Már a repülőn ülnek, és tartanak a következő nagydíj helyszínére.
-Juan... - mobilon hívta Montoyát, aki azonnal felvette a telefont - Jensék elhagyták a hotelt... már egy órája kb... kérlek derítsd ki hol vannak meg Button számát amin el lehet érni, tudnom kell mi folyik itt a hátam mögött... ezer hála, barátom! - nem tudta már végképp hogy mit csináljon. Semmi használható nem jutott az eszébe. Tehetetlen. Valami azt súgja neki ott belülről, hogy nagy baklövést követett el, és itt valaki csúnyán átveri. És nagyon tart attól, hogy ez a valaki a saját szülőanyja lesz. De itt nem hagyatkozhat a megérzéseire, és a belső sugallatra, hanem férfiként utána kell mennie a dolgok valóságának. Nem bocsátkozhat feltételezésekbe. Egyet biztosan tud, szereti Esztit, és nem adja fel a harcot. - Indulj már, te csődtömeg! - beszállt a kocsijába, és nem akart beindulni. Valami gáz lehet talán. Sőt nem talán hanem tuti biztosan. Na jó, kipróbálja azt a módszert, ami eddig mindig bejött. Beindítja a motort, és utána padlógáz. Ez az amikor mindig be kell indulnia a kocsinak. - Na azért. - most már száguldott is tovább. Közben Juan megint hívta őt, most már fel kellett vennie. Hát ez gyorsan ment. - Szia! ... Még elcsíphetem? ... Kösz, haver, kösz! - sosem volt még ilyen izgatott, és sosem érezte ilyen fontosnak vezetői tudását. Mert ha ez most nem lenne, nem jutna ki a keresett helyszínre minimális idő alatt. Úramisten, csak érjen oda, mert ha nem, akkor nem tudja mi lesz, akkor utána repül, vagy bárhogyan is de fel kell vele vennie a kapcsolatot amíg még nem késő. Már meg is érkezett Ferihegyre. Soha ilyen sebesen nem rohant még. Parkolócédulát sem vett, nem érdekelte hogy elvontatják-e a kocsit, vagy roncstelepre szállítják, annál is fontosabb hogy beszéljen Jenszel, az ő kezében van az igazság kulcsa. Akárhogyan is lesz, jobb hogy tudni fogja. Akármelyik lehetőség is jön be. Megállt pillanatra a kiírásoknál, ahol ki van plakátolva a menetrend, és hogy melyik járathoz hol kell beszállni. Istenem, ennyi ember! Hogy talál ő be egyáltalán valahova??? Majd csak megoldja. Hiszen talpraesett pasas, és egy életbevágóan fontos dologról van szó, és ezért bármire képes. Hát csak egyszer már kidobták egy szállodából, lehet hogy a reptérről nem kéne magát ennyire megaláznia... Ez sem... Ez sem... Ez sem hatos... kész, elveszett... ellopták az összes hatost? Most ugye csak szórakozik mindenki? Nem létezik! Hiszen az az ötös... az meg a hetes... de hol a rohadékban van a hatos??? Nem hiszi el, vagy ő nem tudja jól a számokat, vagy tényleg el lett rejtve!
-Kimi! Kimi! Autogrammot, please! - a francba, már csak ez hiányzott. Egy egész lányhadsereg robogott feléje! Bárcsak most lenne egy pár percig átlagember, akiről senkinek sincs fogalma ki ő. Miért nem ilyen egyszerű az élet? Valahogy meg kell lógnia! Most nem ér rá ilyenekkel foglalkozni! Lehet hogy emiatt meg fogják lincselni, vagy elsírják a rajongók a sajtónak az esetet, de nem érdekli őt ez most nagyon!
-Sajnálom, lányok, most mennem kell! - aztán elviharzott a seregtől, de ha jól látott, ők a háttérben követték szegényt. Hidegen hagyta, mert neki fontosabb dolga volt, mint arra figyelni, ki megy utána. Ki kell jutnia innen, még időben, különben nem éri el a gépet. ÁÁÁÁÁ! Megvan a hatos állomás! Siker! Hála ezeknek a lányoknak! Ha visszajön, mindenki kap névre szóló autogrammot! Szuper... ott van a sorban Jens, oda kell érnie!
-JEEEENNNSSS! - ordított egy hatalmasat Kimi. Mindenki ráfigyelt, ő pedig csak rohant! Amíg  oda nem ért a keresett sráchoz. Jens is felfigyelt rá, látta, hogy valami nagy baj van, úgyhogy elindult ő is feléje. Nem tudta mit akarhat, de csak ment.
-Jesszus, azért levegőt vegyél! - álltak meg egymás mellett, Kimi pedig lihegett mint aki fuldoklik mert nem kap levegőt, mint egy kutya. Nagyon túlhajtotta magát, rohant mint állat, és kicsit túlságosan tempósra vette a figurát.
-Mondd, hogy van még egy 10 perced! Könyörgöm, muszáj beszélnünk! - mutatott két üres helyre. Le is tették oda magukat, és Jens nagyon figyelt, mert nem igazán vette az adást.
-Persze, még fél óra van az indulásig, addig rendelkezésedre állok! De mondd már, mi van? - Jens nagyon türelmetlen volt. Már nagyon izgatta a fantáziáját, hogy mi az amiért idáig képes volt rohanni.
-Ez igaz? - húzta elő a szerződést a zsebéből. Muszáj volt megmutatni, kár lett volna kertelni. Nincs idő itt felesleges érzelgős locsogásra.
-Öhm... - ahogy Jens meglátta a papírt, egyszerűen nem bírt semmit sem kinyögni. Fogalma sem volt mit mondjon.
-Ha van valami amit eltitkolsz ,esküszöm... - Kimi már tényleg nagyon kivolt, látszódott az arcán hogy belgebed, csakhogy megtudja, mi folyik itt.
-Jól van, jól van... de ígérd meg, hogy nem rendezel jelenetet! - mutatta Kimi az eskü jelét a mellén, és így Jens meggyőződött, hogy nem fog - Ez nem valódi... ezt a mamád kérésére hoztam neki, és ez itt az ő kézírása... Esztinek semmi köze ehhez. - ez kész, na nem, ez nem igaz... Kiminek ez eszébe sem jutott volna! A saját anyja, így ellene, nem, ez nem, biztos valamit félreértett.
-Na álljunk csak meg! A mamám miért kért volna tőled ilyen papírt? És te miért hoztad el neki, ha egyszer tudtad, hogy ezzel Esztinek ártasz? Állítólag még szerelmes is voltál belé, vagy tévedek? - fejtette ki kételyeit Raikkonen. Jens nagyon zavarban volt, és ezt Kimi nem tudta hova tenni, sosem látta még ilyennek riválisát, még ha valami zavarja, akkor sem viselkedett így.
-Ez nem ilyen egyszerű, pajtás! Ennél többet nem mondhatok... sajnálom! - Kimi tűkön ült a kíváncsiságtól. Addig innen fel nem áll, amíg össze nem lesz rakva a kész kép. Eddig csak darabkákhoz jutott, de ezeket csak és kizárólag Jens illesztheti össze, senki más. Az anyja merőben hallgatott erről.
-Nézd, Jens, bármi is az amit elhallgatsz, tudnom kell róla! Szeretem Esztit, de a mamámat is! Egyszer az életben az igazat akarom hallani! - nagyon el volt kenődve. Ezt nem akarta felfogni, elment szinte a füle mellett. Addig nem veszi ezt be míg minden egyes dolgot el nem mond neki Jens. Márpedig ez ha rajta múlik bekövetkezik. Szeretné azt hinni hogy ez az egész nem igaz, vissza akarja kapni az életét, boldogan gondok nélkül élni, családot alapítani. Olyan nagy dolog ez?
-Rendben, elmondom. Úgysem maradhat sokáig titokban. A mamád megzsarolt engem, hogy hozzam el neki a papírt, mert szét akart titeket választani. Addig nem nyugodott le, míg nem mentem bele. És tessék, itt vagy. Elhitted neki, pedig nekem azonnal megfordult volna a fejemben, hogy juthatott volna hozzá egy titkos hivatalos papírhoz, ami ráadásul a riválisod csapatától származik. Azt hittem, vagy ennyire okos, de tévedtem. - na még mindig nem tiszta neki az, hogy mi a rákkal zsarolta meg őt Paula. Jesszus, ez már nagyon durva. Sosem hitte volna az anyjáról, hogy ilyen mocsokságra is képes, csak mert nem tetszik neki Eszti. Hogy mekkora hülye volt! Igaza van Jensnek, eszébe juthatott volna rögtön, de ő forrófejűen Esztinek rontott, és elüldözte, ilyen hülyeség miatt, ami alapból annyira átlátszó!
-Mivel zsarolt meg? Tudott valami olyat amivel neked is árthat? Ezt nem akarom elhinni! A saját anyám ennyire ellenem... - képtelen volt túljutni a dolgon. Hatalmas csapás, ha kiderül, hogy az ember saját szülőanyja a ludas mindenben, és elkergettük azt aki teljesen ártatlan és vétlen az egészben.
-Most már úgyis mindegy, sokan tudják már... Jenni a feleségem, Kimi. Én vagyok a gyermeke apja is. Most már mindent tudsz, és remélem, Eszti megbocsát neked. - nane, elég volt, ez már sok neki. Mi az hogy Jenni és Jens...? De hát miért? Miért nem mondta el neki Jenni? Nem kellett volna titkolódzni előtte. Hiszen elhagyta őt, és akkor már mindegy lett volna, csak tudni akarta, miért. 2 évig totál bizonytalanságban szomorkodott miatta, mert úgy érezte, nem kapta meg kérdéseire a választ. Lehet ha akkor megtudja, kitekerte volna Jens nyakát, de elfogadta volna, hiszen ha az ember nagyon szeret valakit, az lenne a legfontosabb számára, hogy boldog legyen, és ha ezt nem mellette találja meg, akkor is. Látta, hogy Jenni sokkal kiegyensúlyozottabb és vidámabb, tele van élettel, tervekkel. Jól is tette, hogy nem erőszakoskodott érte.
-Te jobban megérdemled, mint én bármikor valaha is. Őt elvesztettem már, Esztit nem hagyom! - azzal a laza mozdulattal felállt, és majdnem úgy festett mint egy lázban égő középkori lovas, aki megvív bármi áron a hercegnőért, akit szeret. Most esett le neki. Igaza van Juannak. Egyszerűen csak egy fantomot szeretett. És ez nem mehet így tovább. Fel kell nőnie, és le kell zárnia ezt a fejezetet az életében. Ideje tiszta lappal indulni, új tervekkel, vágyakkal, és ami a legfontosabb, új szerelemmel.
-Ez a beszéd, öregem! De akkor miért vagy még mindig itt? - verte vállon riválisát, Kimi pedig azon nyomban észbekapott, és rohant ki amilyen gyorsan csak tudott. Közben pedig Juant is és Ront is felhívta, hogy mindent ért, minden összeállt, és meg sem áll egészen Eszti házáig, amíg még nem késő. Hihetetlen hogy visszaszállt belé az élet! Csak tartson is ki!
                                                                    ***************
-Anya, kimegyek, lenyírom a közös sövényt! Engem már nagyon zavar! - ordítottam fel az emeletre. Amióta hazajöttem, semmi hasznosat nem csináltam. Folyton gondolkodtam, járt az agyam, és kezdtem megbánni a döntésemet. Hát nem hazudtoltam meg magam, hibát hibára halmozok. És apu sem áll velem éppen szóba. Elmagyaráztam neki pedig legalább kétszer, hogy miért jöttem haza. De nem értette meg, azt mondta, nemcsak a saját hanem az ő álmát is feladtam. Úgy kezel, mintha ott sem lennék. Anyu is beszélt már vele, de hajthatatlan. Szerinte én vagyok ezzel a húzásommal a legapncserebb, és hogy a Kálmán névre sem vagyok méltó. Magyarán szólva, nem ment itthon sem minden olyan simán, mint ahogy azt hittem. Anyu meg tesók persze nagyon örültek nekem. A rokonokról nem is beszélve.
-Menj csak, ha ez neked jó! - kaptam meg a választ. Fogtam a hatalmas sövényvágó ollót, két kesztyűvel, és elindultam kifele. Tudniillik, ez a közös rész, amit soha senki nem szokott lenyírni, közben pedig állandóan panaszkodnak, hogy karmolja a kocsijukat. Nos én ezt nem akartam tovább hallgatni, inkább nekiállok és megcsinálom. Persze bedugtam a fülemet fülhallgatóval, amiből a kedvenc dalaim szóltak. Így legalább nem kell gondolkodnom, és másokra figyelnem.
-ÁÁÁÁÁÁÁ! - ejtettem ki ijedtemben a kezemből, mert éreztem, hogy valaki hozzám ért, nyilván segíteni akart. - Mi a frászt csin... - megfordultam, és nem hittem a szememnek. - Mit keresel te itt? - ámultam és bámultam. Nem tudtam most örüljek, vagy ne! De legfőképpen azt nem, hogy miért van itt. Azt hittem a pokolba kíván, magam véleménye szerint ok nélkül, de ahhoz képest itt áll előttem, és kivette a kezemből az ollót.
-Hozzád jöttem. - én pedig nem tudtam máshogy reagálni, minthogy visszavettem az ollómat.
-Sok a dolgom. - egyszerűen az volt bennem, hogy látni se akarom, mert akkor félek, meginogok, és az ölébe hullanék. Szeretem, de nem látom sok értelmét, hogy bármiről is beszéljünk. Most az egyszer ki kell próbálnom, hogy milyen az, mivel jár, ha az eszemre hallgatok.
-Ez nem neked való munka. Egy motor műszaki rajza mutatósabb a kezedben, mint ez az izé. - mutogatott nagy hévvel a sövényvágóra. Ez meg most mit akar jelenteni? Biztos Ron küldte, mert szarban vannak, vagy valami hasonló a helyzet. Én viszont kerekperec mondtam, hogy nem megyek vissza, sőt ott a felmondásom is.
-Látom, nem érted. Nekünk már nincs miről beszélnünk. - folytattam ismét. Most már nem fog megállítani, mert akkor...
-Sövények gyöngye, én is szóhoz juthatok? Öt percet kérek, semmi többet, csak hallgass meg, rendben? - van más választásom? Igazság szerint valahogy nem érdekel, mit fog mondani.
-Öt percet kapsz, egy másdoperccel sem többet. - letettem az ollót, összefont kézzel meresztettem rá szemeimet.
-Azt szeretném mondani, hogy tévedtem... mármint veled kapcsolatban. Nem szabadott volna hinnem az anyámnak, túlságosan felfújtam az egészet, közben kiderült minden. De a lényeg, hogy ok nélkül voltam dühös rád. Tudom, hogy ezzel most nem megyek sokra, de van itt még valami. Miközben kiderítettem mindent, amire mellesleg Juan barátom világított rá, rá kellett jönnöm, hogy egész idáig minden nőben csak Jennit kerestem, és... sosem vettem észre senkiben a valódi énjét. Amiben hasonlítottak, annak örültem, amiben nem, próbáltam változtatásra kényszeríteni a hölgyet. De nem vettem észre magam, és... rádöbbentem arra is, hogy egész életemben sosem voltam olyan boldog és kiegyensúlyozott, mint mikor veled voltam. Olyan volt, mintha már évek óta ismertél volna, te voltál az egyetlen aki le tudta kezelni a kitöréseimet. Szeretlek, Eszti, nem akarlak elveszíteni a hülyeségem miatt. Ígérem, megváltozok, megteszek amit csak szeretnél, csak adj még egy lehetőséget! Ha kell, térden állva is könyörgök, hogy megbocsáss! - ezt nem hiszem el... nem éppen erre számítottam. Ahogy hallgattam őt, egyre jobban éreztem, hogy ez az ember már nem játssza meg magát, levetkőzte a szerepét, és erre maga is rádöbbent, mégha kínok kínján is, de megérte. Fogalmam sincs erre most mit kéne lépjen. Most mi lenne a helyes?