Fogalmam sincs, hogy reagáljak. Hiszen ott van, hogy az elejétől fogva nem bízott bennem, emlékszem, még vitánk is volt belőle. Utána elhitette, hogy minden okés, pedig nem volt az és most tessék, itt az eredménye. Megint nekem volt igazam, és megint bocsánatot kér, ahogy előzőleg tette. Mi lesz később? Állandóan ez lesz, hogy bizonygatnom kell neki? Mondanak neki valamit, elhiszi, jól összebalhézunk, és megint bocsánatkérések sorozata? Kell ez nekem? Egy kapcsolat alappillérein az őszinteség és a kölcsönös bizalom nyugszik. És ha valamelyik itten hibádzik, akkor ennek a kapcsolatnak lőttek, kész, vége. De emellett ott van, hogy szeretem, sosem szerettem még ennyire senkit. Nem tudom, mi a helyes.
-Nézd, Kimi! Ez mind szép és jó, csak itt egy a gond. Nem is az, hogy végül beláttad, tévedtél, hanem hogy nem bíztál bennem, és ez az ami igazán fájt. De ez már nem az első eset, emlékszel? - lelombozódott, de elgondolkodott is. Szerintem leesik amit mondtam, bár most nem igazán volt ez értelmes angol mondat. Néha nehezen beszélek, főleg ilyen helyzetben, mikor magam sem tudom mit akarok. Gondolnom kell a jövőre is. És ha vissza is mennék hozzá, akkor úgyis ugyanaz kezdődne előlről, csak már nem az anyja, hanem lenne valaki más, aki nekünk rosszat akar.
-Az még az elején volt. Ez már nem így van. Bízom benned teljes mértékben. Szeretlek, Eszti, könyörgöm, de csináld ezt! - és még neki áll feljebb? Bevett egy fatális baromságot rólam, és most pedig ő akadékoskodik? Nekem lehetne kivetnivalóm a dologban, én hisztizhetnék.
-Kimi, abba belegondoltál, mi lenne ha megint kialakulna egy hasonló helyzet? Akkor is nekem esnél, és elküldenél? - nem tudom mit csináljak. Nem tudom elküldeni, szeretem, és kész. Nem bírom már sokáig. Menjen el, magától, vagy valaki kergesse el, elég volt! Nekem nem megy, nem megy és kész!
-Kiállnék melletted, mert szeretlek, érted? - kezdett ideges lenni, ahogy én is.
-Te meg mi a frászt keresel itt? Nem volt még elég? Tönkretetted a lányom életét! Ezt senki nem hozhatja helyre! Miattad hagyta ott az álmát, érted? Miattad! Te tehetsz mindenről, menj el, amíg szépen mondom, különben... - jött ki apa iszonyatosan indulatosan. Nagyon mérges volt, de eddig azt hittem, hogy rám mérges, mert csak úgy otthagytam az egészet. De ebből a monológból kiderül, hogy nem rám, hanem Kimire dühös, hogy feladtam miatta mindent, mert nem bírok vele tovább együtt dolgozni.
-Apa, hiába mondod, nem érti, de kérlek, hagyj minket! - az eszébe sem jutott hogy Kimi egy szót sem ért magyarul, íyg hiába mondja neki a magáét, nem fogja felfogni, maximum az arckifejezéséből sejtheti hogy mit akar.
-Hagyjalak ezzel az alakkal? Azt már nem, inkább kiverem a szuszt is belőle, hogy így tönkretett! - muszáj volt megakadályoznom, hogy Kiminek essen. Nem akart hogy itt még egy csepp vér is megjelenjen bárkinek az arcán. Nem ér ennyit az egész. Szeretem őt, és nem engedem hogy bántsák, bár amennyire ő bántott az felülmúlhatatlan, de mindenki tévedhet.
-Apa, elég volt! Ez az ügy nem tartozik rád, ne haragudj! - most aztán jól megsértődött. De be kell látnia, hogy felnőttem, képes vagyok önálló döntéseket hozni, a saját életemet irányítani. Semmit nem tud erről a dologról, mert nem élte át, de én igen, és ebbe csak nekem van beleszólásom, és senki másnak.
-Sajnálom. Mindent sajnálok. Nem akartam hogy így legyen, de nélküled nem megyek semmire, kicsim! Félember vagyok azóta! Érted? - tudom, hogy így van, meg elhiszem, de ez nem mehet így tovább. Apunak abban igaza van, miatta adtam fel az egészet, de én nem fogom őt okolni. Nem emiatt nem vagyok hajlandó megbocsátani. Hanem a későbbiek miatt.
-Jobb ha most elmész, Kimi. - ezt már szinte könnyes szemmel mondtam. Képtelen vagyok elküldeni, mert szeretem, de nem tehetem magam ki annak, hogy újból és újból ilyen cirkuszok legyenek. Talán ő is megérti. Már adtam neki egy esélyt, de ezt eljátszotta.
-Eszti, ne csináld ezt, kérlek! Én... - nem hagytam hogy befejezze, mert akkor még véletlenül beadom a derekam.
-Kimi, kérlek, menj el! - kijelentettem, hogy rá se néztem. Életem legnehezebb döntését mondtam ki. És egyben a legfájóbbat. Ő pedig szó nélkül tűrte, elment, bárminemű könyörgés vagy esedezés nélkül. Tudomásul vette, hogy mi a válaszom, és kész. Elment. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz. Emlékszem mikor Danival volt ugyanez. Csak ő bízott bennem, és én hagytam el. Akkor sem volt ilyen nehéz. Igaz szenvedtem akkor is, de soha közel se ennyire mint most. Nincs még egy ilyen hozzá hasonló férfi, aki ennyire boldoggá tett volna, nekem nem is pár hétnek tűnt, hanem mintha már évek óta együtt lennénk. De sajnos ez ennyi volt, vége. Jobb lesz neki is, és nekem is, bár az utóbbit kétlem.
                                                      *************
-Na hogy ment? - Juan már a szálloda várójában várta barátját. Látta, hogy egyedül érkezett, sejtette mi történt, de úgy vélte, jobb ha Kimi mellett van, mert nem könnyű ez a dolog. Sokat segít, ha beszélhet valakinek róla, megnyugtatja az embert.
-Vége. Ennyi. - huppant le a kanapéra Juan mellé. Meg is lepte, mert ilyenkor el szokott viharzani, elvonul a szobájába, és őrőli magát. De nem ezt tette most. Hanem beszélni akart valakivel.
-Menjünk fel, és mindent mondj el! - felrohantak Kimi szobájába, és szerencsére üres volt. Nyugodtan tudtak beszélni. Kimi most nagyon rossz passzban volt. Nem tudta hova kapjon, mit érezzen, mert majd szétszakad. Képtelen egy helyben maradni, mert nem is szomorú hanem ideges. Látta, hogy Eszti megbocsátott volna, ha nem jött volna a papája. Nem értette ugyan mit mondott neki, de tuti olyat hogy menjen el a fenébe. Az arckifejezéséből lerítt. - Ne kímélj! - Juan ahogy beléptek a szobába már faggatta. Kimi meg járkálásba kezdett, ahogy a váróban is szerette volna, de ott mégis leült.
-Mikor már majdnem kimondta, hogy megbocsát, megjelent az apja üvöltve. Fogalmam sincs mit mondhatott, de tuti engem szidott, és emiatt Eszti csak annyit kért, hogy menjek el, semmi magyarázat, semmi. Érted? Nem kellek neki, nem is szeret egyáltalán! - kész nagyon kivolt. Szerette volna elfelejteni ezt a mai napot, kitörölni az elmúlt pár órát, ami akkor történt. De valahogy képtelen volt. Bárhova is nézett, csak egy arcot látott. Nem tudta kitörölni a fejéből.
-Te akkora ökör vagy! Hagytad magad lerázni? Nem hiszem el, nem ismerek rád! - Juan azt sem tudta hova kapjon. Nem akarta felfogni, hogy ha Eszti annyit mond neki menjen el, ő nem is erősködik, hanem lelép. Kimit sokkal kitartóbbnak és keményebbnek ismerte. Hol marad az igazi tűzben és lázban égő Jégember? Aki nem retten meg semmitől?
-Egyszerűen tiszteletben tartom a döntését és kész! Azt hiszed, nekem olyan nagy öröm volt így eljönni tőle? Hát nem, sőt majd szétszakadok, annyira hiányzik! - Kimi majd megőrült, nem értette miért nem bocsátott meg neki Eszti, ha egyszer ő is szereti?
-Nézd, tudom, hogy mennyire szenvedsz, de ezt nem hagyhatod annyiban! Hiszen szeret téged! És te is őt! Nem ülhetsz itt, és nézel mint borjú az új kapura! Életed legnagyobb hibáját követed el! Elmondtad egyáltalán neki, mivel zsarolta Jenst anyád? Vagy azt sem? - Juan lehidalt, hogy így annyiban hagyja ezt a szitut. Pedig ez csak a kezdet volt. Elsőre várható volt hogy nem bocsát meg, de Kimi nem adhatja fel. Megint 2 évig olyan lenne mint egy igazi jégrakás, hű lenne a nevéhez is. Ezt Juan nem engedheti.
-Nem, arra sem volt időm. De amúgy is lényegtelen lett volna. Ez nem változtatott volna a dolgokon. - Juan ezt hallván tudta mit kell tenni. Azonnal kirohant a szobából, és lement Ronhoz. Kimi nem tudta mire vélni a dolgot. De ez most számított a legkevésbé, nem hagyja hogy ilyen könnyen egyedül maradjon. Nem fogja tétlenül nézni hogy újabb két évig rá sem néz majd a nőkre. Kezd majd akkor attól tartani, hogy esetleg a homokozóba jár... akkor viszont a két lépés távolság mindenképp meglenne...
-Gyere be! - Ron szólalt ki az ajtó másik oldaláról. Juan pedig benyitott. - Hát te? Mi járatban? - Ron meglepődött columbiai pilótája láttán, főleg azon hogy marha dühös volt. És úgy döntött kezébe veszi a dolgokat.
-Ezt elvinném, és még valami... szeretnék elkéredzkedni még egy órára. Nagyon sürgős a dolog! - Juannak csak vészhelyzetekben kell engedélyt kérnie a főnökétől. Most is így tett. Nagyon szorította az idő, mert hamarosan repülőre ülnek és irány Monaco.
-Elmehetsz, de csak egy feltétellel. Mi ez a sürgős ügy? - Ron tűkön ült a kíváncsiságtól. -Úgy szervezem a dolgokat, hogy Eszti kibéküljön végre a mi baárunkkal. Ugyanis valamiért elküldte Kimit, és én tudom, hogy miért. Egyszer végignéztem a 2 évi gyötrődését, még egyszer nem fogom. - mintha csak a katonaságnál lennének, viccesek voltak. De Juan hajthatatlan volt. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor azt véghez is viszi. Reméljük most is sikerrel jár.
-Rendben, sok sikert hozzá! - Juan nem tétovázott sokat, mint szélvész úgy vágtatott a kocsiig. Nem akarta tudomásul venni, hogy barátja ilyen könnyen lemondott élete szerelméről. Ő majd itt rendet rak, de ez nem lesz könnyű, mivel Eszti ugyanolyan akaratos és makacs mint finn pilótatársa. Nagyon nehéz lesz meggyőzni, hogy térjen már észhez, és menjen vissza hozzá. De addig onnan el nem megy míg el nem éri célját, bármi áron. Ennyit mindenképpen megér, legalább egy próbát. Legfeljebb őt is majd az apja elhajtja. De nagyon fog arra koncentrálni, hogy úgy alakítsa a körülményeket, hogy senki és semmi ne zavarja meg a beszélgetésüket.
-Eszti, kijönnél egy kicsit? - ordított be Juan a kapun keresztül. Látta, hogy Eszti éppen a közös sövényt nyírja. Úgyhogy nem volt nehéz dolga megtalálni.
-Melegváltásban jöttetek, komolyan! Az embernek nyugta sem lehet már! - battyogott oda a kapuhoz, kinyitotta, és kiment Juanhoz. Szerencsére ide nem fog jönni majd senki mert meg fogja kérni a lányt hogy menjenek el kicsit sétálni, mert szeretne tisztázni pár dolgot.
-Igyekszik az ember! Rád férne egy kis séta, benne vagy? - az enyhe célzást vette Eszti, úgyhogy bólintott egyet, és már el is indultak amerre a lábuk vitte őket.
-Nos mi járatban? Bár sejtem a választ, de hátha tévedek. - mosolygott kicsit a lány, de enyhén szólva lerítt, hogy ez a mosoly nem szívből jött hanem magára kényszerítette.
-Mondd meg nekem őszintén! Miért csináltad ezt? - nem kertelt a versenyző, rögtön a lényegre tért. Ebben nagyon hasonlítottak Kimivel.
-Juan, miért kínzol még te is? Hoztam egy döntést, amit Kimi tiszteletben tart. Te miért nem tudod követni a példáját? - Eszti nem fogta fel, hogy ezt miért csinálja Kimi csapattársa. Ha egyszer már megmondta, hogy nem, akkor nem és kész. Ebben melyik szó nem világos neki?
-Mert Kimi gyenge és gyáva! Hagyta hogy apukád közbeavatkozzon, és ezáltal te elkergetted, mikor te még mindig szereted! Azt hittem, Kiminél nincs kiszámíthatatlanabb és kiismerhetetlenebb ember, de te még őt is túlszárnyalod! - hihetetlenül makacs és kitartó Juan. De addig innen el nem megy, míg ki nem szedi Esztiből az okot, és meg nem győzi, hogy mekkora hülyeséget követett el!
-Kimi egyáltalán nem gyáva, mert azok után még eljött ide is és bocsánatot kért. De sajnos apunak igaza van. Miatta adtam fel mindent. Nem követhetem el ugyanazt a hibát. Nekem elég volt. Ennyi, kész, vége, miért nem vagy képes megérteni? - megállt Eszti egy nyilvános mosdó előtt. - Vigyáznál rá kicsit? - adta oda a táskát Juannak a lány. Majd elintézte a dolgot. És visszajött. - Kösz!
-Lehet hogy fogalomzavarban élsz. Az álmod csak félig teljesült. Mert csak egy futamot köszönhet neked Kimi. De ahhoz hogy hivatalosan is mérnök legyél, ahhoz egy egész évadot végig kell csinálnod! Tehát nem adtál fel semmit, hiszen még el sem kezdted. Csak egyszerűen kiszálltál, mert egy srác kirúgott, de belátta hibáját. Itt nem Kiminek kéne felnőnie hanem neked! - Eszti láthatóan elgondolkodott, belátta, hogy van abban valami, amit Juan mondott neki. De ezt már nem csinálhatja vissza. Nem mehet vissza megint könyörögni, hogy vegyék vissza újra. És a családját is akkor behülyítette, hogy végleg itt marad, és nem fordít nekik hátat.
-Juan, ez nem ilyen egyszerű! Itt arról volt szó, hogy Kimi nem bízott bennem, és ez nem volt az első eset. Kapott egy esélyt, de azt ezzel a húzásával eljátszotta. - Juan erre már nem tudott mit mondani. Nagyon akart segíteni nekik, de most kezdi úgy érezni, hogy kudarcot fog vallani.
-Ez csak üres fecsegés, az istenért! Csak egyet mondj! Szereted őt? Vigyázz, mert megérzem a hazugságot! - hát most aztán Eszti benne van a slamasztikában. Erre már tényleg őszintén kell felelnie.
-Igen. - felelte a lány könnyekkel a szemében. Nagyon fájó érzés arra gondolni, hogy ezt már soha többet nem mondhatja meg Kiminek, soha nem ölelheti át, nem csókolhatja meg, nem simogathatja, semmit! Ami a legrosszabb... csak a tévéből értesülhet arról, hogy van, mi van vele, jól mennek-e a dolgai. Ő pedig ülhet a kanapén tétlenül, mikor tenni is tudna érte.
-Ezzel a tudattal gondolj bele, hogy most ő mit érez! Monaconak is lőttek! - vissza is értek az autójához, és kinyitotta az ajtaját - Remélem, most boldog vagy! - beleült minden nemű elköszönés nélkül, és elhajtott. Esztinek esélye sem volt, hogy bármit is reagáljon, már túl késő. Mindenre túl késő volt. Elszúrta, és ezt már nem hozhatja helyre. Sehogyan. Élnie kell tovább az életét, mintha mi sem történt volna, tovább kell lépnie, új terveket kell szövögetnie. És visszatérni a való életbe...