Ahogy Juan távolodott a lánytól, egyre jobban érezte, hogy ez így nem lesz jó senkinek sem. Valahogy a csalódottság kopogott be hozzá, ahogy Eszti kedves arca ötlött eszébe. Igen. Csalódott benne. Amikor megismerte ezt a 18 éves életrevaló hölgyet, a szemei sugározták a határozottságot, a céltudatosságot, amilyet eddig senkinél nem észlelt. Bármire képes volt hogy megvalósítsa évek óta dédelgetett álmát... a Forma 1-hez való kerülést. Sikerült is, de közbejött valami, amivel nem számolt. Belépett az életébe, sőt mi több, a szívébe valaki, aki újra lázba hozta... valaki akire felnézhetett... valaki, aki olyannak szerette őt, amilyen maga valójában. Csakhogy egy valóságos anyatigris az ég világon mindent a porral tett egyenlővé, nem gondolva arra, hogy ezzel másokat tehet tönkre, nem számolva azzal, hogy a hozzá legközelebb álló személlyel művelte mindezt. Ekkor jött rá a kolumbiai először, hogy félreismerte a lányt. Ahelyett, hogy felvette volna a bokszkesztyűt, és harcba indult volna szerelméért, gyávaságot lebilincselően tanúsítva odébb állt, és nem tett semmit sem.
-Ugye megmondtam? - szögezte rögtön barátjának a kérdést az aggódó finn. Már összecsomagolt, hogy fenntartsa azt a látszatot, hogy készen áll Monacora. De ez csak fizikailag volt így.
-Sajnálom! - veregette meg együttérzően a vállát Kiminek. Inkább nem terhelte holmi semmitmondó közhelyekkel, minthogy 'Az idő mindent megold majd' vagy 'Goldolj másra!', úgysem segített volna.
-Monacó? - próbált Kimi új reményekbe kapaszkodni, de esélytelennek érezte az egészet Eszti nélkül. Ő volt a kocsi megálmodója, és úgy vágna neki ennek az egésznek, hogy a kulcsember nincs mellette, merőben elkeserítette.
-Monacó! - hangzott a válasz Juantól. Hangjában a félelem telepedett meg. Félt attól, hogy a kiccsaj nélkül ez a nagydíj már lesz ugyanaz... félt attól, hogy hogy barátja visszaesik abba a tehetetlen állapotba, mint Eszti előtt... de még jobban attól félt, inkább rettegett, hogy Kimi annyira nem fog tudni odafigyelni a versenyre, hogy összetöri magát. Szabályosan rettegve ült fel Ferihegyen a repülőgépre Juan. Szinte látta maga előtt a képeket, amint Kimi rosszul veszi be a Rascasse-t, és szó szerint felmorzsolódik a falra csúcssebességgel...mentők mindenhonnan... összezavarodott nézősereg... elkeseredett rajongók... összeroppant Eszti a tévé képernyője előtt... a Monaco GP betiltása... el akarta hesegetni maga elől ezeket a képkockákat, de sehogy sem ment.
-Kisfiam! Ne haragudj, hogy nem... - rohant oda hozzá Paula. Meglepetést akart szerezni fiának, de ő most csak és kizárólag arra vágyott hogy egyedül legyen.
-Szivem! Ezt most ne! - próbálta visszatartani Matti, Kimi papája. Kezdi érezni, hogy itt lenne az ideje elmondani Kiminek az anyja betegségét. Ezt a finn pilóta sem hinné, hogy kersztbe tesz neki az anyja, utána meg úgy tesz, mintha mi sem történt volna.
-Mindent tönkretettél, és még van merszed úgy csinálni, mintha minden a legnagyobb rendben volna? Vedd már észre magad! - förmedt rá dühösen Kimi, de Paula egyáltalán nem észlelte a helyzet súlyosságát. Nem volt tisztában vele mit is tett valójában.
-Én csak megvédtelek! És ez a hála? - az anyja hangja egyre távolibbnak hangzott, mivel Kimi maga sem tudta miért, rohanni kezdett egészen a repülőtéren lévő mosdóig. Berontott oda, térdre rogyott, és életében először igazán könnyek csillantak meg szeme héján. Legszívesebben kiüvöltené magából azt az égtelen nagy fájdalmat, ami most lelkét terhelte... de... ez már rég nem fájdalom volt, hanem... űr... üresség... ahogy kinyitotta szemét, feltette magának a kérdést: ki vagyok? Mit keresek én itt? Kik azok az emberek odakint és mit akarnak tőlem? - Hirtelen számára ezekre a kételyekre nincsenek értelmes kézzel fogható magyarázatok... nem akar tudni semmiről, és senkiről...
-Fiam, azt hiszem tartozom neked valamivel! Már rég el kellett volna mondanom, de jobbnak láttam várni vele... - lépett oda Kimihez a mosdóban Matti. Nagy szerencséjükre rajtuk kívül más nem tartózkodott a helyiségben. Ebben a pillanatban nem is lett volna jó, mert Matti olyan dolgot készül elmondani fiának, ami sajnos mindent megváltoztat.
-Apus, miről beszélsz? A rémhírekből már kicsit elég volt! Ne próbáld meg Anyus pártját fogni! - Kimi most már úgy volt vele, hogy annál nagyobb csapás nem érheti, minthogy saját szülőanyja kétszer is tudatosan fosztotta meg a boldogságtól. Egyáltalán nem érdekli, mi lehet még ennél is rosszabb. Olyan mintha az egész világ összefogott volna ellene. Mintha arra született volna, hogy a magánéletben is ugyanolyan peches legyen, mint a munkájában. Mindenki arra fogad, hogy idén világbajnok lesz, rengetegen bíznak benne, hisznek az erejében és az elszántságában, de a technika sajnos nem hallgatja meg kérésüket...
Anyád beteg. Robert kezeli őt a klinikán, mert... hát... van egy olyan betegség, hogy... az anya betegesen szerelmes a saját fiába... joggal kérdezheted, hogy miért nem szóltam erről előbb... de jobbnak tartottam azt a megoldást, ha úgy éljük le az életünket, míg ki nem repültök Ramival, mint bármely más normális család... de most már elég érett vagy ahhoz, hogy ezzel szembesülj! - na nem... ez biztos valami tévedés... ez csak egy álom, egy olyan, amilyet Kimi a repülőn álmodott... képtelenség... az is, hogy egyik legjobb barátja egész életében hazudott neki... Robertet nem ilyennek ismerte...
-A szállodába megyek! Csak Juannal! Egyedüllétre van szükségem! - a finn pilóta most már végképp a diliházban érezte magát. Nem tudta, hogy ez az új, meglehetősen különös információ most jó vagy rossz-e. Miért pont vele történik mindez? Mit vétett ő a világ ellen? Miért érik sorozatosan újabb és újabb csapások? Az lesz a legjobb, ha most csak és kizárólag arra koncentrál, amiért fizetik. Egyedül a munkája az egyetlen biztos pont az életében, ahova bármikor menekülhet... ahol akármikor elbújhat a külvilág elől. Most érzi igazán, hogy milyen fontos neki a versenyzés... miért hagyta ott miatta a középiskolát... de most valahogy nem tudta hozni azt a tőle elvárt maximális teljesítményt, amit az elmúlt futamokon volt képes produkálni. A Monaco GP pénteken megrendezésre került szabadedzésén is borzalmasan rossz köröket futott még saját magához képest főleg. Már az első szektorban kikapott Alonsotól, Fisichellától és Buttontól is. Fogalma sincs, mi van vele, pedig az agyában hatvanszor lejátszotta azt a szimulációt, ahogy Kimi a lehető legjobb köridőt mehetné. A koncentrálása helyét a méreg váltotta fel. Mikor lezárult a pénteki nap, Kimi ideje csak a 10. helyre volt elegendő. Sosem autózott még ilyen kiábrándító eredményt. Amikor végre visszatérhetett a szállodába, úgy érezte, hogy már az sem ment neki, amire az életét tette fel. Hirtelen elege lett abból hogy folyamatosan kiscsajok üldözik...  hogy a sajtó ott van minden lépésében... hogy edzések után sosem mondhat igazat a nyilvánosságnak... de leginkább abból, hogy valahogy kioltották belőle azt a piros csóvákkal lángoló tüzet, ami eddig erőt adott neki... ami eddig motiválta... és ami a legtöbbet kihozta belőle. Azt kívánta, Ron bárcsak üvöltött volna vele az időmérő edzést követő megbeszélésen, mivel a 4. hely neki nem éppen szerencsés hely. Előtte Alosoval, Fisichellával és Juannal. Rossz érzés fogta el, mikor burkoltan célozgattak többen neki arra, hogy itt lenne az ideje, hogy végre összeszedje magát! Most jó autó van alatta ami egészen a VB címig viheti el. De Kimit valahogy nagyon hidegen hagyta ez az egész. Fáradt. Fizikailag és szellemileg is egyaránt. Arra gondolt (hogy lelkét megnyugtassa), hogy a végtelen tenger kellős közepén fekszik egy zöld színű matracon, és a távolban egy csónak tűnt fel üresen... a hullámok ellenére meg sem mozdult... Az volt az a bizonyos pont, amire egész futam idején gondolt... a menedék, ha túl sok már mindenből. De amikor maga előtt találta Juant 0.2 másodpercre, eszébe jutott, hogy van a távolban valaki, aki ezt a kocsit megálmodta neki... aki több 100 kilométert utazott csak azért, hogy bebizonyítsa, van megoldás a problémára... aki tudott vele bánni... aki ott volt, mikor a legnagyobb szüksége volt a megértésre... aki szerette. Ebben a szent minutumban valami olyan megfoghatatlan erő ébredt fel benne, mint még soha... amelynek hatására maga mögött hagyta csapattársát a 16. körben. Eszméletlen sebességgel száguldott tovább, hogy megrohamozza az elülső szárnya előtt kecmergő olaszt.
-Kimi! 2 körön belül eléje tudsz kerülni! Push! Push! Push! - ordított bele a fülébe a rádión keresztül Ron, akit annyira felvillanyozott ez az előzési manőver, hogy már nem bírt magával, ami érthető. Kimit ez a kiszólás már önmagában is lelkesítette, és már nemcsak Eszti arca lebegett a szeme előtt, hanem az a hatalmas láng, ami elárasztotta testét-lelkét. Hihetetlen módon a finn már a 22. körben a spanyol vetélytársa nyomában húzta az igát. Eszméletlen amit ez a 25 éves fiatalember művel a közönség, ország-világ szeme láttára! Ha nem az övé lesz a VB-cím, akkor senkié sem. Ő az aki megérett erre a kitüntetésre, és már eleget bizonygatta a tehetségét! De hol van az a kicsi lány, aki ennek lehetőségét teljes egészében a rendelkezésére bocsátotta? Ezen elmélkedett Kimi miközben megkezdődött a tankolás. Alonsotól már csak 3 másodpercet kell behoznia, és akkor végre elé kerülhet. 'Istenem adj még erőt! Legyőzni ezt az időt!'. Nem adhatja fel! Ha magasabb fokozatra vált, akkor 5 kör után elkezdheti a spanyol ostromlását. "Push! Push! Push!" - hangzott Ron biztatása a fejében. Gyerünk! Esztiért! Irány a dobogó legfelső foka! A csapatért is egyben! Megmutatjuk a McLaren erejét! Ezzel az összetartással, fejlesztéssel, sebességgel és fáradhatatlansággal egyik csapat sem vetekedhet, nem vehetik fel a versenyt. És... na még egy pici... majd a kigyorsításnál... no... MEGVAN! KIMIÉ A POLE! A tévé is mutatta, hogy körönként majdnem egy másodperccel gyorsabb volt a finn. Innen most már semmi és senki sem állíthatja meg! Behallatszott a Team-rádióba ahogy a csapat örömtáncot jár, de... ez a hang... olyan ismerősen cseng... az képtelenség... már rég beleszólt volna... és csakúgy nem juthat be ide... kell ahhoz külön kártya, amit ő nem kapott... gyorsan elhesegette az iménti gondolatokat, mert a Rasscasse-nál hatalmas koncentráció és odafigyelés kell. Nem elmélkedhet ilyeneken! Pedig nagyon bökdösi annak a gyönyörűen csengő hangnak a forrása az oldalát. Valahogy nem akarja nyugodni hagyni a tudat, hogy a háttérben van ott valaki, akiről nem is tud. Az összes szerelőt, gyártót, mérnököt ismeri, mégsem esik le neki a személy azonossága. Tempózzunk, és akkor majd kiderül! Végre a motiváció is megvan, hogy taposson a gázra. A második tankolás után szerencsére Fernando elé vissza tudott jönni, megőrizve a szépséges aranykupával és gigászi méretű pezsgővel járó (+10 pont) első helyet. Most már nincs más hátra, mint a gumikban bízni, hogy kibírják ezt a pár kört, hogy utána büszkén lépjen fel a megérdemelt pódium legmagasabb pontjára. Már csak 2 kör... 1 kör... pár méter... éééééés! SIKERÜLT!!! ÚJRA FINN GYŐZELEM!!! Hát milyen csodát művelt Kimi Raikkonen! Mit tett a McLaren! Felülmúlhatatlan gyorsaságú motor, tökéletes gumikeverék, egy briliánsan vezetni tudó 25 esztendős férfival az élen! Tomboló közönség, csalódott renault és egy felejthetetlen futam! Kimi személyében megcsillant a remény sugara a McLaren Mercedes-nek, hogy biztosítsa rajongótáborát, hogy igen is tudják még futmagyőzelmeket hozó meglepetésekben részesíteni őket! Kérem szépen, a finnt és csapatát nem kell eltemetni, hiszen csak most élnek igazán! És ez jól kivehető,  ahogy Kimi ott áll mosolyogva a lépcső felsőbbik fokán, és hallgatja Finnország himnuszának utolsó dallamait.
-Mindenki meglepetésére a csapat saját himnuszát hallhatjuk most! Íme! - szólt bele a mikrofonba az olasz miniszterelnök. Kimi szája tátva maradt. Ron erről az apróságról elfelejtette tájékoztatni. Felcsendült a zene. Olyan közepesen gyorsnak ígérkezett. - "The doors are open / And You're on your way / The eyes of the world are / On You today..." - Kimi fülében ez úgy hangzott, mintha nem felvételről menne, hanem élő... de... ez a hang... ugyanezt hallotta a rádióban is! Tehát Ron felvett volna egy énekesnőt? Ez elég érdekes, mert ez a húzás nem vall a főnökére... - "Fire is deep in your heart / Desire burning from the start /You're feeling like a winner / Deep inside..." - szöget ütött a fejébe valami... sehol sem látni az énekesnőt... se élőben... se kivetítőn... Mindenki körbe-körbe nézegetett, bízva hogy tekintetükkel akárcsak egy pillanatra is megpillantsák a titokzatos hölgyet... Kimi és Juan (aki 2. lett) ugyanígy éreztek. Szép telt hangja volt és a dal szövege is találó. De erre nincs magyarázat! Egy régi hagyományt vettek ezzel semmibe, hogy egy modern számot tekintenek "csapathimnusznak", minthogy nem a régit. Ebből még baj lesz... - "Dreamig of gold / Body of steel / Driving You on / Making You feel / Second to none / United again..." - ebben a pillanatban Kimivel szemben oszlott szét a tömeg, mintha utat engednének valakinek... mintha valaki megérkezett volna... a hang is egyre erősödött... Kiminek beigazolódott a gyanúja, hogy élőben énekel a hölgy... ÚRISTEN! Ez nem lehet igaz! Biztos csak káprázik a szeme... -"You carry the Eternal Flame!" - ahogy belépett a lány, Kimi és Juan is már alig fogta fel a dalt, amit ez a csodabogárka énekelt. Egyszerűen nem akartak hinni a szemüknek. Kimit most valami ég tudja honnan melegség és nyugodtság kerítették hatalmukba, hogy már csak arra várt, hogy odarohanhasson a művésznőhöz... az ő művésznőjéhez... Esztihez! - "Breaking the records / For power and speed / You faith in yourself now / Is all that You need / Tears when chances are gone / Joy for the lucky ones and then / We celebrate a world of joy as one / Dreaming of gold..." - Eszti szemében olyan fény csillant meg a dal éneklése közben, melynek oka beazonosíthatatlan. De amint Kimire nézett, boldog volt. Boldog volt, mert végre rádöbbent, hogy akárhogy is próbálja kitörölni a finnt az emlékezetéből, nem megy. Rájött, hogy ez nem puszta fellángolás vagy múló szenvedély, hanem ez az amit úgy hívnak: igaz szerelem! Minden nő kislány korában álmodozik a fehér lovon érkező szőke kék szemű jóképű hercegről, akiről eddig csak a mesékben hallhattak, olvashattak. Esztinek, Istennek hála, megadatott, hogy élőben is lássa, bár a fehér ló inkább F-1-es kocsira hasonlított erősen, de a többi stimmelt. A legfőképpen az, hogy mindennél jobban szereti őt, és most már soha többet nem ereszti el őt. - "...You carry the Eternal Flame!" - - lassan már véget ért a slágernek ígérkező nóta, és Eszti a boldogságtól felvillanyozva állt szerelme előtt. Amint mindenki átvette a kupáját, Kimi pezsgőzés helyett azonnal odaszaladt a törékeny lányhoz és két kitárt karjával felkapta, mint valami pihét. Magához szorította mint egy kisgyerek a maciját. Megmagyarázhatatlanul boldog volt. Legbelül érezte, hogy Eszti egyszer majd megbocsát neki. Egyszerűen tudta!
-Sikerült! Nyertél Monacoban! - a lány valahogy nem tudta mit mondjon. Nem a szavak embere, és amit most érzett, azt nem lehetett szavakba önteni.
-Sokkal többet ér a futamgyőzelemnél ez! Soha többet nem engedlek el, érted? Nagyon szeretlek! - tette le Kimi a hölgyet, de még mindig nem eresztette el.
-Nem igazán! Részletes magyarázatot követelek, édesem! - Kimi elmosolyodott, ahogy a lány is, és azon nyomban megcsókolta őt. Olyan volt, mintha Eszti visszalehelné belé az életet. Újra értelmet nyert minden perc. Az űr többé már nem ködösíti lelkét... és persze ahogy csak lehet, a sajtó kihasználta a lehetőséget. Minden fotós köréjük gyűlt, és a nagy egymásratalálást minden tévé és újság riportere minimum 20-szor megörökítette. De ez volt az, ami a legkevésbé érdekelte a szerelmetes madárkákat. Nem érdekelte őket, hogy szerelmük története másnap címlapra kerül és szájról-szájra fog terjedni világszerte mindenféle verzióban.
-Cicám, egy dolgot még nem értek: hogy kerültél ide? - szegezte álmai nőjének a kérdést, ahogy levegőhöz engedték egymást jutni.
-Egy jóakaróm a táskámba csempészett egy repülőjegyet és egy belépőt, maradjunk ennyiben! - kacsinott Eszti Juan felé, aki  megindult feléjük és átverekedte magát a riportertömegen.
-Haver, született profi vagy! Fogalmam sincs, hogy köszönhetném meg ezt! - nyújtott kezet Kimi Juan felé, aki örömmel nyugtázta, hogy terve tökéletesen sikerült. Jobban is sült el, mint ahogy azt várta. Itt az új csapathimnuszra gondolt.
-Szívesen venném, ha kipucolnád a cipőimet, mosnál, főznél, takarítanál ránk, sőt még a kertünket is rendben tartanád, nos? - nevetett mindenki. Közben Ron is feltűnt a láthatáron.
-Tényleg, Eszti visszakaphatja az állását? - kérdezte Kimi rögtön, ahogy főnöke melléjük ért hatalmas levakarhatatlan vigyorral az arcán.
-A felmondása érvénytelen volt, mivel nem írtam alá! Szóval, kishölgy, a McLaren tárt karokkal vár téged! Mit mondasz? - Eszti boldogan beleegyezett. Talán ez lett a világ eddigi legemlékezetesebb futama mindenki számára, amiről még nagyon sokat hall majd ország-világ, hiszen nemcsak előzésekben volt gazdag, hanem Eszti által új hagyomány született a McLaren Mercedes csapathimnuszával, és ami még felejthetetlenebb: két szív újra egymásra lelt. Mintha mindkettejüket kicserélték volna, szinte csakúgy ragyogtak a boldogságtól, és ez volt a legjobb példa annak a mondásnak az igazolására, mely így hangzik: A szerelm mindent legyőz!

                                             THE END