-Várjon, hová rohan? – hallotta a távolból Rami hangját Lucy. Jézus, mit csinált. Hülyét csinált magából. Odavitt egy gyereket, aki nem is az övék. Ő pedig szemétnek gondolta őket, mert a saját fiúkra nem ismernek rá. Nem, ez így nem mehet. És egyáltalán hogy merte megszólítani a fiúkat? Nem egy szinten állnak a társadalmi ranglétrán. Volt képe odamenni egy előkelő helyre, és egy kisfiút a nyakukba varrni. Jézus, mivé vált! Ez nem ő. Mégis mire számított? Hogy majd a nyakába borulnak, és happy end lesz a vége? Ne álmodozz, kislány!

-Törpi! Ígérem, megtaláljuk a szüleidet! Ha addig élek is, rendben? – nyugtatta meg a most már síró gyermeket, aki a hirtelen futástól nagyon megijedt. Lucy még nem tudja, hogy fog a nyomukra bukkanni, de megkeresi a szülőket. Nem maradhat árván szegény csöppség. – Gyere, leülünk ide, és gondolkodunk, mint Micimackó! Te leszel Malacka, mit szólsz? – ölelgette, simogatta, puszilgatta a kicsit. De ő csak sírdogált, egyre jobban. – Énekeljünk! Egy napon, mikor Micimackónak semmi dolga nem akadt… - halkan dudorászta Lucy a fiú fülébe, közben ringatta. Az egész parkban csak őt figyelték. Minden egyes szempár reája meredt. Úgy bánt ezzel a gyerekkel, mintha csak a sajátja volna. Lucyt mindenki ismerte, legalábbis névről és arcról. Tudták, hogy egyedül járkál, és senkivel nem beszél. De most valami isteni csoda folytán megjelent egy gyerekkel a kezében, és 5 perc alatt megnyugtatta. Egy idegen kisfiút. Nem is tudja, mi a kedvenc játéka, dala, rajzfilmje, elfoglaltsága, mikor éhes vagy szomjas vagy álmos. Mégis egy csapásra elszenderedett. Mint akit megbabonáztak. Talán Lucy végtelen szeretete. – Aludj csak! – közben a lánynak folyamatosan járt az agya. Nem tudta mi tévő legyen. Nem viheti a rendőrségre, mert még valami otthonba vinnék a picit. Hihetetlen, most mit tegyen?

***

Rami csalódottan tért vissza a villájába öccséhez. Valahogy meg akarta köszönni neki az egészet, erre a lány elmenekült, pedig ő csak jót akart. Nem igazán értette a reakcióját, hiszen csak egy fuvarról lett volna szó, és felajánlotta volna, hogy segít megkeresni a kicsi családját. Átérezte a helyzetet, mert egyszer ő is eltévedt kis korában a parkban, mikor elkószált. Nagyon megijedt, hogy soha többet nem látja szeretteit, de végül egy idős néni megszánta. Sajnálja a csöppséget, még inkább a lányt, aki a kezében úgy tartotta, mintha csak saját vére lenne annak ellenére, hogy idegen.

-Most mit vágsz ilyen képet? – vette észre testvérén Kimi. Viszont ő meg ezt nem tette volna meg, amit a bátyja akart. Ez manapság természetes, minden normális ember visszahozza más tulajdonát. Vele is előfordult már hasonló eset.

-Sosem láttam még ilyen rémült embert. Mintha félt volna tőlünk. Ez nem hagy nyugodni. – tehetetlenül és értetlenül nézett maga elé.

-Te meg vagy húzatva. Koszos és ápolatlan volt, még szép, hogy megijedt a hatalmas tisztaságtól! – Rami azonnal hátrafordult, mint aki egy jégkorcsolya versenyen éppen a piruett számánál tart. Soha nem hallott még ilyen undorító szavakat Kimitől. Mindig szeretettel beszélt az emberekről, most meg teszi a megjegyzéseket, mert éppen egy rangon aluli lányba botlott.

-Hogy mondhatsz ilyet? Mi a fene ütött beléd? Mondd! Magadnál vagy? – valahogy úgy érezte, mintha a Marsról került volna mellé. Nem volt még problémájuk egymással, de kezdi azt hinni, hogy most majd lesz. Az öccsével nagyon eleredt a ló. De ennyire?

-Ahelyett, hogy a saját családoddal törődnél, ilyen csórók miatt aggódsz? Ezek azt mondanak, amit csak akarnak, nem tudod ellenőrizni őket. Még arról is meggyőzhetnek, hogy Senna volt az apjuk nagybátyja! És ha hazaviszed? Kinek lenne jobb? Nem oldod meg vele a nyavalyás kis életüket, amit ők maguk sem tudnak! – a fiatalabbik Raikkonen fiú úgy érezte, mintha nem is a bátyjával állna szemben. Eddig sosem mutatta meg azt a hatalmas szívét! Egy hajléktalannál, egy koldusnál sem állt meg, hogy adjon nekik pár eurót. Miért most kezdené el? Még tegnap is azt hallgatta tőle, hogy ezek a kéregetők nem hagyják békén őt. Most miért változott volna meg a véleménye? Csak így egyik percről a másikra? A felesége sem volt itthon, hogy kioktassa ez ügyben.

-Vigyázz a szádra! Ez a lány nem a tisztaságtól ijedt meg, hanem mert valaki megpróbált kedves lenni hozzá! Az emberek többsége csak rúgnak a szegényekbe, és ekkor nem jut eszükbe, hogy mit tennének akkor, ha ilyen helyzetbe kerülnének! Mondd, nagyokos, gondolom, emlékszel még, amikor azt a szegény féllábú bácsit csak úgy ellökted magadtól, mikor segítséget kért! Remélem, gyakran eszedbe jut még! – azzal ott hagyta testvérét egyedül. Igen, Kimi is összeakadt egy szerencsétlen hajléktalan bácsival. Ez még nagyon régen történt, olyan 2002 környékén. Éppen mentek haza Ramival egy nagy bevásárlásról, és amikor beszálltak volna az autóba, odabicegett hozzájuk egy bácsi. Látszott rajta, hogy nagyon szerencsétlen és szegény. Később kiderült, hogy itt mindenki ismerte őt már, és egy végtelenül kedves, szeretetre méltó fazon. Mint a hozzá hasonló sorsa jutott emberek, ő is kéregetett kenyérre valót, és Ramiékhoz is pont ez ügyben ment oda. Kimi viszont későn kapcsolt, és mikor be akarta csukni az ajtót, eltalálta vele a bácsit is, aki elesett, és ordított a fájdalomtól. Rami már addigra a kocsiban ült, és amikor szólt volna öccsének, hogy álljon meg, mert segíteni kell neki, ő már rég kint volt az autópályán. Ez volt az az eset, amire Rami igyekszik minden nap emlékeztetni tesóját, hogy máskor jobban figyeljen oda másokra. Viszont rá kellett döbbennie, hogy ennek nem lesz semmi eredménye. Kimi viselkedése egyszerűen kiábrándító már. Kezdi azt hinni, hogy nem is egy vér folyik az ereikben.

***

Lucy közben meghozta a döntést. Nincs más választása, mint hazavinni a gyereket. Nagyon tart édesapja reakciójától, de vállalnia kell, hiszen nem hagyhatja itt, és nem adhatja oda bárkinek, mégis egy emberi életről beszélünk. Még üldögélt kint a parkban kicsit, hogy összeszedje minden erejét és bátorságát, hogy atyja szeme elé álljon, immáron nem egyedül. Nehéz lesz. James már attól a falra mászik, hogy a lányát el kell tartania. A világból üldöznék ki, ha még egy embert kéne etetni, itatni és szállásolni. Akkor élte igazi fénykorát, amikor még az anyjukkal laktak. Jamest szinte eltartotta Maria. Soha nem szólt egy rossz szót sem, de később már ő sem bírta tovább. Ha James-en múlna, Lucyt elküldené dolgozni, hogy neki ne kelljen munkáért kuncsorognia. De ez így a világban nem természetes. Az embernek meg kell küzdenie a jobb életért. Időbe telik, ez tény, de fel kell venni a kesztyűt, és tűzön-vízen végig vinni elképzeléseinket. Azzal nem megy senki semmire, ha egész életét egy fotelban ülve tölti, és a csodára vár, hogy valaki majd egy rakás pénzt hoz haza az ölébe. Nem, ez nem élet, ez csak egy valóra válthatatlan álom… főleg a szegények számára.

-Lesz, ami lesz, megpróbáljuk. És ezentúl, amíg nem kerülnek elő a szüleid, Beninek foglak hívni, tetszik? – a gyermek elmosolyodott, ezek szerint nem volt ellenére a név. Nem sírt sokat, mert Lucy mellett biztonságban és szeretetben érezte magát. Lehet, hogy egy ennyi idős kicsi nem fogja fel ezeket a dolgokat, de ők tudják a legjobban, hogy ki a jó és a rossz. Az ő szavaikkal élve. Lucy közben elindult felfele a lépcsőn, és bement az ajtón. A lábai remegtek, és emellett nagyon rossz érzése volt. Valami itt nem stimmel.

-Apa, megjöttem. – ordította, miközben vette le a cipőjét a szobájában a lány. – ÁÁÁÁÁ! – azzal James mint egy felzaklatott oroszlán rontott be Lucy szobájába, az ajtó nem is maradt a helyén, az a szerencse, hogy faajtó volt. Még vissza lehet tenni. Bár egy cserére már megérett.

-Te hálátlan liba! Mégis mit képzelsz? Én vagyok itt az első számú gyerekotthon? – üvöltötte torka szakadtából, amint megpillantotta a gyereket a lány mellett. Tudta, hogy ez lesz, de szíve mélyén remélte, hogy megbékél majd.

-Elkószált, és nem találja a családját. Nem hagyhattam az utcán. Kérlek, nem fog zavarni. – Beni érezte a bajt, megijedt, és eltörött a mécses nála. Egyik gyerek sem szereti, ha ordibálnak mellette. Pláne ha azzal teszik ezt, akit szeretnek.

-Még mit nem? Téged sem tűrlek meg itt szívesen, nem hogy még egy üvöltő büdös kölyköt! Nincs több pénzünk, érted? Dobd ki végre, vagy úgy kisminkellek, hogy napokig ott marad a nyoma, világos? – az apának nevezett férfi egy papírt lebegtetett meg Lucy szemei előtt. A mai naptól megvonják tőle a munkanélküli segélyt. Lejárt a 2 hónap. Ezalatt kellett volna munkát találnia, és bejelentenie az ügyeletes szervezetnél, de James nem tett így. Azt hitte, még rengeteg ideig meg fognak élni a segélyből, nem volt felkészülve arra, hogy ezentúl pénz nélkül maradnak. De ez várható volt, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. Lucy nem is érti, hogy min lepődik meg ezen annyira a papája.

-Ha őt kirakod, akkor vele megyek. Nem hagyom egyedül. – ezért a két mondatért James olyasmit tett, amit nem kellett volna… - ÁÁÁÁÁ! – Lucy az arcát fogta, és próbálta elnyomni az égtelen üvöltést, amit édesapja saját keze váltott ki belőle. A lány hozzá volt szokva, hogy apjára néha rájön a dühroham, és részegen eljár a keze, de ekkorát soha nem kapott. Lucynál betelt a pohár. Furcsán fog hangzani, de örült ennek a veszekedésnek, mert így legalább összecsomagolhatta azonnal azt a pár ruhadarabját, sátrát, hálózsákját, amit csak elbírt vékony gyenge kezecskéi. Egy szó nélkül elhagyta Benivel együtt a lakást, amelyben immáron 4 éve élt Lucy. De nem sírt utána. Inkább az utca, minthogy még éveken keresztül el kelljen viselnie James végtelen önzőségét és gonoszságát.

-Sajnálom, Beni, nem így akartam. Ezentúl sátorban fogunk aludni. Ne haragudj! Az én hibám. Sokkal jobb életkörülményeket érdemelsz, mint amit most adhatok neked. De pillanatnyilag ez volt a legésszerűbb, amit tehettem. – Lucynak most nem is azon járt az esze, hogy sajnáltassa magát. Vagy hogy átgondolja, helyesen cselekedett-e, hanem hogy minél előbb találjanak egy olyan helyet, ahova lepakolhatnak, és vegyen valami ennivalót Beninek. Biztosan éhes már. Ráadásul mérgében elhozta az összes ehető dolgot otthonról, ami csak a keze ügyébe került. Emiatt derekasan szégyellte magát, mert nem jutott eszébe, hogy apja mit fog enni, mit fog inni, hogy fog élni, ha nincs pénze, se semmije. Töprengett azon is, hogy visszamegy, és visszaadja az összes élelmet, aztán ránézett Benire, és végül úgy döntött, a kisfiúnak nagyobb szüksége van rá, mint apjának.

-Látod, amit én látok, prücsök? – egy nagy épület előtt álltak meg, és nagyon úgy festett, akár egy hajléktalan szálló. Ezekről az intézményekről azt kell csak tudni, hogy bárki bemehet, és eltölthet itt egy éjszakát. Kapnak ételt, italt, ágyat, sőt még meg is mosakodhatnak. Szerencsére Lucy elég talpraesett lány volt, és emlékezett erre az épületre, hogy itt áll, csak úgy hallotta, hogy lebontják, és egy plázát építenek a helyére. Soha nem örült még ennyire annak, hogy tévedett. – Készen állsz? – bólintottak mindketten, és bementek. Hatalmas és gyönyörű volt az előtér. Ki is írták, hogy az oldalt lévő portán kell úgymond bejelentkezni. Hasonlóképpen működik, mint egy szálloda, csak ez teljesen ingyen van.

-Jó napot! Ketten szeretnénk egy éjszakát itt tölteni, ha lehetséges. – a nő bólintott, adott egy kulcsot is, rajta egy szám szerepelt, a 10-es.

-Ez a szoba a földszinten található. Az étkezések pedig 8 órakor reggeli, 13 órakor van ebéd, 19 órakor vacsora, és kapnak egy kis csomagot is másnapra, hogy legyen élelem maguknál. Az első emeletre kell majd menni ezekben az időpontokban, meg fogja találni, ki van írva egy nagy táblára. A szobát pedig másnap 12 óráig kell elhagyni. Kellemes pihenést!

-Köszönöm! – Lucy azonnal a szoba keresésére indult, hogy végre lerakhassa valahova a csomagot. Egy hátizsákban cipelte a ruháit, és a holmijait, a sátrat és a hálózsákot pedig egy szatyorban. Nem volt éppen könnyű, főleg egy lánynak. De ha muszáj, akkor muszáj. – Meg is van. – benyitott, és leesett az álla. Egy nagy ágy állt rendelkezésükre, volt fürdőszoba szappannal, samponnal és törülközővel. Egy olyan átlagos szoba volt, és csak azok voltak ott, amik mindenképp kellhetnek az embereknek. Nem egy luxushotelt kell elképzelni, mert azért ez nem olyan. De Lucynak már maga a látvány felért egy 7 csillagos szállodáéval.

-Látom, elfáradtál. Feküdj le aludni, én pedig lemosakszok, rendben? – Beninek nem kellett kétszer mondani, már aludt is mint a bunda. A lány pedig magára zárta a fürdőszoba ajtaját, és egyszerűen nem bírta tovább…