Lucy ahogy visszament a szállóba, reménykedett, hogy nemsokára Doug meglátogatja. Ugyanis a Dailey a hajléktalan szálló neve. Tanácstalan volt nagyon, és most valahogy szükségét érezte, hogy kibeszélje magát. Ez a David elhívta valami jéghoki meccsre, és ő egyáltalán nem akar elmenni. Sőt. Nem is lenne mit felvennie. Nincs egy normális rongya sem. Egy hajléktalan lány, akiről David mit sem sejti, hogy hajléktalan, randizzon egy jól menő divattervezővel? Ez valósággal képtelenség. De azért belegondolt. Ha elmegy, ott fog ülni kukán, tudatlanul egy olyan meccsen, amiről fogalma sincs. Annyit tudott az egészről, hogy korcsolyáznak, és ütővel korongra vadásznak. Azt sem tudja, hogy néz ki. Hülyén érezné magát David mellett, aki bizonyára elhozza a barátait, és őt mindenki ismeri. Na meg hogy furcsán néznének rá, hogy egy ilyen szakadt lánnyal mutatkozik. Ült az ágyán, és csak töprengett. Sajnos a gyomra jelezte, hogy vacsoraidő van. Muszáj valamit ennie, különben rosszul lesz. Na jó, összeszedte magát, és lement az étterembe, hogy egyen valamit. Nem volt messze a szobájától. Leosont, bár nagyon félt. Nem volt még hajléktalan emberek között. Vett egy tálcát a sarokból, evőeszközöket, poharat és szalvétát, és beállt a sorba. Olyan önkiszolgáló jellegű volt. Egész barátságosnak tűnt. Mindenki beszélgetett egymással. Szeretettel fogadták az újoncokat is. Valahol sakkoztak, valahol malmoztak, valahol szimplán kommunikáltak. Elvette a neki járó adagot, és leült egy ismeretlen idős asszony mellé. Vele szemben két fiatal. Látszólag nagyon egymásba voltak gabalyodva.

-Szeretlek. Nagyon szeretlek. A világ minden kincséért sem hagynálak magadra. – mondta a srác a lánynak. Lucy csak nézte, hogy szegények, nincs hol lakniuk, állandó nyomorban élnek, mégis boldogok. A szerelem… a szeretet valaki iránt… egyszerűen csodákra képes.

-Két szerelmes pár! – kezdték el a többiek a szokásos nótát. – Miért nem esztek végre egy tálból? – a férfi megfordult, és képen törölte a kisfiút, aki lehetett maximum 8 éves. Többnek nem nézett ki.

-Tanulj meg eldugulni, öcskös! – mindenki nevetett. Persze nem volt az kemény pofon, csak olyan baráti, hogy fejezze be.

-Csókot! Csókot! Csókot! – mindenki kiabálta. Lucy sosem látott még ilyen összetartó társaságot. A világ példát vehetne róluk. Ahogy végignézett az embereken, nem azt látta, hogy sajnálják magukat. Nem a rosszra gondolnak, hanem, hogyan lehetne talpra állni. Vagy egyszerűen csak túljutni ezen. Nem vágytak másra csak szeretetre, társaságra és vidámságra. Itt mindenből kaptak, kérés nélkül. Nem dobták ki őket, mert szakadtan vannak felöltözve, mert ápolatlan a külsejük, mert nem azok a nagyképű mamlaszok, akik mostanában kint szaladgálnak, mint az a férfi, aki a kapuban állt Lucy előtt, mikor visszavitte Raminak a tárcát. Lucynak erőre és türelemre lesz szüksége, hogy szembe nézzen velük. Az nem megoldás, hogy egész életében járja a hajléktalan szállókat, hogy élelemhez jusson. Egy dolog, hogy az összes pénzét, ami volt neki, elhozta magával. De az csak egy darabig elég. Muszáj dolgoznia is. Elhatározta, hogy holnap álláshirdetéseket fog bújni reggeltől estig, aztán pedig sorban felhívja őket, hátha megkapja valamelyiket. Hoppá, de…

-Elkések, jézusom. – gyorsan betermelte az eléje rakott adagot, utána rohant ki az „étteremből”, hogy öltözzön, Hogy elröpült az idő, még meg sem mosakodott, még csak hajat sem mosott. Most aztán nagy bajban van a lány. Nagyon nagy bajban. Még az 5-ös kaput is meg kell keresnie majd. De semmi vacakolás! Irány a fürdő! Nem tartott több ideig, mint 40 percig, míg tetőtől talpig tiszta nem lett, aztán persze, valami göncöt is vegyen fel. De hát csak 3-4 van neki, és az egyik az édesanyjáé volt. Azt mégsem veheti magára. Megfogadta, ha újra látja, csak akkor fogja hordani. De az összes többi nem illik ilyen alkalmakra, meg aztán egy neves divattervezőről van szó. Már ha hinni lehet Dougnak és Davidnek. Neki fogalma sincsen, nem volt jártas semmiben. Főleg nem a könnyűiparban.

-Bocsáss meg, mama, de nem tehetek mást! – úgy néz ki e nélkül a ruha nélkül, mint Ozzy Osborne fiatalon. Nincs más választása, meg kell szegnie az ígéretét. Gyorsan felvette, összeszedte az iratait, és elindult. Ahogy csak lehetett, szedte a csülkeit. Ezt az égést. Még soha nem késett el, most meg lehet, bekövetkezik ez is. Hihetetlen, mennyire el tud merengeni. Mintha csak megszűnne körülötte minden. Nem törődik az idővel. Hogy csak telik. Viszont az sem helyes életmód, ha egyszerűen csak tengünk valahol a valóság és az álmok világa között, és ekkor vallana kudarcot Newton elmélete a gravitációról. Semmi cél, semmi elképzelés, csak éljünk. Ez így nem normális. Az embernek küzdenie kell, ahogy Madách Imre már megmondta. „Küzdj és bízva bízzál”.

-Bocsánat, merre van az 5-ös bejárat? – ahogy meglátta a stadiont, inkább kérdezett, minthogy elkezdjen itt keresgélésekbe bocsátkozni, csak időt pazarol vele.

-Mögöttem, kisasszony! – felnézett Lucy, és eszméletlen zavarba jött. El is pirult, miközben megköszönte a segítséget. Biztos egy hülye libának nézte a srác, hogy nem találta meg azt, ahol már amúgy is ott volt.

-Szép jó estét! Látom, örömömre meggondolta magát. – lépett oda hozzá David ebben a szent pillanatban. Lucy végig mérte, és nagyon fessnek mondhatta őt. Szimplán fekete farmerban volt, és egy fehér rövid ujjú ingben feszített. Szerencsére ő sem csípte ki magát, így nem érezte magát kellemetlenül.

-Hát igen. De jól leégettem magam az őr előtt, itt voltam a bejáratnál, erre megkérdeztem, merre van. Biztos idiótának tart. – Lucyra rátört a szóhányás. Ha nagyon zavarban van, akkor állandóan össze-vissza beszél mindent. Jobb, ha inkább csöndben marad.

-Idióta az, aki magát idiótának mondja. – mindketten elmosolyodtak. – Mi vette rá magát, hogy mégis eljött? Nagyon tiltakozott délután. – közben elindultak befele, hogy elfoglalják a helyüket a stadionban. A lány nagyon izgatott volt, még sosem ült ekkora teremben, és sosem látott hokimeccset.

-A tudatlanságom. Be kell vallanom, fogalmam sincsen a sport szabályairól, nem ismerem a csapatokat, és még sosem voltam stadionban. Egyszerű emberi kíváncsiság. Nem szoktam ilyen helyekre járni. – már megint úgy érezte, hogy túl sokat beszél, de ez nála már megszokott, ha érzi, hogy lehet, és nem veszi zokon a másik fél. Valahogy David mellett könnyebben oldódott fel, de még mindig feszült volt kicsit.

-Meg is lepett volna, ha egy nő nagyon tájékozott lenne a jéghokiban. Általában nem éppen népszerű a gyengébbik nem körében. De szívből remélem, Ön kivétel lesz. – meglepte a lányt David finom modora. Ritka az ilyen, aki még képes így beszélni. De ha ezt így folytatja tovább, úgy fogja érezni, mintha ő mellette a kőkorszakból jött volna, és egy csepp jó modort sem tanult.

-Minden új dologra nyitott vagyok. – leültek a helyükre, és a lány csak tátotta a száját. Elképesztő volt a látvány. Egy hatalmas zárt terem, jégpályával, nagyméretű lelátókkal, megvilágítással.

-Hozhatok valami rágcsálnivalót vagy valami folyadékot? – Lucy megrázta a fejét, nem akart vetetni vele semmit, így is ő fizette ki a jegyét. Nehogy már az ellátmányt is ő állja. Elég nagy pofátlanság lenne a részéről. Most David nélkül még kellemetlenebbé vált a szituáció. Ennyi ember között. De valami nagyon csiklandozta. Pont most. Hihetetlen. A hátán mászhat valami. Muszáj megvakarnia, különben kikészül. Felállt hirtelenjében, de hatalmas ordítás hallatszott a háta mögül. Megfordult, és Daviddel találta szemben magát. Túlságosan is szemben.

-ÁÁÁÁÁÁÁ!!! A rohadt életbe! – ordította Lucy Daviddel együtt. Egymásra estek, és David kajás tálcája egyenesen a lány nyakába. Az egész ruhája és mindene ketchup-ös lett, és a kólája is rázúdult. De nem David tehet róla, látta, ahogy kigáncsolta a melletük ülő férfi.

-Mondja! Magának ez jól esett? Jó látni, ahogy másokat kínos helyzetbe hoz? Nézze meg a hölgyet! Úszik a pirosban maga miatt! Csessze meg! – és megütötte a férfit. Lucy érezte, hogy neki itt nem lesz sok keresnivalója. Jobb, ha távozik. Reméli, hogy David nem veszi majd észre őt.

-Maga tiszta hülye! Hagyjon békén! Segítség!!! – hallotta a távolból az ismeretlen alakot, aki üvöltött, annyira verte őt David. Kész rémálom. No most jobb, ha megkeresi a mosdót. Csak vele történhet ez. Mindig vele. Összefut egy nyájasan kedves férfival, leborítja véletlenül egy mamutnak való adag ketchuppal, utána összeveri a tettest. Kiderül, hogy enyhén szólva agresszív. Érezte, hogy nem lett volna szabad eljönnie ide. Nem volt messze a bejárattól a mellékhelyiség. Bement, magára locsolt sok-sok liter vizet, hogy kimossa a foltokat, de nem jött össze. Hagyta egy idő után a fenébe, inkább visszamegy a szállásra. Jobb lesz ott neki. Nincs szüksége másokra.

-ÁÁÁÁÁÁ! – Lucy csak lesett, amikor kiment, már megint ki kiáltozik? Eszméletlen, mennyi figyelmetlen ember van. – Te marha, nem látsz a szemedtől? – a lány hátranézett, és meglátta a hang gazdáját egyenesen a padlón. Elesett, és magára öntötte ő is a kajáját. – Megkukultál? – állt fel a férfi. Lucy nem hitt a szemének. Ő bizony tudta, honnan ismeri őt. Csak emlegetni kellett.

-Nincsenek röntgenszemeim, mint Supermannek, hogy átlássak az ajtón! – vele nem fogta vissza magát. Amikor Raminak visszavitte a tárcát, le kellett volna teremtenie a bunkóságáért. De legalább most pótolhatja ezt a hiányt.

-Ne hord már ennyire fent az orrodat, különben nem látsz tovább a saját orrodnál! De te ehhez túl primitív és alsóbbrendű vagy, hogy megértsd! – a lánynak ez már sok volt. Elege volt abból, hogy hagyta magát mindig megalázni. Túl sok ember van itt, hogy ezt eltűrje. Nem adja magát olyan könnyen.

-Bárcsak beletört volna az olló, amikor a nyelvedet ennyire felvágták! Akkor nem pampognál itt, mintha te lennél Károly herceg! – a férfi köpni-nyleni nem tudott. Meglepte a lány modortalansága. Azt hitte, könnyebb dolga lesz, de tévedett. Vele nem bánhatnak így el. Ez neki lenne égés, mivel címlapra fog kerülni. Azon nyomban a lány után rohant.

-Mi lenne, ha végre megtanulnád, hol a helyed! Menj vissza a csórókhoz! Ott jobban mutatsz, mint itt. Semmi keresnivalód az emberek között, ha nem tanulsz meg emberhez méltóan viselkedni! – a szőke srác csak nézett magán. Még sosem beszélt így senkivel egy összeütközésért. De ez mintha belülről jött volna fel. A haragját akarta valakin levezetni, és amikor épp ez következik, ez a lány kapja meg megérdemelten. Nem volt lelkiismeret-furdalása, egy cseppet sem.

-AUUUU, te kígyó! – Lucy telibe talált.

-Az impotencia gyakori probléma a férfiaknál! Ja, és elég emberszerű! – hát jól eltalálta ott középen, ahol a férfiak gyenge pontja van. Szerintem, sejtitek, miről beszélek. Magyarán szólva, jól ágyékon rúgta. Ezt próbáltam elmondani. Lucy tiszta, de kemény lány. Ha megsértik az önérzetét, az tekintélyes árat fizet majd érte. Ő pedig kiverekedte magát a tömegből, és kiviharzott a stadionból. Ennyi felejthetetlen élmény elég volt neki mára. Feldühítették, és ez ilyenkor nagy baj. Ki kell ülnie kicsit a szabad levegőre, hogy nyugodtan tudjon majd aludni menni. Ezt a helyet megtalálta a stadiontól pár méterre, egy füves részen, ahol egy árva rozoga padocska hívogatta. Nem tudott neki ellenállni, jó helyen volt, háttal az egész jéghoki-meccs helyszínének. Itt az a vadállat biztosan nem talál rá. Elege volt. Tudta, hogy nem kellett volna ide eljönnie. Próbálta jól érezni magát, nem feszült lenni, de ez nem olyan könnyű, mint amilyennek hitte.

-Te mondd, meg vagy húzatva? Mi van veled? – háttérben veszekedést hallott, és a hang nagyon ismerős volt neki. Viszont túl sötét ahhoz, hogy beazonosítsa a személyeket. Nyilván ketten vannak, hiszen vitatkoznak, ahhoz meg két ember kell legalább.

-Lökött, borított, rúgott, de még mekkorát! Csoda, hogy nem harapott! És még én vagyok meghúzatva? - hát a lánynak már volt sejtése arról, ki lehet a két fazon. Az egyik a sértett bika, akit úgy ágyékon rúgott, hogy alig bírt felállni, a másik biztosan a testvére. Kezdte élvezni, hogy azt az undok alakot leteremti a saját testvére.

-Igen, hogy hagytad magad így megalázni. Ráadásul kicsinált egy nő. Ez a legnagyobb égés egy férfinak. De megérdemelted. – enyhén szólva felhúzta magát a másik fél, aki a nő védelmére kelt. Lucyt mulattatta a dolog. Most sajnálja az illetőt, vagy inkább örüljön, hogy nem rajta nevetett a fél világ? Nehéz választás, de szerinte túlreagálta a történteket, így jogos volt a felháborodása. Mondjuk, lehet, hogy a rúgás kicsit túlzás volt. De már nem forgathatja vissza az időt.

-Te most ki pártját fogod? Az öcséd vagyok! Miért véded azt a nőszemélyt? Az összes ember rajtam fog nevetni két órán belül! És mit szól majd ehhez az egész McLaren? A hátam mögött fognak összesúgni! De te ezt már nem értheted! Hiszen el sem jutottál idáig!

-Az öcsém vagy, igen, de ez nem azt jelenti, hogy mindent, amit teszel, helyeselnem kéne. Másrészt. Magadnak kerested a gödröt. Mássz is ki belőle! A sajtónak mutasd meg, milyen nagy a szád, ne nekem! Harmadrészt. Semmi közöd hozzá, meddig jutottam el! – azzal az alacsonyabbik ember elment. Mármint ő biztos Rami fivére volt. Ő meg ott maradt állva. Körülnézett, meglátta a padot, és megindult feléje.