Jessica Hamilton vagyok, 24 éves, Amerikai állampolgár és modell. Napjaim ugyanúgy telnek, mint minden más embernek dolgozok én is; modellkedek. 4 éve lakom Londonban. Emlékszem, egyik nap felhívott a Cosmopolitan újságírója, hogy nem adnék-e az újságnak interjút, a modell szakma abbahagyásával kapcsolatban. (2 hete hagytam abba a modellkedés csodálatos világát.) Válaszom nem volt meglepő a riporter Anna Jones számára, igent mondtam. Az interjút csütörtökre beszéltük meg június 17-re, délután 4 órára. Anna pontosan érkezett, s belevágtunk a számomra jó és rossz emlékek felhozatalára. Első kérdése az volt, hogy hány évesen és hogyan kezdtem bele a szakmába.
 - Nagyon fiatal voltam, úgy 4-5 éves lehettem amikor anyukámmal elmentünk vásárolni, mikor is a csokoládéspultnál egy csokit tartván a kezemben, odajött egy férfi aki fotózással foglalkozott. Bemutatkozott édesanyámnak és megkérdte tőle a következőt:
     - Asszonyom, megengedné-e hogy a lánya egy fotózáson vegyen részt?Anyám persze belesem gondolván, hogy milyen nagy kitételnek tesz engem, igennel válaszolt, s visszakérdezett:
     - De mondja, miért pont az én kislányom…..hiszen annyi szép kislány van még?
     - Hölgyem, hát nem látja hogy milyen szép a maga kislánya, igazi modellalkat!
Enyhén hullámos világosbarna hajammal, zöld szemeimmel, barackszínű bőrömmel azonnal beloptam magam mások szívébe. Innentől indult el még kezdő majd a létrán lépésről lépésre felívelő jövőm.
 - Kislányként majd tiniként milyen szerepeket kapott, milyen fotózásokra járt? –kérdezte Anna
 - Reklámfilmekben, gyerekműsorokban, gyerekmagazinokban voltam jelen. Hol édességet, ruhát, gyereksampont vagy autót reklámoztak az arcommal. Tiniként pár szerepet kaptam kisebb filmekben, sorozatokban, s egyre többet jártam el fotózásokra.Észre se vettük, hogy már szinte teljesen besötétedett, de még Anna hozzátette:
 - Érdekes – eltűnődve azon amit mondtam neki, s folytatta – és Londonba hogy és miért jöttél?
Bevallom számítottam erre a kérdésre, de nem szerettem volna már válaszolni, s már mondtam volna a számára rossz hírt, amikor megszólalt a telefon. Rachel Haydn volt az a legjobb barátnőm. Amikor letettem a telefont, mondtam Anna-nak, hogy már későre jár, s ő mintha semmit sem mondtam volna, így szólt:
 - Folytathatjuk?
 - Ne haragudj, - letegeztem, mert már jó ideje ismerjük egymást - de fáradt vagyok és az idő is későre jár már.
 - Rendben, értem. Akkor mikor folytathatjuk ezt a beszélgetést?
 - Holnap fél 11, az úgy jó neked?
 - Persze, akkor holnap jövök.
Anna elment, én pedig lefeküdtem aludni. Másnap délelőtt 10-kor én már fennvoltam, hogy frissen és kipihenten fogadjam megint a kérdések sorozatát. Éppen kávéztam, mikor meglepetésemre csengettek. Azt hittem hogy Rachel az, de amikor kinyitottam az ajtót, akkor ébredtem csak föl igazán. Megdöbbenésemre ott állt………………….