….. az anyukám. Azért lepődtem meg ennyire, mert már nagyon régen nem láttam őt, volt egy kis nézeteltérésünk, és hát így alakultak a dolgok. Nem tudom hogy ő megbocsátott e már, de én már igen.
- Anya! Hát te… te… mit…
- Látni akartalak, hiszen olyan régen nem találkoztunk, és elakartam neked mondani hogy én már régen megbocsátottam neked.
- Én is …… - öleltük meg egymást sírva
- Kérsz egy kávét?
- Igen köszönöm…
Leültünk beszélgetni. Elmondtam neki mindent hogy mik történtek velem az elmúlt években. És persze ő is sok mindent elmondott nekem. Annyira jól esett hogy eljött, igazság szerint senkinek nem mondtam semmit az anyukámról, lehet azért mert még akkor mérges voltam rá.
- Szia Kicsim! Megjöttem… - toppant be Kimi 8 óra tájban
- Szia! Gyere szeretném neked bemutatni az anyukámat.
- Jó napot!
- Jó napot! Jess már sokat mesélt rólad…….. J
- De remélem csak jókat! J - ezzel kaptam egy hatalmas nagy puszit
- Sajnálom, de nekem most mennem kell aludni, reggel korán kell kelnem, Jó éjszakát!
- Jó éjt édes!
Elment letusolni, majd lefeküdt. Mi persze végig beszélgettük az egész estét, így amikor Kimi felébredt csodálkozva nézte hogy mi még mindig beszélgetünk, közbe persze már megvolt a reggeli csinálva.
- Jó reggelt! Ti nem is aludtatok?
- Nem! Szia! J
- Most megyek, mert a végén még elklések. – kaptunk egy-egy puszit aztán kiviharzott

MI meg elmentünk, bevásárolni, meg szétnézni az üzletekben. Egyszer csak anya nagyon meglepőt mondott nekem:
- Jess! Én nem maradhatok itt veled, nekem visszakell mennem.
- Anya! De mért mondod ezt?
- Mert ez az igazság! Nekem New Yorkban él a családom….
- Micsoda? A családod? És én nem vagyok a családod része? Anya, ne kezdjük el megint.
- Te is a családom vagy, ez természetes, de NY-ban él a férjem, a kislányom……
- Hogy mi? Férjhez mentél? Van egy másik gyereked? –kérdeztem már kissé dühösen
- Jess! Érstd meg kérlek. Azért jöttem ide, mert látni akartam hogy mi lett belőled, és azért is hoyg elmondjam…….
- Mit? Mit kell elmondanod?
- Azt hogy én …….. szóval………nagyon nehéz erről beszélnem, de…….. én beteg vagyok..
- mi? Beteg? Mi bajod van?
- Rákos vagyok….
- ……….. ez csak ugye vicc?
- Nem, nem az! 4 hónapom van még hátra.
- Értem…… és velük akarod ezt az időt eltölteni igaz?
- Igen! De ezt nem azért mondom, mert veled annak idején összevitatkoztam, csak hát Amy még csak 14 éves. És……..
- Ne folytasd! Megértem. Nem kell magyarázkodnod
- Kivinnél a repülőtérre? Mert 1 óra múlva indul a gépem.
- Persze, menjünk.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Amikor láttam felszállni, hirtelen ürességet éreztem, és csak azon a mondaton gondolkoztam, hogy “ ott él a családom” . Na mind1. Ha ez így jobb neki.. hazamentem, és csak néztem magam elé. Még azt sem vettem észre hogy Kimi hazajött.
- Szia! Hazajöttem! Mi baj van?
- Hogy? Bocs csak egy kicsit elbambultam…….
- Anyukád?
- Anya visszament New Yorkba, mert hogy ott él a családja…. – ekkor már nem bírtam tovább és elkezdtem sírni.
- Gyere ide….. – átölelt Kimi, én meg csak sírtam, és csak sírtam….. egyszerűen nem bírtam abbahagyni.
- Na……. Drágám, ne sírj, találkoztok még, és akkor mindent megbeszéltek.
- Nem, nem fogunk, ….. mert tudod…….ő……
- Mi? Mi baj van?
- Az anyukám…… rákos…
- Jaj, édesem…. – olyan szorosan magához ölelt, hogy alig kaptam levegőt, de nagyon jól esett.

A napok teltek múltak, s én hiába beszéltem hetente többször anyával, mindig éreztem azt hogy bármelyik pillanatban elveszíthetem, és talán most beszéltem vele utoljára. Kimi mindig mellettem állt, mindenben számíthattam rá. Na meg persze Rach-re is.
Egyik szerda reggel amikor felébredtem, rendbe tettem magam, és siettem a találkozóra amit még az előző nap beszéltünk meg Rach-el. Kedvenc plázánkban voltunk, amikor meglepődve vettem észre hogy Kimi egy ékszer üzletben van. Akkor ugrott be hogy ezen a napon vagyunk 6 évesek.
- Rach….én elfelejtettem..!!
- Mit?
- Hát azt hogy most vagyunk 6 évesek. Kimi biztos az ajándékot veszi meg, nem szabad hogy meglásson, mert akkor tudni fogja hogy én tudom hogy mit kapok….. de viszont nekem is kéne venni vmit.

- Hát akkor indulás… mire gondoltál? –pattant fel a székből
- Nem tudom…. Egy karóra?
- Jaj…..az van neki, tudod TAG Heuer!
- Igaz……. Akkor mit vegyek neki, …… - és ekkor megpillantottam a legjobb ajándékot számára – oda nézz!!!!!
- Na ..ez igen, ennek tuti örülni fog.
Amit kinéztem és meg is vettem, nem volt más mint egy: McLaren Mercedes krómozott méretarányosan kicsinyített autómodell. Ráadásul gravírozható is. Én ezt a kis mondatott vésetetem bele: A legjobb pilótának, akit csak szeretni lehet. Vásárlás után hazamentem, és türelmetlenül vártam az estét. A vacsora 8-ra volt megbeszélve, így már 7-kor elkezdtem készülődni. Megterítettem, a vacsi az asztalon, pezsgő behűtve. Végre nyílt az ajtó.
- Szia Édesem!
- Szia Kicsim! A vacsi az asztalon…. J J J
- Rendben, akkor együnk, én hoztam egy kis édességet.. és hosszan megcsókolt
- Ha erre az édességre gondolsz akkor eltaláltad az ízlésemet – és elmosolyodtam
- Ezt mertem remélni! – mondta önelégülten – de mostmár együnk mert farkas éhes vagyok
- Ok!
Amikor megettük a főfogást, a desszert sem maradthatott ki a sorból. A kedvenc sütimet hozta Tiramisut. Istenem nagyon finom volt….
– Öhmmm….öhhh – elkezdtem kissé fuldokolni amikor is megtaláltam a kis bűnöst. A nyelvemmel éreztem hoyg ez egy kerek vmi lesz..egyszerre csak kikerekedett szemekkel néztem Kimire, amikor véglegesen rájöttem hoyg ez egy gyűrű. – Kimi… ez….
Elvette a gyűrűt és letérdelt elém.
– Gyere velem! – és karon fogott
- De……de hát…..hova megyünk……..Kimi!!! – mintha csak a falnak beszéltem volna.
Beültünk a kocsiba és megsem álltunk a tengerpartig. Csodás látvány fogadott, ki volt világítva, gyönyörű szép volt.
– Kimi! Szóhoz sem jutok……..ez egyszerűen gyönyörű
- Mindent elintéztem, remélem nem baj, hogy nem szóltam előre, de hát….. – nem hagytam befejezni a mondandóját mert megcsókóltam. - …..szóval, még jó hoyg fehér ruha van rajtad.J
- Micsoda? Ezt meg hogy érted? -és akkor mindenki előjött, az összes barátunk, a családtagok, és egyszerűen sírva fakadtam amikor megláttam az anyukámat. Remegő hangon szóltam Kimihez:
- Köszönöm!
- Anyu…. – és szorosan megöleltem..mindenketten sírtunk
- Jaj ne sírj kislányom. Menj és légy boldog !
A papot más észre sem vettem a nagy tömegben, és boldogságban. Rami karon fogott és a tengerparti “oltárhoz” vezetett. Kimi már ott várt rám. Nem hittem mi történik velem ….. akkor ébredtem föl amikor a pap kérdezte a következőt:
- Jessica Hamilton elfogadod e hites férjedül Kimi Räikkönent, betegségben égeszségben, míg a halál el nem választ?
- Igen
- Kimi Räikkönen elgodadod e hited feleségedül Jessica hamiltont, betegségben egészségben, míg a halál el nem választ?
- Igen
- Ezzel férj és feleséggé nyilvánítalak benneteket, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen. Megcsóklhatjátok egymást. Hát igen ez nem maradt el. A bagy boldogság után hazamentünk, és én is áttatdtam Kiminek az ajándékomat.
- Kimi ez az én ajándékom! Szeretlek!
- Köszönöm. – az ajándékot úgy bontotta ki mint egy 5 éves gyerek . – Jess ez nagyon szép….köszönöm – és megcsókólt, megsem álltunk a hálószobáig. Amikor viccesen megszólalt:
- Hoztam hegymászócípőt is J J
A csodás este után még csodásabb napok hetek, később már hónapok jöttek. Egyszer csak megszólalt a telefonom.
- Hallo! Jessica Hamiltonnal beszélek?
- Igen! Miben segíthetek? – el nem tudtam képzelni hogy ki az
- Richard Gerrows vagyok, a mostoha apja. – még sohasem beszéltem vele, a nevét sem tudtam - Nos az anyukájáról lenne szó……. – ekkor én már érzetem hoyg vmi nem stimmel – sajnálattal kell közölnöm hogy ….
- Ne folytassa kérem…… köszönöm hogy értesített, mikor? – és már a sírás kerülgetett
- Tegnap este, itthon, elaludt. A temetés Jövőhéten kedden lesz. 8-kor a Jellewy temetőben, New Yorkban.
- Köszönöm, viszlát…….
Nem tudtam abbahagyni a sírást. Amikor Kimi hazajött ő is érzete hogy mi történt, neki is elkezdtek potyogni a könnyei.
- Annyira sajnálom…..- és szorosan magához ölelt.
Eljött a temetés napja, a hajnali géppel utaztunk. Nem tudtam ott maradni és megismerkedni a másik családommal, persze ők ezt meg is értették. Temetés után a legközelebbi géppel hazajöttünk. Csak néztem magam elé a kanapén ülve, és nem tudtam hoyg most mit kezdjek, elhagyatottnak érzetem magam. Szerencsére ott volt melettem Kimi és Rach is.

Azt hiszem minden embernek döntenie kell egyszer, és választania egy másik élet. Én a modellkedést hagytam abba. Valamit megbán az ember, máskor máshelyzetben talán máshogy tette volna. Majd egy másik életben. Nem bántam meg hogy a modellkedést otthagytam, viszont azt igen, hogy nem voltam sok éven át anyukám mellett. Mindig ki kell használni az időt a szeretteinkel hogy együtt legyünk velük, mert bármikor bármi megtörténhet…….