Asley McDown vagyok, és a nővéremmel Kate –tel lakom együtt London szívében. Kate –tel nagyon jól megértjük egymást, szinte már mindent együtt csinálunk. Apukánk Jack McDown szállodavezető, majd minden országban van egy-egy kisebb szállodánk. Anyukánk Jill apunak segít a szállodaigazgatásban. Nővérem és én kedvenc kiruccanó helyünk Finnországban egy Espoo nevezetű kis város, ahol egy kicsi síelőknek fenntartott panziónk van. Szeretünk síelni, így minden télen ott vagyunk akár 2 hónapig is. November közepe van, és még mindig nem döntöttük el hogy mi legyen a telelésünkkel.
- Kate! Akkor most megyünk vagy nem? Én már annyira szeretnék ott lenni! – mondtam kissé izgatottan
- Persze hogy megyünk! Nem hagyjuk ki soha, ezt te is tudod!
Anyu a beszélgetés közepette toppant be.
- Lányok! Na találjátok ki hogy ki jön hozzánk a jövő héten?
- Nem tudjuk! Ki? – kérdeztük szinte egyszerre
- Hát Ben és Mary.
Na igen, ők a keresztszüleink. Amikor ők jönnek, képesek itt maradni egész karácsonyig, ami persze nem baj, mert szeretjük őket, de néha már túl sok belőlük két hét is…..
- Igazán? Anyu de mi Asley –vel jövő héten akarunk elmenni Espoo –ba. És már levannak foglalva a szobák is!
- Jaj drágáim..! Akkor áteszitek egy héttel később a telelést. Ez nem jelenthet nagy gondot.
- Anyuuuuuuu!
- Asley!!! Ne nyavalyogj. Ben és Mary nem mindig jönnek el hozzánk, legalább tiszteljétek meg őket azzal hogy itt maradtok.
- Ja persze, minden évben eljönnek hozzánk…. – súgtam oda Kate –nek
- Na akkor, ebben meg is állapodtunk, itthon maradtok, és kész. Nem soká jöhettek vacsorázni.
- Rendben….  -mondtuk szomorúan
Csodás. De én akkor is elfogok menni, ha a fene fenét eszik akkor is. És Kate is velem jön, ebben biztos vagyok. Lementünk, megvacsoráztunk, aztán még fűztük egy kicsit anyu és apu agyát hogy had mehessünk el. Nem sok sikerrel…. Apu lágyszívű, ő megengedné, na de anyu…. Ő kész téma… Reggel a szokásos időben keltünk, ami azt jelenti nálunk, hogy fél 10-kor. Reggelizés közben, megcsörrent a telefon.
- Hallo!
- Hallo Jill kedvesem! – szólt bele Mary
- Áááá, szia! Hogy vagytok? Mikor jöttök?
- Hát… az az igazság, hogy nem tudunk elmenni, mert a papus megbetegedett. Ebben az évben szerintem már nem is tudunk menni. Nagyon sajnálom…..
- Ugyan, ne is törődj vele. Majd eljöttök máskor. Bent puszilom, és gyógyuljon meg!! Puszi Szia!
- Szia !
Amit hallottam anyu beszélgetéséből, egyből tudtam hogy már nincsen semmi akadálya annak, hogy elmenjünk Kate –tel. - Szerencsétek van! Mehettek! – mondta anya kissé komolyan
- Jaj de jó! Akkor irány a pláza! –csattantam fel azonnal
- Igen igen! Menjünk a plázába, mert nem akarok fagyoskodni, azért mert te kitalálod, hogy sátorozzunk kint a –20 C fokban.
- Jól van na! De akkor olyan vicces volt. És igazán nem panaszkodhatsz, mert nem fagytak le a lábujjaid…..! – tréfálkoztam kicsit
- Igen, mert még időben bejöttünk!
Fél óra sem kellett és elindultunk megvenni a legfontosabb holmikat. Én még vetem egy snowboardot is, mivel már régen ki akartam próbálni ezt a sportot.
Amikor hazaértünk apu kissé szomorkásan nézett ránk, szóval már gondoltam, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni.
- Sajnálom lányok, de mégsem mehettek Espoo –ba
- Micsoda????? :-o Ezt nem mondod komolyan ugye ? Apa?! – lett kicsit dühös az én egyszem nővérem
- De igen. És ne idegeskedj kérlek! Igaz hogy nem jönnek a keresztszülők, de a nagyi meglátogat minket. Szeretne titeket látni. Régen nem járt már nálunk.
Ami azt illeti tényleg rég nem láttuk, még az év elején asszem. Most meg már ugye november van.
- Holnap érkezik a vonattal, szóval én már korán reggel kimegyek elé. Azt szeretném ha ti is felkelnétek időben és rendet csinálnátok a szobátokban. Anyátoknak is elkéne némi segítség a konyhában, szóval…….
- Jó jó! Értjük hogy mit kell csinálnunk!! –vágtam apa szavába
Másnap tényleg korán keltünk, már fél 8-kor fennvoltunk. Ez kész csoda. Segítettünk anyának, na meg persze rendet tettünk. 1 óra múlva megérkezett a nagyi és apa is. Nagyon szeretjük őt. Ő a legkedvesebb rokonunk, azt kell hogy mondjam.
- Hol vannak az én unokáim? Hadd lássam őket! Mekkorát nőttetek, te jó Isten!!
- Szia nagyi!!! Olyan jó hogy itt vagy. –öleltük meg mindketten
A nagy ölelgetések után, bementünk a nappaliba, és csak beszéltünk, és csak beszéltünk…. Anyu persze néha-néha kiment megnézni az ebédet. Egyszer csak kiszólt:
- Családom!!!!!! Gyertek, kész az ebéd!!
Pár percen belül mindenki ott termett az asztalnál és elkezdtünk enni.
Teltek múltak a napok, s már szerda reggelre ébredtünk. Különös érzés ez, mivel ilyenkor már régen Espoo –ban kellene ébrednünk. Megreggeliztünk, aztán visszamentünk Kate –tel a szobánkba hogy kicsomagoljunk. Váratlanul a telefonom csörrent meg, s láttam kijelzőn hogy a barátom az Bryan.
- Szia Édes! Akkor most megyünk vagy nem?
- Szia! Nem megyünk sajnos, mert itt van nálunk a nagyi és már régen nem láttuk.
- Jaj ne már kicsim….. már minden levan rendezve…
- Tudom, de értsd meg hogy nem megy….Majd elmegyünk jövőre…
- Jó rendben….. Szia drága!
- Szia Bryan!
Szomorúan tettem le a telefont, és hozzáláttam kipakolni.
- Ne pakoljatok! Elfogtok menni Espoo –ba vagy hova. Anyátoktól már hallottam hogy oda készültetek volna. – mondta nagyi, mi meg csak néztünk rá mint borjú az új kapura
- De nagyi?! Nem hagyunk itt téged.
- Igen különben is már olyan régen láttunk, örülünk hogy itt vagy! – szóltam közbe
- Nem nem nem! Menjetek csak nyugodtan. Engem már láttatok pár napot. És még fogtok is a közeljövőben annyit hogy már unni fogtok, ugyanis arra az elhatározásra jutottam, hogy ide költözök Londonba. Veszek egy kis házat, és eléldegélek. Közelebb akarok lenni a családomhoz.
- Ez komoly? Nagyi…… ez fantasztikus hír, anyáéknak elmondtad már? –kérdeztem boldogan
- Nem még nem. 1 órátok van arra hogy a kipakolt holmikat visszategyétek és elinduljatok.
- Oké Nagyi! Értettük! – erre mindhárman egy nagyot nevettünk.
A nagyink kiadta a parancsot, nincs mit tenni, egy ilyen drága nagyszülővel mégsem lehet vitatkozni. Nem is gondolkoztunk sokat. Bepakoltunk és már az ajtónál búcsúzkodtunk.
- Vigyázzatok magatokra! – intett minket nagyi
- Meglesz! Sziasztok! –ezzel a kijelentéssel mindenkinek nyomtunk egy puszit aztán a taxi már vitt is a repülőtérre minket. Pár perc múlva indult is a gép. Bryan –t tájékoztattam hogy megyünk, de ő azt mondta hogy már kipakolt és nincsen kedve visszacsinálni az egészet. Na szép, hogy ilyen barátom van, de nem is baj. A repülőn a következő kedves szavak hangzottak el:
- Kedves utasaink! Kérem kapcsolják be öveiket, hamarosan felszáll a gép! Köszönöm…..