Kimi ébresztett kb. fél 10-kor. – Jó reggelt álomszszuszék! Jobban vagy már? – Igen, egy kicsit. Ma milyen nap van? – kérdeztem kómás fejjel – Csütörtök! Holnap után lesz a verseny… - oh. Hamar itt lesz. Akkor menjünk ! – pattantam ki az ágyból, és a fürdő felé vettem az irányt. – Kicsim nem akarsz egy kicsit még pihenni? – Nem mért? – jöttem ki a fürdőből értelmetlen képet vágva – Hát a telefon……. Nem szeretném ha,. - Semmi baj nincsen! Szeretem amikor ilyen arcot vágsz, olyan édes – és adtam neki egy csókot. Amikor sikerült elszakadunk egymástól, kimentünk a hóra. Kimi javaslatára, rendeztünk kettőnk között egy versenyt, amit persze én nyertem meg. – Már megint én nyertem – mondtam mosolyogva – De csak azért mert hagytalak – jött oda hozzám, és puszilgatta a nyakam – Kimi!!! Ne!! Koncentrálnunk kell!!! Hallod – toltam el magamtól, nagy nehezen – Jól van rendben, akkor koncentráljunk……. – vágta be a durcit – Nem érdekel hogy durci vagy. – mondtam, majd folytattam az utam lefelé 3-4 óra után leültünk egy kicsit pihenni. Kimi még a sértődöttet adta. – Jaj, ne már…… egész nap ilyen akarsz lenni? – És ha igen? - Mért viselkedsz így? Komolyan mint a dedóban – Nem vagyok ovis………. Csak egy kicsit fáj hogy eltolsz magadtól – Szombaton verseny van. És tudod nagyon jól hogy ez komoly. – Tudom, de akkor is……… legalább egy pici puszit adjál – ittenem azok a szemek – Na jól van, de utána nincs megállás- bólintott egyet én meg adtam neki egy pici puszit ahogy kérte, de nem nagyon tetszet neki a dolog. Ahogy megígérte folytattuk is tovább . Este 6-kor mentünk vissza a panzióba. Az ajtón előtt egy boríték hevert. „ Halika! Gondolom tudod hogy ki vagyok, a szombat mindjárt itt lesz….. nem gondolod meg magad a versennyel kapcsolatban?” Te jó ég, ezt nem hiszem el. – Mi a baj édes? – ölelt át Kimi – Semmi csak egy kicsit fáradt vagyok. Megyek megfürdök. – Megyek én is, fürödjünk ketten – és egy kis huncut mosoly jelent meg a szája szélén. – Nem! Egyedül szeretnék…… - Kimi csak nézett. Szegénykém, én nem akarok vele ilyen lenni, de nem tudom mivan velem. Amikor végeztem odamentem hozzá. – Ne haragudj, de nem tudom hogy van velem……. – Asley, akár hányszor közelednék, eltolsz. Van valakid? – állt föl az ágyról – Nincs! És nem is értem hogy feltételezhetsz ilyet rólam! Emeltem föl a hangom – Bocs, de már nem tudok mire gondolni. Már nem szeretsz? Vagy mi a baj van? – De szeretlek. És nem tudom mi baj van. – felvettem a kabátom és mentem az ajtó felé – Hová mész? – Sétálni! – csuktam be magam mögött az ajtót Hogy mondhat ilyeneket? Még hogy van valakim, és hogy nem szeretem?! Nagyon szeretem, és soha nem csalnám meg. Nem tudom mért viselkedem így….. ez a séta hátha jót tesz. Leültem egy padra és csak néztem ki a fejemből. Egyszer csak valaki megfogta a vállam. – Na haragudj! Szeretlek! – Én is szeretlek! – mondtam már Kimi szemébe. Magához húzott és gyengéden megcsókolt. Annyira hiányzott már az érintése. Hogy lehettem ennyire hü.lye hogy eltoltam magamtól állandóan. – Gyere, menjünk be! – mondta halkan. Bólintottam, majd elindultunk befele. Ahogy a szobába értünk, ott folytattuk ahol abba hagytuk lent a padon. Lassan lekerültek rólunk a ruhadarabok. Kimi forró csókokkal halmozta el a testem. A kezünk felfedezőútra indult a másik testén. Már majdnem egymáséi lettünk, amikor Rami, mint egy őrölt rontott ránk. Ijedtemben magamra rántottam Kimit, ő pedig a takarót. – Gyertek gyors……. Uhhhhhhh ti milyen figurá…. – fordítgatta a fejét – Rami!!!!!!!!!! – ordítottunk rá mindketten – Ezt nem hiszem el…… - kezdett el öltözködni Kimi – mi a ….. – Nyugi! Majd bepótoljuk máskor. Tuti vmi nagy zűr lehet, ha így ránk rontott. 10 perc múlva, immáron ruhában mentünk ki a szobából. Elsápadtam és azt hittem hogy mentem elájulok……….