-Te őrült vagy! –kezdtem egyre jobban megijedni.

-Nem, csak szerelemes, méghozzá beléd. Nem veszed észre? Miért vennéd? Neked csak a tökéletes Kimi kell. Észre sem veszel mást! –egyre közelebb jött, én pedig egyre jobban kezdtem pánikba esni.

-Mit akarsz? –kérdeztem remegő hangon? –engedj el!  Haza akarok menni!!

-Téged akarlak, és eszem ágában sincs téged elengedni, nagyon jól elleszünk, hidd el. Csak te és én, senki és semmi nem fog minket zavarni. Valld be, hogy csak a pénzéért vagy vele!!  Én különb vagyok mint ő!

-Igazad van! Csak a pénzéért vagyok vele. Valójában téged szeretlek már egy ideje, de nem mertem bevallani, féltem hogy te nem így érzel!

-Akkor hát nem tévedtem –egyre közelebb jött, én pedig minden egyes megtett cm-re után egyre jobban féltem. Egész testemben remegtem. Mikor már meg akart csókolni, egy jól irányzott rugással eltaláltam a férfiasságát, már ha volt neki. Az ajtóhoz rohantam, szerencsémre benne hagyta a kulcsot, így könnyen ki tudtam jutni, már csak az ordítását hallottam:

-Te kis …….

Rohantam amennyire csak tudtam, nem törődtem a lifttel, a lépcsőt választottam. Mielőbb ki akartam jutni az épületből! Mikor végre kijutottam, megkönnyebbülve láttam, hogy nem jön utánam. Még életemben nem siettem ennyire! Percenként fordultam meg, hogy nem követ-e. Hála nem. Kb 15 perc volt az út a kávézóig. Kimi már idegesen ült az asztalnál, ritkán láthatja így az ember. Én is meglepődtem.

-Végre, hogy itt vagy. Mi történt? Jól vagy?

Igyekeztem kifújni magam, de megpróbáltam válaszolni

-Igen….most már…. Jól…. –közben idegesen forgolódtam, az az érzésem volt, hogy valaki, történetesen Brian figyel.

-Láttam az újságot. Nála voltál? –a szeméből nem tudtam kiolvasni semmit, és ez megrémisztett. Vajon az újságnak hisz? Ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, nem, ő nem hisz azoknak a marhaságoknak.

-Igen…nála voltam. Számon kértem, hogy mit képzel.

-Más is történt igaz? Máskülönben nem lennél ilyen zaklatott. –na ezt most jól kitalálta. Most mondjam el, hogy drágám Brian magunkra zárta az ajtót, de nyugi nem történt semmi, mert sikerült megszöknöm. Vajon mit gondolna?

-Igen, de …..-nem bírtam ki, hogy ne mondjam el, a szemei, szinte könyörögtek- rendben, elmondom.

Gyorsan elregéltem az eseményeket, közben figyeltem a reakcióját. Hát mondhatom nem volt elájulva az örömtől, hogy a barátnőjével kikezdett a volt táncpartnere.

-Miért egyedül mentél? Miért nem akartad, hogy veled menjek? –hú, erre nem számítottam, pedig a kérdése jogos. Nagyon is.

-Én… nem is tudom. Talán magam akartam elintézni.

-Csak szeretném, hogy ha valami engem is érint, akkor beszéljük meg.

-Rendben, ne haragudj, igazad van. –na ezt jól megcsináltam. :-S –Mi a terved mára? –váltottam gyorsan témát. J

-Úgy gondoltam, hogy ha már így összefutottunk, akkor együtt tölthetnénk a napot –vigyorodott el. Imádom amikor ilyen. A föld felett járok a boldogságtól.

-És mire gondoltál? –mosolyodtam el sokat sejtetően.

-Egy mozira, és te választod ki a filmet!

-Rendben, de figyelmeztetlek, romantikus lesz J

-Egye fene, menjünk.

Azzal elindultunk kézen fogva a mozi felé. Végül mégsem egy romantikus filmet választottam, mert a Fantasztikus négyest is játszották, így inkább arra ültünk be egy nagy adag popcorn kíséretében. Végre egy olyan hely, ahol senki sem ismeri fel, és itt tuti békén hagynak minket.

A film nagyon tetszett, igaz egy-két jelenet kimaradt az életünkből ;-) de sebaj J mással voltunk elfoglalva. A film után Kimi ragaszkodott, hogy haza kísérjen, mert már kezdett sötétedni. De nekem sem volt ellenemre. A nap gyönyörű volt, ahogy igyekezett alábukni a horizonton. Út közben Alexről faggattam Kimit.

-Nagyon jó barátom, vele mindent meg tudok beszélni, és nagyon jó sportember is. Hihetetlenül jó érzéke van az autó beállításhoz.

-Az tuti, már gyerekként is imádta a kocsikat. Gyakran jött haza nyakig olajosan, mert a haverjaival autókat szereltek, aminek persze anyu nagyon örült. J És te? Te milyen gyerek voltál?

-Eleven J szerintem ez a legjobb szó rá. Ramival állandóan  versenyeztünk amiben csak lehetett, és mi sem mindig tisztán mentünk haza ;-)

Szépen lassan haza érkeztünk.

-Nincs kedved feljönni? Összeütök egy kis vacsit. Na?

-Meggyőztél J

Azzal elindultunk fölfelé, csak arra nem számítottunk, hogy kedvenc szomszédom éppen akkor jön lefelé. Ha egy nézéssel ölni lehetne, nos akkor valószínűleg már nem élnék, ugyanis Mrs. Roberts igazán értett ahhoz, hogy hogyan kell az ilyen nézést bemutatni. Biztos a tükör előtt gyakorolta ;-)

-Ez meg mi volt? –kérdezte Kimi. Próbáltam úgy tenni, mintha észre sem vettem volna

-Mire gondolsz?

-Erre nőre. Úgy nézett, mint aki ülni készül.

-Ne is törődj vele, a múltkor volt egy kisebb vitánk, biztos azért ilyen. Mit szeretnél vacsizni? –váltottam gyorsam témát, még mielőtt megkérdezhette volna, hogy min vesztünk össze.

-Nem is tudom. Te mit ennél?

-Valami könnyűt. Mit szólnál egy spagettihez?

-Benne vagyok.

Gyorsan előkerestem a kulcsomat, és már nyitottam is az ajtót.

-Feltennél valami zenét amíg főzök?

-Mit szeretnél?

-Mindegy, rád bízom –közben én már a konyhában igyekeztem elővarázsolni a spagettit. Robbie Williams albumát választotta. Jó ízlés ;-) Már szólt is az Angel, az egyik kedvencem. Kimi halkan mögém lépett, és átölelt, miközben nézte, hogy mit alkotok.

-Te vagy az én angyalom –súgta a fülembe. Megfordultam, és lágyan megcsókoltam. Szorosan átöleltük egymást. Egyre hevesebben csókolóztunk, éreztük az ébredő vágyat. A kezét a pulcsim alá csúsztatta és a hátamat simogatta. Én is az övét. Egy picit elhúzódtam, de csak éppen annyira, hogy megkérdezhessem:

-Mi legyen a spagettivel?

-Majd megesszük később.

Gyorsan elzártam a gázt, és már folytattuk is, amit elkezdtünk. Szépen lassan haladtunk a hálószoba felé, egyre jobban hatalmába kerített minket a vágy. Szépen lassan szabadultunk meg a felesleges ruháktól.

-Kívánlak –mondtuk ki szinte egyszerre. A szemeiben láttam a vágyat, és valami mást. A szerelmet. Először érzem azt, hogy igazán szerelmes vagyok valakibe. Hogy érte mindenem föláldoznám. És ezt látom most az ő szemében is. Ez pedig többet mond számomra ezer szónál. Életem legcsodálatosabb éjszakája volt ez. Olyan éjszaka, amelyet az ember örökre megjegyez, és gondolataiban újra átéli. Egymás karjaiban aludtunk el, de nem élvezhettük sokáig az édes álmokat…