Riadtan ébredten, hirtelen olyan érzésem volt, mintha elaludtam volna. De nem, az óra 8-at mutatott, így éppen időben voltam. Úgy döntöttem, inkább sietek egy kicsit, mintsem hogy rám kelljen várni. Így gyorsan lezuhanyoztam, megittam egy kávét, és gyorsan leellenőriztem, hogy minden a bőröndben van-e. Végül az útlevelem keresésére indultam, és nagyon jó érzés volt megtalálni, ugyanis mindig elrakom valahová, hogy „ott majd biztosan megtalálom” aztán persze órákig keresem. De hát ez vagyok én. J Kimi pontban 10-re ért hozzám, gyorsan felkapta a bőröndömet egy forró csók után, és már indultunk is. Hamar odaértünk a reptérre, és az ellenőrzésnél sem volt semmi gond, így azon kaptam magam, hogy már a gépen ülünk. Útálok repülni!!! Mindig olyan érzésem van, hogy ez csak egy „vasdarab” ami bármelyik pillanatban lezuhanhat. De ezt most igyekeztem titkolni. Kimi mégis észrevehetett valamit, mert megfogta a kezem és halkan a fülembe súgta:

-Ne aggódj, nem lesz semmi baj!

-Aham, én is reméltem –és igyekeztem kifacsarni magamból egy mosolyt.

Időközben oda ért hozzánk az utaskísérő, és kedvesen megkérdezte, hogy mit kérünk. Mindketten egy narancslé mellett döntöttünk. A nőci még mindig csak állt, és egyre furcsábban nézett Kimire, majd megszólalt:

-Maga ugye az a híres –jelzem, közben Kimi egyre jobban mosolyog- focista, a Beckham? –ekkor lehervadt az arcáról a mosoly. Én pedig azt sem tudtam, hogy hogy tartsam vissza a nevetést. Kimi halálnyugodtan válaszolt:

-Nagyon sajnálom, de nem.

-Akkor elnézést a zavarásért –gyorsan odébb is állt.

-Meg ne szólalj-fordult felém Kimi, de már ős is nevetett.

-Az én kis Beckham-em, bár meg kell jegyezzem, egy csepp hasonlóság sincs köztetek! –mondtam ezt is félig nevetve. De jó volt ez a kis „közjáték” legalább elterelte valami a repülésről a figyelmem. A landolás egy kicsit félelmetes volt, de hála minden rendben volt. A reptéren Rami várt már minket, és egy óriási öleléssel köszöntötték egymást a testvérek, majd Kimi bemutatott Raminak:

-Bátyó, ő Halie, Halie, ő pedig itt Rami.

-Szia!

-Szia! Remélem jól utaztatok!

-Igen –vágta rá gyorsan Kimi- megyek megkeresem a bőröndöt, ti addig beszélgessetek.

Na szép, kb 2 perce ha ismerem, és beszélgessünk. Okés Halie, szedd össze magad, elvégre Kimi bátyja. De még mielőtt megszólaltam volna, Rami törte meg a csendet:

-Nagyon boldog, sugárzik az arca, és ez neked köszönhető. –miután Rami látta, hogy egy kicsit értetlenül hallgatom a mondandóját, bővebben kifejtette, hogy mire is célzott az imént.- Jessicát 2 év alatt egyszer sem hozta el, téged alig egy hónap után, ennek örülök. Végre boldognak látom!

-Én is örülök, és köszi…

-Meg is jöttem –ért vissza Kimi 2 nagy bőrönddel.

-Akkor induljunk.

A parkolóban egy Mercedes jelentette Rami autóját J Gyorsan bepakoltuk a csomagokat, és be is szálltunk, hogy minél hamarabb Espoo-ban legyünk. Legnagyobb meglepetésemre Kimi ült a volánhoz.

-Nyugi, a városban nem fog gyorsan menni, de utána… nem vállalok felelősséget –mondta Rami mosolyogva.

-Most aztán megnyugtattál –mondtam én is mosolyogva, de bíztam Kimiben. Csak nem száguldozna. Vagy igen? Kb. 10 perc volt, mire kiértünk Helsinkiből. A város egyszerűen lenyűgöző! Amint kiértünk, és nem volt nagyon forgalmas az út, Kimi hátraszólt:

-Szivem, ugye be vagy kötve?

-Igen, de ugye nem….-sajnos nem tudtam befejezni a mondandómat, mert álmaim tárgya a gázra lépett, nem is kicsit, és enyhén szólva belepréselődtem az ülésbe. Rami kérdőn nézett rám, mire én csak elmosolyodtam, ezzel próbáltam leplezni, hogy enyhén szólva parázok egy cseppet. Végre megérkeztünk Espoo-ba! Ez a hely is varázslatos, és egyszerűen gyönyörű!! Kimi szüleinek háza egy csendes kis utcán állt. Ahogy meghallották az ajtók csapódását, a szülők már meg is jelentek az ajtóban. Kimi mellém lépett, és megfogta a kezem:

-Ne aggódj, nem lesz semmi baj, szeretni fognak.

-Remélem.

A szülei rögtön megöleltek és megpusziltak mindkettőnket. Majd engedték szóhoz jutni kicsiny fiukat is J:

-Apa, anya szeretném bemutatni nektek Haliet, a barátnőmet.

-Jó napot! –mondtam egy kissé idegesen, és szerintem egy kicsit esetlenül is hangzott.

-Szia! –mondták szinte egyszerre.

-Én Paula vagyok, és szerintem tegeződjünk nyugodtan.

-Én pedig Matti, és mi is tegeződjünk.

-Rendben, köszönöm. –huh, most már egy kicsit nyugodtabb lettem. Betessékeltek minket a házba, Rami pedig hozta a csomagjainkat.

-Menjetek, pakoljatok ki, aztán asztalhoz ülünk. Készítettem egy kis ebédet. Rami! Melissa mikor jön?

-Ő is itt lesz mindjárt.

-Bátyó, nem is mondtad, hogy új barátnőd van! –mondta Kimi egy kicsit neheztelve, de nem komolyan.

-Ma akarom én is bemutatni!

-Aham! Értem már, na gyere Halie, pakoljunk ki. –Azzal ismét kézen fogott, és az emeletre indultunk. – Gyere, ez az én szobám –amint kitárta az ajtót, egy teljesen más világba csöppentünk. Az egyik szekrény tele volt a serlegeivel, a falon pedig különböző versenyautók poszterei dobták fel a szobát.

-Na, hogy tetszik?

-Fantasztikus!! Én mindig Apple-lel osztoztam a szobámon, ő meg telirakta minden kis kacattal az egész szobát.

-És mit szólsz a szüleimhez?

-Nagyon kedvesek, remélem jól kijövünk majd.

-Veled nem lehet nem kijönni. –azzal hozzám lépett és szenvedélyesen megcsókolt, keze már a pulcsim alá tévedt, de én elhúzódtam

-Pakoljunk ki!

-Az várhat! –mondta Kimi, és még mindig ölelt

-Bárki bejöhet, és várnak ránk!

-Na jó, igazad van –elengedett nagy nehezen J és nekiláttunk kicsomagolni. 10 perc alatt készen lettünk, és elindultunk lefelé. Időközben megérzett Melissa is. Egy szőke, természetesen festett!! talpig rózsaszínbe öltözött csajt ismerhetünk meg Melissa személyében. Jesszus, olyan magas a cipőjének a sarka, és persze az is rózsaszín, hogy abban szerintem egy épeszű ember sem tudna közlekedni!

-Asztalhoz!! –jött be Paula mosolyogva! Mindenki elfoglalta a helyét. Melissa pont velem szemben ült. Paula egymás után hozta be a finomabbnál finomabb ételeket. Jesszus, ha ez egy kis ebéd, akkor mekkora amikor az egész család összeül??? Na mindegy, nem is gondolkodtam sokáig ezen, mert hozzáláttunk az ebédhez. Isteni finom, fogalmam sincs hogy mi, de finom. Tuti valami finn különlegesség. És nekem sikerült ezzel leennem magam. Ekkora égést!!! Hogy lehetek ilyen ügyetlen?

-Elnézést, tiszta ügyetlen vagyok.

-Semmi baj, fent az emeleten balra a második ajtó a fürdőszoba, ott rendbe hozhatod magad.

-Köszönöm, és még egyszer elnézést. –gyorsan felálltam és felmentem az emeletre. Belenéztem a tükörbe és megállapítottam, hogy ennyire béna már régen voltam. Megnyitottam a vízcsapot és bevizeztem egy zsepit, hátha azzal sikerül kiszednem egyenlőre a foltot, bár csodát nem várok tőle. Ekkor hirtelen Melissa viharzott be.

-Sikerült már kiszedni? –kérdezte finoman szólva gúnyosan, de hogy miért, arra még nem sikerült rájönnöm. Ezek szerint nem vagyok a szíve csücske, na mindegy, ő sem az. –Hogy tudsz ennyit szenvedni azzal a kis folttal, várj segítek egy kicsit! –azzal lekapta a polcról az egyik poharat, teleengedte vízzel, én persze a foltommal voltam elfoglalva, így nem láttam, hogy min ügyködik, és nyakonöntött vele.

-Megőrültél??? Ez most mire volt jó? Te nem vagy százas!!

-Azt hiszed, hogy most nagymenő lettél?

-Mi a fenéről beszélsz? –ez totál hibbant!!!

-Kimiről! Azt hiszed hogy most már örökké a tied? Ne is álmodj róla!!!! Előbb lesz az enyém, minthogy te azt észre vennéd!!! Hülye ribanc!

-Most már elég volt!!! –egy pillanatig elgondolkodtam, hogy most behúzzak neki egyet vagy sétáljak egyszerűen ki innen, és mivel nem akarok felfordulást, így ezt választom. „Finoman” félrelöktem, és otthagytam, hagy fortyogjon a saját levében. A folyosón Paulával találtam szemben magam.

-Minden rendben? –nézett rám furcsán, nem csodálom, hiszen egy cseppet vizes voltam.

-Igen, csak volt egy kis nézeteltérés –ebben a pillanatban lépett ki a fürdőből Melissa:

-Gyere vissza te ribanc! –de beléfagyott a további mondandója, amikor meglátta Paulát. –Ó elnézést –öltötte fel újra bájos vigyorát, amitől nekem felfordult a gyomrom. –csak a tudtára akartam hozni Halienek, hogy Rami soha nem lesz az övé. –azzal otthagyott minket. Én meg köpni-nyelni nem tudtam. Na szép kis napnak nézünk elébe…