Reggel sokáig aludtunk, és olyan jó volt lustálkodni, hogy nem is nagyon akartunk kibújni az ágyból, legfőképpen egymás karjaiból.

-Jó lenne gyakrabban így ébredni –bújt még közelebb Kimi.

-Az nekem is tetszene. De nemsokára fel kéne kelni, mégsem maradhatunk egész nap itt.

-Mit szólnál egy korizáshoz?

-Azt leszámítva hogy nem tudok korizni, igazán jó ötletnek találom –néztem rá mosolyogva.

-Akkor majd most megtanítalak –rendben?

-Várj, maradj így! Meg ne mozdulj! –gyorsan, óvatosan kibújtam a karjából, és kimentem az előtérbe, tegnap láttam ott egy elég nagy lapot, a táskámban megkerestem a ceruzámat (ezt mindig magamnál tartom, pedig nagyon ritkán van lehetőségem rajzolni) és visszasiettem a szobába. Kimi hála még ugyan abban a pózban maradt. Annyira gyönyörű látvány volt, ahogy a besütő napfény megvilágítja hátulról, el kell olvadni.

-Ezt ugye most nem gondolod komolyan? –nézett rám hitetlenkedve.

-De nagyon is –leültem vele szemben törökülésben, és elkezdtem lerajzolni. –Ha azt akarod, hogy korizni menjek, akkor most szépen modellt állsz, illetve fekszel nekem –néztem rá egy széles mosoly kíséretében.

-Ennek viszont nagy ára lesz –válaszolt Kimi, de a szemei huncutságot sugalltak, így könnyen ki lehet találni, hogy mire gondol éppen J Nem kellett olyan sokszor felnéznem, mert már jól ismerem a vonásait.

-Mi az? Miért nézel ilyen furcsán?

-Tudtad, hogy gyönyörű vagy, amikor rajzolsz?

-Csak akkor? –kérdeztem vissza tettetett sértődöttséggel J

-Persze, hogy nem, de most nagyon.

-Jó válasz –és gyorsan odahajoltam, hogy lágyan megcsókoljam, de nem hagytam neki időt a folytatásra, mert akkor nem maradna ebben a pózban. Kb. egy óráig rajzoltam még, majd felé fordítottam a lapot, jelezve, hogy elkészültem, és hogy megmozdulhat végre. Szegénykémnek tuti, hogy elzsibbadt mindene J.  Megbabonázva nézte a rajzot.

-Mi az? Ennyire szörnyű?

-Ez…egyszerűen csodálatos!!! Mintha…nem is tudom…mintha tükörbe néznék.

-Na… azért annyira nem jó!

-Miért nem mondtad, hogy ennyire jól rajzolsz?

-Mert akkor nem lenne mit felfedezni bennem :D

Óvatosan letette a rajzot, majd magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt.

-Most már irány a koripálya!

-Biztos ezt akarod?

-Igen, ne aggódj, majd vigyázok rád!!

-Igazán jól fogunk kinézni, te a monokliddal, én meg majd most szerzek egyet-kettőt J

De még mielőtt folytathattuk volna, megcsörrent Kimi telefonja.

-Hallo!….Ron?….Nézd, meg tudom magyarázni…nem én kezdtem…még azt is írták?…..A szponzorok biztos megértik, hogy….Rendben, nem fog. Szia!

-Az arcodból ítélve nyoma van a sajtóban a tegnap esténknek.

-Aha, és Ron nem éppen örült annak, hogy éppen akkor fotóztak le, amikor Beiant megütöttem vagy amikor összetörtük az egyik asztalt, és nyomatékosan megkért, hogy tartózkodjak a hasonló esetektől, mert a szponzorok nem díjazzák.

-Ne haragudj, ez is az én hibám.

-Ugyan már!! Erről nem te tehetsz, különben is, az ember védje meg a barátnőjét, de egy valamit árulj el! Tényleg behúztál te is egyet neki mielőtt elmentünk?

-Hát…izé…aham. Nem bírtam ki.

-Helyes! –és újra megcsókolt-de most már siess, szeretnék már korit érezni a talpam alatt.

-Én annyira nem J

Gyorsan felöltöztünk, és gyalog vágtunk neki a pályáig vezető útnak. Rengetegen voltak kint, kihasználva a nem nagyon hideg időt. Megkaptuk a korinkat, és jégre léptünk. Kimibe kapaszkodtam, mert úgy éreztem, hogy a lábaim külön életet élnek.

-Nehogy elengedj!!

-De-de, mindjárt önállóan fogsz korizni.

-Tuti nem, úgyhogy ne engedj el! –de ebben a percben Kimi már el is engedett, és kb. 3 méterre állt meg tőlem. –Ugye most nem azt várod, hogy oda menjek?

-De, igen. Különben itt foglak hagyni. J

-De ha én most elindulok, akkor el fogok esni.

-Ne aggódj, elkaplak.

-Ez igazán bíztató, tekintve hogy 3 méterre állsz tőlem, drágám. –na akkor hajrá. Nem lehet olyan nagy dolog, hiszen annyian koriznak itt, csak menni fog. Na arra viszont nem számítottam, hogy amikor éppen indulni készültem, egy szerelmes pár nekem jött, én pedig a földön landoltam, ők meg észre sem vettek, suhantak tovább, mintha ott sem lennék. Kimi pedig csak állt és nevetett! Egy ideig én is néztem őt, aztán én is nevetni kezdtem. Mikor végül már meg tudtam szólalni:

-Nem akarsz segíteni fölállni? –majd amikor megfogta a kezem, lerántottam magam mellé.

-Ezt most miért kaptam?

-Nem is tudom… mert szeretlek –majd megcsókoltam.

-Én is szeretlek, nagyon. –majd ő is megcsókolt, sokkal hosszabban, és tüzesebben.

-Azt hiszem, jobb ha többet nem próbálkozok korizással.

-Lehet, hogy tényleg a szobában kellene töltenünk a mai napot J

Hirtelen megcsörrent a telefonom.

-Hallo! …Komoly?????…Ez nagyszerű!!…Hát nem tudom, mert most Finnországban vagyok és nem tudom, hogy mikor tudnék próbára menni, de mikor is lesz pontosan a verseny?….Az mindjárt itt van! És hogy fogunk addig összeszokni??? ….Értem! Már holnap? Egy pillanat! –és Kimihez fordultam. –Holnap próbára kellene mennem, mert talált partnert a koreográfus, és áprilisban lenne egy verseny, és …

-Szerintem elérjük az esti gépet, ha összekapjuk magunkat.

-Köszönöm….Rendben, holnap tudunk próbálni –fordultam vissza a telefonhoz. –értem…akkor szia.

-Gyere, menjünk vissza a hotelba.

Sikerült felállnunk J és épségben leérnünk a jégről. Visszasétáltunk a hotelhez, útközben kb. 5-ször megkérdeztem, hogy biztos nem baj, hogy most megyünk vissza, de Kimi megnyugtatott, hogy nem. Gyorsan összecsomagoltunk, hívtunk egy taxit, és elmentünk Kimi szüleihez. Nem szeretek búcsúzkodni, de megbeszéltük, hogy a versenyre eljönnek, és együtt szurkolnak nekem Kimivel. A reptéren majdnem lekéstük a gépet, de még időben értünk oda. Jajj, megint a repülés. Most nyugodt utunk volt, senki nem keverte össze Kimit Beckhammel.  J Kimi segített felvinni a csomagjaimat, majd nagy nehezen elbúcsúztunk egymástól. Kicsomagoltam, vettem egy forró fürdőt, és álamba zuhantam.