Alig, hogy hazaértem, csörgött a telóm. Rita volt az:

-Szia! Találd ki hol vagyok!!

-Szia! Fogalmam sincs, áruld el!

-A reptéren!! –újságolta boldogan!

-Wow, és hova mész?

-A Bahamákra megyünk Jensonnal.

-Húha, ti aztán nem aprózzátok el –viccelődtem.

-Annyira boldog vagyok!!!

-Örülök! Érezzétek nagyon jól magatokat!

-Jajj, köszi, és ti is legyetek jók, Jenson mondta, hogy összeköltöztök.

-Igen? Honnan tudja?

-Kimi hívta fel.

-És még mi vagyunk a pletykásak igaz? –nevettük el magunkat.

-Na igen, bocsi de mostmár mennem kell. Szia!

-Szia! Legyetek rosszak!

-Meglesz, szia –búcsúztunk el nevetve.

Huh, de jó egyeseknek!! Annyira összeillenek Jensonnal, és Viki is Chrissel, irtó arik együtt. De hogy milyen pletyisek a pasik!!! Na jó, most el lehet nézni, végülis nem rossz dologgal kapcsolatban pletykáltak. Nekem viszont most elő kell szednem a bőröndjeimet, meg kell keresnem „pár dobozt”. Fel is hívom Vikit, hátha neki van, mert nekem csak 2 van, és az tuti nem lesz elég.  

-Szia! Nincs véletlenül 4 vagy 5 nagyobb dobozod?

-Szia! Lehet, hogy találok, kell a sok cuccodnak, igaz?

-Már te is tudod? –kérdeztem nevetve –ugye Chris mondta, aki Kimitől tudja?

-Aham, remélem nem baj.

-Ugyan, dehogy, úgyis elmondtam volna most.

-Helyes. Nem kell egy kis segítség? Ha gondolod átugrok segíteni.

-Huh, az klassz lenne.

-Rendben, akkor mindjárt indulok, és viszem a dobozokat is.

-Okés, köszike, szia.

Okés, dobozok letudva, hála segít Viki, így gyorsabban haladok. Előszedtem a bőröndjeimet, és elkezdtem kiüríteni a ruhatáramat. Viki is befutotott:

-Szia, meghoztam a dobozaidat!

-Szia! Köszike, gyere beljebb. –engedtem be.

-Mit segítsek?

-Be tudnád dobozolni a CD-ket?

-Persze, szivesen.

-Én addig a ruháimat pakolom. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyi cucca van.

-Az tuti, én amikor költöztem, azt sem tudtam, hogy hogy fog elférni a cuccom.

-És mi a helyzet veletek?

-Jajj, nagyon boldog vagyok! Még sosem voltam ilyen boldog. Chris teljesen más, mint a többi pasi, sokkal kedvesebb, figyelmesebb. Nagyon jól megvagyunk.

-Ez látszik, sugárzik rólad a boldogság! Nagyon örülök nektek!

-El is felejtettem mondani! Tegnap előtt láttam anyukádat egy őszes hajú pasival egy kávézóban. Éppen Chrissel volt találkám. De amikor meglátott, sietősen távozott.

-Ez furcsa. Ki volt az a pasi?

-Fogalmam sincs, nem láttam az arcát, háttal ült. De ha jól láttam, akkor fogta anyukád kezét, de mondom, amikor meglátott, akkor gyorsan elment.

-Egyre furcsább dolgai vannak. És tudod mi idegesít? Egy, Alex tud róla, és nem mondja el. Kettő el akar tiltani a futamokról. Csak nem értem, hogy mi a baja.

-Ez tényleg furcsa.

-Sziasztok lányok! –toppant be Kimi. –Te jó ég!! Ez mind a te cuccod?? Akkor egy nagyobb lakás kell –nézett a szanaszét heverő dobozokra, bőröndökre, könyvekre.

-Ne mond, hogy neked nincs sok cuccod!

-Van egy pár, na de ennyi! –mosolygott ránk.

-Azt már le is viheted a kocsiba. –mutattam egy doboz felé.

-Rendben, mindjárt jövök –azzal felkapta a dobozt, és már ott sem volt.

Mi addig folytattuk Vikivel a pakolást.

-Sziasztok! –hallottam anyu hangját a hátam mögött. Most hogy viselkedjek??? Rákérdezzek, hogy ki volt az a pasi?? Vagy ne??? Mi van, ha elkezdett valakivel járni? De akkor miért nem mutatja be?

-Szia –köszöntünk neki egyszerre.

-Találkoztam Kimivel odalent. Csak nem költözöl?

-De, összeköltözünk Kimivel.

Anyu erre semmit nem mondott, de láttam rajta, hogy nagyon nem tetszik neki a dolog.

-Mondd nyugodtan. –néztem rá kérdően.

-Nem, jobb ha nem.

-Neked lehet, hogy jobb, de nekem nem. Miért nem mondasz el mostanában semmit sem?? –fakadt ki belőlem –ezelőtt mindenről tudtunk beszélni, most meg…

-Azt hiszem, én most kimegyek egy kicsit a konyhába. –próbált Viki kikerülni a „harctérről”. Időközben befutott Kimi is, és kérdőn nézett Vikire, ezek szerint ő is érzi a feszültséget.

-Szóval? Nem akarod elmondani?

-Nem akarom, hogy a forma 1 közelébe kerülj, és nem akarom, hogy összeköltözzetek. Remélem világos voltam.

-Anyu, felnőttem, nem mondhatod meg, hogy mit csináljak és mit ne. Össze fogunk költözni, ha tetszik, ha nem. De áruld már el, hogy mi a bajod??!!

-Szakítanotok kell! –bökte ki anyu.

-Tessék??? –néztünk rá mind a hárman csodálkozva.

-Ahogy mondtam! Szakítanotok kell! Kész, vége. Vita lezárva.

-Ez röhejes, nem gondolod??? Anyu, én nagyon szeretlek, tisztellek, de ezt te sem mondhatod komolyan.

-Vagy ő –mutatott Kimire –vagy én. –azzal fogta magát, és faképnél hagyott, én meg csak álltam, és próbáltam felfogni a hallottakat. Az anyám válaszút elé állított. Ó, te jó ég! És mégis ilyenkor mit választhat az ember?? Egyáltalán muszáj választani??? De mi baja Kimivel??? Eddig nem volt semmi.

-Minden okés? –zökkentett vissza Kimi.

-Aha, pakoljunk tovább –fordultam a bőrönd felé, és folytattam a ruhák bepakolását, de ezek után síri csendben pakoltunk. Őszintén szólva a gondolataim anyu szavai körül jártak. Próbálom megtalálni a lehetséges válaszokat, de mindig zsákutcába jutok. Egyszerűen nem találok ésszerű magyarázatot. És ez bosszant, mert nem mondja el. De azt hiszem, már eszembe is jutott valaki, aki akár magyarázatot is adhat. Aki nem mást, mint Alex. De mégis hogy kérhet tőlem ilyet??? Egyre csak ez jár a fejembe! Ezzel valahogy nem tudok megbékélni.

-Kész vagyok a CD-kkel és a könyvekkel, mi a következő? –nézett rám mosolyogva Viki.

-Ööö…nem is tudom. Nézzük csak. Könyvek, CD-k, ruhák, piperecuccok bepakolva. –vettem sorba a dolgaimat -Kicsim, mit vigyek még? –kérdeztem Kimitől.

-Fogalmam sincs, kezdetnek megteszi, ha magadat hozod –mosolygott, miközben felkapta azt a dobozt, amibe Viki rakta az előbb a CD-ket. –De komolyra fordítva a szót, szerintem mára ennyi cucc elég, holnap meg úgyis meglátod, hogy mi kell még. Nem?

-Igazad van –helyeseltünk mindketten.

-Akkor én összeütök egy kis vacsit.

-Megyek segítek –ajánlkozott Viki. –Halie!

-Igen?

-Állj meg!

-Mi az?

-Tudod te azt! Kivele! Mindig meg szoktuk beszélni, ha valakit bánt valami. És te most száz százalék, hogy rágódsz anyukád szavain. Ismerlek. –tényleg ismer. Teljesen igaza van.

-Aha...-vallottam be –de egyszerűen nem értem. Eddig mindig mindent meg tudtam vele beszélni, meg persze veletek, de most egyszerűen bezárkózott. És nem találom a hozzá vezető utat. Eltévedtem.

-Üljetek le, és beszéljétek meg. Nem olyannak ismerem a mamádat, hogy ne mondaná el, tuti nyomós oka van.

-Ezt én is gondolom, apró-cseprő dolgokért nem szokott ilyen lenni, illetve…ilyen még nem is volt soha. De nem. Én már kérdeztem, és nem fogok könyörögni a válaszért.

-Istenem de makacs vagy! –csattant fel Viki.

-Lehet, de most az egyszer helyesen akarok dönteni. Nem akarom, hogy mások döntsenek helyettem. Úgy érzem, hogy Kimi az igazi, érted? De most tökéletesen úgy érzem, hogy megfolyt ez a helyzet. Nem tudok választani, és szerintem nem is kell. És amíg ezt be nem látja, addig nem tudok mit csinálni.

-Ebben igazad van –értett egyet Viki.

-Na mi készül itt? –lépett be Kimi.

-Csak egy kis melegszendvics lesz. Üljetek le, mindjárt viszem. –mondtam nekik.

Pár perc múlva jóízűen falatoztunk. Vacsi után hazavittük Vikit, és mi is haza mentünk.

-És íme, ez az én lakásom –nyitotta ki Kimi az ajtót –illetve már a mi lakásunk –nézett rám mosolyogva, majd megcsókolt. A lakás egyszerűen fantasztikus. Igényes, ugyanakkor látszik, hogy pasi-lakás J Tágas és világos. A falak és a bútorok is mind világosak, klasszul passzolnak egymáshoz. Bevittük a dobozokat, de már nem volt kedvünk hozzálátni a kicsomagoláshoz, így inkább megfürödtünk, és aludni mentünk. Összebújtunk, de Kimivel ellentétben én nem tudtam olyan hamar elaludni. Miért van az, hogy amikor az ember életének egyik része rendbe jön, akkor a másik lesz katasztrófa?