Reggel Kimi ébredt hamarabb, nem csoda, hisz én elég sokáig gondolkodtam. Hirtelen egy hangos csörömpölést, és egy elfojtott káromkodást hallottam, és elmosolyodtam. Valami leesett. Sőt mitöbb apró darabokra tört. Felkaptam a köntösöm, és igyekeztem kijutni a konyhába amilyen gyorsan csak lehetett. Azonban az ágy lábát nem sikerült elkerülnöm, és egy óriásit sikerült belerúgnom.

-Áúúúú! –ültem le az ágyra, és fogtam a lábam.

-Mi a baj? –rohant be Kimi.

-Csak belerúgtam az ágyba –mondtam fájdalomtól eltorzult arccal.

-Ó kicsim! –adott egy csókot –mostmár jobb?

-Hát… nem is tudom, nem kaphatnék még egyet? –kérdeztem hamiskás mosollyal az arcomon.

-Azt hiszem lehetséges –mosolygott majd kaptam még egy csókot.

-Köszönöm, és most kivele, mit törtél össze?

-Hát…csak egy tányért. De mindjárt feltakarítom.

-Én addig gyorsan lezuhanyzom, bekapok pár falatot, és már rohanok is.

-Ja, el is felejtettem mondani, holnap lesz egy fotózás.

-Okés, vagyis mikor jössz?

-Te is jössz.

-Tessék?

-Közös fotózást akarnak.

-Aha –hát nem dob fel az ötlet, az fix. Útálom, ha fotóznak. És most tessék.

-Ugye eljössz? Már igent mondtam, muszáj volt –nézett rám könyörögve.

-Rendben, legyen, de tudd, hogy utálom.

-Tudom, én is. De szerintem hamar végezni fogunk.

-Remélem, de most engedj, különben elkések –vettem az utam a zuhany felé. Csodás. Fotózás. Nem tudtam, hogy mi hiányzik még. Be kell mennem a szállodába is, beszélnem kell a főnökkel. Mindenesetre most hagyom magamra folyni a forró vizet. Legalább ellazulok egy kicsit, és nem gondolok a fotózásra. Viszont a zuhany alatt sem állhatok sokáig, mert Kimi is siet és én is. Szóval álltam még néhány percig, majd végül kikászálódtam, felöltöztem, megfésülködtem, majd a konyha felé igyekeztem.

-Mi ez a finom illat?? –érdeklődtem mosolyogva.

-Rántotta és kakaó Kimi módra –vigyorgott büszkén az asztalra mutatva.

-Nincs túl sok időm, de ennek nem tudok ellenállni. –leültünk és be is faltuk a reggelit. Meg kell hagyni nagyon finom volt. Valami különleges fűszert használhatott, de nem tudok rájönni, hogy mit. De egyszerűen fantasztikus. –Mostmár mennem kell. –nyúltam a kabátomért és a táskámért. –Sietek haza –búcsúztam egy csók kíséretében és már rohantam is. Komolyan, nekem az időérzékem mostanában nincs igazán a helyén. Állandóan rohannom kell. Most is. Először a szállodába megyek, döntöttem el. Nem kellett sok, hogy odaérjek.

-Hello James! –köszöntem a recepciósnak.

-Halie! Jó látni, mi a helyzet?

-A főnök bent van? A szerződés miatt jöttem.

-Igen bent van, mindjárt bejelentelek.

-Rendben, köszi. –azzal türelmesen megvártam amíg James beszél Mr. Cohen-nel.

-Van kerek 10 perce rád.

-Az tökéletes megfelel, köszi –azzal elindultam az irodájába. Bekopogtam, majd benyitottam.

-Hello, Mr. Cohen.

-Szia Halie! Bújj be! –invitált be kedvesen. –Igazság szerint már vártalak, de nem mostanra, ha érted mire gondolok. Foglalj helyet. –leültem. 

-Igen értem, de volt egy kis probléma a vizsgával, de mostmár minden okés, és ha él még az ajánlata… -nem hagyta, hogy befejezzem a mondandóm, közbevágott:

-Nos igen, ezzel viszont van egy kis probléma. Már felvettünk valakit. Nagyon sajnálom, de muszáj volt.

-Nincs semmi probléma, megértem. –álltam fel a székből- köszönöm, hogy fogadott. Minden jót!

-Viszlát, és tényleg sajnálom.

-Tényleg nem probléma, viszlát. –minél hamarabb ki akartam jutni onnan.

-Halie, micsoda meglepetés –ki szólított meg? Na ki? Nicole. De mit keres itt??

-Szia. –mentem volna tovább, de elég állt.

-Nagyon sajnálom, hogy pont én foglaltam el a helyed –mondta gúnyosan

-Örülök neki, még valami? –maradj higgadt, maradj higgadt! Ő itt Alex barátnője, és nem akarjuk egy kanál vízbe megfolytani.

-Nem, semmi, csak akartam, hogy tudd, hogy nagyon sajnálom.

-Én meg azt, hogy… na mindegy –haraptam el a mondandómat, mert egyszerűen kedvem nem volt vele szóba állni. –én most megyek, te meg dolgozz nyugodtan. –azzal otthagytam.

-Szia James! Minden jót.

-Szia!

A szállodából kilépve enyhe tanácstalanság fogott el. Vajon erre ment ki az egész játék? Hogy megszerezze Nicole az állást? Vagy teljesen véletlenül alakult így?? Na mindegy, ezen már nem tudok változtatni, bele kell törődni, el kell fogadni, most viszont indulni a próbára.

A próba probléma mentesen zajlott, egész jól haladunk. Nem hiszem, hogy gond lesz a versenyen, de azért nem árt sokat gyakorolni. Amikor kiértem Vikivel találtam szemben magam.

-Szia, hát te?

-Szia! Arra gondoltam, hogy bemehetnénk a plázába, megihatnánk egy kávét meg dumálhatnánk.

-Rendben, benne vagyok. Fogjunk egy taxit.

-Okés.

Pár perc múlva már a plázánál szálltunk ki a taxiból.

-A másodikon van egy jó kis kávézó, menjünk oda! –ajánlotta Viki.

-Rendben, ahogy akarod.

Felértünk a másodikra, és valahogy az volt az érzésem, hogy nem ok nélkül vagyunk itt. Megérzésem abban a pillanatban értelmet nyert amint megláttam az egyik asztalnál az anyámat.

-Viki, mi ez? –néztem rá egy kicsit dühösen.

-Ne haragudj, de nem bírtam tovább nézni, ahogy veszekszetek, és az anyukád is belement a dologba. Szóval itt a lehetőség, hogy mindent megbeszéljetek, én addig iszom egy kávét.

Azzal Viki otthagyott, még mielőtt bármit mondhattam volna, így kénytelen voltam odaülni anyuhoz.

-Szia.

-Szia.

Egy ideig nem szóltunk egymáshoz. Ő a szalvétával, én az asztali dísszel babráltam. Tisztára mint két idegen, végül ő törte meg a csendet.

-Szeretnék mostmár mindent elmondani.

-Ennek örülök –sikerült valamit kinyögni, ez nem igaz, Halie! Szedd már össze magad!

-Szóval, elég nyomós okom van rá, hogy nem akarlak a forma 1 közelében tudni –vett egy nagy levegőt.

-Éspedig?

-Nem akarom, hogy szenvedj!

-Hát…én most nem nagyon értelek. Miért szenvednék?

-Mert van ott valaki, aki…-de ezt a mondatát már nem tudta befejezni, ugyanis mosolyogva lépett az asztalunkhoz egy férfi, aki eléggé ismerős volt, azt hiszem a partin találkoztam vele, de a neve egyszerűen nem ugrik be.

-Szép jó napot a hölgyeknek!

-Jó napot! –köszöntem oda röviden, de anyu még rövidebben, és hullasápadt lett.

-Emlékszik rám? Flavio Briattore, beszélgettünk a partin.

-Á igen, elnézést, már emlékszem.

-Nos én nem is zavarok tovább, további szép napot, viszlát.

-Viszlát –búcsúztam el tőle. Hm. Ez azért elég furcsa volt. Miért jött ide? Na mindegy, nem igazán izgat. Briattore leült a mellettünk levő asztalhoz, és rendelt egy kávét. -Nos mit is kezdtél el mondani? –fordultam vissza anyuhoz.

-Mi a baj Halie? –terelte el óvatosan a témát anyu.

-Semmi különös, de kérlek válaszolj.

-Várj egy percet. És most őszintén mondd el, hogy mi a bajod.

-Rendben –adtam be végül a derekam- nos nem kaptam meg a szerződést a szállodában, ahol gyakorlaton voltam, mert Nicole elhappolta a vizsga-mizéria miatt, szóval most keresek valami munkát, remélhetőleg egy szállodában.

-Alex barátnője?

-Igen, a kis…drága –válogattam meg végül a szavaimat, mégis ő Alex szíve csücske. –de ez most nem fontos. Szóval ki vele!

-Mivel?

-Azzal a bizonyos okkal, amiért nem akarsz a forma 1 közelébe jutni. –A mellettünk ülő asztalnál Briattore elmosolyodott, de ezt én természetesen nem vettem észre. Anyut ezúttal megmentette a telefonja, mert hirtelen el kellett rohannia, én pedig megint itt maradtam kérdésekkel tele. Szuper. Viki gyorsan odajött, amikor anyuelment.

-Nos? –kérdezte izgatottan.

-Semmi, éppen belekezdett volna, amikor megjelent Briattore, aztán meg a telefonja csörgött, szóval megint ott tartok ahol eddig, vagyis sehol, azért kössz, de legközelebb kérlek ne szervezkedj a hátam mögött.

-Rendben, ne haragudj.

-Nem haragszom, de most megyek, mert Kimi holnap el fog cipelni egy fotózásra, és szeretnék egy kicsit szépülni, muszáj valahogy mutatni a képen J

-Igen, még a végén egy boszorkány néz majd vissza- nevettük el magunkat. Ezután elbúcsúztunk és haza felé indultam. Kimi nem volt még otthon, így vettem egy forró fürdőt, és felraktam egy arcpakolást. Este megbeszéltük a fárasztó napunkat, és gyorsan ágyba bújtunk a holnapi fotózás miatt. Reggel mind a ketten korán felkeltünk. Ezúttal rám hárult a reggeli feladata amíg Kimi tusolt. Majd reggeli után én tusoltam gyorsan le. Felöltöztünk és indultunk a stúdióba.

-Ideges vagy? –kérdezte Kimi az autóban.

-Egy cseppet –valójában jobban izgultam, mint bármikor eddig életemben. Még a táncversenyek előtt is nyugodtabb vagyok.

-Itt is vagyunk.

-Máris? –kérdeztem riadtan.

-Gyere, menjünk, -fogta meg a kezem- és nyugi, semmi baj nem lesz, ez csak egy fotózás.

-Aha, mondod te. Na mindegy, menjünk.

Bent rögtön az öltözőbe tuszkoltak minket, ahol már előre el volt készítve a ruhánk. Mindketten farmernacit kaptunk. Kimi kapott még egy kék pólót és egy farmerdzsekit. Én egy zöld toppot, és egy csini farmerdzsekit. Miután felöltöztünk a sminkes vett minket kezelésbe. Kimi csak alapozót és púdert kapott, én meg a többit. Ezután következett a haj. Már kezd elegem lenni, pedig még maga a fotózás el sem kezdődött. Na mindegy, Kimiért kibírom. Valahogy J A stúdióba beérve megpillantottunk egy Mercedest. Gondolom valami promófotózás lesz. Egy „cseppet” feszült vagyok, Kimin viszont semmi érzelmet nem látok. Azt hiszem most bújt elő belőle a „Jégember”. A fotós kedvesnek látszik.

-Nos lássunk is hozzá! –zökkentett vissza. –Álljatok először is a kocsihoz. Játszátok el, mintha te beszállnál, és Kimi előzékenyen kinyitja az ajtót. –Engedelmesen odasétáltunk, és felvettük a kért pózt. Egy segéd beállította a fényeket, majd elkezdődött maga a fotózás. Kb. másfél órán keresztül készültek különböző beállításban a képek. Hol a kocsiban, hol a kocsi mellett.

-10 perc szünet!!! -kiáltotta el magát a fotós. Hála az égnek! Azt hittem már sosem hagyja abba. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó lehet egy fotózás. Állj ide, állj oda, ne így, fordítsd erre a fejed…kezdem csodálni a modelleket akik ezt tűrik. Én sosem tudnám ezt csinálni.

-Ugye nem is olyan szörnyű? –kérdezte Kimi miután kiértünk a folyosóra és adott egy puszit a homlokomra.

-Egész tűrhető, de remélem nem akarsz sűrűn elcipelni fotózásra?

-Ne aggódj, ez egy kivételes alkalom volt.

-A szünet letelt –szólt egy segéd. Elindultunk vissza a stúdióba. Meglepetten tapasztaltuk, hogy a kocsi eltűnt, a helyén pedig egy franciaágy állt. Te jó ég! Mi készül itt?? Ijedten néztem Kimire, és azt láttam, hogy ő sem tudja igazán hova tenni a dolgot.

-Gyerünk, gyerünk!! Nem érünk rá egész nap! Az idő pénz! Vetkőzzetek le!

-Tessék?? –kérdezte meglepetten Kimi.

-Vetkőzzetek le! Az előbbi fotósorozatot az F1 Racing rendelte meg a különszámukba, a most következőket pedig a Playboy. És beláthatjátok, hogy egy kicsit túl vagytok öltözve.

-Én nem akarok vetkőzni. –súgtam oda Kiminek.

-Nem is fogsz!! Akkor a fotózásnak most vége –fordult Kimi a fotóshoz.

-Azt csak szeretnéd! Szerződés van! Nem mentek sehova, csak ha megcsináltuk a képeket

-Felejtse el a szerződést. A képek nem fognak elkészülni, mi pedig egy percig sem maradznk tovább.

Elindultunk az öltözőbe, magunkra zártuk az ajtót –biztos ami biztos- és gyorsan átöltöztünk. Ezalatt a fotós perrel és más egyéb jogi lépésekkel fenyegetőzött 2 dörömbölés között. Miután átöltöztünk kiviharzottunk a stúdióból és igyekeztünk minél gyorsabban eltűnni onnan. Bepattantunk a kocsiba, és már indultunk is.

-Ez nem lehet igaz!!! Hogy volt képes Thomas aláírni egy ilyen szerződést!! –dühöngött Kimi.

-Arra én is kíváncsi vagyok. Kimi lassíts légyszi! –egyre gyorsabban mentünk.

-Ezt nem gondoltam volna soha!! Még meg sem kérdezi hogy hé, nem akarod véletlenül magad és a barátnődet pucéran mutogatni?

-Lassíts! Félek! –szorítottam egyre jobban a biztonsági övemet. Már 90-nel mentünk, egy cseppet túllépve a sebességhatárt. Szerencsére nem túl nagy a forgalom, Kimi meg profi, mégis nagyon szeretném, ha lassítana. Végre lassítani kezdett, aztán hirtelen befordult egy utcába. –Most hova megyünk? –érdeklődtem félénken.

-Kérdőre vonom Thomast –vett vissza normál tempóra. Huh, hála. Nem akartam egy szélvédőre kenődve meghalni. Na de most az ő helyében sem lennék, az biztos. Leparkolt egy halványkék ház előtt, kiszállt, és csöngetett. Én jobbnak láttam a kocsiban maradni, és Kimi sem kért arra, hogy elkísérjem. Nemsokára kijött Thomas, és bementek a házba, én addig a kocsiban maradtam, és bekapcsoltam a rádiót.