Nemsokára kijött Kimi, s már nyoma sem volt az idegességének.

-Nos mi a helyzet? –érdeklődtem

-Elnézett 2 szerződést.

-Akkor ez meg is oldódott.

-Igen, hála. –indította be közben a kocsit. –Akkor irány haza. Ma már nem akarok semmit sem csinálni. Lesz egy hokimeccs a tv-ben, a finnek fognak játszani, azt megnézem, aztán nem is tudom. Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz –nézett rám mosolyogva.

-Rendben nagyfiú, akkor irány haza. Amíg te meccset nézel, én addig olvasok egy kicsit vagy netezek.

Pont időben értünk haza. A meccs pont akkor kezdődött, amikor Kimi bekapcsolta a tv-t. És ezzel egyidőben megszűnt körülötte a világ. Tisztára mint ha csak a tv létezne J.  Én először letusoltam, majd bevetettem magam a számítógép elé, ugyanis meg akarom lepni Kimit valami finom vacsival holnap, de fogalmam sincs, hogy mit főzzek. Remélem a neten találok valamit. Egy óra keresgélés után meguntam az egészet. Semmi olyan kaját nem találtam, amit megfőznék. Vagy a hozzávalókkal volt gond, vagy szimplán a neve nem volt valami bizalomgerjesztő. Így hát nem marad más választásom, mint átmenni anyuhoz. Neki tuti van valami hihetetlenül finom receptje. Mire vége lett a meccsnek én már elaludtam, így Kimi csak adott egy puszit az arcomra, és ő is lefeküdt aludni. Hajnalba felébredtem, mert szerettem volna átölelni Kimit, de ő nem volt sehol. Álmosan kerestem a tekintetemmel, de sehol senki. Biztos kint van a konyhában. Fölkeltem, felvettem a köntösöm, és kifele indultam. Hirtelen Kimi hangját hallottam.

-Sajnálom de nem….Már nem, érted?…nem azt mondom, hogy nem volt jó, de nem…soha többet. Értsd meg, szia. –azzal letette a telefont, de fogalma sem volt róla, hogy az ajtóban állok.

-Ez nem az, aminek gondolod.

-Ebben a percben, nem tudom hogy mit gondolok, vagy hogy mire kellene gondolnom.

-Jessica volt az.

-Ezen már meg sem lepődöm.

-Megint találkozni akar.

-Ez sem újdonság.

-De én nem akarok, csak ezt nem akarja megérteni. Kérlek ne haragudj, de nem akartalak felébreszteni. Ha találkozni akarnék vele, akkor azt meg is tenném, nem gondolod?

-De –vallottam be egy kicsit duzzogva.

-Gyere menjünk vissza aludni, ugyanis én korán fogok kelni reggel.

-Rendben –és ezek után legyenek az embernek szép álmai. Csodás. Komolyan kezd az agyamra menni ez a csaj. Miért nem lehet megérteni, hogy Kimi nem az övé??? Még csak látni sem akarja. Fogadok, hogy arra megy ki az egész, hogy mi összevesszünk. De abból nem fog enni! Ha bele is pusztulok, akkor sem leszek egy hisztis, féltékenykedő, hülye liba. Nem.

Reggel valóban korán kelt Kimi, olyan korán, hogy amikor én 7-kor felébredtem, már nem volt ott. Sunny viszont jóllakottan aludt a kanapén. Legalább nem vagyok teljesen egyedül. Azt hiszem reggeli után át fogok ugrani anyuhoz a szakácskönyveiért. Így is tettem. Szépen átsétáltam anyuhoz.

-Szia! –üdvözölt –bújj be!

-Szia! Hogy vagy?

-Köszönöm jól, és te? Egy kicsit nyúzottnak látszol, minden rendben?

-Igen. –válaszoltam kurtán.

-Hát ez nem volt valami meggyőző. –hogy átlát mindig rajtam, nem hiába az anyám J

-Csak…nem fontos.

-De, ki vele.

-Kimi volt barátnője hívogatja az éjszaka közepén, és találkozni akar vele.

-És Kimi?

-Ő nem, de mindegy, nem ezért jöttem. Tudnál nekem néhány szakácskönyvet kölcsönadni? Szeretnék valami finomat főzni neki.

-Persze, nyugodtan. Vidd amelyik csak kell, én addig főzök egy kávét.

-Rendben, köszi. –neki is láttam a keresésnek, és 3 könyvet választottam ki.–ezeket vinném el –mutattam meg anyunak a könyveket.

-Öööö…abból hiányzik pár lap. –mondta hirtelen anyu.

-Nem baj, pár lap nem a világ. –mi ütött belé?

-De lehet, hogy pont az hiányzik, ami kellene –kötötte az ebet a karóhoz továbbra is anyu.

-Nem baj, mondom. Na megyek, szió –adtam egy puszit neki gyorsan, majd sietve távoztam. Pár lap. Nem tudom mi olyan nagy ügy pár lapban. Na mindegy. Hazaérve ledobtam magam a kanapéra, és elkezdtem keresni a megfelelő receptet. Nem telt bele sok időbe, és meg is találtam a megfelelőt már a második könyvben. Huh, hála az égnek. Nincs sok kedvem az összes könyv átnyálazásához. A kiválasztott recept pedig a sókéregben sült citromos csirke édesköménnyel. Mivel csirkét a hűtőben nem találok, így el kell mennem vásárolni. A közeli szupermarketben meg is vettem mindent. Hazaértem, és örömmel tapasztaltam, hogy Kimi még nincs itthon. Így legalább tényleg meglepi lesz J Hozzá is láttam a csirke elkészítéséhez, remélem nem rontok el semmit. Egy óra múlva a csirke már a sütőben csücsült, én pedig a konyhát raktam rendbe, amikor Kimi is megérkezett.

-Szia kicsim!

-Szia édes! –csókolt meg. –Mi jót csinálsz?

-Ne menj a sütő közelébe –mondtam viccesen.

-Jesszus, csak nem valami állat van benne?

-De-de, szóval el onnan.

-Rendben, eszem ágában sincs hozzányúlni. De kész lesz 2 órán belül? Addig van ugyanis szabadidőm, aztán megyek vissza.

-Elviekben igen.

-Kicsim, nem láttad az F1 Racinget?? –szólt Kimi már a nappaliból.

-De igen, azt hiszem az asztalon van, a szakácskönyvek alatt.

-Köszi. Hoppá, bocsi.

-Mi az?

-Levertem a könyveket és….-hallgatott el hirtelen Kimi.

-Semmi baj, mi és? –mentem mostmár én is oda. Kimi egy papírt tartott a kezében, és elég furin nézett. –Mi az??

-Egy lelet…illetve egy teszt. –nyújtotta felé.

-Milyen teszt? –vettem el tőle a kicsit réginek látszó papírt, majd olvasni kezdtem. Az eleje nem igazán volt érdekes, anyu és az én adataim voltak rajta, de ezután következett csak az igazán érdekes rész: 99%-os biztonsággal állítható, hogy a gyermeke édesapja... –Oh te jó ég. –ennyit tudtam csak kinyögni. –Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs!!! -A név ugyanis el volt maszatolódva, nem lehetett kiolvasni.

-Nagyon sajnálom kicsim –ölelt át Kimi, de én még mindig az olvasottak hatása alatt voltam.-Minden okés?? Inkább ülj le.  –nem szóltam egy szót se, de engedelmeskedtem.

-Én ezt nem értem. Nem értek semmit –néztem könnyes szemmel Kimire.

-Gyere ide –ölelt még jobban magához, miközben utat engedtem könnyeimnek. –Miért nem mutatta meg hamarabb??

-Fogalmam sincs kicsim, szerintem ezt tőle kellene megkérdezned, biztos volt valami oka rá, amiért eltitkolta.

-Meg is fogom, az tuti.

-Figyejl, felhívom Ront, hogy ma nem megyek vissza, okés?

-Nem, menj be nyugodtan, jól vagyok –hazudtam.

-De nem szívesen hagylak itt.

-Kérlek menj be, szeretnék egy kicsit egyedül lenni.

-Biztos ezt akarod?

-Igen, biztos.

-Ahogy akarod, de ígérd meg, hogy ha bármi, hallod? Bármi baj van, rögtön szólsz.

-Ígérem.

-A sütőt pedig kizárom, nem kell az most.

Csak bólintani tudtam, inkább tanulmányozni kezdtem a tesztet. Semmi más utalás arra, hogy ki lehet ő. Ilyen nincs!! Leraktam a papírt és csak néztem magam elé. Nem is akarok gondolkodni, nem akarok semmire sem gondolni. Bekapcsoltam a tv-t hátha az leköt. Kimi viszont aggódva méregetett.

-Mi az? –kérdeztem egy kis idő múlva.

-Csak…

-Csak mi?

-Csak egy kicsit furi ahogy reagálsz, ne haragudj.

-A síráson kívül nagyon nem tudok hogy reagálni, sírni meg nem akarok többet, még 14 évesen fogadtam meg, hogy soha nem fogok az apám miatt sírni.

-Ezt megértem…-mielőtt folytathatta volna megszólalt a telefonja. –bocsi ezt fel kell vennem. Ron az.

-Semmi baj.

-Szia Ron. Mondd….Most??….Nem lehetne egy kicsit….Rendben, akkor indulok. Szia. Kicsim, ne haragudj, de valami baj van a kocsival muszály bemennem.

-Semmi baj, menj nyugodtan. Elleszek.

-Biztos?

-Igen, tuti. Menj nyugodtan.

-Rendben, szia, és szeretlek.

-Én is szeretlek.

Kimi azzal távozott, én pedig magamra maradtam, és zokogni kezdtem, nem bírtam tovább. Pedig megfogadtam, hogy soha!! De nem bírtam ki. Egy kis idő után összeszedtem magam, és kimentem a fürdőbe megmosni az arcom. Rendbe szedtem magam, felkaptam a könyveket, és a tesztet és elindultam anyuhoz. Útközben lefénymásoltam a tesztet. Fogalmam sincs, hogy miért, de ezt tettem. Mire odaértem anyuhoz, újra erősnek éreztem magam. Becsengettem, s pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó.

-Szia! Gyere be, Apple és Kyle is itt van.

-Szia! Nem maradok sokáig –bementünk a nappaliba, ahol hugiék valami sütit ettek.

-Sziasztok!

-Szia! –köszöntek egyszerre.

-Kérsz te is egy szeletet? –kínált meg anyu.

-Nem, köszi, csak ezeket hoztam vissza –nyújtottam át a könyveket.

-Nem sürgős, sikerült találnod benne valamit? –na ezt vajon mire érti? A receptre, vagy a tesztre?

-Még többet is, mint amennyit reméltem –fogalmaztam hát én is kétértelműen –nos, akkor én megyek is, sziasztok.

-Szia! –köszöntek hugiék ismét egyszerre, anyu pedig kikísért.

-Ja, ezt majdnem elfelejtettem –húztam elő a táskámból a DNS-tesztet és nyújtottam anyunak –az egyik könyvben volt. –anyu óvatosan elvette, szerintem tudta, hogy mit találtam. A fal fehér kifejezés azt hiszem túl gyenge lenne, ahogy elnézem az azcát.

-Nézd Halie, én…-kezdett bele a mondandójába

-Hagyd! Nem érdekel. Nem kell mondanod semmit. Annyi éven át voltam kíváncsi arra, hogy ki az apám, csak a nevére, semmi többre. Alex mindig vigasztalt, hogy majd egyszer úgy hozza az élet, hogy biztos kiderül. Hát most így hozta, viszont már nem akarom tudni. Otthon, és útban idefelé gondolkodtam, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem érdekel. Ő miért érdekeljen, ha én őt egy cseppet sem érdeklem??

-De a neve ott van a papíron.

-Elmosódva, szinte semmit nem lehet kiolvasni, de talán jobb is így. Szia –azzal fogtam magam, s elindultam. Milyen furcsa. Még tudok magamnak is meglepetést okozni. Sosem gondoltam volna, hogy amikor tényleg megtudhatnám az apám nevét, akkor nem akarom. S ez most biztos. Nem csak egy múló szeszély, egy pillanatnyi elhatározás, hanem egy döntés. Egy végleges döntés.