Te jó ég, még sosem ébredtem ennyire kómásan. A tükörből visszanéző alak inkább hasonlított egy zombira, mint rám. Bár a tegnapi este után nem tudom, hogy mire számítok. Ráadásul este lesz a vacsi is, és nem kellene, hogy észre vegyék, hogy mi történt. Inkább letusolok, hátha az segít. Gyorsan bekaptam egy-két falatot reggelire, majd összepakoltam az edzőcuccom, és lementem a közeli konditerembe. Azt hiszem, egy kis futás most jót fog tenni. A pultos csajszit már jól ismerem, elég sűrűn jártam ide régebben.

-Szia.

-Szia, újra itt?

-Igen, muszáj egy kis edzés néha –erőltettem egy mosolyt az arcomra. –Szabad a futópad?

-Most éppen egy csajszi használja, de utána mehetsz.

-Okés, köszi. –amint látom, éppen egy szőke bombázó kínozza magát. Azt viszont szép lesz kivárni. –Mennyi ideje fut már?

-Azt hiszem negyed órája.

-Akkor gondolom még van kb. ugyan ennyi.

-Hát nagyon úgy néz ki. Egyébként mi a helyzet, mesélj!

-Nem tudok sokat. És itt?

-Hát…lehet, hogy bezárják a helyet. Nem sok hasznot hoz…-kezdett bele a mondandójába Erica. Már simán eltelt fél óra, de a csajszi még mindig kínozza magát, pedig már hullának néz ki. Mindegy, odamegyek hozzá, hátha átadja.

-Szia, ne haragudj, mikor fogsz végezni, mert szeretnék én is futni.

-Nem mindegy az neked? Majd futsz, ha sorra kerülsz.

-Rendben, csak azért kérdeztem, mert már jó ideje futsz, és az nem tesz jót ezeknek a lábaknak.

-És azt te honnan tudod??

-Táncos vagyok, ilyenekre figyelnem kell. De nekem mindegy, akkor szia.

-Ne!! Várj, átadom, nem akarom, hogy valami bajom legyen.

-Ahogy gondolod, köszi. –na ez is megvolt, enyém a futópad. Miután lefutottam a kis távomat Erica elismerően szólt:

-Hogy sikerült elérned, hogy átadja a padot? Eddig ez senkinek nem ment!

-Csak azt mondtam, hogy a túl sok futás nem tesz jót neki, ő meg erre leszállt.

-Akkor mostmár tudom, hogy mivel kell leimádkozni róla. Köszi.

-Nincs mit, szia.

-Szia.

Azzal hazamentem és vettem egy forró fürdőt, utána pedig tévéztem egy kicsit. Hamarosan azonban kopogás szakította félbe a szórakozásomat. Egy idegen nő állt az ajtóban.

-Jó napot! Marissa Martinez vagyok.

-Jó napot! Miben segíthetek?

-Újságíró vagyok, gondolom hallott róla, hogy Kimi Räikkönen feleségül veszi a volt barátnőjét. Ön mit szól ehhez? Hogy érzi most magát? –nyomta az arcomba a diktafonját.

-Sok boldogságot kívánok nekik. Köszönöm jól, kicsit fáradtan, mert nemrég értem haza a konditeremből, de jól. –próbáltam elviccelni a dolgot, de pontosan értettem, hogy mire gondol. Úgy látom, ezt ő is kiszúrta, és nem tágított.

- És kitől tudta meg? Milyen érzés volt? Tudtommal Önök elég viharosan szakítottak.

-Teljesen mindegy, hogy kitől, de nem szeretnék nyilatkozni többet. Csak sok boldogságot kívánok nekik. –azzal rácsuktam az ajtót, és nem nyitottam ki, pedig még próbálkozott egy kis ideig. A délután hátralevő részét apró-cseprő dolgokkal töltöttem, bármivel, ami leköti a figyelmem, és nem gondolok Kimi közelgő esküvőjére. Kipakoltam a ruhásszekrényem, és átrendeztem. Néhány cuccot kiselejteztem, majd elviszem valamelyik alapítványhoz. Addig pakolásztam, míg szépen el is telt az idő. Letusoltam, felvettem egy fekete blúzt, és egy fekete nacit, és raktam fel egy kis sminket. A hajam leengedve hagytam, már sem időm, sem kedvem nem volt ahhoz, hogy feltűzzem. Csak a tükör előtt álltam, és azon gondolkodtam, hogy vajon milyen lesz Kimi esküvője. Tudom, hogy bolondság ilyenekre gondolni, de valahogy mégis ezen járt az agyam, azonban nem sokáig tudtam ezen töprengeni, mert Alex közben kopogott. Gyorsan kinyitottam az ajtót:

-Szia, gyere be.

-Szia, kész vagy?

-Aham, mehetünk, egy perc. –fordultam vissza a táskámért.

-Az ajándék?

-Ja igen, az asztalon maradt. –még gyorsan bementem érte, s már indultunk is.

-Jól vagy? –méregetett aggódva Alex.

-Tökéletesen –válaszoltam röviden.

-Nekem nem úgy tűnik. Na halljam, mi bajod!

-Nem akarok beszélni róla, rendben?

-Nézd, ha Kimiről van szó…

-Kérlek ezt most hagyd abba! Nem akarok beszélni róla. Dorina hol van? –váltottam gyorsan témát.

-Már elvittem anyuhoz. Ö…és Flavio is ott van.

-Szinte gondoltam. Na mindegy, inkább menjünk. –Alex beindította a kocsit, s az út hátralevő részét csendben tettük meg. Anyu az ablakból figyelt minket, így mire az ajtóhoz értünk, már ki is nyitotta.

-Sziasztok!

-Szia! –amint beljebb mentünk, egyszerre mondtuk Alexszel: -Boldog szülinapot!!! –majd két nagy puszi és ölelés közepette átadtuk az ajándékát.

-Köszönöm, de mostmár gyertek be, mindjárt kihűl a vacsora. –amint beljebb mentünk, Flavio éppen Fernandoval beszélgetett. Azt hittem rosszul látok.

-Ő meg mit keres itt? –súgtam anyunak.

-Úgy gondoltam, nem árt, ha rendezitek a dolgaitokat Fernandoval. Flavio szerint egész nap csak rólad beszél.

-Légy szives máskor ne csinálj ilyet. –súgtam ismét neki, majd a fiúk felé fordultam: -Sziasztok.

-Szia, remélem nem baj, hogy elfogadtam a mamád meghívását –kérdezte félénken Fernando.

-Nem, persze hogy nem –erőltettem egy mosolyt magamra.

-Na mostmár tessék leülni –utasított mindenkit anyu. Elkezdtünk vacsorázni, s közben könnyed témákról volt szó. Nekem valahogy felszínesnek tűnt az egész, de anyu kedvéért végigcsinálom, nem akarom őt megbántani. Az asztal alatt egyszer csak Fernando a combomra tette a kezét, egy percre az ütő is megállt bennem, de nem tétlenkedtem sokáig:

-Megnézem Dorinát -pattantam fel az asztaltól, ami olyan hevesre sikeredett, hogy az üdítőm Fernandora borult. –Ne haragudj.

-Semmi baj. Merre találom a mosdót?

-A folyosón második balra.

-Okés, köszi –azzal ő is felállt az asztaltól, én pedig bemenekültem abba a szobába, ahol Dorina békésen aludt. Hirtelen azonban megszólalt a csengő.

-Majd én megyek! –szóltam be az ebédlőbe, majd az ajtóhoz mentem. Legnagyobb meglepetésemre Paula állt az ajtóban. –Paula!! –öleltem át gyorsan, s még magam is meglepődtem a reakciómon.

-Szia édesem!! –ölelt meg ő is.

-Gyere be, de mégis hogy kerülsz ide??

-Rosszkor jöttem?

-Nem, dehogy.

-Valami nagyon fontos dolgot kell megbeszélnünk.

-Megijesztesz, ennyire komoly? –vezettem be az egyik lenti szobába.

-Még annál is komolyabb.

-Jesszus. Ülj le!

-Jajj, hol is kezdjem! –látszott, hogy tényleg nagyon fontos, amit mondani akar, és nagyon keresgéli a megfelelő szavakat. –Nos…Jessica nem Kimitől terhes.

-MICSODA????? Ez…ez….de mégis hogy??

-Lefizette az orvost, csak sajnos azzal nem számolt, hogy Rami új barátnőjének, Amarillának ő a bátyja, és nem is tudta az orvos, hogy ki ő, csak elmesélte a nővérének, hogy van egy betege, aki így akar megfogni egy autóversenyzőt, és Amarilla faggatta, és végül kibökte.

-Ezt nem hiszem el!!! –kezdtek könnyek gyűlni a szemembe, ugyanis ez azt jelenti, hogy van értelme Kimiért harcolnom!! Alig tudom felfogni!! Istenem, köszönöm!!!

-De ez még nem minden! –folytatta Paula. –Kiderült az is, hogy kié a gyerek.

-Tényleg, akkor kié??

-Fernando Alonsoé.

-KIÉ???? Ez biztos??

-Olyan biztos, mint ahogy most itt beszélgetünk.

-Az a szemét, most éppen a mosdóban van.

-Itt van??? –döbbent meg Paula.

-Igen, hosszú lenne elmesélni, de azt nem teszi zsebre amit most tőlem kap, az biztos!! –azzal kirohantam a szobából egyenesen az ebédlőbe:

-Te utolsó aljas szemétláda!!!! –álltam meg Fernando előtt- hogy lehetsz ilyen undorító??

-Halie, mit művelsz?? –szólt rám anyu, de mindenki engem figyelt.

-Én nem értem, hogy miről beszélsz! –állt fel mostmár Fernando is.

-Ne tagadd!!! Mégis mire ment ki ez a játék??? Mi?? Hogy lehet valaki ennyire aljas, alávaló??? Mondd, te egyáltalán normális vagy??? –ordítoztam továbbra is vele, miközben a többiek teljesen ledöbbentek, egyedül Paula értette, hogy mi folyik itt.

-Azt hiszem, hogy meg kellene magyaráznod Halie, nem gondolod? –szólt közbe Flavio is.

-Nem én vagyok, aki itt magyarázattal tartozik, egyébként te is tudtál róla???

-Mégis miről??

-Halie, áruld már el, hogy mi a bajod! –fogta meg a kezem Fernando, de ellöktem, s dühömben még egy pofont is adtam neki.

-Mond meg a kis barátnődnek, hogy legközelebb jobban válassza meg azt az orvost, akit lefizet, hogy ne kotyogja el, hogy a baba tőled van, nem pedig Kimitől. És felőlem azt is közölheted azzal az utolsó kis nem mondom ki, hogy kivel, hogy nagyon gyorsan felejtse el Kimit, ugyanis ő sosem lesz az övé!!

-Te meg hogy lehetsz olyan hülye, hogy egy ilyen pasit szeretsz?? Egyáltalán mit lehet rajta szeretni?? Olyan mint egy jéghegy!! –ordítozott ő is.

-Hogy lehetsz ennyire undorító???!!! Több érzés van benne, mint amennyi benned!! Nem is ismered!!! És ő soha nem lenne képes ilyen undorító dologra!! 

-Jobbat érdemelsz nála!!

-Igen, és mégis milyet?? Olyat mint te??

-Igen –válaszolta nemes egyszerűséggel.

-Csak hogy tudd, ha te lennél az utolsó férfi ezen a földön, akkor sem kellenél!! Most pedig takarodj innen!! –Alex is felállt, majd kidobta Fernandot. A szobában csend uralkodott, senki sem mert egy szót sem szólni. –Sajnálom, hogy tönkre tettem a vacsit –mondtam halkan- egyébként ő itt Paula, Kimi mamája. De ha most megbocsátotok, azt hiszem, hogy ki kell találnunk Paulával valamit. –azzal visszamentünk a szobába, és megpróbáltunk rájönni a legjobb megoldásra.