Paulával elég hosszasan töprengtünk azon, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Kimi valószínűleg rám nem hallgatna, különben is megbeszéltük, hogy ezek után kerülni fogjuk egymást. Tehát marad még két lehetőség: vagy Paula beszél vele, vagy az orvost kell elécipelni és beszélésre bírni, ami ugye a nehezebbik feladat, hiszen köti az orvosi titoktartás. Ez egyre jobb, pedig már azt hittem, hogy innestől kezdve könnyen fog menni a dolog. De hát miért is menne könnyen, ha nehezen is mehetne, nem igaz? Ez az én formám. Amikor már kezdem azt hinni, a dolgok rendbe jönnek, akkor mindig akad valami vagy éppen valaki, aki tökéletesen keresztülhúzza az egészet. De nem érdekel, most senki és semmi nem számít! Ha kell akkor az Atyaúristennel is képes leszek szembe szállni. Paulával abban maradtunk, hogy holnap reggel beszélni fog Kimivel, és mindent el fog mondani neki. Én is menni akartam, de Paula szerint ez nem igazán jó ötlet, inkább délután próbáljak meg vele beszélni, vagy –valószínűleg ez lenne a legjobb- megvárni, amíg ő jelentkezik. Miután ezt megbeszéltük, felajánlottam Paulának, hogy aludjon nálam, amit örömmel el is fogadott. Elbúcsúztunk a többiektől, és még egyszer elnézést kértem az este miatt. Paulával este sokáig beszélgettünk még, majd megágyaztam neki a szobában, magamnak pedig a kanapén. Annyira izgatott voltam, hogy megint elég nehezen tudtam elaludni, de végül sikerült. Jesszu hány óra van??? 10, te jó ég hogy elaludtam. Paula sehol, csak egy cetli: „Elmentem Kimihez. Paula” Ááá, miért nem ébresztett fel?? Gyerünk gyorsan tusolni, reggelit csinálni. Mire készen lett a reggeli, Paula is visszaért.

-Nos?? Beszéltél vele??? Hogy fogadta??? Mit mondott?? Jól van?? –faggattam.

-Most melyikre válaszoljak? –mosolygott.

-Mindre, ill. sorba vagy nekem mindegy, csak kérlek mondj valamit.

-Beszéltem vele. Eléggé kibukott, de túl lesz rajta, ha jól láttam, még egy kicsit örült is neki.

-Hogy érted hogy egy kicsit? –néztem rá értetlenül.

-Még nem emésztette meg a hallottakat, de hidd el, nem sokára itt lesz, és megbeszéltek mindent.

-Bárcsak igazad lenne. Ja, kész a reggeli. –invitáltam az asztalhoz.

-Köszönöm, de mindjárt megy a gépem vissza.

-Máris??

-Igen, már nincs rám szükségetek. –bement a csomagjaiért, majd így folytatta: -Remélem nagyon sokáig együtt lesztek. Nagyon szerencsés, hogy egy ilyen lánnyal találkozott.

-Köszönöm –öleltem meg. –Vigyázz magadra, jó utat, és puszilok mindenkit.

-Te is vigyázz magadra! Szia –indult el Paula. Hát nem imádnivaló egy anya?? Annyira aranyos, hogy így szurkolnak nekünk. Paula szerint már csak idő kérdése, hogy Kimi és én újra együtt legyünk. Istenem, ez annyira fantasztikus lenne. Azt hiszem, most jót fog tenni egy kis séta. Ki kell egy kicsit szellőztetnem a fejem, és még azt sem tudom, hogy mit fogok mondani neki. Mondjuk ezen nem nekem kell gondolkodnom, nem én sértettem meg őt, nem én mondtam rá olyan szörnyű dolgokat. Komolyan egyre jobban kezdek félni a találkozástól. A park felé vettem az irányt. De jó ég, ki van ott? Hát persze, tudhattam volna, hogy Kimi. Ő is nyugodt helyre vágyhat a történtek után. Most mit csináljak??? Oda menjek hozzá?? Vagy ne??? Jujj, meglátott. És felém jön, te jó ég. Tisztára remeg a lábam. Vajon most mi lesz?? Kimi megállt előttem, de egy árva hang sem jött ki a száján, de az enyémen sem. Pedig mondani kellene valamit, nagyon. Végül ő törte meg a csöndet:

-Sajnálom. –azt hittem, hogy bővebben akar valamit mondani de nem.

-Ennyi?

-Tényleg sajnálom.

-Huh, hát azt hittem, hogy ennél azért több mondanivalód lesz.

-Rendben, tényleg őszintén sajnálom ha megbántottalak.

-Ha megbántottál??? Kimi, te nem ’ha megbántottál’, hanem egész egyszerűen átgázoltál rajtam. Figyelembe se vetted, hogy mit mondtam! Egyszerűen fel sem merült benned, hogy Jessica hazudik!!

-Az ember nem tételez fel ilyet a volt barátnőjéről.

-A jelenlegiről meg igen. Hát ez igazán fantasztikus!!

-Nézd ez nem ilyen egyszerű!

-Akkor magyarázd el! –vártam a válaszát, de semmi. –Azért ennyire ne hadarj!

-Nézd, amikor azt hittem, hogy Jessica terhes, akkor azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek! Téged szerettelek illetve szeretlek, de még Jessica iránt is éreztem valamit.

-Éreztél valamit??? Te mégis hány ember iránt érzel valamit??

-Nem úgy, hanem…mégiscsak 2 évig voltunk együtt. Egy kapcsolat nem múlik el nyom nélkül.

-Aham, értem, tehát egyszerre szerettél kettőnket, és miután megtudtad, hogy ő gyereket vár, egyszerű volt a választás.

-Milyen választás?? Nem volt választási lehetőségem!

-De igen! Mindig van választási lehetőség. Mindig van valami megoldás!

-Én úgy éreztem, hogy nem volt. Na mindegy, ez most nem számít!

-De igen!! Igenis számít!

-Értsd meg, hogy nem akartam, hogy a gyerek apa nélkül, zabigyerekként nőjön fel, aki jó esetben kéthetente látja az apját.

-Nem kellett volna így lennie.

-Aztán meg jött az a felvétel, amin azt mondtad, hogy ne tartsa meg a gyereket.

-Hányszor ismételjem el, hogy azt nem én mondtam. Egyáltalán elhiszed??

-…..-zavartan elkezdte bámulni a cipőjét

-Szóval még mindig nem bízol bennem??!! Akkor viszont nekünk nincs több közünk egymáshoz. Szia! –hagytam faképél és rohanni kezdtem. Nem igazán néztem, hogy hova, csak el onnan. 

-Halie, várj már!!! –kiabálta utánam Kimi.

-Ne fáradj!! –néztem hátra, miközben rohantam tovább.

-Vigyázzzzzzz!!!!!!!!!! –kiáltotta Kimi. Ez volt az utolsó szó, amit még hallottam a fékcsikorgáson kívül. Kimi lélekszakadva rohant oda hozzám.

-Hívjon valaki mentőt!!!! –kiáltotta. –Kicsim, hallasz?? Térj magadhoz!!! Hívjon már valaki egy mentőt!!! Tarts ki, mindjárt itt lesz a segítség!! –ölelt magához. A mentő hamar megérkezett, s néhány gyors vizsgálat után már a kórház felé tartottunk a mentőben.

-Mi a baja?? Miért nem tér magához?? Mondjon már valamit!!! –kérte Kimi a mentőst.

-Kérem nyugodjon meg és hagyja, hogy végezzem a munkám! És ne aggódjon, a barátnője jó kezekben lesz. A kórházba érve azonnal kezelésbe vettek az orvosok, s Kiminek a folyosón kellett várnia. Csak idegesen járkált fel-alá, majd hirtelen eszébe jutott, hogy szólni kellene Alexnek és a szülőknek. Te jó ég, és mit mondjon?? Hogy mondja meg??? Nem adott időt magának arra, hogy végiggondolja, inkább fogta a telefonját és hívta Alexet:

-Szia! Mondd!

-Szia –szólt bele idegesen Kimi, amit barátja rögtön észre is vett.

-Történt valami??

-Halie…

-Mi van Halievel??? –lett ideges Alex.

-Ő…én…kórházban van –bökte ki végül.

-Micsoda??? Hogy van?? Mi történt??

-Nem tudom, most vizsgálják. Én megőrülök!!

-Azonnal indulok! Szia. –tette le gyorsan a telefont Alex.

Negyed órán belül már mindenki a kórházban volt: Anyu, Alex és persze Flavio is. A kinyíló ajtóra mindenki felpattan a helyéről, és kérdőn nézett az orvosra.

-Nos, a kisasszony szerencsésnek mondhatja magát. Úgy néz ki, hogy nincs komolyabb sérülése.

-Mi az, hogy úgy néz ki?? –csattant fel Kimi.

-Nyugodjon meg, nincs komoly baja. Már csak idő kérdése, hogy mikor tér magához.

-És az mégis mennyi idő?? –nézett rá ijedten anyu.

-Azt sajnos nem tudom megmondani, ez csakis tőle függ. Ha most megbocsátanak, mennem kell, kezdődik a vizit.

-Bemehetünk hozzá? –érdeklődött Alex.

-Igen, természetesen. Viszlát.

-Viszlát –mondta mindenki egyszerre, és máris a szobámban voltak.

-Kislányom –jött az ágyamhoz sírva anyu. Kimi nem bírta tovább, kirohant a folyosóra, Alex pedig utána.

-Az én hibám –roskadt le egy székre Kimi, s kezeibe temette az arcát. –Én nem tudom mi lesz ha…

-Nem beszélj hülyeséget!! Rendbe fog jönni! De mi történt??

-A parkban veszekedtünk, aztán elrohant. De ha nem szólok utána, akkor nem fordult volna hátra, és mindez nem történt volna meg. –kezdett sírni Kimi. Alex nem tudta, hogy mit tegyen, először látta így barátját.

-Nem a te hibád, ezt te is jól tudod. Ismered Haliet, olyan mint egy kisebb fajta szélvész. Minden rendben lesz. –ebben a pillanatban Flavio jött ki idegesen.

-Elmondanád mégis mi a fene történt a lányommal?? –támadt neki Kiminek.

-Ez most nem a megfelelő időpont –szólt rá Alex.

-Nem érdekel, hogy mi a megfelelő időpont –lett egyre idegesebb.

-Veszekedtünk, és ő elrohant. –szólt halkan Kimi.

-Tartsd távol magad tőle!! Megértetted??

-Nem. –mondta keményen Kimi. –Nem hagyom egyedül, sem most, sem máskor.

-Flavio, jobb ha most elmész! –lett dühös Alex.

-Nekem is ugyan olyan jogom van itt lenni, mint nektek.

-Akkor inkább vigasztald anyut. –Flavio így is tett, s visszament a szobába.

-Szzz…auu….a fejem. –amint kinyitottam a szemem, éles fájdalmat éreztem. De…hol vagyok??? Te jó ég! Az meg mi?? Egy cső lóg ki a karomból! Úristen, mindjárt rosszul leszek. Ó, ez egy infúzió. De minek??? Mi történt velem??? Hol vagyok???

-Á, jó reggelt! –jött be egy fehér köpenyes emberke. –Dr. Brown vagyok. Hogy van? Végre magához tért.

-De mi történt?? És hogy kerültem ide?

-Önt elütötte egy autó.

-Ó. Mennyi ideig nem voltam magamnál?

-Három napig. Mindenki nagyon aggódott magáért, mindig volt itt valaki, a barátja éppen reggeliért ment.

-A barátom?? Én…

-Igen, minden rendben?? –elég furin nézett rám a doki. –meg tudná mondani a nevét?

-Persze, a nevem….a nevem….én…nem tudom. –néztem kétségbeesetten a dokira. –miért nem emlékszem??!!

-Valószínűleg a baleset miatt van, el fogunk végezni még néhány vizsgálatot. Nyugodjon meg, szépen lassan vissza fog minden jönni. De rengeteget kell majd pihennie, és nem szabad erőltetnie, hogy az emlékek visszatérjenek. Á, már itt is van a barátja –fordult a közeledő Kimi felé.

-Halie, édesem!! Magadhoz tértél?? –rohant az ágyamhoz. Hm…nem is néz ki rosszulJ- Hogy vagy?? Annyira szeretlek!! Nagyon megijesztettél, ugye tudod?? Azt hittem belepusztulok, hogy nem tehetek érted semmit!! Kérlek ne haragudj rám, tudom, hogy megbántottalak, de már milliószor megbántam!! –simogatta közben a kezem.- Kérlek bocsáss meg!! Folytassunk mindent ott, ahol Bahrein után tartottunk, és felejtsük el ami történt. –szóhoz sem hagyott jutni, csak mondta-mondta. Hirtelen megcsörrent a telefonja, nem akarta felvenni, de amikor Ron nevét látta, úgy döntött, hogy ezt most muszáj, hiszen már csak néhány nap van a következő futamig, és ő nem volt bent már 3 napja. –Ne haragudj kicsim, ezt most muszáj –állt fel, és ment az ablakhoz. Bahrein?? Mit kerestem én ott?? És miért hív édesemnek?? -Ennyi volt, az összes figyelmem újra a tiéd –ült vissza mellém- Kérsz valamit?? Alex hozott bon-bont. Kérsz? –milyen aranyos, hogy ennyit fáradozik.

-Kérdezhetek valamit?

-Persze édesem. Bármit. –fogta meg ismét a kezem.

-Te ki vagy?? És ki az az Alex??